– Naoki –
Igen, jól
gondoljátok. Narou elköltözött. Úgy tűnik végleg. Elvitte minden cuccát. A
szekrénye full üres, az ágyán csak a matrac van, a fiókjai is üresek. Hogy
hogyan viselem? Nem fogok hazudni. Szarul. Rettenetesen hiányzik. Először még
magammal szemben is makacskodtam, hogy jajj most haragszok rá, kit érdekel. Ez
így az első és a második napon volt. De a harmadik nap elején, már fizikailag
rosszul lettem. Igen, fizikailag rosszul éreztem magam, mert távol volt tőlem.
Ahogy ránéztem az üres matracára és a forró tejemet se kaptam meg reggel,
igazából nem is ezek hiányoztak hanem a jelenléte talán. Olyan üres volt a ház,
tudjátok. Vagy csak én éreztem annak. Ah szar volt. És tudtam, hogy már nem fog
visszajönni, és valószínűleg már soha sem fogunk együtt lakni, mert annak az
időnek vége, mert eljött az idő, hogy végre külön szakadjunk és blablabla.
Legalábbis akkor ezt hittem. Aztán reggelinél történt meg az eset, hogy szóba
került Narou.
- Elvitte minden cuccát az a
szégyen? – szólalt fel apa, mire megfeszültem.
- Scott… - szólt rá anya, és felém
bökött a fejével (akinek járó gipszbe volt a lába. Utálta. Mert nem ment egyik
ruhájához sem) mert hát én azért rosszul viseltem, ha szóba jön.
- Most mi van?!
- Az hogy ne beszélj róla így! –
szóltam közbe, lerakva a villát, és elszántan az apám szemébe néztem. Senki sem
sértegetheti a bátyámat… rajtam kívül. Mint ahogy látjátok, már egyáltalán nem
haragszom rá. Már csak hiányzott, és bűntudatom volt. Úúúristen mint valami
bátyókomplexusos gyökér.
- Úgy beszélek róla, ahogy
akarok! Egy szégyen, egy anyaszomorító! – vágta a képembe, mire összeszorítottam
a fogam, és felpattantam.
- AZT MONDTAM, NE BESZÉLJ RÓLA
ÍGY! – támaszkodtam meg az asztalon – TE VAGY AZ UTOLSÓ, AKINEK JOGA VAN RÓLA
ÍGY BESZÉLNI!
- MIT POFÁZOL BUZI GYEREK!?? –
pattant fel fater is az asztaltól, és a családi örökségként szolgáló ideges, és
sötét nézésünkkel meredtünk egymás szeme közé.
- AZT, HOGY NE BESZÉLJ ÍGY A
BÁTYÁMRÓL!! NE MERJ RÓLA ÍGY BESZÉLNI! MIATTAD LETT ILYEN! EGYIKŐTÖK SEM
FOGLALKOZOTT VELE!! AZ EGYETLEN, AKI PRÓBÁLTA JÓ ÚTRA TERELGETNI AZ ÉN VOLTAM!
CSAK ÉN TÖRŐDTEM VELE, CSAK TŐLEM KAPOTT SZERETETET, TŐLED KURVÁRA NEM!! HÁT
CSODÁLKOZOL, HOGY ILYEN ELBASZOTT LETT?! AZ EGYETLEN EMBER EBBEN A HÁZBAN, AKI
A SZÁJÁRA VEHETI NAROUT AZ ÉN VAGYOK! DE TE NE MERJ MÉG EGYSZER EGY CSÚNYA SZÓT
MONDANI RÁ, VAGY ISTEN ENGEM ÚGY SEGÉLJEN, KIGURÍTALAK AZ ABLAKON!!
Erre elkomorult, és azzal a tipikus
ál, ideges mosollyal intett nekem.
- Gyere csak ide, édes fiam.
Tudtam, hogy mi vár rám, de nagy
hévvel hátratoltam a széket, úgy, hogy az eldőlt és elé álltam. De még csak nem
is pislogtam, álltam a tekintetét.
- Itt vagyok.
És ekkor egy óriási pofon csattant
az arcomon, de akkora, hogy megpördültem a tengelyem körül és éreztem, ahogy az
arccsontom látványosan vörösödni, majd lilulni kezd, a szám pedig kicsattant.
- SCOTT!!! – sikított fel anya.
- AKKOR MENJ A FASSZOPÓ BÁTYÁD
UTÁN TE IS!!! SZOPKODD A FARKÁT, VAGY BASSZÁTOK SEGGBE EGYMÁST, DE TAKARODJ TE
IS UTÁNA!!
Erre ökölbe szorítottam a kezeim.
- JÓ!! Megyek is!! – robogtam fel
az emeletre, felvettem egy sötétszürke enyhe „V” nyakú pólót, és csapkodva
elővettem a bőröndömet, és a macskahordozómat. Már úgyis erre vártam, hogy
mehessek utána, és beszéljek a fejével, hiszen testvérek vagyunk, egymáson
kívül nem segít rajtunk senki. Az egész házból csak anya fog hiányozni.
Így történt, hogy a frissen
lilult arccsonttal, a fekete bőröndömmel és a további cuccokkal robogtam a
bátyám lakásához. Útközben kapkodva összeszedtem, amit mondani akarok neki. De
végig csak az utolsó mondata járt a fejembe „Én úgysem voltam, és nem is leszek
soha fontos senkinek sem”…. De ez nem igaz! Mikor odaértem, egy mély lélegzetet
vettem, és szinte ráfeküdtem a csengőre. Perceken belül nyílt az ajtó, és ott
állt a bátyám félmeztelenül, kómás most már gecire meglepődött fejjel, de
mielőtt bármit is mondhatott volna, kifordulva magamból neki estem. De jól
esett.
- Jól figyelj rám Narou Scott
Silverman! – böktem meg a mellkasát durván – Leszarom, hogy most én leszek a
világ legbuzisabb embere, és egy életre el leszek könyvelve annak, de azt
akarom, hogy azonnal verd ki a fejedből azt, hogy nem vagy fontos senkinek!
Mert ez nem igaz! Kurvára nem! Nekem TE vagy a legfontosabb! Felébredek a
takarómba csavarva, és az után hogy mennyire kibaszott korán van az első
gondolatom TE vagy! Körbenézek, és látom, hogy az ágyad ott van nevetségesen
rendetlenül, a cuccaid, szétdobálva. Aztán belépek a fürdőszobába és megérzem a
röhejesen férfias tusfürdődet és legszívesebben rádbasznék kettőt, hogy megint
kilocsoltad a vizet, mert valószínűleg jól seggre estem! Leérve az emeletről
szinte már fülsüketítően bömböl valamilyen reggeli műsor, amit kurvára nem
nézel, de azért bekapcsoltad, had zengjen tőle a ház és legszívesebben ezért is
kinyírnálak! Aztán a konyhába lépve kiszúrom a bögrémet, tele forró tejjel,
aztán téged is, ahogy ott gubbasztasz engem várva az egyik széken, azzal a
csapnivalóan bágyadt drogos, sebhelyes fejeddel, rám nézel és odamorogsz nekem
valami jó reggeltet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga!! És
amikor zokoghatnékom van, és ott gubbasztok a kanapén, te vagy az első, aki
odajössz cukkolni, de el sem tudod képzelni hogy mennyire sokat jelent nekem
amikor odadugod az undorító pofád és akkor beszélsz hozzám! És azt sem, hogy az
elmúlt két napban mennyire hiányoztál! KURVÁRA. Csak hogy tudd! Gyűlölöm!
Egyszerűen gyűlölöm, hogy te vagy az egyetlen gyengém, érted?! Gyűlölöm, hogy
ennyire kibaszottul függők tőled, és tudom, hogy nem kéne és, hogy ez rossz!
Mert egy undorító fasz vagy, de már nem érdekel! Próbáltam ellenkezni ez ellen
de nem megy, mert a testvérem vagy, és jobban szeretlek bárkinél a világon!
Nekem fontosabb vagy akárkinél, és nincs olyan dolog, amit ne tennék meg a
hülye fejedért! – fejeztem be végül, és szinte már lihegtem ugyanis max.
háromszor vettem levegőt a monológ alatt – Na! – sóhajtottam kifújva magam –
Bemehetek?
– Dorian –
Velünk ez
alatt az egy hónap alatt semmi említésre méltó nem történt. Azon kívül, hogy még
mindig nem kaptam meg. Oké, értem én hogy várni meg minden. Szeretem a Hercegnőt,
szóval várok, mint a Dezső bácsi a gyógyszertárban, hogy végre sorra
kerülhessen, mielőtt túl késő és elviszi a szívroham. De hát azért még is csak
férfiből vagyok! Akárhányszor nálunk van, vissza kell fognom magam, hogy ne
teperjem le, vagy ne kelljen már a fürdőbe kivernem, mikor ő a másik szobába
nézi a sorozatait. Igen, kb. már itt tartok, hogy ki kell vernem rá. Mert ő még
tunikában is gecire farok állító és szexi lenne, nem még a toppjaiba, és a
picsa nadrágjaiba, amikben van nálam, és amikben olyan jó a segge.
Épp a Hercegnőnél sziesztáztam,
egy augusztusi délután, mikor ismét rám jött.
- Végeztél? – kérdezett rá a Hercegnő,
mert, hogy éppen ettünk, miközben valami mexikói szappanoperát néztünk a TV-be.
Rubit?? Azt hiszem. Bár nekem csak az maradt meg, hogy a főszereplő csávó orvos,
full ronda, azt mindenki őt akarja.
- Igen Baba, köszönöm –
vigyorodtam el, és mikor felállt, és elsétált mellettem, finomat rácsaptam a
fenekére, mire kb. rákvörös fejjel hátrafordult majd kisietett a konyhába.
Ilyenkor úgy viselkedik, mint egy kis szűz. Ez geci aranyos… és beindító. Minél
előbb meg akarom már kapni őt. Gyorsan.
Visszaérve a Hercegnőm lehuppant
mellém ismét, és a kezébe fogta a távirányítót.
- Most te választasz műsort –
fordult felém, majd kissé aggódva méregetni kezdte az arcomat – Dorian… a
szemeid.
- Igen? – néztem rá kíváncsin.
- A pupilláid…
- Mi van velük? – emeltem meg a
fél szemöldököm, bár belül jól tudtam, mi van vele. Valószínűleg kitágult, mint
a picsa, mert kurva kanos voltam. Megint. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a
hőmérsékletem megemelkedik, mintha lázas lennék. Télen ezért dugok többet. Nem
kell radiátor. Illetve, ha én kefélni akarok, azt mindenki látja rajtam.
- Nagyon, nagyon tág – méregette
a szemeimet.
- Ohhh – kúszott a képemre a
rókavigyorom – Hát annak oka is van, Baba.
- Micsoda…?
- Te – fogtam két kezembe az
arcát.
- Doria – ám nem tudta befejezni
a mondatot, mert végigsimítottam az alsó ajkát a hüvelykujjammal, majd
lesmároltam. Talán túl hevesen is. Megnyaltam az alsó ajkát, majd ismét
visszadugtam a szájába a nyelvem, és a hajába túrva, kissé hátrahúztam neki.
- Dorianh… - sóhajtott fel, és
eltolta egy kicsit a mellkasom, én pedig összehúztam a szemöldököm és
elhajoltam – Még csak nem rég jöttünk össze… még ne! Még ne… – állt fel a
kanapéról, és próbálta összeszedni magát, mert az arca full vörös volt. Most
azért annyira nem viseltem jól. Ez azért sokadszorra kissé bassza a csőrömet. A
pupillám, hirtelen a tágból, kissé összébb szűkült.
- Azért, én még az előtt akarlak
megkapni, mielőtt a Silvia belerondítana a mi kapcsolatunkba is! – szóltam
kissé csípősen, mire megfordult a tengelye körül, és hitetlenül, majd elég
csúnyán rám nézett.
- Mi..?
- Jól hallottad – dőltem hátra.
- Hát ezt nem hiszem el – kezdett
csapkodni – MIÉRT?!! EZ NEKTEK VALAMI MÁNIA?!! NEKED IS, ÉS MINDENKINEK?!!
MIÉRT KELL ENGEM MINDIG ARRA EMLÉKEZTETNI, HOGY AZ A FÉREG MEGERŐSZAKOLT?!!
SZERINTED ÉN AKARTAM?!! TEHETEK RÓLA?!! SZÉT TETTEM NEKI?!! AKARTAM, HOGY AKÁR
EGY KIS KÖZÖM IS LEGYEN AHHOZ AZ UTOLSÓ PATKÁNYHOZ?!! ELÁRULOM; NEM!! KURVÁRA
NEM!! HA LENNE EGY KÍVÁNSÁGOM, AZ LENNE, HOGY AZAZ ESET TÖRLŐDJÖN EL A GECIBE!
MINDKETTŐ!! MIÉRT NEM LEHET EZZEL ENGEM BÉKÉNHAGYNI??!! TITEKET CSAK A SZEX
ÉRDEKEL, BASZSÁTOK MEG!! A PICSÁBA MÁR!!! – ragadott meg egy díszpárnát és egész
egyszerűen a fejemnek baszta – ÉS TUDOD MIT??!! HA ÁLLANDÓAN NAROUVAL JÖTTÖK,
AKKOR TALÁN INKÁBB ÖSSZEÁLLOK VELE, ÉS HAGYNI FOGOM, HOGY Ő KUROGASSON, MERT PERSZE CSAK EZ LEHET AZ OKA,
HA NEM AKAROK SZEXELNI!!! – indult meg az emelet felé, majd út közben
hisztérikusan földhöz csapott egy megszeppent cserepes növényt is, és egész
egyszerűen, az éppen lejövő bátyját félrelökve felviharzott a szobájába és jó
hangosan bebaszta az ajtót, de úgy, hogy szerintem még a szomszéd is hallotta.
Egy mélyet sóhajtottam, és hátravágtam a fejem, a kanapé karfájának.
- Hé Vuk. Mit csináltál a
húgommal? – ért le Chani, és értetlenül, de egyben morcosan méregetett engem.
Megráztam a fejem.
- Semmi említésre méltót, Chani-bro,
nyugi van – morogtam az orrom alatt, és két kézzel megdörzsöltem az arcom.
– Mimoza –
Az alatt az
egy hónap alatt, ami eltelt, egyszer sem beszéltem Joshuával. Egy kibaszott
szót sem. Mondanom se kell, ez eléggé leamortizált, de annyira, hogy még Rayne
is észrevette. Szóba is hozta, pár napja, hogy elvisz „ahhoz a fasszopó
ferdehajlamú bátyámhoz” ha ettől végre ismét vidám leszek. Hát nem így történt.
De csak szépen sorjában. Eléggé izgatottan keltem, a gyomrom görcsbe állt,
izzadtam, és remegett a kezem. Izgultam, és féltem de egyben nagyon, nagyon
vártam is. Már korán felkeltem, és fel s alá járkáltam, egy szál Rayne pólóba,
alatta semmivel. De nem gondolkodtam, nem készültem rá. Valójában, fogalmam se
volt, mit akarok, vagy mit fogok neki mondani. Lehet, hogy csak ott fogok
állni, és bambulni, mint hal a szatyorban, ki tudja. Tűkön ülve vártam, hogy
Rayne is felkeljen, hogy megreggelizhessünk, bevásárolhassunk (ma ránk volt
bízva, ugyanis a személyzet szabadságon van) aztán indulhassunk a bátyámhoz. Ez
meg is történt, Raynus fölkelt, eléggé elaludt hajjal, és kómás, morcos fejjel
(ő annyira nem várta a mai találkozást, mint én), elment fürdeni, megmosta a
haját, megszárította, belőtte. Szexin hátracsapta, ahogy mindig, lebaktatott
félmeztelenül, egy szál sötétkék farmerban. (Ott volt a vállán és a felkarján a
maori tetkója, és a hátán azaz írás, és ezek olyan szexin mutattak rajta hogy
jajj), megreggelizett. Aztán fogat mosott, befújta magát, és felkapott magára,
egy kissé lazább fajta (de nem túl laza) atlétát, felhúzta a cipőjét, én pedig
ekkor még mindig ott ültem az ágyon, úgy ahogy felkeltem. És csak akkor jutott
eszembe öltözni, mikor Raynus várakozóan rám nézett, és integetett a fejem
előtt, hogy „hahóó”. Mert valahogy túl nagyot pislogtam, és eltelt röpke 1 óra.
Gyorsan összekaptam magam, lazán oldalra fontam a segg alá érő hajam, felvettem
a csipkés szélű toppomat, amiből pont kilátszik a medencecsontomon a botanikus
kertem, egy rövidnadrágot, és a sarumat, felraktam egy kis szempillaspirált, és
indulhattunk. Bevásároltunk (elég fura volt egy Raynéval a szuper marketben
vásárolni, kb mindenki megnézett minket, hiszen nem szokványos páros voltunk. A
lányok csorgatták a nyálukat Raynéra, pár faszi meg nagyon nézett engem, ezért
vagy nyolcszor megnéztem magam a visszatükröződő üvegben, hogy van-e valami az
arcomon). Aztán hazadobtuk a cuccot, és kezdődhetett a mini szívroham, amit én
lenyomtam, amíg oda nem értünk… haza. Nekem ez a kis vityilló máig az otthonom,
és nagyon szeretem. A torkomba dobogó szívvel az ajtóhoz léptem, begörcsölt a
hasam, összeszorult a gyomrom, de megnyomtam a csengőt. (Rayne a biztonság
kedvéért kint maradt a kocsiban) Igen, és ebben a két percben próbáltam
összeszedni, amit mondani akarok neki. Ám nyílt az ajtó, nekem pedig majdnem Afrikáig
ugrott ki a szívem a helyéről. Ott állt előttem Josh, leamortizált, sápadt
fejjel, kisírt szemekkel, millió új vágással végig az alkarján és a csuklóján,
én pedig azt hittem mentem elsírom magam. De ő is.
- Mimi…?
Nyitottam a szám, de nem tudtam
megszólalni, remegni kezdtem. De nem az izgalomtól, fogalmam sincs miért.
- Minek jöttél? A cuccaidért? –
kérdezte elég csípősen, mire hevesen megráztam a fejem – Akkor?!!
- Én… Én beszélni… akarok veled –
nyögtem ki nagy nehezen.
- MOST?! – ordított rám, mire
hátrahőköltem – AZ EDDIGI EGY HÓNAPBAN MIÉRT NEM KERESTÉL?!! FELŐLED AKÁR MEG
IS HALHATTAM VOLNA!!!
- Ez nem igaz! – kiáltottam
kétségbeesetten, de meg se hallotta. Pedig nem volt igaz… MAJDNEM DEPRESSZIÓS
LETTEM!
- DE IGEN!! ITT VOLTAM EGYEDÜL,
NEM VOLT ITT NEKEM SENKI!! MINDEN EGYES KIBASZOTT NAP VÁRTAM A HÍVÁSOD, MERT ÉN
NEM TUDTALAK HÍVNI, UGYANIS LE LETT TILTVA A SZÁMOM! MAJDNEM BELEHALTAM EBBE,
ÉS TE IDEÁLLÍTASZ EGY HÓNAP MÚLVA, HOGY BESZÉLNI AKARSZ VELEM?! HA EDDIG
LESZARTÁL EZUTÁN SE KERESS FEL!! – lökte meg akkora erővel a vállamat, hogy
hátraestem volna, ha nem lenne nagy állóképességem, majd egész egyszerűen…
rámbaszta az ajtót. És kulcsra zárta. Én pedig ott álltam, mint valami viagrás
fasz, és egyszerűen mozdulni se tudtam. Legördült egy könnycseppem, majd még
egy… aztán még egy… és még egy. Nem tudtam hogy a düh, vagy a szomorúság miatt
sírtam. (Szoktam idegből sírni igen) Elhátráltam az ajtótól, egészen a járdáig.
- Mimi – szállt ki Rayne a
kocsiból, de nem válaszoltam neki. Csak ott álltam lehajtott fejjel, majd egész
egyszerűen, elrohantam. Szét akarok ütni egy fát…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése