LXXVI. Fejezet

– Sasuke –

- A tárgyalást szerintem valamelyikünknél kéne folytatnunk – szólaltam meg, megtörve a csendet, amikor mind a hárman Narou után mentünk a kocsikhoz – De előtte dobjuk haza a lányokat. Ahogy elnézem, mozgalmas éjszakájuk volt… Veletek együtt – mértem végig őket incselkedő vigyorral, ugyanis mind a hárman csupa kosz, por, föld, latyak, víz (a hó miatt), sár és levél voltak. Egymásra néztek, és egyszerre bólintottak. Értetlen ábrázatot öltöttem, majd a következő, amit realizáltam azaz, hogy mindhárman belém törlik a koszaikat, mocskaikat és még kitudja milyüket. Például Narou a vérét is...

- NE MÁR! KOMOLYAN?! – ugrottam el tőlük, de későn. Ők pedig egész egyszerűen kiröhögtek, és már bicegtek is sebesüléseiket fogva, tovább a kocsikhoz. Hárman egy ellen? Értem én.

- Három kocsi van, ki kivel megy? – fékezett le hirtelen Narou. Ajj… kezdődik az utolsó sütiért a verseny.

- Mimi velem jön – jelentette ki Rayne „Ha nem lenne egyértelmű” stílusban, és ezzel senkinek se volt ellenvetése. Ám a továbbiakkal már igen.

- De Nero kivel menjen? – kezdte a vitát Silverman #1. Ne már – Á, meg is van! Velem jön – jelentette ki Narou utánozva Rayne „ha nem lenne egyértelmű” hangját.

- Persze, kényelmesebb lenne neki inkább nálam – szálltam egyből vitába, és láttam, hogy a kocsiban ülő Nero, már fogja is a fejét.

- Hogyne, én mentettem meg, az, minimum kijár, hogy én fuvarozom, a csinos kis fenekét!

- Egy jó nagy pofon járna ki inkább neked, amiért belerángattad a hülyeségeidbe!

- Persze, mert te ebbe valószínűleg tök ártatlan vagy!

- Ártatlanabb, mint te! Nero velem jön, és ebbe törődj bele!

- Anyád megy veled!

- Anyámat még egyszer a szádra veszed, MEGÖLLEK!!!

- Nero velünk jön – szállt be a vitába egy kis vékony hang. Persze Mimi szólalt meg.

- Persze törpe kurva, ezt melyik pizsamádban álmodtad? – kontrázott Narou.

- Nem, Nero tényleg velünk jön. Igaz, Rayne? – nézett fel a barátjára, aki csak vállat vonva bólintott.

- Velünk. Inkább, mint ezzel a két kakaskodó idiótával. Meg majd a hullát is el kéne ásni.

- Nem. Először megmutatjuk fateréknek, a mi kis gyilkosunkat, had lássák ők is – piszkálgattam meg a lábammal a hullát és igyekeztem nem tudomást venni a „kakaskodó idióta” jelzőről. Már láttam, hogy Narou viszont mondani akart valamit, de belevágtak a szavába.

- Remek – csapta össze a kezét a kis törpe – Akkor mehetünk is haza! Éhes vagyok! Így is lett. A két Silverman egymást támogatva, támolyogtak el az ő kocsijukhoz, én bepattantam a sajátomba, a csomagtartómban a hullával, Rayne meg vitte a két lányt, és jómagát. Először a csaját dobtuk haza. És hogy miért dobTUK? Mert arra az elhatározásra jutottunk, hogy most van ideje szólni a pereputtynak is, ezt már nem lehet kihazudni. Szépen, beavatjuk mindenbe a szerető családot. Szóval megálltunk valami kis… házikónál. Nagyon réginek tűnik. Megkockáztatom, hogy Angkorvat legrégibb háza az, személyesen. A bemenetel úgy nézett ki, hogy Nero, és Mimi vezette a sort (az utóbbi sántikálva), utánuk Rayne csoszogott, utána én, a két Silverman pedig zárta a sort. Csöngetni akartunk, de aztán Mimi rájött, hogy neki van kulcsa, de aztán meg arra jöttünk rá, hogy ide minek kulcs, az ajtó, úgyis nyitva van. Szóval becsörgedeztünk az ajtón, szépen sorban, mint az ovisok.

- TE SZENT ATYA ÚR ISTEN – kapott frászt tőlünk egy kócos nagyon sötét hajú, hófehér bőrű, virító égkék szemű srác, aki éppen a konyhából jött ki, totál idegesen. Ez azt hiszem a bátyja lesz. A családban öröklődik ez a hullaszín?

- Gyere le jó isten – kontrázott szem forgatva Narou. Persze a bátyó egyből, még a vázát is fellökve (széttört) a húgához rohant, agyon puszilgatta, (Raynet ette a fene), aztán szívfaszt kapott mikor meglátta a lábát.

- MI A JÓ ISTEN FOLYIK ITT?! ÉS TI KIK VAGYTOK?!

- Haver, ne vedd már mindig a szádra az Úr nevét, geci zavaró! – hőbörgött Narou.

- Mibe keveredtél?! – hagyta figyelmen kívül a srác a sebhelyes beszólását, és tovább fürkészte a húgát.

- Jajj bátyókám ha azt te megtudnád – sóhajtott Mimi, majd beleszippantott a levegőbe, és olyan arcot vágott, mint aki halálhírt hall – A RÁNTÁS! – kapott a szívéhez, és nem esküdnék meg rá, hogy nem volt könnyes a szeme – Odaégett a rántás igaz…?

Miután eleget pityergett az elégett vacsorája miatt, leültünk a kanapéra. Azaz végül Silverman #2 és Mimi a földre ült, mert nem volt a kanapén hely, és amíg mi próbáltuk beadagolni a bátyónak, szépen lassan, hogy mi folyik itt, addig a kis törpe tudjátok mit csinált? Előkapta az Isten se tudja honnan az elsősegélydobozt, egy törülközőt szorított a fogai közé, és egy méretes csipesszel, elkezdett turkálni a sebében, és kihalászta onnan a bent maradt golyót, mondván ő ezért nem fog kórházba menni. Aztán belocsolta a sebét alkohollal, és köré tekert egy fáslit. Ezt mindenki egy fájdalmas arckifejezéssel reagálta le. A kemény szó, erre a lányra nem megfelelő. Abba sem vagyok biztos, hogy ember egyáltalán. Aztán a nagy csevelyek közben, el lett látva Rayne sebe is (ezt Mimi végezte el) és Narou sebe is, rajta szerencsésen keresztül ment a golyó, nem maradt benne (ezt Nero… és itt gyilkos pillantásokkal illettem az idősebb Silvermant, amit ő egy győzelemittas vigyorral reagált le. Na majd meglátjuk ki nevet a végén) De ja, be lett adagolva a bátyónak az infó. Egy ideig, még mereven nézett ránk, nem szólt semmit. Nem tudtuk, hogy ez most jó-e vagy rossz, de egy idő után megrökönyödve a tenyerébe temette az arcát, egy szenvedő, feltehetőleg francia mondatot elmotyogva.

- Te mentetted meg a húgom igaz? – ezt a kérdést Raynenak szegezte, de nem nézett rá, le volt hajtva a buksija.

- Igen… - adta az egyenes választ.

- Ez az egyetlen ok, amiért nem kezdek el most azonnal pakolni, és nem költözünk vissza Párizsba. Ez az egyetlen kibaszott ok… Húzd meg magad Crusader, vagy nem látod többet a húgom.

Nos ja… Innen gyorsan elhúztuk a csíkot, mert kézzel fogható volt a feszültség, de viszonylag jól viselte, és Mimi csak egy hétre lett eltiltva a haveromtól. Ez azért a helyzethez képest jó nem?

Az utunk ezután Roosiekhoz vezetett. Mikor mindenki kiszállt, hogy most oda is bevonaglunk, Narou megállt az ajtóba, és sunyi vigyorral, inkább passzolt.

- Jobb, ha ide most nem jövök be – rázta meg a fejét, és visszaszökkent inkább a kocsijába. Nem értettem miért, de akkor és ott, lefostam. Így hát Narou nélkül, (Naoki, Rayne, Nero no meg jómagam) csörgedeztünk be a lakásba.

– Chani –

Mikor magamhoz tértem, egy megnyugtató, vidám, nyolcvanas évekbeli pop zene szólt, (azt hiszem Ella Fitzgerald – A Little Bit Later On száma) a rádiónkból. Gyorsan pislogtam, sokat egymás után, hogy kellőképp magamhoz térjek. Ülő pózba tornáztam magam, és bágyadtan néztem körbe. A ház kongott az ürességtől, csak Ella hangja töltötte be a lakást. Nagyon hátborzongató hangulat volt. Stacy is a földön feküdt eszméletlenül, odavánszorogtam hozzá, de megnyugodva realizáltam, hogy még él. Felkaptam őt és a kanapéra raktam, aztán ráterítettem egy pokrócot. Ám az első gondolatom a kishúgom volt.

- Nero! – kaptam fel a fejem, és torkomban dobogó szívvel igyekeztem fel a szobájába. Ám belépve nem találtam semmit, csak a bevetetlen ágyát, a nyitott ajtót. Ugyanúgy állt, ahogy mindig is állni szokott, úgy ahogy itt hagyja, mikor suliba megy, vagy el valahova. Rendetlenül. Ám most megvolt benne az a vérfagyasztó hangulat miszerint nem direkt, saját szándékából hagyta itt a szobáját. Lehet, hogy soha többet nem látom a húgom – ahogy ez a gondolat a fejembe férkőzött, a szívem elkezdett hevesen verni, szinte kiszakadt a mellkasomból. Odakaptam. Szerintem az infarktus kerülgetett. Lerobogtam a lépcsőn, és a vezetékes telefonunkról tárcsáztam a számát (fejből tudom a biztonság kedvéért, egy éjjelbe telt megtanulnom), de a telefon, sehogy se akart működni. Az első, amire gondoltam, azaz volt, hogy valaki elvágta a vezetéket. Leguggolva, ellenőriztem, és természetesen igazam lett. Kezdtem igazán pánikba esni. Hol van a kishúgom? Előkaptam a telefonom a zsebemből, mert rájöttem, hogy olyanom is van és onnan próbáltam felhívni. Csörgött kettőt, és meghallottam a Never Gonna Give You Upot, fent az emeleten. Akkor nem volt akkora logikám, nem voltam éppenséggel eszemnél, szóval, mint akit üldöznek, úgy szedtem a lépcsőket. Ismét Nero szobája felé vitt az utam, és akkor láttam, ahogy az iPhoneja ott rezeg az asztalán, és bömbölteti ki magából Rick Astley számát. Idegességemben, és tehetetlenségemben a földhöz vágtam a telefonom, mire a zene is abbamaradt, és tehetetlenül a földre zuhantam, majd felhúzva a térdeimet, előre hátra kezdtem hintázni.

Megerőszakolják az én drága húgocskámat, aztán meg ez?! Mi folyik itt?! Miért nem mondd nekem semmit? Én ezt már nem bírom idegekkel!

Végső kétségbeesésemben még a szüleinket is felhívtam, de ők meg baszták felvenni a telefont!! Persze, felőlük meg is halhatok! Így lehet rájuk számítani, most ti is láthatjátok. Szóval ott ültem fent, Nero szobájának ajtajánál, sík idegesen, és vártam valamit. Akármit, amiből sejthetem, hogy rendben van a húgocskám. A legjobb az lett volna, ha betoppan, pár szatyorral, mondván csak vásárolni ment. De tudtam, hogy ez nem fog megtörténni, főleg, hogy már igencsak későre jár. Időközben Stacy is felkelt, de akkor nem lehetett hozzám szólni. Kattogott az agyam, ideges voltam. Felhívtam a rendőrséget is, de azt mondták, hogy csak két nap után nevezhető csak eltűntnek, addig nem tudnak csinálni semmit. Emiatt ismételten a falhoz vágtam a telefonom.

Ám egyszer csak nyílt a bejárati ajtó, én pedig felkapva a fejem, mint valami elmeháborodott, úgy rohantam lefelé, félrelökve szegény barátnőmet is. Mikor leértem láttam, hogy ott áll Nero, maga körül egy pokróccal, az egyik oldalán Rodrigó, a másik oldalán Cicuka, és volt ott valami álmos fejű fekete hajú gyerek is. Szundi. Ő lesz Szundi.

Eszem vesztve odarohantam, és a húgom nyakába ugrottam.

- Hol voltál?! – könnyeztem be, és erősen magamhoz szorítottam – Merre voltál?! Tudod, hogy aggódtam?! Ne csinálj többet ilyet, ne ijessz rám még egyszer ennyire! – csordult le egy könnycseppem.

Nem kérdés, hogy nekem a húgom a legfontosabb a világon. Ha történne vele valami, nem tudom, mit tennék. Akinek van kistestvére, az megérti ezt.

- Minden rendben Chani, élek. Nincs semmi baj – nyugtatgatott, a fejemet simogatva, én pedig még erősebben öleltem magamhoz, összekönnyezve a haját. Majd mikor nagyjából lenyugodtam, a három srác, a nappaliba terelt engem, mondván meg kell beszélniük velem valamit. Leültettek engem a fotelre, ők pedig leültek a kanapéra. Nero a mellettem lévő fotelben foglalt helyet, és a kezemet fogta. Na és amit ez alatt a tíz perc alatt hallottam. Nem győztem kapkodni a fejem.

- Szóval…- kezdtem bizonytalanul – Szundi, a bátyja, Rodrigó, és te… maffiák vagytok.

Bólintottak.

- Tiétek a város, konkrétan.

Bólintottak.

- És egy gyilkos alátok akart rakni, és emiatt olyan tetteket követett el, amivel rátok kenhette az elkövetett gyilkosságokat, és most kegyelemdöfés gyanánt elrabolta a húgom meg a barátnőjét és egy beteg játék gyanánt kérdéseket tett fel, és az életük volt a tét… De ti nagy kergetőzések közepette lelőttétek… azaz te – biccentettem Cicuka felé.

- Így van – bólintottak ismét.

- ÉS TI AZT VÁRJÁTOK, HOGY EZT ÉN EL IS HIGGYEM?! MI EZ?! MIAMI HELYSZÍNELŐK??!! NCIS?!?! – ráztam hitetlenül a fejem, amolyan „Engem nem vertek át” stílusban, majd kivittek a kocsihoz, (az egyik kocsiból, mintha lebukott volna valaki, hogy ne vegyem észre) és kinyitották a csomagtartót, és tudjátok, mit láttam? EGY HULLÁT.

- JÓ, JÓ HISZEK NEKTEK!!! – ugrottam kis híján a húgom ölébe – JÓ?! ÉRTEM! HISZEK ÉN MINDENT, CSAK CSUKJÁTOK MÁR LE A CSOMAGTARTÓT!!

– Sasuke –

- Noah Mason Trask – sóhajtott fater, amikor már mindannyian (a három maffia család) a nappaliban ültünk – Hát persze, Emily és Edmund Trask fia. Nem emlékeztek? – méregetett minket hitetlenül.

Mi négyen egy emberként ráztuk meg a fejünket. Apa sóhajtott.

- Pénzt kértek tőlünk a fiúk egyetemi tandíjára. Úgy egy éve lassan. Mind hármunktól egy keveset.

- De vártunk egy hónapot, és nem adták vissza – folytatta Brad – Pedig azt mondták, megvan a pénz. De mikor a megbeszélt helyre mentünk, ők sírva ordítoztak, hogy megvolt a pénz, de ellopták tőlük. Persze mindenki ezt mondja, ezért nem hittünk nekik.

- Ti hoztátok őket ide, nem emlékeztek? Elég hosszú út volt – szólalt meg apa ismételten – Még mondtátok is, mennyire rettegnek, és mennyire könyörögnek nektek.

- Az a sápadt család, szakadt ruhába? – nyilvánult meg a maga módján Narou.

- Okos vagy pina. Ők voltak. De utólag kiderült, hogy tényleg ellopták tőlük a pénzt, de már késő volt – szívott bele a szivarjába Scott.

- Mit csináltatok velük? – kérdezett most Rayne.

- Büntetésképp, mivel mindhármunkat becsapták, legalább is úgy hittük, a három család gyilkolási módszerével végeztünk velük… - sütötte le a szemét apa, és mintha bűntudat csengett volna a hangjába – Már mindent értek… Ezzel akart utalni a gyilkosságokkal. Hogy nem szúrta ki a szemünk? – túrt a hajába idegesen.

- De most már elégtételt vett, nem? Jól megszívatott minket – mosolyodott el atyaian Brad, és a padlón fekvő élettelen Noahra nézett, majd letakarta egy fehér lepedővel.

R.I.P. Noah Mason Trask - A kopizós gyilkos.