LXV. Fejezet

– Narou –

           

            Idegesen meredtem az elszáguldó autó után. Mindkét markommal a korlátot markolásztam, szinte olyan erőből, hogy már remegtek a kezeim. Dühös grimaszokat vágtam, és annyira beleharaptam az alsó ajkamba, hogy már vas ízét éreztem a számban. Annyira dühös voltam, hogy fel sem fogtam, amiket apámék ordítoztak nekem. Azután hirtelen egy erős kar ragadott meg és maga felé fordított. Egy pillanatra Naoki dühös arcába meredtem, aztán rám kiáltozott.

- Hogy nézel ki?! – fintorodott el a vérző homlokom és szám láttán, majd egy jókora jobbhorgost kaptam tőle. Megperdültem a tengelyem körül, akkorát kaptam és a korlátba kapaszkodva meredtem a lent álló két férfira, miközben felfogtam, hogy az öcsémtől kaptam egy öklöst az arcomba. Ettől nem, hogy kijózanodtam volna, de még inkább idegesebb!

- Hülye kis fasz, velem vagy, vagy ellenem?! – ragadtam meg Naoki gallérját és egyenesen felkentem a falra.

- Eressz el, te nyomorék, neked is gyógyszerekre lenne szükséged!! – ragadta meg mind a két csuklóm, hátha úgy elengedem.

- Nekem nincs semmire se szükségem, csak is Nerora! – hörögtem – Különben is, nem úgy volt, hogy haza mész?!

- Igen, de aztán láttam, mit művelsz, és itt maradtam, hogy leállítsalak, mielőtt még nagyobb hülyeséget csinálsz!! De sajnos elkéstem vele!! Ha neked olyan fontos Nero, akkor miért akartad nemrég megölni?!

- Fogd be, öcskös!! – vágtam le a földre, aztán lekezelően meredtem rá – Ne avatkozzatok bele a dolgaimba, csak ennyit kérek! – sziszegtem, majd otthagytam őt, aki megtörten nézett fel rám és lerobogtam a lépcsőn. Kisiettem a bejárati ajtón, ahol apám vérben forgó szemei és nagyon dühös pofája fogadott.

- Na idefigyelj fiacskám, most aztán rendesen kihúztad a gyufát te kis semmire kellő, szarházi kis – kezdte apám is, de az indulataimtól fúl fűtötten, neki is a torkához ugrottam.

- Mi a fenét művelsz, te kis geciszopó?! – szitkozódott, mikor nekinyomtam az autójának oldalához.

- Rohadj meg te is! Ha azt mondom, húzzál el, akkor húzzál el!! Ne avatkozz bele a dolgaimba, mondom neked is, mint a drága kicsi öcskösömnek! – sziszegtem a szemeibe nézve, amitől még ő is kussba maradt, aztán elengedtem és beszálltam a saját autómba. Elhajtottam onnan valami jó kis éjszakai bárt keresve, ahol még fiatal az est és lehűthetem magam.

– Rayne –

           

            Amikor kinyitottam a szemem, valami fura, pittyegő hangra lettem figyelmes, ráadásul életemben először, iszonyatos fájdalmaim voltak. Ahogy tisztulni kezdett a látásom, felfogtam, hogy éppen kórházban fekszem. De egyenlőre fogalmam sem volt, hogy miért. Hogy kerültem ide és társai… Aztán, ahogyan egyre inkább kezdtem magamhoz térni, úgy szépen kezdtem felfogni mindent. Hogy miért ültünk kocsiba, hogy kilőtték a kocsi kerekét és beborultunk egy árokba. És, hogy a gyilkos nálam járt, kérdezősködött Mimitől… És apropó Mimi! A szemeim kipattantak és fel akartam ülni, de minden megmozdulás fájt. Egy nagy nyögés szakadt ki a torkomból.

- Rayne, nyugi! – jött egy csilingelő hang mellőlem. Nagy nehezen odafordítottam a fejem (ami mellesleg be volt kötözve szinte teljesen) és akkor megláttam Mimit. A mellettem lévő ágyon ült, lógatta le a lábait. Egy kis felső részt viselt, a nyakán is és a hasán is egy nagy kötés volt. Ezeket és az arcán illetve a testén elszórtan lévő lila foltokat leszámítva, sokkal jobb bőrben volt, mint én. Egy idős pár és egy magas, fiatal, rézbarna hajú orvos álltak mellette.

- Hogy érzi magát? – lépett oda hozzám a doki.

- Szarul – feleltem rekedtes hangon – A szülei már úton vannak, ne aggódjon. Még így is szerencsésen megúszta az egészet – sóhajtozott.

- Hány óra? – nyekeregtem.

- Hajnali három múlt… - jött a válasz.

- Aha… Ki a faszom maga? – kérdeztem nem túl kedvesen, hiszen szörnyen nyomott és feszült voltam.

- Dr. Kenau Morgan, ügyeletes főorvos, gerinc specialista és ortopéd szakértő – mutatkozott be.

- Baj van a csontjaimmal, vagy mi? – kérdeztem.

- Csupán eltörött néhány bordája, kificamodott a válla és megrepedt a kulcscsontja. Emellett van néhány zúzódása, kisebb-nagyobb karcolás és égési sérülést is szenvedett – válaszolta.

- Úristen – sóhajtottam – Mindezt, amiatt a fasszopó, gennyláda miatt – meredtem a plafonra – Mimi, te hogy vagy? – fordultam ismét felé.

- Én jól. Ha nem jön ez a kedves idősházaspár, akkor valószínűleg még most is ott lennénk! – biccentett a néni és a bácsi felé, akik egymásba belekarolva vizslattak mindkettőnket, aggódva.

- Köszönöm – vetettem oda nekik olyan hálásan, amennyire csak tőlem telt.

- Semmi baj! Először azt hittük, hogy a fiatalúr részegen vezet, de aztán a kisasszony elmondta, hogy rájuk lőttek – motyogta a nénike aggodalmasan.

- Ebből viszont rendőrségi ügy lesz. Szóltam is a biztos uraknak, akik holnap reggel érkeznek – mondta az orvos.

- Mi?! – hőbörögtem – Ezt a megkérdezésem nélkül?!

- Mimozát megkérdeztem – bökött a lábát lóbáló, helyzethez képest vidám lányra.

- Igen, és én nemet mondtam – jött a válasz Mimitől.

- Na, most ezzel mindent összekutyul!! – dühöngtem, és csapkodni kezdtem a kezeimmel, amik be voltak fáslizva és eléggé fájtak.

- Kérem, kérem, nyugodjon meg! Ne izgassa fel magát! – fogta le a kezeimet.

- Ne érjen hozzám! – vergődtem – Már így is izgatott vagyok – sziszegtem.

- Rayne – lépett mellém Mimi – Kérlek, nyugodj meg! A rendőrök úgy sem tudnak csinálni semmit – suttogta kedvesen és megfogta aprókezeivel az én kezemet. Sóhajtottam.

- A bátyád mikor ér ide? – kérdeztem a plafon felé fordulva. Szinte biztos voltam benne, hogy az a buzi már úton van idefelé.

- Soha – jött a válasz, mire felé fordultam kérdőn felvonva a fél szemöldököm.

- Tessék?

- Nem mondtam a dokinak, hogy szóljon neki – vonta meg a vállát – Nem akarom, hogy haza rángasson, és örökre meggyűlöljön téged. És arról sem akarom, hogy tudjon, hogy van egy gyilkosunk is.

- Köszönöm, Mimi – néztem hálásan a szemeibe, hiszen valahol mélyen éreztem, hogy most szüksége lenne a bátyjára is, hiszen majdnem meghaltunk. Ebben a pillanatban rontottak be anyámék az ajtón.

- Rayne, Mimi! – siettek oda hozzánk – Minden rendben?! Annyira megijedtünk, amikor megszakadt a vonal! – hebegett apa izgatottan, amíg anya először megölelgette Mimit, aztán felém fordult és aggódóan végig simított az arcomon.

- Mi történt? – kérdezte anyám, el nem engedve Mimi kezét és az én kezemet.

- Majd, ha nem lesz itt ennyi néző, akkor elmondom – meredtem az idős párra és az orvosra. Burkoltan kizavartam őket. A házaspárnak faterék megköszönték a segítséget (pénzt is adtak nekik) és az orvost meg kiküldték, mondván ez családi ügy. Miután mindenki távozott, elkezdtem mesélni.

- Mimi észre vette, hogy van valaki a ház előtt. Kiment hozzá én meg nem sokkal később utána is mentem. Egy idióta, debil volt ott, egy szál vékony pulcsiban. Az arcát nem láttam, mert a kapucniját a fejébe húzta… Mikor kimentem, megkérdeztem, hogy ki a picsa ő. Azt mondta, hogy nekem azt nem kell tudnom és elment. Aztán, mikor mentünk volna be, visszajött és a kapunak hajított egy csomó petárdát, ami ott helyben fel is robbant. Kitértünk előle…

- Jézusom – suttogott anya szája elé kapva, apa pedig hitetlenül rázta a fejét és mind a ketten Mimi felé fordultak, aki csak bólogatott, hogy igen, így történt. Aztán folytattam:

- És ezután bementünk a lakásba, ott kifaggattam Mimit, hogy mit mondott neki az alak. Kiderült, hogy Mimi korábban már látta őt, valamint a srác Neroról érdeklődött, hogy Mimi barátnője-e és azt is mondta, hogy majd jobban is ismerni fogják egymást, ők így hárman. Agyaltam, mert túl sok volt a megmagyarázhatatlan kérdés és akkor fejbe csapott a felismerés, miszerint ő lesz a mi emberünk… Mimivel utána akartam indulni, kocsiba is szálltunk. Aztán, amikor épp veled telefonáltam, kilőtték az autó egyik kerekét. Ekkor ejtettem el a telefont, utána kilőtték a másik kereket is és beleborultunk az árokba.

- Fejjel lefelé – tette hozzá Mimi a fontos tényt.

- Úristen – susogta anya ledermedve.

- Aztán itt tértem magamhoz – fejeztem be.

- Én húztam ki őt a kocsiból – mesélte Mimi.

- Istenem, gyerekek – ölelgette meg megint anya Mimit óvatosan, aki látszólag nagyon örült az anyai szeretetnek.

- Történt ám más is – mondta apa.

- Mi? – kérdeztem egy sóhajjal.

- Nem rég hívott Robert, hogy Silverman idősebbik fia megint megbolondult – rázta meg a fejét lemondón.

- Király, ezúttal mit csinált?

- Kihajította azt a szőke hajú lányt a saját erkélyéről.

- Tessék? – kérdeztem egy fájdalmas grimasszal. Ez megbolondult.

- Micsoda?! Nerot?! Mi történt vele???? Meghalt??? Ha igen, akkor megölöm!!! – pörgött be Mimi.

- Nem, nem halt meg. Robert esés közben elkapta. A lány most Matsukoéknál van, de Narou lelépett és senki sem találja.

- Remélem, megpusztul!!! – sziszegte Mimi idegesen.

- Amilyen mázlink van, úgy se – ráztam meg a fejem.

- De ez még nem semmi – mondta apa.

- Még mindig van valami?! – kérdeztem már-már hisztérikusan.

- Igen. Újabb gyilkosság történt. Robert a másik történet mellett ezt is elmesélte, hogy miközben Silverman haza fuvarozta – kezdte, de közbe szóltam.

- Mi? Egy kocsiban ültek és nem haltak meg? Scott mióta ilyen rendes vele?!

- Nem tudom – pislogott apa értetlenül, aztán visszatérve a tárgyhoz, folytatta – Szóval, miközben mentek az úton, valaki eléjük dobott az úttestre egy fiatal lány holttestét, aki eléggé alul öltözött volt, valószínűleg egy buliból csalták el.

- Istenem – sütöttem le a szemem – Leállhatna igazán, mert előbb-utóbb én ölöm meg azt a szarrágót!

- Szóval, majdnem ők is fejre álltak az autóval, de végül megúszták.

- Mikor marad már abba ez az egész – temette az arcát Mimi a tenyereibe, mire anya együtt érzőn az ölébe vonta őt és felült vele az ágyra.

– Nero –

           

            Kinyitottam a szemeimet és felültem az ágyban. A szoba sötét volt és üres. Körbe tekintettem. Ismeretlen volt nagyon.

- Hahó – szólaltam meg rekedtes hangon, de válasz nem érkezett. Az ajtó alatti résen beszűrődött a folyosó fénye.

- Sasuke! – szólítottam a fiút, aki nem válaszolt. Ledobtam magamról a takarót és az ágyból kimászva, összehúztam magamon a köntöst. Megindultam az ajtó felé és bizonytalanul lenyomtam a kilincset. A folyosó végén lévő lépcső felett égő lámpa tompa fényt adott az előttem húzódó folyosónak. Túlságosan nagy a csend.

- Sasuke! – mondtam ki ismét a nevet, elindulva lassú léptekkel a lépcsők felé. Hirtelen egy fekete árnyat pillantottam meg a szemem sarkából. Odakaptam a tekintetem és a rémülettől hátra ugrottam.

- Bocs, nem Sasuke vagyok, de remélem nem bánod – vigyorgott rám Narou veszetten, aztán felém nyúlt és magával rántott a sötét szobába.

- NEEE!! – ültem fel hirtelen az ágyban, mint akit sokkból keltettek. Verejtékcseppek jelentek meg a homlokomon és csak úgy ziháltam veszetten.

- Nero, mi történt?! – rontott be a szobába hirtelen Sasuke és ijedten odafutott hozzám. Felült az ágyra és magához ölelt. Ijedten forgattam a szemem a szobájában, ahol nem is volt sötét, mert ment a TV és egy kis lámpa is égett.

- Rosszat álmodtam – csuklott el a hangom.

- Semmi baj – simogatta a hajam.

- Hol voltál? – kérdeztem nyekeregve.

- Elaludtál, apa meg most jött meg nem rég. Igazi élményekben volt neki is része…