02. CXX. Fejezet

– Mimoza –

Most egy kis ugrás következik, ugyanis gyorsan össze kell foglalni mi történt az elmúlt időszakban. Nem nagy, csak rövid másfél hetes ugrás. Először is. Én, és Nero megkaptuk az órarendet, amikből kiválaszthatjuk azokat a tantárgyakat, amiket fel akarunk venni. Én nem tudok dönteni a biostatisztika, és a tematika között. Szóval ezen még gondolkodok. Illetve a piromán buzik is belehúztak, hogy pótolják a lemaradást. A híradóban, szinte egész végig róluk volt szó, hacsak nem benyomták a legvégére, hogy „De a sok szörnyűség mellett, vannak jó híreink is! Új kiscsimpánz született az állatkertben!” Képzelhetitek mennyire vidított fel ez minket. Semennyire. Két család házát gyújtották fel. Az egyiket szokványosan leöntötték benzinnel, ott szerencsére mindenki túlélte, a család kutyáján kívül (megsirattam). A másikban pedig gázszivárgás történt, így a ház felrobbant, ott egy túlélő sem maradt. Két 4 éves gyerek, egy 1 éves kisbaba, és a házaspár veszett oda. Jelképes, gyertyás virrasztást tartottak nekik, amit le is adtak a hírekben (őket is megsirattam). Illetve három volt iskolai dolgozót öltek meg, mindannyiukat megfojtották. Valakit a víz alá nyomtak, de volt, akit csak simán a nyakkendőjével, vagy a párnájával. Értetlenül álltunk a dolog előtt mindannyian. Mi okuk lehetett erre?! MI AZ OKOZAT EGYÁLTALÁN?! Ha megtalálom ezeket, a nyomorékokat, ÉN gyújtok be nekik egy rakétát a seggükbe, hogy kirepüljenek az éterbe már, komolyan mondom! Beteg állatok. Épp készülődtünk amúgy, ugyanis az első utunk a Mendezékhez vezetett reggel. Mert ma reggel érkezett meg a köcsög rokonuk. Az a Pietrasanta. Éppen egy egészséges dalolás után lépkedtem ki a fürdőből, akkor már (csoda) Rayne majdnem elkészült, csak a haját igazgatta éppen.

- Miért kiabáltál? – nézett rám incselkedve, mire hozzá vágtam a törülközőmet.

- Nem kiabáltam! Énekeltem! – fordultam el „sértetten” és egy szál bugyiba és melltartóba, a kikészített ruháimhoz lépkedtem, és lekezdtem felvenni őket.

- Szerinted, tényleg tud majd segíteni az a csávó? – néztem fel Raynera, aki elkomorodott.

- Fogalmam sincs, én már most utálom.

- Nyugi, nem veszélyezteti a helyed. Nekünk te vagy a királyunk – vigyorodtam el.

- Azaz neked, vagyok a királyod – meredt le rám fölényesen vigyorogva.

- Úgy is mondhatjuk.

– Narou –

- Naoki hol a véreres faszomba van a fekete boxerem?! – robogtam le lépcsőn, a derekamon a törülközőmmel, enyhén vizes hajjal, és testtel. Csoda, hogy nem zúgtam pofára a gecibe.

- A kétszáz közül, melyik? – fordult felém az öcsém a mosogatótól, mert hogy már a reggeli az asztalon volt, ő meg mosogatott. Ugyanis az álom öreg nénijét még kurvára nem találta meg a kis buzeráns, ennünk meg kell, én meg nem vagyok hajlandó főzöcskézni, a szájba kúrt meleg teje is épp elég fáradtság, szóval én biztos nem. De jó hír, hogy most már látom a kanapét, nem csak a szemétkupacot. Valamelyik nap nagytakarítást tartott, és azóta viszonylag ragyog a lakás. Kb. másfél hete boldogítjuk egymás életét egyhuzamban. Viszonylag nyugodtan. (ugyanis a kis gyújtogatós gecik, ismét belelendültek. Másfél hét alatt már felgyújtottak további négy családot, és megöltek három maradék iskolai gondnokot, akik régen a papusékkal egy időben baszták ott a rezet, Naokival kb. minden este híradót nézzük, nálunk ez megy a Cobra 11 helyett) Most már azért nem olyan fos ez a ház amúgy, mint mikor egyedül laktam benne, kerek 2 és fél napig. Pedig full olyan volt az egész baszás, mint előtte, mikor faterkáékkal laktunk, csak épp nem volt ott fater és muter, de a ház is hasonlít a régi házunkra, ami felgyulladt a picsába. Igazából szerintem a szakasztott mására csinálta papuska.

- Ami éppen rajtad van, te buzi!!! – mutattam a boxerére, ugyanis egy szál alsógatyába és pólóba volt, és úgy mosogatott – RÁADÁSUL A PÓLÓ IS AZ ENYÉM. Nem veszed észre, hogy lóg rajtad?!!

Magára nézett majd megvakargatta az állát. Hülye kérdés volt. Az én lajhár, nagypapa öcsém akár meztelenül, fél lábán zoknival is kimenne a sarki fűszeresbe korán reggel, ha nem szólsz rá, hogy egy szál pöcsbe van. Reggel kb. használhatatlan az öcskös, ha ilyenekről van szó.

- Hát ezeket már nem kapod vissza – vont vállat, majd ásított egyet.

- Mész te a faszomba!! Akkor hol van a másik fekete?

- Ismétlem, a kétszáz közül melyik??

- Akármelyik!

- A szobádban drága testvérem, a komód felső, kisebb fiókjába van az összes, de ezt tegnap már elmondtam, hogy odatettem őket, csak hogy ne kelljen elcsúsznom rajtuk, amikor be akarok jönni a lakásba!

- Befejeztétek, buzeránsok?! – hallottunk egy ismerős, tróger hangot az ajtó felől, mire odakaptuk a fejünket. Faterka állt ott, maga mellett a járógipszes anyával. MI A FASZT KERESNEK MÁR MEGINT ITT?! Egyszerre egymásra néztünk Naokival, majd vissza apára.

- Ti meg?! – szólaltunk meg egyszerre. Igaz, nem ez az első, hogy átvánszorognak a MI lakásunkba, sőt volt olyan hogy apa lusta volt hazamenni és egész egyszerűen ITT ALUDT.

- Kíváncsiak voltunk, hogy vagytok – mosolygott anya.

- Tényleg…? - emelte meg az öcsém, mutterosan, flegmán a fél szemöldökét.

- Hát… hiányoztatok!

- Most komolyan… - folytattam én, szintén felemelve a fél szemöldököm.

- Helyzet van, puncik!! – fejezte be apa, mi pedig felsóhajtottunk. Jellemző. Beljebb jöttek a lakásba, és otthon érezve magukat, fater lehuppant a kanapéra, a kandallóval szembe, ami most nem volt begyújtva, lerúgta maga mellől Naoki köcsög macskáját is, rágyújtott a szivarjára, és pöfékelt egyet, anya pedig a konyhába lépve, kinyitotta a hűtőt, és neki állt a koktélját megcsinálni.

- Azok ott nem a bátyád ruhái? – bökött a szivarjával Naokira, aki megint magára nézett.

- De, de igen. Ma reggel tudtam meg én i..- de nem tudta befejezni.

- Caroline is gyakran mászkált az én ruháimban, baszás után – nézett az öcsémre gúnyosan fater. Erre a buzi homlokán kidagadt egy ér, de mielőtt bármit szólhatott volna, fater feltette a dohányzóasztalra a tonnás patáit, amire még jobban kiakadt. Én pedig jól kiröhögtem.

- Látom, van reggeli is, gecik – nézett az asztalra, (a nappaliból rálátni a konyhára).

- Van, csak te pont nem kapsz – néztem le. Azért álljon már meg a menet. Kidob minket otthonról, házalót játszik az új lakásunkban, éééés még adjunk a kajából is. Hát kurvára nem!!

- Add már ide a sót, Pina! – szólt nekem a fater, mikor már én is felöltöztem, és az asztalnál…A MI asztalunknál reggeliztünk. Az ÉN kajámat!!!

- Mi a faszért te ülsz az asztalfőnél?! – csaptam elé a kis üveget idegesen.

- Ne feleselj, vagy elkenem a szádat, a jó büdös kurva anyádat!

- Itt vagyok Scott! – csapott a villával az asztalra mutter.

- Ne haragudj, drágám.

- Mi is az a sürgős dolog, ami miatt ide jöttetek? – masszírozta meg az orrnyergét Naoki, mikor végre ő is letudott ülni enni, (plusz két adagot kellett csinálnia) és már nem az én pólómba volt a kis buzi, hanem felvette végre a sajátját, és a nadrágját is.

- Megjött – kapott be egy falat rántottát, a papus, de mielőtt folytathatta volna beleszóltam.

- Hát, az gáz – húztam a szám, majd gúnyosan elvigyorodtam – Használj betétet – és itt Naoki úgy beleröhögött a kajájába, hogy majdnem a torkán akadt.

- HÜLYEGYEREK! Az a Pietrasanta geci jött meg te geci szájú! Ma reggel, a kilenc órás repülővel, épp a Mendezek felé tart.

- És? – emeltem meg a fél szemöldököm.

- Szerinted, Pina?! El kell tolnunk a picsánkat a Mendezekhez, hogy „üdvözöljük” azt a spanyol díszficsúrt! Illetve szerintem hallottatok ti arról, akkora hülyék nem lehettek, hogy a mi kis piromán barátaink ismét nem tudnak megmaradni a picsájukon!!

– Dorian –

Szinte tűkön ülve ültünk mind az öten a hallban. Ugyanis ott volt nálunk Neruci is, mert előző nap nálunk aludt. (A haját az egyik oldalra tette, ugyanis ott maradt a nyakán tegnap estéről az ajkaim nyoma… hupsz). Én ültem a kanapénkon, magam mellett szorosan Neruci, akinek a kezébe Herold csücsült, a fotelben Stefan foglalt helyet, anya az ajtó közelében állt, faterka pedig a saját kis fotelében szivarozott, közben a tegnapi pénzt számolgatta, amit összeszedtem. De nem feszengtünk túlságosan. Max anya.

- Még mindig nem szándékozol eladni nekem azt a szart? – fordult Neruci felé fater, mert, hogy már egy ideje fűzögeti a hercegnőmet, hogy adja el neki (ingyen) a nyakláncát, amit vettem neki.

- Eszem ágába sincs – rázta meg a fejét, és keresztbe vetette a lábait.

- Helyes – húztam egy vigyorra a számat, és belepusziltam a nyakába. Pont oda ahol a kiszívás volt, mire megfeszült, és az alsó ajkába harapott.

- Ne itt – forgatta meg a szemét vigyorogva Stefan.

- Mindjárt jön a törpillád, mit feszengsz? – kezdtem el cukkolni, de csak elvigyorodott.

- Tudom! – húzta ki magát. Hát ez nagyon rá van izgulva Mimozára. Mint mondtam nem volt feszült a légkör, csak két dolgot is vártunk éppen, és a mi családunk köztudottan utál várakozni. Az egyik, a három maffiacsalád, akik még mindig nem méltóztattak megérkezni. A másik pedig Ő. Az a köcsög geci Hector Pietresanta. Akinek a fekete limója pont ebben a pillanatban parkolt le a villánk előtt... amúgy. Majd pillanatokon belül, pedig egy csöngő szót hallhattunk.

- Ő az – nézett ránk anya, és próbálta még megigazítani apa zakóját, de ő csak leintette, mutter pedig a fejét rázva az ajtóhoz lépdelt és kinyitotta. Akit elsőnek megláttunk, az egy szorosan összecopfozott hajú, kosztümös, kissé kreol bőrű, nagy mélybarna szemű, az órát vizslató bige. Mondani se kellett, egyből tudtunk, hogy ő Esmeralda.

- Pont időben, Pietrasanta úr – fordult az ajtó felé, és belépett rajta az a geci. Ingben, elegánsan, de azért kitetoválva, a szokásos fölényes vigyorával, a tincseit hanyagul kisöpörte a homlokából, és rágyújtott (!). Köszönés nélkül beljebb lépdelt, és kifújva a füstöt végignézett rajtunk.

- Hát összegyűlt a család – vigyorodott el, majd a kanapéhoz lépett, és ledobta magát rá. Jajj, de otthon érzi magát, egyem a szívét. Mindannyian várakozva meredtünk rá.

- Most mi az? – szólalt meg – Had élvezzem ki kérlek, hogy itt lehetek – túrt bele a hajába igazán lenézően.

- Bár mi is élveznénk, hogy itt vagy – nézett félre apa az orra alatt motyogva.

- Ejnye, pedig olyan elegáns ez a ház, tetszik. Sok arany bútor, drága kanapéhuzat. Tetszik, elegáns, letisztult – simított végig a huzaton, majd ránk nézett.

- Kár, hogy az emberek benne kevésbé – nézett rajtunk végig. Megakadt a szeme Neron. Nem tudom miért, mert új, vagy, mert gyönyörű, de hamar folytatta, a nekünk szegezett monológját – Hát igen… Aunque la mona se vista de seda, mona es y mona se queda …

Neruci értetlenül meredt rám, de én értettem. Spanyol szólás. Annyit tesz, mint; „Még, ha selyembe öltözik is a majom, akkor is majom marad.” Nem bántott meg igazán egyikünket sem. Én még fel is kuncogtam.

- Semmi baj, Pietrasanta – kúszott egy sunyi róka vigyor a képemre, mire elég csúnyán nézett rám – Még úgyis várunk valakiket, addig érezd otthon magad, nekünk az csak jó, hisz egy család vagyunk, nem? – vigyorogtam folyamatosan. Azért van annyi önbizalmam, hogy ne vegyek fel ilyeneket. Hiába utálom tiszta szívemből ezt a rohadékot. Csak jót vigyorgok rajta, hiszen szórakoztató. Még.

- Valakiket?? Kiket? – emelte meg a fél szemöldökét. - Háát… - kezdte Stefan.

- Ooooh faszom! – trappolt be pont ebben a pillanatban a sáros bakancsával… Narou Silverman – Annnnyira kurva jó, hogy nyár van, de bazdmeg a cipőm úszik a szar latyakban a rákos gecis eső miatt!!

- Nyugodj már meg Narou, otthon úgy sem te takarítasz, csak mereszted a picsádat a TV előtt, szóval ne álljon a faszod!! – törölte le a lábát Silverman 2.0.

- Kussoljatok már buzik, majd otthon tartjátok a békülő szexet, de már fáj a hisztitektől a fejem, hogy basszam meg a kurva anyátokat!!

- Itt vagyok Scott!! – rikkantotta Caroline.

- Tudom drágám, de ezek a pinák felcseszik az agyam!

- Ne ordibáljatok már, mert megfájdul a fejem – érkezett meg Robert Matsuko is.

- Oooh Sweetheart, te merre vagy?? – gúnyolódott Narou.

- Kussolj bazdmeg Silverman, vagy kitépem a nyelved!! – jött be a kábszis is, levéve a dzsekijét (kint csepereg az eső).

- Morcosak vagyunk ma reggel? – cukkolta tovább.

- KUSS!

- Ezek korán reggel is kiabálnak – jött be törpilla is az ajtón fej rázva, kezében egy meleg starbucks pohárral, amit nagyban iszogatott, maga mögött a lekezelő colos kiskirállyal.

- Ahogy te is ma reggel zuhanyzás közben – nézett le a nőjére vigyorogva.

- Nem kiabáltam Rayne, hanem ÉNEKELTEM…. Oh szia Neruci! – integetett a mellettem ülő babámnak, majd a bátyámnak is – Szia Stefan!

- Szerintem nagyon szép volt, Mimi – vette le Brad is atyaian mosolyogva a kabátját, és megsimogatta Mimi fejét.

- Ne is törődj a fiammal, amíg nem tört ki az üveg, addig minden rendben van – jött be nevetve az ajtón mögötte Cordelia is. És ott állt a mi kis csipetcsapatunk a hall kellős közepén, mint egy falka elázott kutya.

- Őket – kuncogtam fel, és hátradőlve átkaroltam a hercegnőmet, és közelebb húztam magamhoz.