– Dorian –
- Mi ez a
morcos arc, drágám? – piszkálgattam meg a maci kezével az arcát, mikor Chani és
Stacy már eltűntek az emeleten, gondolom átöltözni – Ne legyél velem ilyen kis
morciii – kuncogtam, mire kikapta a kezemből a medvét.
- Ne piszkáld Heroldot, és ne
kényszerítsd dolgokra! – simogatta meg a maci fejét.
- Te adtad nekem ide őt! – dőltem
hátra – Nem, hogy megköszönnéd a segítségem!
Erre csak rám nézett, majd
sóhajtott.
- Köszi…
- Ehhh… ez nem volt túl meggyőző
– húztam a szám.
- Most gondolkozom!
- Mégis min töri azt a gyönyörű
buksiját az én egyetlen hercegnőm?
- Azon… hogy mégis mi volt az a
mosoly, meg azaz utalgatás az előbb! A mosolyodba lágyságot fedeztem fel,
Dorian! Ez ijesztő – nézett rám frusztráltan.
- Ijesztő a lágyabb mosolyom? –
„bántódtam meg”, majd ismét elvigyorodtam – De észrevetted az utalást a szavaim
mögött, ügyes az én kedvesem!
- Miért látogatsz meg mindig? –
bökte ki a kérdést – Tudod, hogy nem fogok neked SOHA megbocsátani ezért!
- Ha így is lesz, nem érdekel –
dőltem hátra szórakozottan, és a szőke fürtjei közül, egyet az ujjamra tekertem
– Mert szeretlek. És harcolok érted, a magam módszereivel, de ezt már
elmondtam! Ha kell évekig, mert szerelmes vagyok, és csak rád gondolok mindig.
Nem is akarok már más nőket, csak a nyakukban lévő ékszereket – ismertem be –
Mindig te jutsz az eszembe mindenről, mindennap ott motoszkálsz a fejemben.
Először zavart, mert idegesített, hogy már csak a gondolatod is felizgat, de
aztán rájöttem, hogy szerelmes vagyok, és most már nem olyan vészes. Főleg,
hogy nem vagy együtt Matsukoval. Akkor abba majdnem beleőrültem, nagyon fájt.
- Fájt? – lepődött meg teljesen.
- Elviselhetetlenül, mindennap
egy kibaszott pokol volt. A gyomrom görcsölt, és fájt, a szívem összeszorult,
amikor megláttalak titeket. És az volt a feltett szándékom hogy külön
menjetek... Mert szeretlek.
- Még mindig nem tudom elhinni –
nézett félre kissé idegesen, gondolom, mert felhoztam a drága exét.
- Akkor ne hidd – vontam vállat –
Csak ne kérdőjelezz meg mert, arra morcos leszek – kuncogtam fel.
- Mi a célod ezzel…? Hogy
mindennap idejössz? Hiszen te vagy Dorian Costa Mendez. Valami hátsószándékod
biztos van, de nem csinálsz semmit igazán!
- Hogy mi a célom? – vakargattam
meg az állam – Jó kérdés hercegnő, de azt hiszem az, hogy szeress.
- Szeresselek?! – horkant fel.
- Igen. És, hogy láthassalak –
vallottam be, ám ekkor kivágódott a bejárati ajtó, és egy törpilla állt ott az
ajtóban, fehér toppban, és egy barna picsa nadrágban. Na, ez is jókor jön…
- NERO!! HAD ALUDJAK ITT!! – tört
ki magából könnyezve.
– Mimoza –
Lélekszakadva
futottam az utcánkon keresztül, mintha puskából lőttek volna ki. Nem céltalanul
természetesen, egyenesen Nerucim házához sprinteltem, mint valami űzött vad.
Közben megállás nélkül magam mögé pillantgattam, hogy biztos nem követ-e az én
megbolondult bátyám. Ám mikor odaértem (fingom sincs, hány kiló métert futottam
le), és remegve kifújtam magam, elég érdekes látvány fogadott. Miután megvolt a
jelenetem, és kellőképp kilihegtem magam, rá is kérdeztem, mielőtt Nero
megszólalhatott volna.
- Hát ez meg? – fújtam ki magam
az ajtóban és az éppen kanapén terpeszkedő Dorianra – Mi a faszt keres ez itt?
- „Ez”?? – kuncogott fel Dóri –
Ejnye-bejnye törpilla, hát nem lehet így beszélni a másikról!
- Mi történt Mimi? – sietett oda
hozzám Nero, de csak idegesen félrenéztem.
- Semmi. Csak had maradjak itt…
- Mimi… - pillantgatott rám
aggódva.
- Csak had maradjak itt! –
emeltem meg kicsit a hangom könyörögve, és bekönnyeztem, majd Nero nyakába
borultam és sírva fakadtam – Nero... Nero… kérlek, had maradjak itt!! –
szorítottam erősen, mire kissé felszisszent – Nem akarok sehova se menni! Nem
akarok fiúkat a közelembe csak téged! Maradhatok? – sírtam a vállába, mint
valami gyerek, aki most kapta vissza a mamáját. Nem tudom, hogy elmondjam-e
neki. Kiskorunk óta ismerjük egymást, így Nero is kiskora óta ismeri Joshuat,
ahogy én is Chanit, kicsiként együtt játszottunk.
- Nincs semmi baj, Mimi…! Majd én
vigyázok rád, rendben? – simogatta meg a fejem anyáskodón, mire szipogva,
hevesen bólogattam – Dorian…- fordult az említetthez, kissé csípősen, aki
felállt a kanapéról.
- Nem probléma hercegnő, az
óhajod számomra parancs – nyújtózkodott ki jólesően, bár látványosan nem örült
neki, hogy el kell mennie – De ajánlom, hogy ne hanyagolj el túlságosan, akkor
morcos leszek – kuncogott fel – Majd még jövök.
- Ne gyere! – vágta rá zsigerből
a barátosném, és szúrósan méregette őt, miközben simogatta a hátamat, és egy
puszit nyomott a fejemre. De az a geci MEG AZ Ő ARCÁRA ADOTT PUSZIT. Morcosan
közelebb bújtam a barátnőmhöz, és gyilkos tekintettel méregettem azt a róka
gecit, ahogy Nero is. Csak a barátosném, még le is törölte az arcát morcosan.
- Ne legyél velem ilyen nyers,
hercegnőm, megbántasz – nyújtotta ki gúnyosan a nyelvét, majd az éppen akkor
lejövő Chaninak és Stacynek is integetett – Viszlát, Chani, Stacy, aztán
vigyázz a babára, hiszen mind annyira várjuk! És senki se szeretné azt a
balesetet… igaz? – mosolygott először Chanira, aztán a nőjére, de a tekintete
akkor olyan… fondorlatos, ravasz, gerinctelen és… számító volt, jobban, mint
általában. És, hogy érezzétek mennyire; kirázott tőle a hideg. Ő egy igazi
róka. Még Stacy is félretekintett, mert nem bírta állni a tekintetét, de Chani
ebből semmit se vett észre, mert ő meg valami barátságos golden retrieverre
hajazott abban a pillanatban.
- Igen, igen vigyázni fogok!
Jössz legközelebb is, amúgy?
Itt Dorian Nerora nézett, amolyan
„hoppá, hát mit tehetnénk?” féle elfojtott viyorral.
- Természetesen! – és ezzel el is
ment.
- CHANI! – csattant fel Nero.
- Mi van? – nézett körbe
értetlenül – Bírom a csávót! Kicsit olyan, mint egy… róka, nem? Vagy csak engem
emlékeztet arra az állatra?
- Nem – sóhajtott Nero – Nem csak
téged.
Nagyjából Nero ölelésének és
illatának hála, sikerült lenyugodnom, és csak akkor regisztráltam be teljesen
az információt.
- MILYEN BABA?! – hüledeztem. Na,
Chani mint akit ágyúból lőttek ki, ott termett mellettem.
- Hello, hello Minike! – virult
ki teljesen – Te is itt vagy? Észre se vettelek! Mikor érkeztél?
- Pár… perce – pislogtam
nagyokat, de már folytatta is.
- A kérdésedre válaszolva pedig… ezt
hallgasd… felkészültél?
- Asszem’ – bólintottam, és
érdeklődve felnéztem Nerora, aki csak mosolyogva szemet forgatott.
- APA LESZEK!! – mondta ki a
meglepetést, mire majdnem hátast dobtam és összepacsiztunk.
- Gratulálok, Chani!! Remek apuka
leszel!!!
- Ugye?? Szerintem is!!
- Na, jól van te Csoda Fater! –
nevetett fel Nero – Mi Mimivel felmegyünk a szobába rendben??
- Visztek videokamerát is a nagy
hancurpartiho… - ám nem tudta befejezni, mert a húga lekevert a tarkójára egy
tockost – ÁUUHH! Oké, oké, értettem!
Mi pedig Nerucival felmentünk a
szobájába. Egyre jobban éreztem, magam, talán először igazán ezen a napon.
Imádok Neroéknál aludni. Persze Nero is aludt párszor nálunk, mikor Joshua a jó
napjait élte. Nem azért, de itt rettentően jó a közeg. Ez kellett nekem. Sok,
sok pozitív energia, amit a Roosie család áraszt magából. Nero adott nekem egy
toppot, és egy kisgatyát alvósnak, meg megágyazott kettőnknek, az ő ágyán,
aztán mindketten leültünk közel egymáshoz a babfotelbe, és mivel látta rajtam,
hogy nem akarok róla beszélni (győzködött, geci sokat) inkább amellett döntött,
hogy felvidít, és eltereli a gondolataimat. Éppen a Pearl Harbor közepénél
tartottunk, mikor csöngettek. Nem igazán zavartattuk magunkat, csak mikor egy
nevet hallottunk meg, elnyomva az ajtótól, lent a földszintről.
- Joshua?? – hallottuk Chani
meglepődött hangját – Szia haver, mi járatban vagy erre?
- Szia Chani, csak a húgomat
keresem. Mimi itt van?
Elkerekedett a szemem, és
megremegtem egész testemben. Nero aggódon pillantott rám, majd a tekintete
elszánttá változott, és levéve az öléből a laptopot, kisietett az ajtón.
- Nero… várj! – suttogtam utána
elhaló hangon, és én is felsiettem, de a lépcső tetején megtorpantam. Ott állt
Joshua, egy szürke atlétába, a kócos sötét hajával… és az ideges alig
palástolható tekintetével.
- Mimi ma itt alszik, Josh –
lépett mellé Nero elég hajthatatlan tekintettel. Így, hogy egymás mellett
állnak, Joshua több mint másfél fejjel magasabb volt a barátnőmnél.
- Szóval itt van?? – nézett fel,
és kiszúrt engem, én pedig reflexszerűen hátráltam a bátyámtól egy lépést,
pedig egy komplett lépcsősor választott minket el. Még mindig be van kattanva.
Mikor tisztul már ki a feje?!
- Igen itt, de ma itt alszik, ha
nem baj! – folytatta Nero eltökélten.
- De, Nero baj! Mert… Mert
Mimivel van egy kis elintézni valónk – kezdett el nyújtózkodni a nyakával, hogy
jobban rám lásson.
- Az ráér holnap is, nem? – szólt
bele Chani értetlenül.
- Nem, ez… ez elég sürgős.
- Szerintem is ráér – ez Stacy
volt, akire a bátyám hitetlenül nézett, mert nem igazán ismeri – Hagyd most a
húgodat!
- Holnap reggel gyere vissza
Josh! – kontrázott Nero is.
- Nem! – emelte meg egy kicsit a
hangját – Ne haragudjatok, Chani, Nero – nézett a két Roosiera (Stacyt szerintem
direkt kihagyta) – De ez az én, és a húgom ügye. Családi vita volt köztünk
kissé, ezt nekünk kell megoldani, nem? – nézett bele a szemembe, mire nyeltem
egyet, és Chanira és Nerora néztem.
- Figyelj Josh, most mindketten
idegesek vagytok, ezt nyugodtan kéne megbeszélnetek majd holnap… - folytatta a
győzködést Chani – Nem baj, ha Minike itt van, mi örülünk neki.
- Pontosan! – vágta rá Nero, és
még Stacy is bólintott, ami igazán jól esett. Ám Joshua ellentmondást nem
tűrően rám nézett, majd besietett a házba, fel a lépcsőn, és megragadta a
kezem, (finomabban, hogy azért ne sejtsenek semmit).
- Én most akarom vele
megbeszélni. Bocsánatot akarok tőle kérni! Négy szemközt! – húzott le a
lépcsőről – Majd holnap átjöhet Mimi, ígérem! – MÉG MOSOLYGOTT IS! Álszent!!
– Naoki –
- Oké, és most
mondd kedvesen – lógattam le a lábam a bárpultos konyha egyik magas székéről.
Éppen a bocsánatkérést gyakoroltuk bátyámmal, hogy legalább bocsánatot tudjon
kérni rendesen Nerotól, mint aki tényleg sajnálja.
- Hogy lehet a „Bocsánatot”, kedvesen
mondani?! – háborodott fel.
- Hát nem úgy, ahogy te csinálod!
– fintorodtam el.
- Legyek egy nyálas kis buzi,
mint te? Inkább nem… - fintorodott el ő is.
- Az nem nyálas buziság, ha
sajnálsz valamit, az előbb is sajnáltad!
- De te egy kis buzi vagy, neked
mondhatok akármilyen nyálas dolgot, te nem nézel furcsán, mert csöpögsz a
nyáltól!
- ANYÁD. Nem vagyok ficsúr Leon
geci!
- Jó… az tényleg nem, az már hardcore
szint – gondolkodott el.
- Komolyan sajnálod, hogy nem
tudtad befogni azt a nagy pofádat?!
- Nem!! – vágta rá.
- De legalább tűnjön úgy! – már
könyörögtem szinte. Ennyit a hadműveletről. Nero előbb szeretne bele Dorianba
(pedig az is elég lehetetlen), mint ebbe a faszba. Na ebbe én se szeretnék bele,
ha lány lennék. Ez egy tuskó… Egy ösztönlégy. Egy here.
- Ő is tudja, hogy nem sajnálom!
- Mondtam, hogy a terv be van
fuccsolva! – temettem a tenyerembe az arcom – Annyi érzés van benned, mint egy
teáskanálban!
- Bekaphatod Naoki, azt mondtam,
segíts, nem pedig azt, hogy okoskodj!!
- Előbb pedig tök őszintének
tűnt! Amikor nekem mondtad!
- Mert akkor nem azt sajnáltam,
hogy szétmentek, hanem, hogy emiatt szégyenkeztél! De a galambomtól azért kéne
bocsánatot kérnem, mert beleszóltam a kapcsolatukba! Azt meg gecire nem sajnálom,
sőt örültem neki!
- Reménytelen vagy, te sohasem
fogsz megváltozni… - sóhajtottam megrázva a fejem.
- Ez így van! – húzta ki magam
büszkén, bár én erre nem lennék büszke – Na mosogassál – legyintett le – Máshoz
nem értesz.
- Anyád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése