LXXIX. Fejezet

– Nero –

            Egy átlagos ember, mikor éri el azt a szintet, amikor be tud kattanni? Mármint, nem úgy, ahogyan ezek ketten tették, hanem úgy, hogy begolyózik a sokk rossztól, amit átélt…

Nem láttam az egészből túl sokat, csak a zajokat hallottam. Meg azt, hogy az a kevés fény is egyre kevesebb lesz. Okami és Bob kiabálását, Narou és Sasuke ordítását, majd ami a legeslegeslegvészjóslóbb: a fegyver elsülésének vérfagyasztó hangját. Amikor meghallottam, konkrétan azt hittem, elájulok. Féltem, hogy bárki ártatlan megsérül ebben az egészben. Féltem, hogy még nagyobb zűrt okoznak. És Mimi mit csinált? Egyik pillanatban próbált nyugtatni, másik pillanatban pedig arról magyarázott, hogy Narou fejét hogyan fogja apró darabokra cincálni. És akkor én itt mondtam azt, hogy elég. Egyszerűen felordítottam befogva a füleimet, hogy „ELÉG!” És mint egy végszóra, Rayne véget vetett mindennek. Aztán Mimi is. Ott feküdt Narou, eszméletét elvesztve a földön, Sasuke pedig kezdett lenyugodni.

- Gyerünk Nero – ragadta meg a csuklóm Mimi és felrántott a földről. A pult mögül kilépve, szinte lesokkolódtam. Akkora rumlit még életemben nem láttam, mint amit akkor ott! Körbenéztem és egyszerűen majdnem szívfaszt kaptam.

- Engedj már el! – rántotta ki magát Sasuke Rayne szorításából és egyenesen rám meredt. Elfordítottam a tekintetem és a kabátomat leakasztva a fogasról, kirohantam a bárból. Megcsapott a csípős hideg. Mint kés, úgy hatolt belém.

- Akkor most? Merre? – kérdezte Rayne kilépve hozzánk.

- Haza tudtok dobni? – fordultam feléjük könyörögve.

– Naoki –

            Megrökönyödve pásztáztuk végig egymást és a szülőket is.

- Ibolya? Most komolyan?! Hagyjatok engem békén ilyen faszságokkal – sziszegett fel ingerülten a bátyám és felállt a kanapéról, de én egy laza mozdulattal utána nyúltam és visszarántottam.

- Muszáj végig hallgatni – meredtem a szemeibe – Ha én végig bírom, akkor te is! Egy pillanatra gondolj már az életünkre is, ne csak arra a csajra meg Matsukora – morogtam oda neki. Egy pillanatig szemeztünk egymással, majd sóhajtott, visszadőlt a helyére és egy olyan „nem bánom, felőlem” féle arckifejezést produkált.

- Akkor most mi lenne a mi feladatunk? – kérdezte Rayne elmélyült orrhangon.

- Elő kell ásnunk a föld alól is azt az isten verte jósnőt! – jött a válasz Sasuke apjától.

- Igen, csak egyenlőre, azt nem tudjuk, hogy hogyan! – masszírozta meg az orrnyergét Brad. Elgondolkoztunk, aztán Matsuko, bátyó és én is szinte egyszerre megvilágosultan néztünk fel Raynera, aki értetlenül kapkodta a tekintetét közöttünk.

- ÉN?! Egyedül én kerítsem elő?! – értetlenkedett.

- Dehogy! – ráztam meg a fejem – Szólj Miminek, hogy a nagy hackeres tehetségével kerítse elő az összes létező bejelentett jósnőt egész Angkorvatban és környékén!

Gyorsan realizálta a mondandómat, majd végül rábólintott.

- Jó van, majd beszélek vele – motyogott.

Biccentettünk, aztán apám szólalt fel.

- Ha már ismét ennél a kis vörös hajú piszkafa picsánál tartunk… Nyugodtan megmondhatod neki, hogy mivel már elkaptuk a gyilkosunkat, ezért eltekintek a múltkori megállapodásunktól. De, ha a mostanit sem teljesíti, isten bizony mondom, hogy megölöm!

- Ha megteszed, én öllek meg téged! – sziszegte oda neki Rayne úgy, hogy szinte megakadt a torkomon a nyálam, ami összegyűlt a számban és le akartam nyelni.

A gyűlésünk után eltelt kb. négy nap, amikor újabb történés történt. Ami elég komoly ügynek számít a mi köreinkben, főleg mivel… Na jó, inkább szépen sorjában!

Vasárnap reggel felkeltem és felöltöztem, meg minden ilyen baromságok, aztán lecsoszogtam reggelizni. Bevettem a gyógyszeremet is meg minden és ennem kellett anyám undorító főztjéből (nagyon nem megy neki a főzés, de most ragaszkodott hozzá). De Narou nem volt hajlandó lejönni sehogy sem.

- Figyelj, te kis buzi gyerek – fordult felém apám a lehető legnagyobb kedvességével. Ismét bal lábbal kelt fel? Mint az év többi napján… - Ezt vidd fel a köcsög, pina fejű bátyádnak – nyomott a kezembe egy lezárt borítékot – És küld le zabálni és azt is mondd meg neki, hogy ha nem halkítja le a fasszopó zenéjét, felmegyek és beleverem a fejét a magnójába.

- Jól van – álltam fel az asztaltól és felügettem a testvérem szobájába. Benyitottam és félmeztelenül éppen keresett valamit, miközben bömbölt a Skillet – Savior című szám. Realizálta, hogy beléptem, így lehalkította a zenét.

- Mi van? – kérdezte, miközben még mindig borogatott.

- Mit keresel? – kérdeztem.

- A kedvenc fekete pólómat – forgolódott. Körbenéztem és tiszta nagy rumli volt. Az ágya fölött meg Nero képei… Kemény.

- Ez neked jött – nyújtottam felé a fehér borítékot.

- Mi ez? – vette el tőlem, mire vállat vontam. Az éppen kezében lévő cigit a füle mögé tette (még nem volt begyújtva) és az asztaláról elvette a svájci bicskáját, amivel felbontotta az érkezett szart és kivéve belőle a levelet, elkezdett olvasni. De egyre jobban elkomorult és elsötétült a tekintete.

- Mi az? – kérdeztem már aggódva, mert eléggé szopszichopata fejet vágott és még a papírt is összegyűrte.

- Feljelentett – sziszegett.

- Ki? – értetlenkedtem.

- Az a kis buzi… Chani… amiért megerőszakoltam a húgát – morgott idegesen, aztán rám nézett – Ezt megbánja! Délután dolgunk van, úgy készülj! És erről egy szót se senkinek! – esketett meg. Vajon mit forgat megint a fejében? Átvándoroltam a szobámba és a gépemet az ölembe véve, felléptem faszbukra. Egy nevet kerestem az ismerőseim között és meg is találtam hamar. Egyből rá is írtam.

Ma 09:37

Naoki Silverman

Cs Mimi.. figyelj tudom nem vártad h írok de nem is ez a lényeg!!! Narou tervez valamit mer a bnőd bátyja feljelentette azért amit tett Neroval… szóval mivel engem letiltott ezért neked írok! add meg Neronak a számomat! Mindjárt küldöm… de Neronak ne szólj a feljelentésről, kérlek!!!

Webes felületről küldve.

A számomat is bepötyögtem neki és elküldtem az üzenetet. Ezután, idegesen doboltam a billentyűzeten, hogy visszaírjon nekem. Igazából nem kellett sokat várnom, hamar írt is.

Ma 09:48

Mimoza Phanthomive

Ohm… rendben! De most elore szolok ha barmi baja esik Neronak vagy Chaninak mind a kettotoket felszeletelem apro picike kicsike darabokra!

Messengerből küldve.

Ma 09:50

Naoki Silverman

jólvan harci tigris… nem kell mindjárt meghalni! Igyekszem ezt a gyökeret féken tartani…

Webes felületről küldve.

Ma 09:51

Mimoza Phanthomive

Ajanlom is! Mondott valamit Narou?

Messengerből küldve.     

És elkezdtünk chatelni. Leginkább Narouról és, hogy mekkora szemét és társai és, hogy én sokkal rendesebb is lehetnék, ha nem lógnék állandóan vele. Aztán elkezdett a betegségemről kérdezősködni, de mivel én nem tudtam róla sokat, ezért ő utána nézett és elkezdett mindenféle tünetet meg stb-t magyarázni. Már telefonról nyomattam vele, amikor Narou szólt, hogy azonnal indulunk és, hogy tegyem el azt a szart, mielőtt kiveri a kezemből és, hogy ki a faszommal beszélek ennyit. Elköszöntem Mimitől és a bátyámmal együtt kocsiba szálltunk és a plázába mentünk.

– Nero –

            Egészen vasárnapig ki se mozdultam a lakásból. Otthon kuckoltam a lakásba és csak Mimivel voltam hajlandó kapcsolatot tartani. Sasuke ezerszer hívott és SMS-eket is küldött, de egyszerűen egyre sem reagáltam.

- Remélem, holnap már jössz suliba – mosolygott rám Mimi a gépemből. Éppen Skype-on beszélgettünk este.

- Igen, holnap már megyek. Lassan mindenen túl vagyok már – mondtam. Hát igen, összesen „csak annyira” viselt meg a dolog, hogy már csak Tv fénynél vagyok képes aludni, és minden neszre felfigyelek és várok úgy, mintha a kaszás jönne értem.

- Miért nem mondtad el nekem..? – kérdezte. Nos. A bárban történtek óta nem beszéltünk egyik ügyről sem.

- Mert nem akartam, hogy bárki is tudjon erről a megaláztatásról…

- Jól van, nem nyaggatlak! Egyedül vagy otthon?

- Igen, a bátyámat hirtelen behívták a munkahelyére, mert történt valami. Pedig ma szabadnapos lenne – biggyesztettem le a számat.

- Értem… Képzeld, ma Naokival beszéltem – mondta hirtelen.

- Hogy-hogy? – néztem nagyokat.

- Hát rám írt, hogy adjam meg neked a számát, hátha esetleg Narou tervezne veled valamit. Vészhelyzet esetén hívhatod őt – mondta kedvesen, mire elfintorodtam.

- Nekem nem kell Naoki száma! – tiltakoztam.

- Na, ne ellenkezz, hanem fogj egy papírt, egy tollat és írd le! Itt előttem, gyerünk!

Hát, mivel Mimivel nem lehet veszekedni, ezért eleget tette a kérésének és türelmesen vártam, amíg lediktálja a számot. Fel kellett mutassam neki a papírt, hogy megvan. Ám, amikor az asztalomhoz léptem a körömlakkos dobozomért, akkor egy laza mozdulattal a kukába dobtam összegyűrve. Úgy se látta…

- Milyenre fested a körmeid? – kérdezte izgatottan.

- Vörösre – emeltem ki egy szép, rikító piros/vörös körömlakkot a többi közül – De csak a lábkörmeimet.

- Miért pont olyanra?

- Olvastam egy cikkben, hogy a férfiak megőrülnek, ha egy lánynak vörös a lábkörme – mosolyogtam fel kacéran – Bár így télen nem látja senki, de nem baj. Jó színe van akkor is – kezdtem el egyesével kikenegetni a lábkörmöm. Közben még beszélgettünk, aztán elköszönt tőlem, mert a bátyja viszi el a gépét, mondván, hogy lejárt az egy órás büntis netkorlátozása. Szomorúan elköszöntünk egymástól, aztán lecsuktam a laptopom fedelét, és a TV-t nézve ültem az ágyamon, várva, hogy megszáradjon a festék a lábkörmeimen. Aztán felálltam, hogy visszategyem a dobozt az asztalra és elhúzzam a függönyöm. Ám, amikor kinéztem az ablakon, megcsodálva a hóesést, ledermedtem. A szobámmal szembe van egy tölgyfa. És az ablakommal szemben lévő ágon ott ült… Narou. És igen vészjóslóan meredt rám. Azonnal elhúztam a függönyt és lerohantam a lépcsőn, közben mindent megnéztem, hogy zárva van-e. Zárva volt, de ettől nem lettem nyugodtabb. Mikor mentem volna vissza az emeletre, megszólalt a csengő. Tudtam, hogy ő az. Csendben az ajtóhoz léptem, majd erőt véve magamon, kinyitottam és szinte hisztérikusan ordítottam:

- MENJ INNEN!! – kiabáltam.

– Rayne –

            Miután még a múltkor hazajöttünk a Silverman tanyáról, apám elég rendesen elhordott mindennek. A bárban történtek miatt, hogy nem léptem időben közbe. Nem akartam vele leállni vitázni, hogy persze majd biztos két elmebeteg közé ugrok, hátha valamelyik golyó szépen eltalál és ott halok meg mindenki előtt. Így inkább alázatosan bocsánatot kértem a mélyen tisztelt apukámtól és felvonultam a megrepedt orrommal a szobámba. Egészen hétfő reggelig ki se dugtam onnan az orromat. Egyszerűen megszakítottam minden kapcsolatomat a külvilággal. Na jó, nem pontosan. Mimozával tartottam a kapcsolatot telefonon (sunyiban, a bátyja úgy tudja, hogy Neroval SMS-ezik), de amúgy nem voltam hajlandó senkivel se beszélni és sehova se menni. Mimivel akarok lenni…

Vasárnap este, kilenc körül felhívtam őt.

- Haló..?

- Szia Mimi – vigyorodtam el.

- Megvesztél?! – kezdett el suttogni – Még mindig el vagyunk tiltva egymástól!

- Ez az egy nap már nem oszt, nem szoroz! – szóltam bele egy nagyot legyintve, miközben kényelmesen eldőltem az ágyba.

- Gyorsan mond, mert nála még egyenleteket is csinál, meg gyököket, ha ezt megtudja!

- Intézd el nekem, hogy holnap suli után enyém legyen a délutánod…!

- Miért?

- El akarlak vinni egy helyre!

- Nem hinném, hogy Joshua ebbe bele megy…

- Hazudj valamit!

- Micsoda?

- Hazudj valamit! Kérlek, veled akarok lenni! – szinte könyörögtem a testéért már.

- De Rayne, te sosem kértél tőlem eddig ilyet…

- Most kérek!