LXXIII. Fejezet

– Nero –

Gyorsan elrángattam onnan Mimit és az éppen érkező buszra fel is raktam őt is meg magamat is. Egész végig csendben voltam.

- Akkor jössz át megírni irodalomból a beadandót? – kérdeztem motyogva Mimitől, aki értetlenül biccentett egyet. Mikor hozzánk értünk, a tesóm még nem volt otthon. Természetesen dolgozott, de helyette valaki más várt ránk. Stacy ismét jelen volt...

- Sziasztok – köszönt nekünk nyálasan a konyhában ücsörögve. Csak húsz körül mozog, de még is úgy néz rám, mintha a nevelő anyám lenne... Már csak ez szimplán idegesítő benne. Mimi csak nagyokat pislogott hol rám nézve, hol Stacyre.

- Ő a kis barátnőd? – kérdezte tőlem Stac' elég lekezelően, aztán Mimihez fordult.

- Igen, Stacy ő Mimi, Mimi ő itt pedig Stacy ... A bátyám nője – zavartam le gyorsan a bemutatkozós részt. A csaj nyújtotta a kezét Miminek, aki csak annyit mondott, hogy "üdv" és egész egyszerűen kézrázás nélkül kikerülte és felment a lépcsőn.

- Aranyos – jegyezte meg lekicsinylően Stac', amit én egy rosszalló tekintettel reagáltam le. Vittem fel nasit és egy üdítőt is magunkhoz, hogy el legyünk a leckeírás közben. A szobámba lepakoltunk és kényelmesen helyet foglaltunk az ágyon. Kipakoltuk a füzeteket, könyveket, tollakat és háttérzajnak bekapcsoltam a TV-t is

- Nero, miért nem mondod el, hogy mi a baj? – kérdezte Mimi puhatolózóan. Felnéztem rá a sorok közül, és egyszerűen nem tudtam válaszolni.

- Köze van Narouhoz, igaz? – kérdezett egy újabbat.

- Mimi, nem akarok erről beszélni – motyogtam – De jól leszek, csak adj egy kis időt és bízz bennem, kérlek – néztem a szemeibe szinte könyörögve.

Lemondóan felsóhajtott, aztán bátorítóan megszorította a kezemet.

- Jól van Nero, de tudd, hogy én mindig melletted vagyok – mosolygott rám olyan nagy szeretettel, hogy nekem is egy őszinte mosoly kúszott az arcomra. Mimi hirtelen lendülettel akart megölelni, így lecsúszott az ágyról minden tan cucc, a chips is és ő maga is.

- Jól vagy?! – pislogtam nagyokat, az egész olyan hirtelen történt.

- Jha, persze – pislogott ő is értetlenül, aztán nevetni kezdtünk.

– Rayne –

- Gyere már!!! – kiabáltam Sasukéra, mert már megint húzza az időt azzal, hogy a geciszopó Narouval verekedésbe akar kezdeni.

- Már itt vagyok, mit sírsz?! – pattant be végre mellém az anyósra.

- Azt sírok, hogy nem érünk rá egésznap!! Nekem dolgom van!! – idegeskedtem.

- Jól van már, na! Egyszerűen felidegesített ez a fasszopó! – sóhajtott egyet amolyan „nyugodjunk meg” stílusút, amit követtem és én is így tettem.

- Hova megyünk? – kérdezte Sasuke beindítva az autót.

- Először faterhoz. Kérünk tőle egy telefonszámot! – néztem rá sunyin és titokzatosan, amit pár pislogással le reagált, majd végre elindultunk. Apa szerencsére pont akkor ért haza, amikor mi, Roberttel együtt. Ketten elmondták, hogy ez a gyilkos nem viccel és, hogy nagyon egy elmebeteg ember! Komolyan, egy kislánnyal megetetni egy szívet?! Ez nem normális... Én is sok rosszat tettem már más emberekkel, kínoztam őket, semmibe véve az életüket, de ez azért durva. Kisgyerekkel ilyet sose tennék... Na mindegy, sajnos ez van.

Elkértem fatertól a jól ismert David Williams magánnyomozó úr barátunk telefonszámát, amit egyből fel is hívtam. Pechemre a csávó csak holnap után ér rá találkozni, így elmehettem a kórházba anyámék unszolására, hogy kezeljék le a karomat, merthogy ez elfertőződhet, és társai. Hát, nem volt mit tenni, kénytelen voltam belemenni, és nem csak azért, mert apa megígérte, hogy haza fele vesz nekem egy új kocsit. Szóval jha, Sasuke hazament, apukám meg bevitt a kórházba. Bent egy bizonyos Dr. Tyler nevű úr kezelt le. Ám ez a hülye orvos közölte, hogy bent kéne maradjak, mert ez elég súlyos. Persze leordítottam, hogy ő még nem látott súlyos sérülést és emelt fővel távoztam. Hazafele menet, apukám vett nekem egy új autót, amiért nagyon hálás voltam, mert ugyanolyan típusút vett, mint az előző. Na mindegy. Ugorjunk.

Este fél kilenc körül családi vacsora volt, épp a gyilkosunkról társalogtunk (én meg apa, mert anya mobilozott), amikor csengettek. Én akartam ajtót nyitni, hátha Mimi az, ezért kivonszoltam magam a kapuig. De nem volt ott senki sem. Csak egy papír volt a kapura aggasztva. Levettem onnan és a házba lépve, elolvastam a rá firkantott, alig olvasható betűket.

„Nem lenne jobb most Mimozaval lenned? Biztosan fél szegényke...

Üdv; az, aki ma rád lőtt a suli előtt”

Kikerekedtek a szemeim.

- Most mennem kell!!! A gyilkos Miminél van!!! – kiabáltam eszeveszetten.

- Várj fiam!! – szólt utánam apa és elsietett az egyik szobába.

- Apa sietek!!! – nagyon ideges lettem egy perc alatt. De már jött is vissza egy táskával a kezében.

- Ezt vidd magaddal!! Van egy olyan érzésem, hogy talán kelhet! – nyomta a kezembe – A rendőrségtől kaptuk.

Nem szóltam, csak fogtam a batyut és a kocsi kulcsom, majd pillanatokon belül az új autómban tudtam magam és vadul hajtottam Mimi lakására. Ott kiszálltam az autóból, és már akkor rossz érzésem volt, amikor beléptem az ajtón, mert ki volt törve. Az elő szobában Josh feküdt a földön eszméletlenül.

- Mi a fasz...?! – sziszegtem idegesen, és leguggoltam hozzá, majd megrángattam – Josh! JOSH!! – kiabáltam, de semmi. Megfogtam a nyakát. Nem halt meg. Egyből felrohantam Mimi szobájába, ahol kicsit nagy volt a rumli, de üres volt.

- Úristen – túrtam a hajamba idegesen, körbe forgolódva a szobában. Aztán megakadt a szemem egy oda nem illő ruhadarabon, ami az ágyon hevert. Amint meg fogtam és felemeltem, egy papír esett ki belőle. Egyből felkaptam és a villanyt felkapcsolva, elolvastam a rajta levő címet. Ott is hagytam a lakást, leszarva Josht (biztos magához fog térni, nekem Mimi fontosabb) és ismét autóba szálltam. Menet közben bele néztem a fatertól kapott táskába. Revolverek, gumibotok, bilincsek, töltények és rádió adóvevők.

Hirtelen megcsörrent a mobilom.

- Háló?! – szóltam bele miközben vagy százzal hajtottam a megadott címre.

- Crusader, merre vagy?! – ez Narou.

- Épp a gyilkos után kajtatok! Elrabolta Mimit!

- Nerot is!

Perceken belül kiderült, hogy ugyanarról a címről kaptunk papírt. Próbáltam hívni ezek után Sasukét, de baszta felvenni a kurva telefont. Talán hasznomra lesz a táskában levő sok cucc. Szinte egyszerre érkeztünk a megadott címre Silvermanekkel. Egy két emeletes faház volt ott, az erdő közepén.

– Nero –

Amíg Mimi nálam volt, eltudtam felejteni a tegnap történteket. Kibeszéltük a gyilkost, Stacyt és azt is, hogy tuti lesz a mai történtekről szó holnap az isiben. Aztán, amikor Mimi elment, megjött Chani, aki minden figyelmét rám és nem az új nőjére fordította. De ennek ellenére Stacy nem adta fel, próbálta elcsábítani tőlem, mintha csak féltékeny lenne, ezért inkább felmentem a szobámba, hogy tudjanak egy kicsit kettesben is lenni. Éppen fürdés után néztem egy szál fekete rövidke kis hálóingben a TV-met, amikor jött egy SMS-em Sasukétól.

20:00

Feladó: Sasuke

Nero, milyen leckerol magyarázott neked Narou ??!! Kérlek valaszolj !

Nem, nem válaszoltam. Főleg jobb, ha erről ő nem tud. Sóhajtottam egy nagyot és félre dobtam a készüléket. Nem akarok erről senkinek sem beszélni... Inkább gondoltam, lemegyek a konyhába és meglepem magam egy jól bevált finom kis forró csokival. Felvettem a köntösömet, ám amikor az ajtómhoz léptem, Stacy velőtrázó sikolyát hallottam meg, amit a bátyám kiabálása kísért. Nem gondolkoztam, csak azonnal rohanni kezdtem le a lépcsőn.

- Chani, miden rendben ?! – siettem le, miközben feltettem ezt a kérdést, hátha csak elnyomta a TV-m a hangjukat, és csak játszanak vagy hülyéskednek. De amikor le értem az előszobába, meghökkentő látvány tárult elém! Chani és Stacy mind a ketten a földön hevertek élettelenül, a bejárati ajtó meg tárva-nyitva, amin csak úgy süvít be a januári fagy.

- Istenem, Chani!!!! – kezdtem el hisztérikus állapotba kerülni, amikor hirtelen valaki hátulról megragadott, lefogott és egy nedves kendőt szorított az arcomban. Szinte egyből elvesztettem az eszméletemet...

Mikor magamhoz tértem, először azt kezdtem felfedezni, hogy rettenetesen fázok és borzalmasan hideg van. Tisztulni kezdett a látásom és nem csak hideg volt, de sötét is! Ahogyan kezdtem felfogni mindet, egyre jobban félni kezdtem. A két csuklóm össze volt szigszalagozva, a számon (vagy inkább számba, mert az anyagot haraptam) egy rongy volt kötözve, így egy értelmes szó sem tudta elhagyni az ajkaimat. Körbe néztem és egy sötét, üvegtelen ablakú, faházban voltam. Fel akartam állni, hogy körbe nézzek jobban, de egyszerűen nem mertem. A ruhadarabjaim még rajtam voltak, de kezdtem egyre jobban pánikba esni, hogy engem bizony elraboltak. Hirtelen siető, nehéz, hangos lépteket hallottam feljönni. Szóval, emeletes ház...

A lépcső csak úgy recsegett az alak alatt. Istenem, remélem nem Narou az!!! Kivágódott a szobaajtó. Egy félmeztelen (!) csávó lepett be rajta és amikor kiszúrt, egyből fel kuncogott.

- Reméltem, hogy mire visszajövök az erdő mélyéről, addigra már magadhoz térsz! – a hangja mély volt és cseppet sem barátságos. Közelebb lépkedett hozzám és mikor oda ért, leguggolt elém. A fölöttem levő ablakból beszűrődő Hold fénye megvilágította arcát. Világos haja volt, hófehér bőre, szinte fekete, karikás, vörös szemei. Ijedten zihálni kezdtem. Fogalmam sincs róla, hogy kicsoda ő és mit akar pont tőlem!

- Kezdetét veszi a játék, Nero! Már alig várom! A kis barátnőddel együtt, ti vagytok ketten a tét! – mosolygott rám elmeháborodottan, amitől könnyek szöktek a szemeimbe. Csak nem... Ő a gyilkos?!

- Mindent alaposan kiterveltem! Mimikéhez egy igen csavaros térkép fog vezetni. Ha fél órán belül nem találja meg a kicsi Rayne, akkor a lábára erősített bomba a levegőbe repíti – kuncogott, nekem meg a szívem a szokásosnál is jobban kezdett verni – Veled végig itt leszek. Ha tudni akarod, két emelet magasan vagyunk. Szépen kicsücsülsz majd oda az ablakba, a derekadra kötök egy kötelet és a szemben levő fáról foglak figyelni és tartani. Az első jelet a kis maffia buzik megkapták, ide fognak jönni. Itt Rayne baba megkapja a térképet. Addig a te Naroucskádnak helyesen kell válaszolnia az én kis találós kérdéseimre. Ha tízből kilenc kérdést nem talál el, akkor megrántom a kötelet és az alattunk levő mély gödörbe esel, ahol vagy tíz karó fog beléd állni – röhögött fel – Olyan jól meg terveztem mindet, nem igaz?! A nagy izgalomban a pólómat is eltéptem, ezért vagyok most az nélkül – biggyesztette le a száját – Pulcsimat pedig nálad hagytam, Miminél pedig az elszakadt pólómat, amikben elrejtettem ezt a címet – mosolygott folyamatosan én pedig sírva fakadtam.

- Nyugodj meg! – fogta két keze közé az arcom – Egyszer mindennek vége! Én, mielőtt csatlakozom a szüleimhez, és vezekelni kezdek a sok ártatlan, kiontott életért, játszani akarok egy jót!

Ekkor kocsik hangját hallottam meg, amit persze ő is hallott.

- Kezdődik a játék! – suttogta izgatottan és már is a derekamra kötött jó erősen, szinte fojtogatóan egy kötelet...