02. XCVII. Fejezet

BOLDOG ÚJÉVET DRÁGA KEDVES BONBONJAINK!!!♥♥♥ Köszönjük, hogy velünk voltatok 2015-ben, támogattatok és most, 2016-ban is ugyanígy várjátok a folytatást és olvassátok a blogot:)♥♥ Minden idetévedő olvasónak és az eddigi feliratkozóknak/visszatérő olvasóknak is sikerekben gazdag Újévet kívánunk, erővel, egészséggel!
Meghoztam az újabb két részt és szeretnék megosztani 3 videót, amik alig 1 percesek, és minden szereplőpárosról készül:) Igaz, a Fatal Encounters bloghoz készülnek, de ugyanezek a szereplők. Eddig három van meg, jó szórakozást, vidizést és olvasást!♥

Narou&Naoki: https://www.youtube.com/watch?v=76RjctOwHc8
Dorian&Nero: https://www.youtube.com/watch?v=5JP3Fi0sy8M
Narou&Nero: https://www.youtube.com/watch?v=h7KHZyvq3y8

– Dorian –

Ott álltam az ajtófélfának dőlve, és a fogammal épp rutinosan szétszedtem az egyik szotyit, közben mereven, pislogás nélkül néztem, ahogy az egyik nagydarab nigga rendőr épp a kanapén ülő hercegnőmet kérdezi ki, aki nem volt épp… hogy is mondjam. Stabil lelki állapotban. Szegény kicsi hercegnő. De le sem vettem a szemem a rendőrről, alig pislogtam. Ilyenkor szoktak az emberek megfeszülni, mert észreveszik, ahogy elemzem őket. Kurva vicces látvány szokott lenni amúgy. No mindegy. Megfigyeltem a mozdulatait, és a gesztusait, hogy utána tudjam, hogy kell vele beszélni. Attól függetlenül, hogy nekem nincs akkora memóriám, mint az én drága bátyámnak, az én agyam folyamatosan jár és kattog. Ahogy sejtettem. A rendőr háta kissé kimerevedett, és a háta mögé nézett, gondolom hogy figyeli-e valaki. Lassan, ruganyosan odalépkedtem és mire már visszafordult a szerelmem felé, én már ott ültem mellette. Kissé hátra is hőkölt, de gyorsan összeszedte magát, sóhajtott és morgott valamit majd folytatta a kérdés áradatot...

- Mióta ismeri az elkövetőt? – tette föl a következő kérdést.

- Körülbelül 16 éve. Hét éves korunkig mindig együtt játszottunk, mert barátok voltunk a húgával.

- Akkor is mutatta már jelét ilyes fajta kiborulásoknak?

A hercegnő bólintott.

- Értem, akkor egyenlőre ennyi… Majd tájékoztatjuk önöket a fejleményekről.

- Hogy érzi magát a hercegnő? – kérdeztem rá, mikor már azaz idegesítő nigga elment onnan, én pedig visszajöttem a hűtőtől egy barackos Nesteaval és kiittam az utolsó cseppig a maradékot – Amúgy megittam a teátokat, majd vegyetek másikat – hajítottam hátra az üveget egész egyszerűen, de ő csak szemet forgatott – Szóval? Mi a baj?

- Szerinted…? – horkant fel idegesen. Hát nem a nestea…

- Egy ölelés segítene? – tártam szét a karom, de mielőtt válaszolhatott volna, megragadtam a karját és magamhoz rántva megöleltem – Nincs semmi baj hercegnőm… - simogattam meg a fejét – Nincs az égvilágon semmi baj… A törpilla is rendbe jön, a bátyád nője is rendbe jön… ne aggódj túlságosan, mert korán fog ráncosodni az a gyönyörű arcod, kedvesem – vigyorodtam el.

- Ajj Dorian, hagyjál már! – csuklott el a hangja.

- Sírni akarsz hercegnő? Ki akarod magad sírni a vállamon? Csak tessék csillagom... Akkor majd könnyebb lesz, ha kisírod magad – ajánlottam fel. Erre nem mondott semmit, csak a hátamba kapaszkodott és a vállamba fúrva a fejét. Éreztem, ahogy a könnycseppjei a vállamra folynak. Egy nagyot sóhajtottam, és talán életemben először aggódtam valakiért.

- Mi van, ha a baba nem lesz jól? Vagy Mimit nem tudták rendbe hozni és már túl sok vért vesztett?! Mi van, ha Chaninak lesz maradandó sebe az arcán?! És ha Josht börtönbe csukják, abba Mimi belerokkan! Nem szeretném, ha Mimi belerokkanna, de biztos börtönbe csukják, ez elkerülhetetlen!! – hüppögött, mire én a hajába csókoltam.

- Ebből egyet, azt hiszem, el tudok intézni neked, kedvesem, szóval eggyel kevesebb okod lesz pityeregni.

- Mi? – hajolt el tőlem, és könnyektől csillogó szemekkel meredt rám, én pedig eltoltam magamtól és homlokon pusziltam.

- Csak parancsold meg, és én már meg is tettem neked – kúszott a róka vigyorom a képemre, mire értetlenül nézett rám.

- Ez nem.. Te bolond vagy!

- Gyerünk, hiszen a hercegnőm óhaja számomra parancs.

Kissé vonakodott, majd kibökte.

- Parancsolom! – nézett a szemembe, mire elvigyorodtam, és megragadva a bal kezét, kihúztam a farmerem hátsó zsebéből az ezüst rózsásgyűrűt, fehér gyémánttal a közepén, amit már egy ideje magamnál őrizgettem.

- Azt meg.. hogyan.. és honnan??! – akadt el a hercegnő minden szava.

- Szerinted ott hagyom Matsukonál? – vigyorodtam el, és egy gyors mozdulattal a gyűrűsujjára húztam, mire elkerekedett a tekintete, és hitetlenül rám nézett – Morcos leszek, ha nem fogod viselni most már, Nero… tényleg nagyon, nagyon morci leszek! És te nem szeretnéd, ha morci lennék, igaz? – kuncogtam fel, majd megemelve a kezét, megcsókoltam a kézfejét, és mielőtt akármit reagálhatott volna, felpattantam a kanapéról.

- Dorian! – szólt utánam.

- Mindjárt jövök hercegnőm, ne hiányolj nagyon! – integettem hátra, kinyújtva a nyelvem, ezzel kivillantva a nyelv pc-met, majd odaandalogtam az egyik biztos úrhoz, (történetesen ahhoz, aki a mindenemet kérdezte ki nemrég és, aki épp az automatás kávéját itta, amit valószínűleg a nem messze lévő benzinkútból hoztak neki) – Biztos úr, kedves! – böktem meg a hátát egy róka vigyorral – Lenne egy kis megbeszélni valónk!

– Mimoza –

Mikor résnyire kinyitottam a szemem, gépek sípoló hangja, és fülsüketítő pittyegése ütötte meg a fülem. Csak a fehér plafont láttam magam előtt, az orromat megcsapta a kórházak jellegzetes illata. Oldalra fordítottam a tekintetem, és egy vérrel teli infúziós tasakot láttam. Vérpótlás? Ennyi vért vesztettem volna..? És hol van Joshua? Mi lett vele végül? Ugye nem csukták börtönbe, vagy lőtték le…?

- Felébredt kisasszony? – jött be hót ugyanaz az orvos, aki minket látott el Rayneval tavaly karácsonykor. Valami Kenau vagy ki…

- Aha, asszem’…- vakargattam meg a fejem a tarkóm, ám csak ekkor sikerült realizálnom, hogy egy gézes, fáslis kötés van a nyakamon – Mi a…?! – hőköltem hátra.

- Nem kell megijedni, tudja a vágás csak súrolta az ereket, nem vágta át teljesen őket. Viszont rengeteg vért vesztett, így pótolni volt szükséges. De tudja az ön vércsoportja, AB+, ami elég ritka vércsoport, viszont egészen véletlenül a váróban ülő kedves fiatalúrnak is pont AB+-os a vére, ami hozzáteszem, meg is látszik magukon és volt olyan rendes, hogy adott elegendő mennyiséget a véréből a kedves ápolónőnek, aki elvégezte a rögtönzött véradást a mellettünk lévő kórteremben.

- Heh? – biccentettem félre a fejem értetlenül. Túl sokat beszél.

- Az AB+ a forróvérűek vércsoportja, és ez meglátszik az embereken – magyarázta meg kedves mosollyal.

- Nem, nem az! – legyintettem – Ki az, aki adott? Hogy hívják??

- Stefan Eli Mendez, azt hiszem… Igen, ez volt a fiatalúr neve.

Elkerekedett a szemem, és elképedve az infúziós zacskóra, majd az abból kivezetett vékony csőre néztem, ami a karhajlatomba vezet…. MOST AKKOR STEFAN VÉRE BELÉM MEGY?!! NEM LEHETNE VALAKIVEL CSERÉLNI?!!

- Értem – illetődtem meg.

- Bejöhetnek az urak?

- Urak?? Többes szám harmadik személy?!

- Egy magas, ijedt fiú rontott be nem rég a kórházba, és mindenáron önt akarta látni. Ja és nem mellékesen berepesztette a folyosó falát, amit amúgy nem rég újítottunk fel.

E..Ez RAYNE!!! Hevesen bólogatni kezdtem, jelezve, hogy akár még a római pápa is bejöhet ide, ha magával hozza Raynet! Az orvos bólintott, és kiporoszkált az ajtón, majd pillanatokon belül egy olasz suttyó, és egy brit suttyó csattogott be ugyanott. Azaz csak az előbbi csattogott ugyanis az istenért se akarta kiköpni azt az istenverte rágóját.

- Hát heló! – üdvözöltem őket a magam módján, és benyomtam azt a pocahontasos intést. Tudjátok, amit a bige a film végén nyomott be a szőke csávójának, mikor az elment a hajón! Ám hirtelen nekifutásból és izomból a nyakamba borultak, amire kissé felnyekkentem. Az én kiskirályom volt az. Erősen szorított magához, és az arcát a vállamba fúrta, én pedig elmosolyodtam. Mélyen beszippantottam az illatát, ami a csokis axe és az ő természetes illatának a keveréke volt.

- Szia seggfej – és a hátába kapaszkodva visszaöleltem, de ő nem válaszolt, csak szorosan ölelt magához, mintha az élete múlna rajta, majd elhajolt és megragadva az arcom, az ajkait hevesen az enyémhez préselte.

- Ne haragudj rám… ez az egész az én hibám… Többet soha sem hagylak egyedül, rendben? Ha kell ketrecbe zárlak, hogy ne érhessen többet hozzád…- támasztotta a vállamnak a buksiját. A haja még enyhén vizes volt, és hátracsapva sem volt. Nem rég moshatott hajat.

- Azért az egy kicsit túlzás lenne… - mosolyodtam el kínosan, ugyanis Stefan is itt van és hát… igen, nem lenne jó, ha megtudná Rayne hajlamait – Csak elkattant nála valami, és sarokba szorították, akkor nem éppen jól reagál, nem szereti, ha sarokba van szorítva, olyankor fenyegetőzik meg minden… De semmi komoly! – próbáltam menteni a menthetőt. És hogy miért? Mert akkor úgy éreztem, hogy ez Joshval a mi ügyünk.

- Semmi komoly?! Majdnem elvágta a torkod, Mimi!! Majd mindent.. szépen elmesélsz nekem. Hogy, hogy kerültél Nerohoz és, hogy mit tett veled az a szemét… Ez többet nem fog előfordulni. Ígérem.

Egy nagyon sóhajtottam. Ilyenkor nem lehet vele értelmesen beszélni, mert aggódott… vagy aggódik, mint a picsa.

- Rendben – kapaszkodtam bele a világosszürke atlétájába, és a kellőképp kidolgozott vállába fúrtam az arcom.

- Hm – hümmögtem fel, mikor a királyomat a félrehívták a szoba sarkába, valamiféle biztonsági kérdések miatt rólam. Faszom. Lopva Stefanra pillantottam, aki valami véradásért kapott kis ajándékot dobálgatott a plafon felé, majd elkapta. Illik megköszönni, ha valaki ad a véréből nem?.... Nem??? Engem udvariasságra neveltek. Vagyis hát… nem az apám és az anyám, hanem Joshua.

- Köszi.. – motyogtam oda neki, karba tett kezekkel, alig érthetően.

- Mi? – fordult felém értetlenül.

- Azt mondtam köszi… - mondtam egy fokkal hangosabban de még mindig motyogtam.

- Miiii?!

- Azt mondtam, köszönöm! – csaptam a paplanra idegesen ránézve, majd elfordultam.

- Ja.. Szívesen – bólintott de hallatszott a hangján hogy meglepődött. Ám nem sokkal később visszabandukolt Rayne is az ágyamhoz, és elég felpaprikázott kedvében volt.

- Mi az? - Joshuaról van szó – ült le az odahúzott székre, és a paplanom alját gyűrögette az ujjaival. A szívem a torkomba ugrott.

- Igen…?

- Nem tartják bent a börtönben.. Ugyanis amikor elkövette, nem volt beszámítható, ezért fellebbezték. Legalábbis valaki tanúskodott ez ügyben – szűrte ki idegesen a fogai közt, én nem esküdnék meg rá, hogy nem láttam egy kidagadó eret a homlokán, de nekem egy szikla gördült le a szívemről.