LXII. Fejezet

– Mimoza –

Na hát ugye szilveszter. Reggel úgy keltem, hogy na én olyan kényelmes cuccokba fogok lenni ma, hogy ihajj, meg ha már úgyis Neronál meg Raynenál leszek egész nap (akinek szerintem ez az első alkalom, hogy otthon, és nem az Infernoba vagy valamelyik bárba tölti az új évet) akkor minek öltözzek ki. De aztán Joshua, mikor meglátta, hogy én egy óriási, lógós, kötött, csíkos pulcsiba akarok szilveszterezni menni, ami körülbelül leér a combom elejéig, meg egy nomád fekete rövidnadrágba, combközépig érő vastag fekete zoknival, abbahagyta a hajának a belövését (elméletileg valami lánnyal megy a munkahelyén egy kis partira. Na, a bátyám randizgat? Juhéé!!) és inkább kiválasztotta nekem, mit vegyek fel. Mint egy gyereknek komolyan. Először anya ruháiból akart adni, de én heves tiltakozásokba kezdtem, mert 1. Annak a kurvának a ruháit száz, hogy nem veszem magamra, még elkapok valamit 2. Azért, ha ismertétek volna anyát, akkor khm… tudnátok, hogy a ruhái… khm. Szóval ebből az lett, hogy mégis az első verzióba keltem útnak, amit alapból fel akartam venni. Lelkemre kötötte, hogy egy csepp alkoholt se igyak, vigyázzak magamra, és reggelre már itthon akar látni. És indulás előtt a szám mellé adott puszit. Ezen néztem egy nagyot. Mondtam is neki röhögve és cukkolósan oldalba bökdösve, hogy „Csak nem megkívánt a bátyám így szilveszter napján, te kis huncutbuncut” , sőt még a szemöldököm is vonogattam, de erre csak elvörösödve eltolt magától és felment a szobájába öltözködni. Szerintem pedig tök vicces voltam. Nem értékelik a humorom. Szóval ja… Elcsámpáztam Nerohoz, ott maradtam délután ötig, aztán Rayne jött értem. (A hideg kicsípte az arcát, ezért látszódtak a szeplői, és egy retrósan foltozott könyökű, rá is nagy sötétbarna kötött pulcsiba volt, az ujja félig takarta a kézfejét, komolyan…NAGY VOLT RÁ A PULCSI HÁT ÚRISTEN…van fogalmatok arról, hogy milyen édesen festett az egész gyerek?) és mentünk hozzá. Ez a nagyon durván rövid összefoglalása a napomnak. Mikor beléptünk a házba, az a látvány tárult elém, hogy Rayne apukája meg anyukája állnak eszméletlenül elegánsan felöltözve, és még volt pár random emberke a nappaliba, róluk meg fingom se volt kicsodák, de valami nagyon nagy emberek lehetnek.

- Raynuskám – jött elénk Cordelia – Milyen kis aranyosba vágtad ma magad – dögönyözte meg az arcát, de Rayne csak morcosan elhajolt.

- Itt maradtok ma?

- Nem, dehogy. Apád és én ma egy estre megyünk ezekkel az úriemberekkel, reggel jövünk haza, de nehogy szétszedjétek a házat – mosolyodott el.

- Én nem vagyok vandálkodós részegen – bökte oda a colos gyerek, és odament az apjához, aki mosolyogva hátba veregette, egy „Előmásztak végre a szeplőid drága fiam? Milyen kis aranyos! ” Szegény Raynet ma mindenki basztatja.

- Szoktál alkoholt inni Mimi? – fordult hozzám Rayne anyja Megráztam a fejem.

- Nem iszok alkoholt.

- Helyes – gurította le a pezsgőjét – Vigyázz ma Raynera rendben?

- Vigyázzak? – biccentettem oldalra a fejem, és buksim fölött szerintem szemmel látható volt a kérdőjel. Az nem fordítva szokott lenni?

- Igen, tudom, nagyon keménynek látszik, de nem bírja az alkoholt, nagyon gyorsan le tud részegedni. Hevesen bólogatni kezdtem, érteeem, szóval ezért volt részeg a múltkor.

- Vigyázok rá! – vigyorodtam el.

Na hát…khm. Nem vigyáztam annyira rá, mint kellett volna. Ide-oda csoszogott a lakásba a kötött, és vastag csizmás fazonú, barnás otthoni mamuszában, közben néha elvett a kikészített whisky-kből pár pohárral, majd egy egész üveggel. De ezt olyan sunyiba csinálta, hogy arra eszméltem, hogy már a Royalból semmi se maradt. És hogy én miért nem tudtam figyelni? Miért nem voltam a szokottnál, legalább egy kicsit éberebb? Mert én meg el voltam foglalva az energiaitalokkal, és a sok-sok cukorporral. De ne azt képzeljétek el, hogy alig ettem belőle, meg ilyenek. Nem. Rengeteget. Tényleg, el is fogyott, egy óra leforgása alatt. Nem kicsit pörögtem fel tőle. Szóval az úgy nézett ki, hogy Rayne becsiccsentve (még nem részegen, csak becsiccsentve) csoszog ide-oda a lakásban, kezében valami ital, vagy éppen egy távirányító (a fűtés távirányítója), én pedig fel alá rohangálok, le a lépcsőn, fel a lépcsőn, néha kikerülve őt.

- Mondok egy viccet – álltam meg előtte, és fel alá kezdtem pattogni.

- Mondjál – vigyorodott el ő is, jó kedve volt.

- Hogyan vesztette el a medve az óráját?

Elgondolkodott, és leült a kanapéra. Tényleg, látványosan elkezdett gondolkodni.

- Nem tudom – vonta meg végül a vállát.

- Ment az erdőben, az órája megállt, ő pedig továbbment – húztam ki magam, leülve mellé. Fájdalmas arckifejezéssel meredt rám.

- Ne mondd, hogy ez nem volt jó vicc – háborogtam és kipillantottam az ablakon. Egy ember állt a ház előtt, akit így távolról is felismerve, mintha már láttam volna valahol. Felvontam a szemöldököm – Mindjárt jövök – pattantam fel.

- Várj Mimi! Hová mész? Hallod? Hová mész? – kiáltott utánam, de én akkor már az ajtón kívül voltam. Hiába siettem ki, az alak meg se mozdult. Egyre közelebb sasszéztam, egy arcizma se rezdült. Mikor kellő közelségbe értem, a kapun átbámultuk egymást. Egyikünk se szólt semmit, nekem gondolkodó, morfondírozó ábrázatom volt, neki pedig semmilyen. Merev, és eszelős. Hirtelen, villámcsapásként vágott fejbe a felismerés.

- Te vagy a csávesz, aki felszentelte a Szűz Mária szobrot! – csaptam a homlokomra vidáman.

- Ja – bólintott. A hangja rekedt volt és élettelen – A te barátnőd Nero Roosie igaz?

Nagyokat pislogtam.

- Ismered Nerucit?

- Nem különösebben – rakta zsebre a kezét – De rövid időn belül behatóbban is ismerni fogjuk egymást, veled együtt.

- Elég durva művész lélek lehetsz – vigyorodtam el barátságosan – Te is beleszerettél Neroba? Átadjak neki egy üzenetet?

- Mimi, gyere vissza – éreztem egy kezet a vállamon, Rayne volt az. Morcosan nézett a csávóra, akivel beszéltem – KI vagy te? – próbált most nagyon ijesztő lenni, de a jelenlegi állapotába (mamusz, nagy kötött pulcsi, szeplő, kócos haj, és kipirulás az alkohol miatt) nem érte el a maximális hatást, de az emberünk, még így is hátralépett a tőle egy lépést, viszont az arca továbbra sem rezdült.

- Azt neked még nem kell tudnod – és ezzel el is ment.

 - Sejtelmes a tag – állapítottam meg oda „súgva” neki szórakozottan, de Rayne most elkomorult.

– Narou –

Ugye úgy volt, hogy 24.-én megyek át Nerohoz, csak hogy ez meghiúsult, az öcsikém miatt, mert szegény féltékeny volt. A kis bátyó komplexusos, magányos, ha nem vagyok vele. Mint egy kisállat, akiről gondoskodni kell, olyan ez a gyerek. Szóval inkább 24-től 30-ig vele voltam, és boldogítottuk egymást. Ám közben egész végig a szilveszteren járt a fejem. No meg Neron. De a magán akcióimat igyekeztem korlátozni, szóval ezzel annyira nem volt baj. Viszont ami igazán izgatott azaz, hogy egyedül legyen. Nagyon reménykedtem abban, hogy az öcsikémnek igaza lesz, és Nero valóban otthon lesz 31.-én. Szerintem, még imádkoztam is. El is érkezett az a bizonyos 31.-e.

Mivel este akartam meglepni a kis drágámat, ezért még délután meglátogattam a Don Pepe’s-t. Jól gondoljátok. Berúgtam, mint a picsa. Már nem is emlékszem miket ittam. Ittam én ott mindent, azt hiszem meg is vertem egy gyereket. De nyugika van kurvák, én bírom a piát. Ami nálam azt jelenti, hogy lehetek seggrészeg, én akkor is emlékszek mindenre, és viszonylag úgy viselkedem, mint általában. Csak a beszédem nem épp annyira összefüggő, és a járásom se annyira biztonságos, de hát mit lehetne tenni, szilveszter van. Ilyenkor az ember bebaszik. Nem tudom, mikor indulhattam el onnan, de már setét volt. Összekaparva magam, izgatottan, kezembe egy pálinkás üveggel, sántikáltam ki a kocsimhoz. Oda be is pattantam…azaz be is estem a volán mögé. Nagyon lazán dugtam bele a kocsiba a slusszkulcsot (elsőre!) de titkon azért reménykedtem, hogy nem szondáztatnak út közben, mert körülbelül úgy illatozhatok az alkoholtól, mint egy boros pince. Beindítottam az én drága járgányom, és erősen koncentrálva hajtottam Nero kis házikója elé. Elmerengtem. Miért is megyek oda? Mármint… Gondolkodtam én, de kurvára hogy miért is megyek oda, de nem jutottam semmire. Csak azt tudtam, hogy mindenféleképpen ott leszek szilveszterkor és boldogítom az én egyetlen kincsemet. Nem tudom miért, tényleg ne kérdezzétek, mert valószínűleg nem tudok válaszolni, meg amúgy is utálok magyarázkodni. Csak vele akarok lenni és kész. Talán ma meghúzom. Bár amilyen kis vadóc, arra még várhatok. Megvárat, és addig várat a kis szexbomba, amíg be nem kattanok. Hupsz, késő. Lefékeztem a kapujuk előtt, és kiugrottam a kocsiból, becsapva magam mögött az ajtaját. Odatipegtem a bejárathoz és szemeztem a csengővel. Bemásszak az ablakon, vagy csengessek. Ha az ablakon másznék be, akkor meg tudnám lepni, de azért csöngetni mégis csak közvetlenebb nem? De. Szóval lendületből rácsimpaszkodtam a csengőre.

- Megyek már! – hallottam bentről a feszült hangját – Ajj Chani, mit hagytál itthon megi… - ám itt ajtót nyitott, és meglátott engem. Napbarnított bőre pillanatokon belül lesápadt, és már csapta volna be az ajtót, de nem hogy megtartottam, egyszerűen kivágtam. Ott állt a szexi otthoni ruháiban. Nagyon kis hiányosan öltözik fel, biztos fel akarja magára hívni a figyelmemet.

- Enyje már. Megint el akartad játszani, hogy rám baszod az ajtót? – ciccegtem megrovóan, mintha egy kisgyerekhez beszélnék – Gondolhatod, hogy ez nem fog működni, már egyszer megpróbáltad – csuktam be magam után, azért még se legyek bunkó.

- Bűzlesz – fogta be az orrát – Részeg vagy! – és ismételten a fali telefont kezdte szuggerálni. Deja vum van.

- Szilveszter van aranyom! – tártam szét a karom – Ilyenkor az ember iszik! – szórakozott kedvem volt. Éppen azon gondolkodtam, hogy milyen menő lenne most leszaltózni a lépcsősor tetejéről. Ha nem állt volna be reggel a derekam, tuti megcsinálnám. Ne nézz így, tényleg biztosan megcsinálnám!

- Legyél idegesítő máshol – próbált meg kitoloncolni, és az ajtó felé lökdösött, de megragadtam a karját, és magamhoz öleltem.

- Jajj te. Van fogalmad róla mennyit gondoltam rád? – fúrtam az orrom a hajzuhatagába – Karácsonykor se jöhettem látogatóba hozzád…

- Adta az ég! – tett még egy kudarcba fulladt kísérletet arra, hogy ellökjön magától.

- Hiányoztál ám – szippantottam be az illatát – Szilveszterezzünk együtt Neruci.

- Éjfél azért még elég messze van! – utalt arra, hogy akár el is takarodhatnék.

- Az a jó, addig elszórakoztatjuk egymást valahogy! – csúszott le a kezem a fenekére, amit kíméletlenül megmarkoltam. Szenvedve felnyekergett és heves ellenkezésbe kezdett.

- MÉGIS MIT MŰVELSZ?! – ám itt be fogtam a száját és elkezdtem tolatni, fel az emelet felé. Látni akarom Nero szobáját… De nem jutottunk el addig, mert eléggé szédülni kezdtem, szóval a kanapéra esett a választásom. Magamra húzva őt, eldőltem rajta. Mikor kinyitottam a szemem, ott ült a derekamon, lefogott kezekkel, és ideges ábrázattal. Nem kellett neki sok idő, hogy felfogja, milyen helyzetben vagyunk.

- Elég legyen ebből – sziszegett epésen, és próbált leszállni rólam, de én lerántva magamhoz öleltem.

- Ne mozdulj.

- Narou engedj el! – sikkantott a fülembe, mikor ismét a fenekébe markoltam. Olyan jó segge van te… Eszméletlen jó feneke van… Puha, de mégis kemény. Hmmm… Nem kellett sok idő ahhoz, hogy álljon, aminek ilyenkor állnia kell.

- Olyan szép páros lennénk, Nero… - morogtam, kissé bágyadtan. Ajjaj, most kezd hatni a drog, amit beszedtem még a Don Pepe’sben. Nem kellett volna elfogadnom attól a csávótól. Bár nem tom ki volt az, valami szőke sápadt gyerek – Miért szöksz el tőlem folyton? Esküszöm jó sorsod lenne nálam…

- Kétlem, hogy egymásnak teremtett volna minket az ég! – vágta az arcomba kíméletlenül.

- Ne bánts – fúrtam a mellei közé az arcom – Ne utasíts el ilyen nyíltan. Ki illene hozzád, nálam jobban? Én már első nap kiszúrtalak, akkor te miért a Matsuko fasza után koslatsz?

- Nem koslatok senkinek a fasza után! – háborodott fel – De miért is magyarázkodom neked?! Tök felesleges. Csak engedj el, és menj a dolgodra! – lökdösött. Annyira fáj, hogy mindig elutasít… Na mindegy, így legalább szórakoztatóbb. Még nem tört meg.

- Ez nem fair velem szemben – hagytam figyelmen kívül a mondanivalóját, és a fenekét markolásztam, amihez esküszöm már kezdett hozzászokni, mert most csak a plafon felé meresztette a szemét, és igyekezett kitérni a kezem elől. Sikertelenül – Ez kurvára nem fair – nyafogtam – Én láttalak meg előbb. Ráadásul ő is egy geci, miért hozzá vonzódsz jobban? – elkezdett megeredni a nyelvem – Nőket ver meg minden… Ashley vagy ki a rákom tolószékes lett miatta. Te is tolószékes akarsz lenni Nero…? Nem akarom, hogy tolószékes legyél… - motyogtam – Akkor nem tudnám markolászni azt a jó seggedet.

- Narou, isten engem úgy segéljen, hogy ha most nem hagyod abba, kiharapom a szíved! – zendített rá.

- Nem hallod, amit mondtam? Még mindig Matsuko kell neked? Én mindent megadhatnék neked. Minek kellene neked ő, mikor én állandóan rád gondolok? Mindenhova vinnélek magammal, mint egy kiskutyát. Még csinos kis szegecses pórázt is kapnál. De megbasználak a nyakörvbe és abba a hosztesz ruhába… Leülni se tudnál.

- NAROU!!

- Nyugi kistigris… - vigyorodtam el fáradtan, és lehunytam a szemem, szorosan magamhoz húzva őt.

Mikor kinyitottam a szemem, hajnali kettő körül lehetett. Nero nem volt ott a karjaimban. Bealudtam volna? KOMOLYAN? ÁTSZUNDIZTAM A SZILVESZTERT?! Kipattantak a szemeim, ülő pózba vágtam magam. Balhé szagot érzek. Felsiettem az emeletre. Ott állt az utcára néző erkélyen Nero, aki most mereven bámult rám, mérhetetlen utálattal, és valami sunyi vigyorral. Mikortól lehet fenn? Lehet, hogy el se aludt?

- Fuvarod van – bökött az utcára, a kezében egy telefon volt, és Matsuko kocsijának a hangja ütötte meg a fülem, illetve apa kocsijának a morgása, no meg Naoki kissé ideges, de mégis unott beszéde, valamit nagyon magyarázott. Mi a fasz… Ez idecsődítette Matsukot?!