02. CII. Fejezet

– Rayne –

           

            Az ominózus Mimi veszekedés és a dührohamom után, lefürödtem, hogy megnyugodjak és felfrissüljek. Annyira felbasztak mind a ketten, hogy az valami hihetetlen. Legszívesebben jól állcsúcson verném Josht, de annyiszor, hogy minimum három foga kiessen. Aztán Miminek is adnék, csak neki máshogy. Gyűlölöm, amikor ellentmondanak nekem és azt is gyűlölöm, amikor elbasszák a kedvét, vele együtt az enyémet is. Eljöttem két Mendezzel, egy kurva Mexikói városba, fürödtem a rákos, undorító sós vizű tengerben, csak azért, hogy Mimivel jót tegyek! Kibaszottul megegyeztünk, hogy még csak nem is fogjuk említeni azt a köcsög bátyjád, erre tessék. Hát nem beszél vele telefonon?! Még jó, hogy ki akadtam!!!

Éppen DVD-n néztem valami szar vígjátékot (Mimi hozta, valami Jim Carrey-s film), amikor szóltak, hogy vacsoraidő van, mindenkinek le kell menni az étterembe, mint eddig minden este. Mendezéknek jól megy, hogy ilyen szállodájuk van. Na mindegy. Normálisan felöltöztem (étterembe úgy illik) és lesiettem. Ám két dolgot is láttam egyszerre, ami baromi fura volt és úgy éreztem, mintha előre mentünk volna az időben, és kurvára lemaradtam mindenről.

Az első, hogy amikor odaléptem az asztalunkhoz, Mimi és Stefan már egymás mellett (!!) ültek, és ott ökörködtek (!!!), mint a legjobb barátok (!!!!). Komoran odaléptem és az asztalfőnél levő széket húztam ki (egy asztalnál 6 szék van, 2-2 két oldalt és 1-1 a két asztalfőnél), majd rosszalló nézéssel helyet foglaltam. Persze, egyből abbahagyták a beszédet és Mimi meglepően kerülte a tekintetem. Ráadásul, az érkezésemkor olyan komor lett. Stefan jó kedve viszont nem hagyott alább.

- Megtudhatnám, mi a fene folyik itt? – kérdeztem szúrósan nézegetve őket.

- Vacsorát rendelnek az emberek – közölte Stefan, aki irtó „poénosnak” hitte ezt a beszólását. Mimi megeresztett egy halvány mosolyt, de elfordult előlem. Igen? Így állunk?! Rögtön lecserél másra??!! Na azt nem!

Éppen Mimihez akartam volna szólni, amikor jött a következő attrakció, ami bár engem nem érint, még is meglepődtem egy kicsit. Dorian és Nero kézen fogva, nagy nevetve léptek be és az előbbi adott egy puszit Neruci arcára. Nyilvánvaló volt, hogy ezek összeszűrték a levet. Ráadásul, azt az elbaszott medvét is hozták. Óvatosan Mimire néztem, akinek tátva maradt a szája. Stefan nem reagált semmit, csak jó kedéllyel üdvözölte őket. Az említett páros kicsit elkomorodott arcképpel leült az asztalunkhoz, de egymás mellé.

- Hát sziasztok – köszöntött bennünket Dorian egy sunyi vigyorral – Mizu?

- Semmi öcsi, várjuk, hogy elsőként nekünk hozzák ki a kaját – vigyorgott Stefan.

- Ez az – biccentett az öccse. Neruci meg se mert szólalni és óvatosan pislantgatott Mimire, aki idegesen gyürködte a terítőt az asztalon.

- Ne idegeskedj, ez az ő dolguk – suttogtam oda neki és megfogtam az ökölbe szorított kezét, amivel a szegény textilt fojtogatta éppen.

- NE ÉRJ HOZZÁM TE UNDORÍTÓ FÉREG!!! – rivallt rám hirtelen, olyan hanggal, hogy még én magam is hátra hőköltem. A szemei remegtek és úgy nézett rám, mint aki menten kivési a hangszálaim, ha még egyszer megszólalok. Gondolom, említenem sem kell, hogy a sok nyüzsgő ember és vendég, akik vacsorázni jöttek és az asztaloknál ülve, társalogtak, szinte mind elhalkultak és felénk fordultak. Már megszoktam, hogy minket általában mindig bámulnak, amikor incidens van, de azért itt is…? Ne már! Megaláz. Gyűlölöm, ha megaláznak, csak én alázhatok meg mást!

- Mimi, mi ütött beléd??!!! – kérdeztem idegesen rá meredve, miközben ismét a keze után nyúltam. Ám ekkor elhúzta a kezét és felpattant az asztaltól.

- NE FOGDOSSÁL TE NYOMORULT!!! NEM AKAROM, HOGY HOZZÁM ÉRJ!!! LÁTTAM, AMIT JOSHUÁNAK ÍRTÁL, ELKÜLDTE NEKEM!!!! TÉNYLEG EZT AKAROD??!! HOGY BASSZON MEG ENGEM??!! JÓL VAN AKKOR!!! DE TE AKKOR NE ÉRJ HOZZÁM EGY KIS UJJAL SE, TE ROHADÉK!!!! – és itt drámaian elhagyta az asztalt, majd kiviharzott az étteremből, miután jól lejáratott engem  is és magát is. Mindenki minket nézett, igen. Nero és Dorian majdnem szájtátva meredtek rám.

- Rayne, még is mi volt ez az egész?! – kérdezte Nero hüledezve.

- Semmi közöd hozzá!! – néztem le egy fintorral.

- Utána megyek – állt fel Stefan.

- NEM! – álltam fel én is – Te nem!!! Én megyek utána!!! – közöltem ellentmondást nem tűrően és elhagytam az éttermet. Felrobogtam a szobánkba, és amikor benyitottam, meglepődve láttam, hogy Mimi már összeszedte minden cuccát (csak belehányt mindent a bőröndjébe) és az ajtó felé igyekszik, ahol én álltam, ezzel és elállva az útját.

- Hova készülsz? – kérdeztem.

- Oda, ahol te nem vagy! – közölte rám sem nézve.

- Nem hagyhatod el ezt a szobát!! – kiabáltam rá.

- DE IGEN IS EL FOGOM HAGYNI, MERT NEM AKAROK VELED MARADNI MOST!!!! – na ezt már vérben forgó szemekkel mondta, felnézve rám és a bőröndjének a fogóját szorongatta.

- Miért???!! – csapkodtam egyet – Akkor kivel akarsz lenni..?! Stefannal, talán???!! HMM????

- Ha úgy tetszik, akkor inkább nála alszom ma este, mint itt veled!!! – fintorodott el.
- És miért nem Neronál???!!

- Mert ő most biztosan elfoglalt – ezt olyan hanglejtéssel mondta, hogy nem csak a szemét forgatta meg, de tisztán érezni lehetett, hogy most az ő drága barátnécskájára is haragszik.

- Ahha, persze – vigyorodtam el gúnyosan – Tudod mit?! Ha neked nem elég, hogy a bátyád a faszára akar húzni téged, akkor menj!!! Hátha Stefan is megteszi majd!!! De, ha bármelyik is egy rossz újjal hozzád ér, akkor ne gyere hozzám!!! Mert nekem nem fogsz akkor kelleni!!! – kerültem őt ki.

- Így te se sokáig fogsz kelleni nekem… - motyogta remegő és elhaló hangon, de mire megfordultam volna, bebaszta rám az ajtót.

– Stefan –

            Én nekem elment az étvágyam, a most történtektől. Nem, nem az öcséméktől, mert nekem igazából most, hogy Nero végre vele van, semmi bajom sincs velük. Hiszen a szöszi nem is olyan rossz, sőt jó fej, csak akkor voltak gondjaim vele, amikor a Matsukoval volt, mert csóri öcsikém már totál be volt csavarodva. Tehát, nem ettől ment el az étvágyam. Hanem Rayne viselkedésétől. Szegény Mimi… Említettem már, hogy én jobban bánnék vele? Igen? És azt is, hogy jobbat érdemel ennél a köcsögnél?

- Inkább felmegyek – húztam el a szám, és magára hagytam a turbékoló párt, akiknek ezzel átengedtünk egy romi vacsorát.

Miközben mentem fel lifttel a legfelsőbb szintre, azon gondolkoztam, hogy eddig ez volt életem legjobb napja, amíg itt voltunk Ixtapán. Hiszen, az én kis törpém felajánlotta nekem, hogy barátok lehetünk. Ami kurvára nem elég, mert legszívesebben magamhoz rántanám, a hajába túrva és a fenekébe markolva lesmárolnám és… és jól megdugnám. De úgy, hogy ő is biztosan élvezné. De azért, kezdetnek talán jó lesz ez is. Hátha fokozatosan megnyerem magamnak a szívét és legalább olyan fontos leszek neki, mint Nero, a barátságunk által.

Amikor fölértem, a folyosóra lépve azt láttam, hogy Mimoza becsapja maga mögött a szobájuk ajtaját és a bőröndjével együtt megáll és lehajtott fejjel szipogni kezd, míg fél kezével a szemét törölgeti.

- Mimi! – siettem oda hozzá – Mi a baj? Hová készülsz??

Felkapta a fejét és egyből durván letörölte azokat a krokodil könnycseppeket.

- Másik szobába… Csak nem tudom, hová – motyogta.

- Mondjuk, hozzám? – ajánlottam fel.

- Nem, nem akarok! Egyedül akarok lenni – sóhajtott egy szaggatottat.

- Jó, ameddig eldöntjük, mi legyen, addig gyere be! Beszélgessünk – tereltem be őt a szobánkba és udvariasan elvettem tőle a bőröndjét, amit bevittem. Becsuktam magunk mögött az ajtót, felkapcsoltam a villanyt és benyomtam a TV-t is, csak, hogy menjen valami a háttérbe. Mimi leült az ágy szélére.

- Éhes vagyok – tette szomorúan a kezét a hasára.

- Felhozassam a vacsoránkat? – kérdeztem a telefonra mutatva.

- Fel lehet? – kerekedtek el a szemei.

- Persze, miért ne lehetne? – értetlenkedtem.

- Akkor mi a picsáért kellett minden este levonszolnom magam abba a hülye étterembe, amikor az ágyban is megehettem volna, vagy a teraszon ülve?! – tette csípőre a kezeit és felpuffasztott, durcás pocok arccal meredt rám. Elgondolkoztam.

- Nem tudom – nevettem el magam, mert, hogy halvány fogalmam sem volt róla, hogy erre most mit mondjak.

Így lett az, hogy kis gurulós asztalkán, szépen megterítve felhozták nekünk a mai vacsora menüt, és kényelmesen megehettünk a lakrészemben.

- Haza akarok már menni – motyogta, miközben falatozott.

- Nem volt jó itt? – kérdeztem.

- Nem az, mert eszméletlenül jól éreztem magam, csak… A bátyámmal akarok lenni. Szüksége van rám – sóhajtott szomorúan.

- Ne aggódj! Holnap délre már otthon leszünk – küldtem felé egy biztató mosolyt, amire halványan elmosolyodott. Inkább nem kérdeztem rá Raynera, mert bármennyire is érdekelt a dolog, nem rám tartozik, és biztos nem mondaná el. Szóval hagytam.

- Remélem, az öcséd jól fog bánni Neroval – mondta hirtelen, felém sem nézve – Már túl sok idiótával volt dolga.

- Hát… Nem tudom, milyen, amikor az öcsi szerelmes. De, ha ennyire a szíveden viseled Nerot, akkor én is védeni fogom, ha esetleg az öcsém begolyózna. Bár kétlem, mert neki semmilyen mentális és egyéb problémái nincsenek.

- Ajánlom is! Különben kivágom azokat a csillogó arany szemeit és eladom! – jelentette ki határozottan, amin először meglepődtem, aztán elmosolyodtam. Ő tényleg nem mindennapi… Rayne, te kibaszott kurva mázlista, hogy dögölnél meg.

Végül, Mimoza megkapta Nero szobáját, aki viszont átjött hozzánk, erre az utolsó estére. Persze próbálta rábeszélni Mimit, hogy maradjanak együtt és beszélgessenek, de az én kis drágám hárított, hogy egyedül akar lenni. És egyedül is maradt. Bezárkózott, senkinek esélye sem volt bemenni hozzá. Nero viszont aggódott, félt, hogy valamit csinálni fog magával. És bogarat ültetett a fülembe, mert emiatt én is paráztam és egész éjszaka nem aludtam. De nem csak ez miatt nem. Hanem amiatt is, hogy, ha holnap hazamegyünk… Akkor megint elválunk. És ki tudja, meddig nem fogom őt megint látni… És ettől már előre fájt a szívem.

– Nero –

           

            Nagyon sajnáltam, amikor vége lett a nyaralásnak. Főleg, hogy ilyen drámaian ért véget. Először Mimi megtudta, hogy én és Dorian… Aztán a szemünk láttára volt az a balhé Rayneval… És ilyen komor hangulatban utaztunk haza, a magánrepülővel. Stefan és Rayne egymással szemben ültek a fotelokban. Előbbi zenét hallgatott, utóbbi feszült, mert nem bírja a repülőzést. Dorian a bátyja mellett ült (direkt nem nyálaskodtunk ott előttük, szinte nem is csináltunk semmit, talán nem is beszéltünk) és próbálta a testvérét nyugtatni. Mimi a TV-n nézte a Halott Menyasszonyt, én pedig mellette ülve olvastam. De szinte hozzám se szólt tegnap este, ha kérdeztem valamit, csak tőmondatokban válaszolt nekem. Pedig komolyan akartam volna vele beszélni… Rólam, Dorianról és mindenek előtt arról, hogy mi történt tegnap este… Hogy mi a baj közte és Rayne között. De most elzárkózott előlem…

Aztán hazaérve ironikusan tapasztaltuk, hogy esik az eső. Rayne fogott magának taxit és csak úgy szó nélkül, minden nélkül elment. Eli eljött a fiaiért, így felajánlották, hogy hazavisznek minket. Mimi először vonakodott, aztán végül Stefan kérésére biccentett és beültünk a kocsiba. Először Mimit vittük haza a bátyjához, aztán végül engem. Dorian bekísért az ajtóig és a lelkemre kötötte, hogy másnap mindenképp bemutat a családjának. Adott egy gyors puszit (az apja előtt egyenlőre diszkrét volt) és elmentek ők is haza. A tesóm és Stacy nagyon örültek nekem, minden részletet és képet tudni/látni akartak. Aztán elmeséltem nekik, hogy úgy néz ki, Dorian meg én együtt vagyunk. Örültek ennek is és annak is, hogy végre túl teszem magam Sasuk… izé.. Rajta…

Másnap még mindig esett az eső, ezért felhívtam Mimit. Kicsit komor volt velem, éreztem a hangján, hogy nincs jól. Lelkileg. De nem akart találkozni, a bátyjával akart maradni, amit meg is értettem…

Dorian délután elvitt magukhoz és bemutatott a szüleinek. Eli majdnem olyan, mint Scott, bár szerintem, egy fokkal jobb. Sonia (ő a felesége Elinek és Dorianék anyja) viszont nagyon szép és nagyon kedves! Már az első pillanattól kezdve szimpatikusnak talált és én is őt. Szerinte, nagyon jóban leszünk. Sok mindenről beszélgettünk, elmeséltem neki az én szüleimet (akikről már jó ideje nem hallottam semmit), meg úgy mindent. Remélem, ő lesz anyám helyett anyám.

Éppen tűkön ülve vártam Dorian hívását vagy érkezését. Heroldot szorongattam és már eszméletlenül vártam, hogy hova megyünk, mi az a meglepi, amit tervezett nekem. Megígérte azt is, hogy előtte eljön velem ajándékot venni Mimi holnaputáni szülinapjára. Valami nagyon szívhez szólót és különlegeset akarok neki, hogy nehezteljen annyira rám, mert összejöttem Doriannal… És, hogy ha Rayneval addigra nem békülnek ki (amit kétlek), akkor jobb kedve legyen! Egyébként, a bátyám is és Stacy is akármikor megjöhetnek a nőgyógyásztól és az ultrahangvizsgálatról.

Már fel voltam öltözve egy rövid farmer naciba és vajszínű (szinte fehér), has pólóba, a hajamat is belőttem (csak behullámosítottam az alját), amikor csöngettek. Elvigyorodtam és az alsó ajkamba harapva, vadul dobogó szívvel siettem le a lépcsőn. Széles mosollyal tártam ki az ajtót, de hirtelen leblokkoltam, lefagytam, mint a bátyám számítógépe a sok LoL-ozástól, és a mosolyom is fokozatosan lehervadt az arcomról.

- Mit keresel te itt? – kérdeztem elhalt hangon.

- Csak… Beszélni akarok veled – motyogta Sasuke, az ajtómban állva – Bemehetek? – kérdezte. A hangja és az egész valója olyan távolinak és ismeretlennek tűnt, mint még soha. A feje tiszta kábult volt, a szemei fásultak. Tisztán látszott rajta, hogy szétdrogozta az életét. Ráadásul nem hallottam felőle nyár kezdete óta… Durván elutasította a közelgésemet. Erre most itt hirtelen felbukkant…

- Öhm – néztem át a válla fölött, hogy nem jön senki (botrány lenne) – Gyere – engedtem be végül, így kicsit félre álltam az útból és hagytam, hogy bejöjjön. Becsuktam utána az ajtót és végigmértem őt – Mit szeretnél? – kérdeztem.

- Nero… Tudom, hogy igazságtalan voltam veled… - fordult felém, miközben én karba tett kezekkel megálltam a kanapé mellett – De most már kellőképpen lenyugodtam, hogy beszélni tudjunk.

- Aha, hogyne – flegmáztam vele tök ellenségesen. Muszáj ezt csinálnia..? Mikor már kezdtem elfelejteni és belekezdtem egy új kapcsolatba…? Muszáj felidéznie bennem minden emléket…?

- Ne csináld, kérlek – nézett rám könyörgően.

- Miért? Te mit csináltál velem?! Megaláztál a többiek előtt, és semmibe se vettél engem! – sziszegtem.

- Nero! Meg kell értened az én álláspontomat is – nézett rám elkomorultan és megállt közvetlenül előttem.

- Te sem akartad megérteni az enyémet… - hajtottam le a fejem.

- Te sem örültél volna, hogy ha leszop egy random valaki!! – csattant fel.

- Gondolom, nem kell emlékeztesselek a Clarie-s ügyre, amikor részeg voltál… - motyogtam lesütött szemekkel.

- Még se mentem el… Sőt fel se állt…

- Igen? – néztem fel rá – És, amikor ugyanezt eljátszottad velem és szőke nőkkel keféltél minden nap?!

- Nero – sóhajtott, majd a karba tett kezeimhez nyúlt és kibogozva azokat, megfogta őket – Nem ezért jöttem… Hogy megint veszekedjünk… Hanem, hogy megbeszéljük és…

- Ki akarsz békülni? – kérdeztem félve.

- Hát… Tudod… Nagyon hiányzol nekem! Meggondolatlan voltam, és – ám itt összeráncolta a homlokát és a kezemre nézett, amin éppen a hüvelykujjával piszkálta a gyűrűs ujjamon levő rózsás gyűrűt – Ez mi?

- Semmi – húztam el egyből a kezem és ismét karba tettem úgy, hogy ne lássa.

- Nero! – váltott át kedvesből, idegesbe – Mutasd!!

- Nincs közöd már hozzá, hogy mit viselek – fordultam el.

- Mutasd!!

- Nem!

Ekkor erőszakosan megragadta a csuklómat és szinte kitörve a kezem, maga felé fordította, hogy lássa.

- Ez… - akadt el minden szava – Ez attól a fasszopótól van… De, hogy…? – rázta meg értetlenül a fejét, aztán már nyúlt volna, hogy leszedje rólam, de kirántottam a kezem.

- Igen, tőle van!! És viselem, mert viselni akarom!!

- Nero!! Mit keres rajtad Mendez gyűrűje?! – kérdezte olyan éllel a hangjában, hogy már kezdtem imádkozni, hogy érkezzen meg vagy a bátyám, vagy Dorian.

- Úgy, hogy visszalopta tőled, és az ujjamra húzta! – vallottam be.

- Találkoztatok?! Hogy van neked gusztusod attól az embertől viselni magadon bármit is, aki ártott nekünk??!! – háborgott.

- Sasuke… Feleslegesen csinálod itt a fesztivált – sóhajtottam lemondóan.

- Nero! – ragadott meg erőszakosan, mind a két karomnál, amitől a kanapé magasított karfájára ültem, így kissé fölém magasodott. A karjába kapaszkodtam és elhajoltam tőle – Válaszolj!! Találkoztatok??!!

- Igen!! Nem csak találkoztunk, de elmentem vele Ixtapába, ahol összejöttünk!! – mondtam kíméletlenül az arcába, mert annyira felbosszantott. És bár könnyek szöktek a szemeimbe, még is az iránta érzett szeretetem, már csak düh volt.

Elkerekedett szemekkel nézett rám, aztán a szemgolyói elsötétültek.

- Ne hazudj!!! – rángatott meg durván – NE HAZUDJ NEKEM!!!

- NEM HAZUDOK!!! – kiabáltam, mire abbahagyta a rángatást és vészesen közel hajolt hozzám – Nem hazudok…! Doriannal járok… - sziszegtem a szemeibe nézve és tartottam tőle, hogy mit fog tenni velem – Amíg te nem voltál, ő ezer meg ezer féle módon bocsánatot kért tőlem, keresett, vígasztalt és elvitt engem külföldre, hogy kikapcsolódjak! És vigaszt találtam nála! Be tudta gyógyítani azokat a sebeket, amiket Narou, te és ő maga is okozott nekem! Nem teljesen, de tudom, hogy biztosan teljesen be fogja tudni gyógyítani majd! – mondtam meg neki őszintén, de nem durván. Finoman. És éreztettem vele a hangszínemen, hogy nem én tehetek róla. Ez csak úgy megtörtént…

- Ezt nem hiszem el… - szinte suttogta. Lágyult a szorítása, azt hittem, végre elenged. Aha. Csak hittem – Hogy tudtál összejönni azzal, aki miatt szétmentünk..??!! – váltott át az arca a dührohamos arckifejezésébe és a kezei hirtelen felcsúsztak a nyakamra és rátapadtak, körbefonva ujjaival azt, tökéletesen elszorítva a torkomat. Azonnal a kezeihez kaptam, hogy levakarjam magamról, és vészesen fuldokolni kezdtem. A szemeim hol kigúvadtak, hol összeszorítottam őket. Köhögtem és minden erőmmel levegőhöz akartam jutni. A hirtelen felgyülemlő adrenalintól alig hallottam, miket ordítozik nekem. A „te az enyém vagy”, „ribanc”, „fasszopó kurva”, „álszent lotyó” és a „hogy tehetted ezt velem?!” féle szavakra/mondatokra emlékszem csak. Meg arra, hogy teljesen fölém magasodik, rányomva a kanapéra és szinte belenyomott a díványba, míg én már könnyezve fulladoztam. Aztán valami robajt, ajtócsapódást észleltem, a szemem sarkából alakokat láttam és a következő pillanatban Sasuke kezei durván elengednek, én pedig lefordultam a kanapéról és a nyakamat fogva, hátrébb araszoltam, amíg könnyekkel  küszködve, köhögve és az adrenalintól remegve kapkodtam levegő után.

- Nero, istenem!! Nero, jól vagy??!! – guggolt le hozzám Stacy, nagyon aggódó ábrázattal és a vállamat fogta. Felnéztem rá, aztán láttam, hogy Dorian és a bátyám egy emberként fogják vissza Sasut és toloncolják az ajtó felé, miközben nekem ordít, aztán Doriant akarja szétverni.