LXXXII. Fejezet

– Narou –

- Az engem nem érdekel – jött Nerotól a halk válasz – Csak azt szeretném, hogy békén hagyj végre… Felejtsük el.

- Mondtam már, hogy én ezt nem akarok elfelejteni… Így van okom pesztrálni téged. Azt hiszed, hogy ezt a lehetőséget majd csak úgy eldobom magamtól? Mert akkor visszavonom az előbbi dicséretem, és elég butuska lehetsz – kuncogtam fel, és tovább simogattam a haját.

- Kérlek, Narou… Hagyj.. – könnyezett be jobban.

- Az még messze van kedvesem – csúszott le a kezem a fenekére, mire egyből felocsúdott, és ellökve magától az emelet felé vette az irányt.

Na a kurva életbe, kergetőzni akar. Vissza a suliba mi? Jajj de szorgalmas diák vagy Nerucim… Szinte szökdécselve mentem utána fel a lépcsőn. Geci ideges voltam, de valamilyen oknál fogva, nem tudtam az arcomról levakarni a vigyort. Geci szórakoztató volt… Már megint ez a kergetőzés. Szeret fogócskázni és bújócskázni a galambom, hiszen állandóan azt akarja velem játszani. Ahelyett, hogy szépen nyugton maradna, ahogy egy jó kislányhoz illik, és hagyná megbaszatni magát. Ráadásul már becsengettek az utolsó órára, igazán maradhatna egy kicsit csendben. A végén kijön valaki, hogy mi a faszom folyik itt, és megbasznak szárazon.

- Nerooo – kezdtem sötéten – Tudhatnád, hogy nem szabad a folyosón futkorászni. Még bajod eshet. Szóljak a tanároknak, hogy milyen rossz vagy? Akkor büntetést fognak rád kiszabni, hát mit fog gondolni a bátyuskád? Nem elég, hogy a börtönben fog megrohadni, még a húgában is csalódnia kell? Ejnye Nero, legyél toleránsabb a Chanihoz…

Nem válaszolt.

A női WC felé igyekeztem. Hát hova a faszomba bújhatott, ha nem oda? Szépen, lassan nyitottam be, még az ajtó is megnyikorgott, fokozva a hangulatot. Dúdolgatni kezdtem a jól ismert dalt.

- Hol volt, hol nem volt, régi nóta száll. Volt két idegen, aki hirtelen, egymásra talált – itt berúgtam az első WC fülke ajtaját. Sehol sem volt – Apró változás, csöppnyi, mint a könny, nem számított rá, fél is még talán – löktem be a lábammal a következőt is, de nem volt ott sem - Szépség és a Szörny.. Mindig ugyanúgy, mindig meglepő, mindig úgy mint rég, ahogy nem kétség, újnap mindig jő – a harmadik ajtó következett, de semmi.

Kezdtem elveszíteni a türelmemet. A kis ribanc…

- Hol volt hol nem volt.. A vén idő mesél, Édes búsan szól, hogy még változol, s néha tévedsz még – negyediknél sem volt szerencsém. A fogamat csikorgattam, a hangom egyre mélyebb lett, mikor már az utolsó sorokat dalolásztam.

- Új nap mindig jő, felszárad a könny, hol volt, hol nem volt, rímmel így dalolt, Szépség és a Szörny – itt a következő fülkéből egy ijedt nyögés csapta meg a fülem.

Alattomos vigyor ült ki az arcomra. Bingó.

- Hol volt hol nem volt… Rímmel így dalolt – közeledtem a hatodik, és egyben utolsó fülke felé – Szépség és a Szörny – rúgtam be azt is végül.

Ám az ott kuporgó Nero helyett, csak az üres toilet ülőkét láttam. Nem volt ott. Akkor sietős lépteket hallottam, s amire felkaptam a fejem, a WC ajtaja, ahol bejöttem, nagy lökettel kivágódott, és becsapódott egy bizonyos valaki után. Felment bennem a pumpa. Elszökött. Vérben forgó szemekkel pásztáztam a fülkét, hogy hogyan szökhetett ki, mikor kiszúrtam a választófal alatti, rést. Pont akkora volt ott, hogy egy Nero alkatú lány kikússzon alatta. Átbaszott. Ezen úgy felbaszott, hogy majdnem elsodorva a WC fülke ajtókat, utána eredtem. Kiérve a folyosóra mit láttak szemeim? Egy éppen szaladó, szőke szépséget, ki mást.

- Állj csak meg – ragadtam meg a karját, mikor beértem, és berántottam egy szekrénysor mögé, és a falnak vágtam.

- Narou… - nézett rám remegve.

- Nero… - vigyorodtam el, és két kézbe fogva az arcát, erőszakosan lesmároltam, és a falnak nyomulva lejjebb csúsztunk. Én egyből a hosszú ujjúja alá nyúltam, és nem sokkal később összetalálkozhattak a tapintó szerveim a melltartójának anyagával, és esztétikus melleinek formájával. Kezdtem ismételten beindulni, bár gondolom ez nem túl meglepő. Mit tesz velem ez a lány?

Két kezét, egy kezembe fogva, a feje fölé szorítottam, s másik mancsommal, egyre lejjebb, és lejjebb hajoltam a melltartójától, egészen át a gyönyörű lapos hasán, a nadrágjának övrészéig. Meg akarom baszni itt is. És magasról tenni fogok rá, ha valaki meglátja. Legalább az is tudni fogja, hogy Nero valójában kihez is tartozik. Kicsapni nem csaphatnak ki, hiszen a családunké a suli, veszteni valóm nincs. És úúúúgy, de úúúúgy kívánom, bassza meg.

- Én ide most, bemegyek, ha megengedi a kisasszony – hajoltam el egy másodpercre, majd ismét a szájára a tapasztottam az enyémet, hogy ne tudjon túl hangos hangokat kiadni. Rángatózott persze, mint annak a rendje, de nem igazán izgatott. Az ujjaimmal ügyeskedve, se perc alatt a tenyerem, a nadrágjában találta magát. Éreztem a csipkés tangájának az anyagát. A széléhez araszoltam, és egy ügyes mozdulattal, már oda is bejutott a kis kezecském. Elhajoltam, és Nero elkerekedett, ijedt, könnyes, gyönyörű, méregzöld szemeibe néztem, amikben ismét megvolt az a „Kérlek, hagyd abba” hatást. De szerintem annyira sokkos állapotba került, hogy megnyikkanni se tudott, a szó legszorosabb értelmében, belé fagyott a szó is. A bejáratához igyekeztem, ahol az utamba került a csiklója is. Ám ahogy hozzáértem ő felsikított, szóval ismételten le kellett smároljam, hogy befogja azt a szép kis száját. És az ujjaimmal továbbra is azt a bizonyos pontot masszírozgattam. Hát gyerekek, annyira vergődő csajt ti még nem láttatok. Mintha kínoznák, úgy csapkodta magát ide-oda.

- Csak nem szégyelled magad? – suttogtam, mikor elhajoltam.

Ő szenvedve nyöszörgött. Itt ismét lesmároltam, majd folytattam – Hogy beindultál, egy ilyen abszurd helyzetben? Beindultál Nero? – csókolgattam a nyakát, mire megfeszült egész testében, és úgy ellenkezett, mint még eddig soha. Már azon a határon voltam, hogy én itt és most megujjazom, mikor a lábával egész egyszerűen lerúgott magáról, én pedig a földre estem. Eszelős tekintettel pillantottam föl az én kedvesemre, aki egész eddig, csak lesokkolódva állt ott, és hátrált, majd mikor látta, hogy én bizony még fel fogok állni, futásnak eredt. Már megint ez a fogócska…

Lerohant az emeletről, a lépcsőn majdnem elesett, de még ez sem tántoríthatta el, rohant, és rohant kitartóan, mint valami űzött gazella, aki a leopárd elől fut. De ti is tudjátok, mi szokott lenni ennek hajkurászásnak a vége. A ragadozó, úgyis felfalja a kis gazellát nem? Ha nem most, akkor majd később, ha nem ma, akkor holnap. Mikor kiértem az iskola területéről, zihálva néztem körbe, egy szőke loboncot keresve, amit meg is találtam az utca végén, az úttest másik oldalán. Már siettem volna át az úton, mikor egy óriási fehér limuzin tolatott be pont elém, ezzel elállva az uram.

- Mi a retkes, véreres, néger fasz folyik itt? – sziszegtem epésen, a járművet pásztázva. Nem sokkal később, nyílt az ajtó, és egy szőkésbarna/ világosbarna, hátranyalt hajú díszficsúr szállt ki a limóból, fehér, élére vasalt öltönyben, lila csokornyakkendővel, napszemüvegben, és ahogy kiért a buksija a napra, egy nigga, már felé is tartott egy napernyőt. A másik pedig legyezte.

- Jajj – szólalt meg a fejét fogva az a buzi – Milyen meleg van itt télen. Sam – fordult az egyik niggához – Szólnunk kell apának, hogy ha megveszi ezt a helyet, rakjon ide egy klímát ide, mert ez a hőség télen elviselhetetlen… Elképedve meredtem rá. MI A KURVA ANYÁM EZ ITT?!

– Mimoza –

-          Na, hogy halad? – nyitott be Rayne a szobába egy pohár víz kíséretében.

Én ott ültem az ágyon, magamon egy óriási kockás ing, amit nem gomboltam össze. A szemem el volt kerekedve, az íriszem összeszűkülve, és úgy gépeltem, még csak nem is pislogtam – Nem válaszolsz? – rakta le az éjjeli szekrényre a poharat, és megsimogatta az arcom. Éreztem rajta, hogy mosolyog.

Meg se rezdültem, rá se néztem. Nem is voltam úgy isten igazából magamnál. Transzállapotba voltam, azt hiszem. Megrakott, megrakott, megrakott, megrakott. Csak ez járt a fejemben, megállás nélkül. Pedig megígértem Joshuának hogy nem fogok ilyet csinálni… – Majd hozd le őket, ha kész – puszilt meg és ezzel ismételten ott hagyott, én pedig megszakítások nélkül gépeltem tovább. Még mindig nem pislogtam, és az ajtócsapódás után csak a billentyű, kattogó hangjait lehetett hallani.. Nem tudom, mit műveltem, hogy őszinte legyek. Gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben, a tetteimre nem igazán koncentráltam. Csak azt realizáltam, hogy már egy önkormányzati adatbázisban vagyok, és a város biztonsági kamera felvételei között kutakodok. Most ha azt mondanám, hogy megakadt a szemem valamin, akkor hazudnék. Mert nem kiszúrtam azt a kis pár perces felvételt, hanem egész egyszerűen csak ösztönszerűen az agyam kiszűrte a kapott információt, így a végtagjaim utasításra mozogtak. Kivágtam egy képet, amit egy utcai biztonsági kamera vett fel. Egy vénember volt ott, ahogy egy utcai jósnővel beszél, de csak pár röpke másodpercre látszódnak, mert utána betakarta őket egy kamion. Ráközelítettem, (így kissé pixeles lett) kivágtam, hozzá csatlakoztattam a szobában található nyomtatót, kinyomtattam azt a 6 másodpercet, amin látszanak, és semmitmondó, fénytelen, összeszűkült szemekkel pásztáztam a lapot. Nagy nehezen, lemásztam az ágyról, és fájdalmas nyögéssel a fenekemhez nyúltam, de pont a harapásnyomot fogtam meg, szóval inkább jobbnak láttam akkor azt nem piszkálni. Kezemben azzal a 6 papírral, amin a biztonsági felvétel van, lassan lelépkedtem a lépcsőn. Rayne ott ült a kanapén, és cigarettázott. Elfintorodtam és odamentem hozzá.

- Megvannak – mosolyodtam el.

A hangom a szokásos volt, de az arcom nem, ha jól emlékszem. Mosolyogtam, de a szemem még mindig elkerekedve, íriszem színehagyott, fakó volt.

- Kösz – vette el a papírokat, és félre rakta őket, gondolom azért, hogy később majd átnézi őket – Gyere ide – nyújtotta a kezét, de én kikerültem, és a nappaliból nyíló konyhába mentem, ahol nem volt ajtó ugye, csak egyszerűen a nappaliból nyílt. Ott pedig neki álltam egy nagy konyhakéssel szalámit szeletelni.

- Éhes vagy?

- Ühhüm. Megéheztem – kezdtem el dúdolgatni.

- Ijesztő vagy most… Hagyd abba – mondta meg az őszintét, és sötét ábrázattal pásztázott.

- Ijesztő vagyok? – néztem rá, és félrebiccentettem a fejem – Az jó – mosolyodtam el halványan – Mert ha ijesztő vagyok… - néztem rá akkor kifakult, kék szemeimmel – AKKOR LEGKÖZELEBB KÉTSZER MEGGONDOLOD, HOGY MIKOR ÉRJ HOZZÁM!!! – ordítottam el magam hirtelen hisztérikusan, és a konyhakést izomból a szeletelő deszkába vágtam, ami ott meg is repedt, szóval a kés bele is állt szegény deszkába.

Rayne felpattant és közeledni kezdett felém, de én megragadtam a pultról az első dolgot, ami a kezembe akadt. Egy hentesbárd volt az.

- ÁLLJ! – tartottam felé, mire megtorpant – Ha egy lépéssel közelebb jössz, a fejedbe állítom, MEGÉRTETTED?! – a kezeim remegni kezdtek, és görcsösen szorították a fegyveremet.

- Mimi, tedd le a bárdot – vette ki a kést a deszkából. Ezen harsányan felnevettem.

- Ja, mikor látom. hogy kést fogsz a kezedben, majd én lerakom a bárdot?!! HÁT TE TELJESEN HÜLYE VAGY?! – hevesen zihálni kezdtem, rohamot kaptam.

- Mimi… Tedd azt le szépen, legyél jó kislány – ragadta meg a kezem.

A következő, amit realizáltam azaz, hogy fejbe vágtak egy késnyéllel, és elvesztettem az eszméletem. Megint.

Madárcsicsergésre nyitottam ki a szemeimet. Jó ilyenre kelni, keltetek már ilyenre? Ha nem, akkor még nem tudjátok mi a jó. Főleg télen!

Elmosolyodtam, és jólesőn kinyújtóztam.

- Hajjajaj – ültem fel az ágyban, és bágyadtan mosolyogva, csámcsogva körbenéztem. Ez egy idegen szoba, amit bevilágítanak a jó téli, reggeli napsugarak. Hm… Békés. Már megint nem emlékszem semmire. Amnéziás leszek? Az utolsó emlékem azaz, hogy bejöttem a nyaralóba, és körbe néztem. Képzeljétek, van egy kis pókunk is a pincében. Olyan kis aranyos. De ezután vágás. Magamra pillantva csak egy nagy, tényleg óriási fekete-szürke kockás inget láttam, nyakig begombolva, oldalra nézve pedig egy alvó Raynet láttak szemeim. Reggelit csinálok! Fel is pattantam, ám ahogy ezt megtettem, a fenekem kívül, belül sajogni kezdett. De nem csak az, hanem a tarkóm is.

- Jajj! – kaptam a hátsómhoz fájdalmasan, de gyorsan befogtam a szám, és óvatosan a békésen szuszogó colos gyerekre néztem az ágyban. Nem kelt fel szerencsére. Mit is akarok mondani. Ja igen, kimentem a konyhába, mondván én megpróbálok reggelit csinálni. Jó kis feleség leszek nem? Nem? Oké. A rádiót is próbáltam bekapcsolni, mondván jó kis komolyzenére fogok főzőcskézni, de e helyett lazán beindult a Black Widow, Iggy Azaleatól meg Rira Oratól, és sehogy se tudtam elkapcsolni. Hát, ha a rádió ezt akarja hallgatni, akkor nem vitatkozok. Bár erre fura volt rántottát csinálni. Feltűrtem az ing ujját, ugyanis az valahogy nagyon a kézfejemre lógott, és felállva egy kis sámlira, hogy felérjem a tűzhelyet, neki álltam tükörtojást és rántottát csinálni.