Nero
Joshua
minket nem tud becsapni az álszent mosolyával. Régebben, amikor kicsik voltunk,
akkor is történt már olyan eset, hogy goromba volt Mimivel, de nem akarta
előttünk elintézni, és egy ugyanilyen mosollyal vitte el tőlünk Mimit. Chanival
összenéztünk és láttam, hogy megfeszül a bátyám állkapcsa. Szinte sugalltam
neki a tekintetemmel, hogy segítsen Miminek. Főleg mivel kurva furcsa volt,
hogy Mimi hirtelen, így este beállított, vörösek és könnyesek voltak a szemei,
magán kívül volt és nem akarta elmondani mi történt, emellett a bátyja hirtelen
megjelenik itt nálunk, és mindenáron haza akarja vinni… Ez nektek is furcsa
lenne, nem? De. Már csak emiatt is kétlem, hogy Rayneval lett volna valami
vita, mert ők mindig jól kijöttek, ráadásul a Rayne féle bajokat mindig
elmondja nekem…
- Menj el Joshua – sóhajtott
végül Chani, mire Josh elkezdte maga után lehúzni Mimit a lépcsőn. Mellesleg
szegény barátnőmnek nagyon savanyú arckifejezése volt és lehorgasztott fejjel
kerülte a tekintetünket.
- Már is megyünk Chani, és
elnézést a kellemetlenségért! – szabadkozott az a szemétláda egy álszent
„bocsánat” vigyorral. Vagy inkább vicsorral.
- Félre értettél. Te menj el!
Mimoza itt marad! – jelentette ki a bátyám olyan határozottan, mint, amikor
régen elküldte Sasut.
- Chani! – komorult el Joshua és
tisztán látszódott, hogy elborult a tekintete – Ne hátráltass bennünket! –
próbálta meg kikerülni a bátyámat, de az, elállta az útját és egy gyors
mozdulattal levakarta Joshua kezét Mimi csuklójáról és közéjük állt – MINEK
AVATKOZOL EBBE BELE, ROOSIE??!! – esett neki egyből Josh, lökött egyet a
tesómon.
- TAKARODJ KI A HÁZAMBÓL! – lökte
Chani elég durván az ajtó felé őt – MIMIT SZÍVESEN LÁTJUK ITT, DE TÉGED NEM!!
HÚZZ INNEN, EZ MAGÁNTERÜLETSÉRTÉS!!!
- NEM MEGYEK INNEN A HÚGOM
NÉLKÜL!!! NEM TARTHATJÁTOK ITT!!!
- MI NEM ITT TARTJUK, Ő MÁR
ELMÚLT TIZENHAT ÉVES, ODAMEGY, ÉS OTT TARTÓZKODIK, AHOL AKAR!!! VANNAK JOGAI,
ÉS Ő NYILVÁNVALÓAN NEM AKAR VELED MENNI!!! – védelmezte Chani Mimit, akihez én
odarohantam (mert sírva fakadt) és leguggolva mellé, magamhoz öleltem.
Nyugtatgattam, simogattam a hátát és a haját, amíg ő a nyakamat átkarolva, a
vállamba zokogott.
- NEM!!! Ő VELEM JÖN ÉS KÉSZ!!!
HAGYJ MINKET BÉKÉN, EZ CSALÁDI ÜGY!!! – ordibált Joshua, kikelve magából és oda
akart jönni hozzánk, de Chani félre lökte.
És akkor megtörtént a baj. Joshua bevert (!!!) a bátyámnak egy
isteneset, amitől szegény hátra tántorodott és az orrából csöpögő vért
vizslatta. Nem is tudom, mikor keveredett utoljára verekedésbe, de az már
nagyon-nagyon sok éve volt.
- Gyerünk, Mimoza!!! – ragadta
meg Miminek a karját és elrántotta tőlem olyan durván, hogy szegény lány szinte
repült és majdnem elesett.
- Joshua!! – szóltam rá, és
miközben felálltam hirtelen felpofoztam. Oldalra csuklott a feje és el is
engedte Mimit, így én megfogtam, és magam mellé húztam (szegényt, ide-oda
rángattuk) – Hagyd őt békén!!!
- Na idefigyeljetek ti – kezdte
jó idegesen, és mintha kezet akart volna emelni ránk, már lendítette a karját,
de Chani megfogta és a csuklóján át tartva őt, hátra rántotta.
- AZT MONDTAM, HÚZZ INNEN,
PHANTHOMIVE!!! – ordította le és kilökte az ajtón, de Joshua megragadta a tesóm
pólóját és magával rántotta. Kiestek az ajtón, és verekedni kezdtek egyből,
mert Mimi idegbeteg bátyja nem bírt magával. Az én bátyám meg nem hagyta magát.
Fél szemmel láttam, hogy Stacy a telefonért nyúl, Mimi pedig az arcát a
tenyerébe temeti. Én a szám elé kaptam és fogalmam sem volt, hogy mit
csináljak. Már a fejemet fogtam, konkrétan és majdnem elsírtam magam és
egyfolytában azt emlegettem, hogy „Istenem, segíts”… Közben Mimit is nyugtatni
próbáltam, de féltettem a bátyámat. És Mimi bátyját is. Nem akartam, hogy baj
történjen…
- Elég legyen már!!! – kiabálta
Stacy ijedten, miközben kisiettünk hozzájuk, hogy leállítsuk őket. Már nem a
földön fetrengtek, hanem állva ütlegelték, rúgták egymást. Ekkor Josh neki
lökte Chanit Stacynek, aki elesett és ráesett a lépcsőre!!! A szám elé kaptam
riadtan és egyből odaugrottam mellé. Szegény lány felordított, levegő után
kapkodott és könnyek szöktek a szemébe.
- Stacy!!! – lökte el magától
Joshuát Chani és egyből a barátnője mellé lépett – Stacy!!! Úristen, ne!!
Azonnal mentőt kell hívnunk!!! – kapkodott összevissza, vérző orral, vérző
szájjal és a szeme alatt lilulni kezdődő monoklival. Remegő kezekkel előkaptam
az iPhoneom a zsebemből és kihívtam a mentőket. Aztán Joshua hirtelen bement a
házba. Hallottam, hogy Mimi kiabál vele hisztérikusan, aztán valami csattanást
hallottam. Beszaladtam és egy konyhakés volt a földön, amit vélhetőleg Mimi
hajított el.
- JOSHUA, HAGYD MÁR ŐT BÉKÉN!!! –
siettem oda hozzájuk, mert Josh éppen bekerítette a konyhában Mimit, mint egy
kisgyerek egy kisállatot, hogy elkaphassa, és nyúzni tudja.
- SZÁLLJATOK MÁR LE RÓLUNK!!! –
lökött durván félre. Láttam Mimin, hogy most igazán bedühödött és neki esett a
saját testvérének!! Beleharapott abba a kezébe, amivel fellökött engem. Joshua
persze egyből felordított és a húga haját felcsavarta a csuklójára, majd lerántotta
a karjáról (kivérzett), megrángatta, és a FÖLDÖN KEZDTE HÚZNI MAGA UTÁN!!!
Utána akartam menni, de ekkor lefagytam. Valaki más állította meg őket.
- Mi a fenét erőszakoskodsz vele,
amigo??!! – kérdezte STEFAN MENDEZ, A KONYHÁMBAN ÁLLVA!!!
- Te meg ki a faszom vagy??!! És
mi közöd hozzá, mit csinálok a húgommal??!! – rángatta meg Mimit Joshua.
- Engedd el!! – lépett feléjük
Stefan és előrántott a farzsebéből egy PISZTOLYT. És persze Joshnak szegezte
azt. Ekkor megláttam Doriant, aki belépett (éppen szotyizott) és hátra hőkölt.
- Mi a here? – kérdezte nagyokat
pislogva. Joshua hirtelen lehajolt, felkapva a konyhakést és Mimit maga elé
rántva, EGYENESEN A HÚGA TORKÁNAK SZEGEZTE!!!
- Ha nem engedtek el minket
végre…. – kezdett el fenyegetőzni.
- Nem ijedek meg tőled!! Nem
ölnéd te meg a saját húgodat! – morogta Stefan, aki látszólag nem tántorodott
el.
- Nem ismersz engem! Először az ő
torkát vágom át, aztán itt helyben a sajátomat is..! – sziszegte Joshua és
megpuszilta Mimi arcát, aki szegény ott nyöszörgött a szorításában és próbált
ráharapni Joshua kezére, de nem járt sikerrel. Ijedten járt az agyam, hogy most
mi legyen. Dorianra néztem, aki ott szotyizott, és láttam, hogy az ő
fogaskerekei is dolgoznak a fejében.
- Stefan – suttogott oda a
bátyjának idegesen.
- Gyerünk szenyor, ne légy hülye,
tedd le azt a kést! – szólt Stefan idegesen Joshnak és még mindig felé szegezte
a pisztolyt. Én eközben kihasználva azt, hogy nem figyelnek rám, a mellettem
levő konyhaszekrényből kivettem egy serpenyőt.
- Ne legyek hülye? Tehát nem
hiszed? Ezt figyeld! – és itt MEGVÁGTA MIMI TORKÁT!!! Felnyöszörgött, sőt
felsikkantott, amitől Stefan annyira begurult, hogy bebiztosította a
pisztolyát, de még időben odaléptem és hátulról leütöttem Joshuát a
serpenyővel, így ő ájultan esett össze.
Stefan
Biztosan
azt kérdezgetitek, hogy mit keresünk mi ott. Egyszerű. Dorian idegesen jött
haza, hogy Mimoza megzavarta az ő és Nero közötti beszélgetést a jelenlétével,
így elfelejtette visszaadni neki azt a hülye rózsás gyűrűt, amit már elég régen
visszacsórt Matsukotól. Még a nyaraló felgyújtása előtti időben, amikor mind
együtt laktunk még. Én viszont felajánlottam neki, hogy szívesen visszamegyek
vele, lefoglalom a kis törpillát (úgy is baszott régen láttam és már nagyon
hiányzott), amíg ő Nerozik még egy kicsit. Persze egyből belement, ám, amikor
odaértünk, totális nagy felfordulás volt. Nero bátyja és a nője az ajtóban
voltak, a csaj a lépcsőn feküdt, jajgatott, a hasát fogta és sírt, miközben a
csávó totál bevert fejjel nyugtatgatta és kiabált, hogy hol van már a mentő.
Dorian kint maradt velük, amíg én illetlenül berohantam a házba, aminek az
ajtaja persze tárva-nyitva volt (azért ez vészhelyzet, hiszen már este volt,
sötét és nyilvánosan látszódott, hogy baj volt). Aztán az ominózus Mimi bátyja
VS. mi csatát már láthattátok, amit végül az öcsém is figyelemmel kísért.
A csávó ott feküdt a földön,
ájultan, elejtve a kést, Mimi pedig összeesve a torkához kapott, amiből csak
úgy spriccelt a vér. Egyből odaugrottam és leguggolva mellé megpróbáltam
elvenni a kezét, hogy láthassam a sebét. De nem engedte, csak lekiabált, hogy
ne nyúljak hozzá és, hogy ő Raynet akarja…
- Úristen, Mimi!! – ejtette el
Neruci a serpenyőt és egyből a barátnője mellett termett. Ekkor meghallottuk a
mentő és a rendőrautók szirénáját, ezért a pisztolyomat a kanapé alá rejtettem,
mielőtt átkutatnának és meglátnák nálam.
- Itt a rendőrség!! – rontott
három egyenruhás csávó és nekünk szegezték a pisztolyaikat. Az öcsém halál
lazán megfordult és szotyizva üdvözölte őket:
- Bounasere, rendőrtiszt urak!
Ott fekszik a tettes – mutatott az ájult Joshuára.
- Mi történt vele?! – kérdezte az
egyik fickó, de nem tették le a fegyvereiket.
- Leütötte a hercegnő, mert
elvágta a saját húga torkát – mondta Dorian a maga stílusában.
- A lányt azonnal vigyétek ki a
mentősökhöz, ahhoz a másikhoz! – parancsoltak ránk a másik, aki nigga volt –
Aki itt lakik, az pedig szépen mondja el nekünk, hogy mi történt!
- Az én leszek – motyogott Nero
és könnyes szemekkel, aggódóan és rémülten pásztázta a barátnőjét, aki teljesen
lesápadt már és alig volt eszméleténél. Kábult és fásult tekintete volt.
- Majd én kiviszem, akkor! –
kaptam ölbe Mimit – Vigyázok rá! – ígértem meg Neronak, és gyorsan kisiettem a
házból. Odasiettem a mentő autósokhoz, ahol Stacy már hordágyon feküdt bent és
Chani fogta a kezét, mellette ülve.
- Ennek a lánynak sürgős orvosi
ellátásra van szüksége – közölte az orvos, mintha nem lenne egyértelmű, így az
egyik társát odahívatta és miközben telefonált egy újabb mentőautóért, itt a
helyszínen kezdték ellátni őt.
- Raynet akarom – suttogott
rekedtes hangon, miközben a kezét fogtam. Az orvosok eközben ellátták és
rászóltak, hogy ne mondjon semmit.
Rayne
Éppen
otthon szenvedtem, mert vártam Mimi jelentkezését. Persze, ez nem történt meg,
és már bőven volt este fél tíz, amikor már komolyan kezdtem azon aggódni, hogy
az a szemét bátyja csinált valamit. Főleg, mert olyan rossz érzésem támadt,
hogy már azon filóztam, hogy elmegyek hozzájuk.
Aztán fél tízkor megcsörrent a
mobilom és Nero volt az!
- Nero? Mi az, mi történt? –
kérdeztem értetlenül, amikor felkaptam a telefont.
- Rayne – szipogott bele a
telefonba – Mimivel történt valami – kezdte remegő hangon.
- MI?! – ugrottam fel az ágyról
és már azonnal siettem le a lépcsőn, hogy felvehessem a cipőmet, és azonnal a
kocsiban ülhessek, és mehessek hozzá.
- A kórházban van! – mondta ki
nagy nehezen, miközben bele-bele szipogott. Elkerekedtek a szemeim és egy
másodpercre egy szó sem jött ki a számon. Ám, mielőtt folytathatta volna a
mondatát, közbe vágtam:
- Azonnal ott vagyok – raktam le
a telefont és már pillanatokon belül, a kocsimban ülve száguldoztam a kórházba.
Ám, amikor berohantam és szinte ordítva csaptam a recepciós pult asztalára,
hogy a kurva azonnal nyögje ki, hol van Mimoza. Felszaladtam a második
emeletre, ahová irányítottak, de igencsak meglepődtem, amikor Stefant ott
találtam a váróban.
- Te mit keresel itt? – kérdeztem
idegesen, de még is halkan – Hogy kerülsz ide??!?! Neked nincs jogod itt
lenned!!! – ordítottam rá – Mit csináltál Mimivel??!! Az ÉN MIMIMMEL??!!
- Állj már le, amigo!! – ordított
rám olyan ingerültséggel a hangjában, amitől én is meglepődtem – Nem csináltam
vele semmit!!! A rohadt bátyja tette!!!
- Mi…?! – halt el a hangom – Mit
csinált az a rohadék???!!
- Nem tudom az előzményeket, de
megvágta a torkát, mert nem hagytuk elmenni Neroéktól…
- MI??!! – kaptam majdnem
szívrohamot és kedvem lett volna megölni – És mit kerestél te ott??!!
- Elkísértem Doriant, mert Nerot
akarta látni!! De nem ez a lényeg, te fasz!!!
- Hol van Joshua??!! –
forgolódtam idegesen.
- Itt nincs!! Szerintem beviszik
a rendőrségre, mert elég sok gond volt vele – morgott az orra alatt.
- És most hol van Mimoza??!! Hol
van a szerelmem??!!
- Az egyik orvos éppen ellátja…
- Istenem – temettem a tenyerembe
a kezem – Miért mentem el..? Ez az én hibám, tudtam, hogy nem kellett volna ott
hagynom azzal a szeméttel!!!! – verte egyet ököllel a falba.
- Állj már le, kórházban
vagyunk!!!
Hülye geci, szarrágó buzerant köcsög Joshua,dögölne meg. Remélem Miminek semmi baja se lesz, valahogy az a sejtésem van, hogy Chaniék elfogják veszteni a babát. :/
VálaszTörlésÉs engedéjt kapok arra, hogy agyoncverjem Joshuat? :D
TörlésHát igen, Joshua sajnos nem normális v.v én rendesen félek tőle, miközben írom, az mi már?:DDD
TörlésHááát.. na jó. Engedélyt kapsz xD Rayne biztosan segítene neked
Uuuurrristeeeeen WAAAAAAAAH HOGY ÖRÜLTEM STEFANNAK ÉS DORIANNAK!!! IIIIIMADOM ŐKET !!! *QQQQQQQQQQQQ*******
VálaszTörlésAz olaszok nagyon menők x33 *-*
TörlésUgye ma lesz kövi rész?? *.*
Törlés