– Nero –
Akkor
ott, azt hittem, hogy most meg fogok halni így és ilyen értelmetlen, semmit
mondó körülmények között. De Narou megmentett és elképzelésem sem volt arról,
hogy miért tette! Egész idő alatt végig idegeskedett értem… És végül ő mentett
meg, ott feküdtem a karjai között, miközben újra elismételte a mondatát a
vokitokiba. A még mindig össze szigszalazott kezeimmel felnyúltam a számhoz
azzal a céllal, hogy leszedem magamról a rongyot, de helyettem Narou tette meg.
Nehezen, de kirántotta a rongyot belőle, amitől éreztem, hogy teljesen
elzsibbadt és fáj a szám. A rongy most már a nyakam körül pihent. Ziháltam, de
nem csak én. Narou óvatosan elfektetett a földön, aztán fölém tornyosult és a
kezével, szemeivel végigpásztázott.
- Szerelem, jól vagy?! – fogta
két keze közé az arcom és idegesen vizslatott. Hevesen bólintottam, miközben
egy újabb kósza könnycsepp gördült végig az arcomon. Hirtelen közelebb hajolt
és csókokat lehelt a számra, egyre durvábbakat, amiket már nem bírtam eltűrni
tőle, még akkor sem, ha neki köszönhetem, hogy élek – de ugyanakkor azt is neki, hogy ez történt most velem.
- Megmentettél – nyöszörögtem fel
neki, amikor végre elhajolt az arcomtól.
- Jó, hogy rájössz –
bunkóskodott, majd összeszedve magát sóhajtott egyet.
- Miért csináltad…? – kérdeztem.
- Már mondtam – morgott az orra
alatt, aztán a karjaiba kapott engem – Bocs, de jelenleg nincs nálam kés, így
meg kell várnod, míg visszaér a Crusader, annál mindig van – utalt arra, hogy a
két kezem még egy darabig össze lesz kötözve.
- Gyerünk, keressük meg Crusadert
is és azt a kis geciládát! Alig várom, hogy a két kezemmel ölhessem meg! –
sziszegett Narou az öccsének és miközben cipelt engem a karjában, mentünk le a
lépcsőn. Mi mentünk elől, és amikor leértünk az utolsó fokra, mögöttünk Naoki
hirtelen felordított és lezuhant, mert a lépcső beszakadt alatta. Narou szinte
ijedten fordult meg.
- NAOKI!!! – kiabálta idegesen,
aztán rám nézett, majd a lépcsőn tátongó lyukra és a felszálló porra, s fogalma
sem volt arról, hogy hirtelen mit csináljon.
- GYERE LE JÓ ISTEEEN!!! –
kiabálta a plafon felé fordulva, majd egy elnyomott köhögést hallottunk.
- Narou! – nyekeregte Naoki
valahonnan a sötétségből.
- Öcsi, minden rendben?! – lépett
velem közelebb a lépcsőhöz Narou.
- Jha, csak nagyon fáj a bokám,
szerintem kificamodott. És őrült nagy kosz van itt – hirtelen egy tompa fényt
láttunk. Biztos a telefonjával világított, hogy lásson valamit.
- Van ott valami?! – kérdezte
aggódva a bátyja. Még sose láttam őt
ilyennek…
- Nincsen csak nagy kosz… Jha meg
egy papír!
- Van valami rajta?!
- Úgy látom, van – jött a válasz.
- És mi??!
- Öhm… Már is mondom… - itt
felköhintett – „Kicsi butuskáim! A régi, nyekergő falépcsőkön szaladgálni nem
játék, mert leszakadhat. Főleg, ha még kettőt előtte baltával jól bele is
vágunk. Ha-ha-ha-ha!” – olvasta fel Naoki – Ezt az elbaszott poént!! – tette
hozzá a végére idegesen. Narouval egymásra néztünk. Valahogy ki kell szedni
onnan. Lerakott engem a földre, én pedig ismét újra két lábon állhattam. Narou
idegesen körbe járkált az előszobában.
- Nem tudsz kimászni?!
- Nem igazán, túl mély itt a
lépcső alatti lyuk… Ráadásul szerintem ki is ment a bokám, mert eléggé fáj!
- Van ott valami, amire rá tudsz
állni?!
- Narou, ne idegesítsél föl, EGY
LÉPCSŐ ALATT SZERINTED, MI LENNE, HA NEM EGY SIMA BETON?!
- Khm – köhintettem rekedtesen –
N.. Narou – szólítottam meg, mire az idegesen felém fordult. Nem szóltam
semmit, csak felmutattam a kezeimbe fogott kötelet, ami még mindig a derekamon
szorult. Elkerekedtek a szemei, aztán felnézett rám és odalépett.
- Imádlak, kedvesen – hajolt
volna oda hozzám egy csókért, de inkább elhajoltam. Azért ennyire jóban még
mindig nem vagyunk.
- Inkább siess, mielőtt visszajön
a gyilkos, netalántán egy baltával – sürgettem, mire azonnal már a derekam
körül ügyeskedett és leszedte rólam azt a szart. Végre kényelmesen
fellélegezhettem. Ő addig keresett valamit, amihez hozzákötheti, végül az ott
tátongó bejárai ajtó kilincsére csomózta a kötél végét, aztán a másik végét
pedig ledobta Naokinak.
- Gyerünk, öcsi! Kihúzlak!
- Oké – jött a válasz.
- Te addig figyeld, hogy nem
jön-e az a geciszopó! – szólt nekem hátra Narou én pedig egy aprót bólintottam
és a falnak dőlve lesekedtem ki az ajtón. Ismét elkezdtem fázni, ahogyan
kikerültem az élet-halál közti csatából. Ismét éreztem, hogy élek és ez az
éjszaka hosszú lesz.
Hirtelen megszólalt Narou
vokitokija.
- Nero, vedd el, lehet Rayne az!
– nyekergett, miközben az öccsét próbálta kihúzni. Odasiettem és nagy nehezen
leakasztottam az övéről a készüléket, és gyorsan kiigazodva lenyomtam rajta a
gombot, aztán beleszóltam.
- Rayne, te vagy az?!
- Igen, mit mondott az előbb az a
fasz?!
- Milyen fasz?! – értetlenkedtem.
- Silverman!!!
- Azt, hogy a gyilkos megszökött,
meglépett! – túrtam a hajamba.
- Keressétek meg, nem lehet
messze!!!
- Jó, de Naoki beesett a lépcső
alá, most azzal vagyunk elfoglalva…
- Hagyjátok ott!!
- Rayne!!! – szóltam rá – Meg van
Mimi?!
- Nem, nincs és kezdek teljesen
kitérni a HITEMBŐL!!!!
Épp szóltam volna bele ismét,
amikor egy harmadik személy kotnyeleskedett közénk.
- Üdv, remélem nem zavarok, de
kölcsön vettem egy ilyen kis remek adóvevőt a kocsidból, Raynus!
- Te szarházi, hol van Mimi?! –
sziszegte Rayne olyan merő idegességgel a hangjában, amilyet még soha életemben
nem hallottam.
- Hát jó lesz, ha sietsz, mert én
már itt vagyok vele!
- Te nem fázol póló nélkül? –
jött egy kicsi, vékony hang a háttérből. EZ MIMI!!!
- Hát nem édes?
- ENGEDD EL TE FASSZOPÓ!!! –
ordított Rayne.
- Kérlek, hagyjátok már el ezt a
sok csúnyajelzőt, én sem mondtam rátok semmi rosszat – sóhajtott – A nevem Noah
Mason Trask. De a Noah is megteszi – kuncogott.
- Kibaszottul nem érdekel a
neved, mert, ha meglátlak, HALÁL FIA LESZEL!!!
- Ahhoz előbb el is kell kapnod –
szakította meg mindenki a vonalat.
- Istenem – kezdtem el ismét
zihálni hevesen. Ez egy konkrétumos elmebeteg!
– Rayne –
Az
idegesség annyi fajtája kavargott át bennem, hogy azt hittem, menten el fog
vinni a mentő! Ezt nem lehet ép ésszel elbírni, ezt nem! Megőrjített a
tehetetlenség, az, hogy nem tudtam merre kéne menjek, mert ez a térkép valóban
olyan kacskaringós volt, mintha egy ötéves rajzolta volna a kincses
szigetéhez!!! Akármerre mentem, minden kijelölt útnál (egy adott fánál) voltak
buzi kérdések (volt matek, irodalom, történelem, becsapós és Mimiről is pár
kérdés) mind össze két válasz lehetőség volt mindenhol megadva és minden válasz
egy irány volt (nyíl mutatta az adott válasz adott irányát) és bizony, ha
vétettem (már pedig vétettem) akkor
KIBASZOTTUL JÓL EL IS TÉVEDTEM!!!!
- Ezt nem hiszem el, ezt nem
hiszem el!! – rohangáltam a fák között, mint egy űzött vad, egy idétlen
pszicho, akinek nincsen jobb dolga.
- MIMII!!!!!!!!! – ordítottam
végül egy nagyot, hátha válaszol és a hang alapján, be tudom mérni magamba,
hogy hol lehet. Válasz elsőre nem érkezett, aztán ahogy mentem egy irányba,
végre meghallottam a hangját, amint visszakiabál, hogy „itt vagyok”. Egyből a
hangjának irányába eredtem és az egyik fa mögül kirontva, végre megtaláltam.
Egy vastag törzsű, magas fához volt kikötözve szigszalaggal és ugyanezzel az
anyaggal a lábára volt rögzítve egy kibaszott bomba, ami már az utolsó perceket
számlálja vissza.
- Mimi! – siettem oda, aztán
hirtelen előlépett a fa mögül ő – ROHADJ MEG!!! – kiabáltam
ingerülten és nem gondolkoztam, csak előrerántottam a fegyveremet, amit neki
szegezve azonnal el is sütöttem. Ám a kis geciláda gyors volt és kitért előle
egy szimpla elhasalással és tudjátok mi történt?! A golyó, amit az ő gecis
szívébe szántam, az Mimi combját találta el!! Kismértékű (igazából óriási
mértékű) fájdalmas ordítás hagyta el a száját, aztán pillanatokon belül patakzottak
a könnyei és csak rám meredt úgy, ahogyan én is lesokkolódva rá. Én nem akartam őt meglőni! Egyből
elejtettem a fegyveremet, ami az olvadozó hó elnyelő sötét avarjába esett.
- Ne! – rogytam félig térdre.
- Én a helyedben igyekeznék,
ugyanis már csak egy perced van kiszabadítani őt és elfutni innen, mielőtt a
bomba felrobban! – jött egy hang, nem sokkal mellőlem.
- Átkozott!!! – kiáltoztam
önkívületi állapotban.
- Mellesleg, ha valaki rád lő,
illik vissza adni a kölcsönt, nemde? Sajnos nem találtál el, de akárhányszor
visszaadnak nekem valamit, azt én úgy is viszonzom – és abban a pillanatban
ismét rám lőtt és ugyanott súrolta az a redvás geci golyója jobb karomat, ahol
ma délután a bal karomat. Odakaptam.
- Már csak 50 másodperc! –
közölte, aztán eltűnt a fák között. Pár másodpercig prüszköltem Mimi jajgatását
hallgatva, aztán végül felálltam és a sérült karomat is igénybe véve, oda
léptem Mimihez, elővettem a farzsebemből a jó kis bicskámat, egy határozott,
erős, nagy lendületű (de fájdalmas) suhintással elvágtam az őt szorító
szigszalagot és a lábához hajolva, leszedtem róla a bombát. Realizáltam, hogy
kevesebb, mint harminc másodpercem maradt. Felkaptam Mimit a karjaimba, és
eszeveszettül rohanni kezdtem, aztán hirtelen eltűnt alólam a talaj és belezuhantunk
egy mélyebb, gondosan kiásott árokba. Elejtettem őt is és magamat is nagyon
odavágtam a földnek. Aztán gyors pittyegést hallottam és a következő
pillanatban egy hatalmas robbanást. Mimi fölé tornysultam, miközben a saját
fejemet is védtem. Ezernyi kosz, levél, gallyak és nagyobb ágak ezrezi
hullottak ránk. Egy nagyobb faág darabja jól a hátamba vágódott. Miután abba
maradt a robbantgatás, félre dobáltam mindent, ami ránk hullott. Szerencsére a
gödör nem volt túl mély én pedig magas vagyok, ezért Mimit megfogtam és egész
egyszerűen feltoltam őt a szélére. Én pedig elrugaszkodtam és kimásztam.
- Jól vagy? – kérdeztem Mimit,
aki a csupasz, vérző, nyílt sebes lábát fogta előttem ülve a földön.
- Igen – bólogatott egy kedves
mosollyal.
- Ne mosolyogj már akkor is,
amikor élethalál közt lebegünk – kérleltem őt, aztán gyorsan az ölembe kaptam
és elindultam vissza a kocsikhoz.
– Nero –
Narounak
nagy nehezen sikerült kiszednie Naokit a lépcső alatti lyukból, aki a bátyára
támaszkodva ki is bicegett.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Igen, köszi – fújta ki magát,
aztán hálásan a tesójára nézett.
- Na elég ebből az érzelgős,
nyáljelenetből, még meg kell öljek egy kis gedva gecit!! – hangzott fel Narou –
Te! – mutatott rám – A kocsiban maradsz!!
- Oké – bólogattam. Nem nagyon
akartam ellenkezni, hasznomat úgy se veszik… Ismét az ölébe kapott. Ekkor pont
megszólalt a vokitoki.
- Hol vagytok?! Megvan Mimi – ez
Rayne megkönnyebbült, de egyben nagyon zihálós hangja volt.
- Épp visszük ki Nerot a kocsiba
– szólt bele Naoki az ő rádió adóvevőjébe, mert Narou velem volt elfoglalva.
- Jó, én is odaviszem Mimozát –
ezzel meg is szakadt a vonal. Kivitt engem a kocsihoz Narou és szinte egyből
akkor ért oda Rayne is. Mind a kettőnket Rayne kocsijába tettek be.
- Annyira sajnálom – suttogta a
volán mögött ülő Miminek Rayne és letépett a saját ingéből egy darabot, amit
Mimi nyílt sebes lábára erősített.
- Add már oda a bicskád – szólalt
meg Narou mellém behajolva a kocsihoz, mire Rayne átpasszolta neki az említett
tárgyat. És végre levágta a kezemről azt a szart is, és szabadon tudtam őket
mozgatni. Egészen addig, amíg Narou a kezembe nem nyomott egy revolvert.
Értetlenül meredtem fel rá.
- Ha jönne az a kis fasz és mi
nem vagyunk itt. Puffantsd le helyettem – nézett sötéten a szemeimbe.
- Mimi, ugye tudod, hogy kell
használni? – kérdezte Rayne, ugyanis Mimi is kapott egy ilyet.
- Uhumm, persze!
- Vigyázz magadra – kapott egy
gyors csókot barátném, majd ránk csukták az ajtót. Elmentek és bár a kocsi elől
lámpája és a kocsiban lévő kislámpa is égett, szörnyen féltem egyedül ott
maradni. Mimire néztem, aki meg rám.
- Félek – hebegtem.
- Semmi baj, ha jönne az a kis
görcs, majd én megvédelek és egész egyszerűen a szeme közé fogok lőni! –
hadonászott elszántan a fegyverrel.
– Rayne –
Ismét
az erdőbe vetettük magunkat, miután lerendeztük a lányokat és új töltényeket
vettünk magunkhoz.
- Hol van Matsuko, Rayne?! Ő
MIÉRT NINCS ITT?! – kiabált ingerülten Narou.
- Nem tudom, nem vette fel azt a
szájbabaszott telefont, már rég elküldtem neki sms-ben a címet is, hogy jöjjön
ide!! – kiabáltam vissza idegesen.
- JÓL FIGYELJ TE KIS SEGGARCÚ, HA
A KEZEIM KÖZÉ KERÜLSZ AZT A NAPOT IS MEGBÁNOD, HOGY MEGSZÜLETTÉL!!! – az erdő
visszhangzott Narou ideges hangjától. Csoda, hogy még nem rekedt be. Ott mászkáltunk,
felszerelkezve, pisztollyal a kezünkben, a gyilkosunkat keresve, aki egész
egyszerűen csak felszívódott.
- Nem tűnhetett el csak úgy –
motyogta Naoki. Ha megtalálom, biztos, hogy élve megkínzom! Olyat fog tőlem
kapni, amit még soha senki!!! Könyörögni fog, hogy öljem meg!! Vele fogom
megetetni a saját testének darabjait!!!
- Nem is tűntem el – jelent meg
előttünk egy félmeztelen hahotázó alak – Na, vagytok olyan gyorsak, mint én?! –
kérdezte és mind a két kezét, amiben stukkerek voltak, felénk szegezte. Vadul
lövöldözni kezdett ránk, így mi azonnal fedezékbe vonultunk. Ez meg nem állt
le, csak röhögött és lőtt, megállás nélkül, aztán abbahagyta és futásnak eredt.
- Siessetek, nehogy én találjam
meg előbb a kis barátnőiteket!! Milyen csinos lenne, ha a fejüket a kandallóm
fölé raknám a tiétek mellé, rohadékok!! – röhögött kiabálva.
- Kapjuk el!!! – mutattam utána
és egyből futásnak eredtünk. Üldöztük, miközben ő futás közben visszalőtt ránk.
Mi is lőttünk, de nem találtuk el. Megesküdtem, hogy, ha még egyszer eltalál,
vagy hozzáér Mimihez, egész egyszerűen puszta kézzel tépem ki a szívét a
helyéről!
- WAAAA GECIIII!!! – ordította
Narou, amikor (ha jól láttam) eltalálta egy golyó a karját. Már láttam a két
kocsinak a fényét és a házat is. A gyilkost is, amint megáll a kocsik mellett,
de nem csak úgy szimplán, hanem teljesen lefékezve, megtorpanva. Most meg vagy – gondoltam magamban, ám
egy lövés hangot hallottunk az irányából és a kis barátunk feje hátra csuklott,
majd egyenesen kidőlt. És ki puffantotta le??? Na ki??? Sasuke Matsuko barátom!
Épp akkor tette el a fegyvert,
amikor odaértünk. És ott feküdt Noah Mason Trask, a mi kis kopizós, elmebajos,
seggfej gyilkosunk.
- Végre, azt hittem sose jössz! –
fújtam ki magam idegesen.
- Ez az első és utolsó helyes
tetted volt Matsuko – lépett elő Narou is, elengedve vérző karját – Bár
szívesen öltem volna meg én magam! – köpte le Noah élettelen testét – De nehogy
azt hidd, hogy te fogod elvinni a dicsőséget – bicegett a kocsimhoz, ahonnan
Mimi ugrott ki elsőnek.
- Rayne! – kezdett el felém
sántítani.
- Maradj ott!!! – ordítottam rá
nem túl barátságosan, amitől meg is torpant. Most nem kell, hogy ide jöjjön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése