LXI. Fejezet

– Naoki –

Komolyan nem akarom elhinni, hogy a testvérem ennyire Nero függő legyen. Az egész téli szünetet a szobájában akarja tartani?! Vagy mi?! Nero képeit akarja bámulni és arra kiverni a faszát egy nap vagy tízszer?! Eléggé beteges, szerintem neki is gyógyszerekre lenne szüksége, nem csak nekem...

- Várj csak öcskös! - sietett utánam és megfogta a vállam.

- Mi van?! – kérdeztem indulatosan hátra fordulva.

- Honnan tudod te ezt?!

- Mit? – húztam az agyát.

- Hát, hogy Nero bátyja nem lesz otthon...?

- Gondolkozz már te fasz – ragadtam meg mind a két vállát – Nero bátyja van vagy 20-21 éves... iSamuraiban dolgozik, ami egy nagy és neves cég. Biztos lesz céges buli, vágod?! - kérdeztem tőle.

- Ahha. De mi van akkor, ha még sem megy el arra a partira, hanem otthon marad Neroval?

- Nem hiszem, de felőlem kémkedhetsz is, tuti nekem van igazam!

- Jó és, ha Nero elmegy valakivel? – jött az újabb kérdés. Felsóhajtottam.

- Gondolkozz már te majom! Kivel?! Mimoza valószínűleg a Crusaderrel lesz, Leonka mint mindig, most is síelni megy a béna családjával, és az amúgy se elég tökös, hogy átmenjen hozzá! Más barátja meg nincsen!

- Ez igaz – gondolkozott el, aztán hirtelen lángba borult a szeme – És a Matsuko?!

- Ő eleve kilőve... Tuti az Infernoban lesz, hiszen az ott levő öreg tuti valami jó kis bulit csap... Nyugi! – néztem a szemeibe. Mereven bámult rám, aztán egy sunyi vigyor ült a képére.

- Öcsi! Imádlak! – ölelt meg.

- Az jó, mert én utállak!

– Rayne –

Mimi nálunk töltötte a karácsony másnapját. Nos az úgy telt, hogy mivel jelen volt a személyzet összes tagja, ezért mindnek be kellett mutatnom őt és Mimi vagy fél órán keresztül a nevüket gyakorolta, hogy meg tudja rendesen szólítani őket. Aztán, mivel a szüleim örömmel fogadták újra nálunk, ezét Mimi a szakácsnőt és anyát be fogta sütni (anya ritkán - szinte soha se -, csinál ilyet, de Mimit nagyon megkedvelte, ezért ment bele). Addig mi apával továbbra is a gyilkosságon törtük a fejünket (igen, még karácsonykor is, egy maffia soha se pihen), de ezt se tettük sokáig, mert Mimi és anya ránk szóltak, hogyha megtudják, hogy akárcsak egy percet is avval töltöttünk, hogy a munkára koncentrálunk a békés, meghitt családi est helyett, akkor mi magunk leszünk a sütik. Szóval így jött az, hogy minket is befogtak a sütés-főzés rejtelmeibe. Tök jó volt... Amúgy nem. Előkerült a kamera is, amit persze anya hozott és nagy örömmel állt neki felvenni mindent videóra. Alig győztem elfordulni a képből, baromira feszült vagyok, ha vesznek, miközben valamit csinálok! És Mimi a hecc kedvéért még az orromat is bekente liszttel, amit nem szedtem le, szóval az egész felvételen egy morcos ábrázatú, fehér orrú tinédzser néz vissza rád.

- Kicsit jobb kedvet mááár – hajolt az arcomba Mimi, nyakig lisztesen és letörölte egy konyharuhával az arcomon levő port, amitől már igencsak elkezdtem tüsszenteni, így még morcibb lettem. Utálok tüsszenteni.

- Majd akkor, ha nem lóg a képembe egy kamera – vágtam unott fejet és az égnek meresztettem a szemeimet, amikor anya ismét az arcomba tolta azt a szájbabaszott kurva kütyüt.

- Minden jól alakuló eseményt meg kell örökítenünk! – vágta rá anya.

- Ezzel egyetértek! Őrizzük meg az emlékeket! – bólintott rá Mimi, miközben behelyezte a tepsit a sütőbe.

- Nem elég, ha a fejemben őrzöm? – mutattam a kobakomra már-már szenvedő fejjel és utolsó reménysugaramként, apára néztem, hátha ő is velem együtt tart a dacban. De persze menetközben őt is elkapta az a „mókás családi karácsony” hév, így ő is magamra hagyott. Miért kell úgy elragadtatva lenni egy szimpla köcsög ünneptől… Számomra egyik ünnep sem magaslik ki a többi közül. Egyedül az boldogítja a sötét lelkem, hogy az én Mimozám ma itt lehet velem és nem azzal a seggfej bátyjával. Apropó, ha már itt tartunk. A sok zűrzavaros képek mellett a fejemben, Joshról is kialakult egy kis gondolatmenetem, ami semmi képpen sem hagy nyugodni. Miért ilyen rendes most Mimivel? Hogy-hogy elengedte hozzám? Miért nem viaskodik?! Tuti tervez valamit és még a tervének végbemenete előtt, rá kell jöjjek, mit akar. Vagy még előtte el kell vegyem tőle örökre, véglegesen Mimit, hogy csak az enyém legyen.

- Nem elég, én például egy csomó mindent visszanéznék kameráról, ha lenne nekünk! – jelentette be Mimi – Persze jó dolog őrizni egy emléket, de sokkal jobb visszanézni! Például Neroval múltkor felvettük, ahogyan ajándékot veszünk és valamelyiknap, mikor odaát voltam nála, visszanéztük a videót és olyan vicces volt! Jobban felidézi benned az érzést, a hangulatot, amit akkor és ott átéltél. No meg láthatod magad kívülről, az azért nem semmi! – magyarázta nagy lelkesedéssel, ami megtöltötte a szívem. Miminek mindig igaza van. Ezért is imádom őt annyira. Az ő szegény és hátramaradott sorsa mindig rádöbbent arra, hogy ami nekem már fojtogatóan természetes, az neki valójában milyen nagyszerű. És imádom, hogy itt van velem és miattam, az én családom miatt ilyen vidám, miattunk mosolyog ennyire, és nekünk köszönheti majd ezt a szép karácsonyi emlékét.

- Hát, ezzel inkább nem vitatkozom – sóhajtottam, miközben az asztalnál ülve a terítő lelógó szélét gyűrögettem az ujjaim közt.

- Helyes! – vetett egy hirtelen lendületet Mimoza a kezével és az éppen keze ügyében lévő fakanállal jól képen talált vele. Egyből az orromhoz kaptam, mire ő ijedtében eldobta a fakanalat és sűrűn bocsánatot kért. Apám majd meghalt a nevetésbe, anyám kijelentette, hogy ezt bizony megörökítette és a szakácsnő már hozta is nekem a jeget.

Miután befejeződött az egész napos sütés-főzés, filmezés illetve családi társasjáték (csakis Mimi kedvéért, soha nem csináltunk ilyet), én szinte zombiként ballagtam be a szobámba. Arccal előre, ruhástul bedőltem az ágyamba, és úgy maradtam. Mimi elszaladt fürdeni, ami egy kész emberöltőév volt.

- Élsz még? – kopogtam be az ajtón. Bár már ezer éve ismerjük egymást, és tudom, nem szégyelli magát előttem, tiszteletben tartottam Mimi elveit és nem rontottam rá.

- Igen, csak olyan jó a kádatokban ázni, de már mindjárt jövök – kiabált ki nekem. Sóhajtottam és inkább nekivetkőztem. Mire Mimi kijött, én már egy szál bokszerben feküdtem az ágyon és néztem a TV-t. Bemászott mellém, magára húzta a takarót és felém fordult.

- Hogy lehet ilyen jól kidolgozott tested? – kérdezte a hasamat bámulva.

- Mindenért meg kell dolgozni – feleltem.

- Te gyúrsz? – kerekedtek el a szemei – Csak mert Joshuának például a sok munkától van…

- Az Josh – forgattam meg a szemeim – Ez meg én vagyok, és igen, én gyúrok. Edzésben és formában tartom magam.

- Értem – pislogott. Én is befeküdtem a takaró alá, majd kezemet a vékony, apró és puha derekára helyezve, közelebb vontam magamhoz.

- Jól érezted magad? – kérdeztem halkan.

- Igen! Nagyon – csillogott a szeme.

- A szilvesztert is velem töltöd majd?

- Igen! – vágta rá gondolkodás nélkül – Vagy is, majd megbeszélem a bátyámmal – tette hozzá kissé bűnbánóan. Elmosolyodtam és megcsókoltam.

- Remélem, velem maradsz – suttogtam. Alig bírom türtőzteni magam, hogy most azonnal ne ugorjak rá és tépjem szét! Annyira akarom már őt érezni belülről…

- Így lesz – biztosított, aztán egy nagyot ásított az arcomba.

- Aludj csak.

- Jó éjt Rodirgó – hunyta le a szemeit.

- Ki? – ráncoltam a homlokom.

- Nero bátyja így hív téged – magyarázta meg.

- Tök jó – vágtam unott fejet. Azaz ember… - Jó éjt Mimi – pusziltam meg a fejét és a haját simogatva, őt nézve adtam át magam a fantáziáimnak.

– Nero –

A karácsony eszméletlenül jól telt. Tartottam tőle, hogy Narou fel fog bukkanni, de adta az ég, hogy nem így történt. Végre egy kis nyugalom és semmi bonyodalom. Szenteste napján Chanival egésznap főztünk finom kajákat, sütöttünk mézeskalit, sőt még kókuszgolyót is csináltunk! Aztán este megnéztünk egy csomó meghitt, csöpögős karácsonyi filmet (de a végére már meguntuk és belőttünk egy pár akció filmecskét is). Aztán, ami még inkább meglepett azaz, hogy délután még Sasuke is felhívott és boldog karácsonyt kívánt... Meg persze eleresztett egy burkolt bocsánatkérést is. Persze, ezek után Chanit alig lehetett lekoptatni a Cicukázásról...

Na mindegy. 25-én (másnap) egy nem várt csoda történt: anyáék ellátogattak hozzánk. Hoztak egy halom új cuccot, konkrétan kicseréltek mindent a lakásban. Új TV a nappaliba, az én szobámba és Chaniéba is, új mikro, új laptopok + gépek, amik csak is kizárólag almás cucc, új vezetékes telefon stb. stb. Nekik ez felér egy bocsánatkéréssel, amiért leszarnak bennünket és karácsonykor is csak egy fél napig maradtak, de azért itt hagytak egy halom készüléket meg egy rakás pénzt, amiért bedurciztam rájuk. Chani megjegyezte nekem, hogy máskor is haragudhatnék, mert ingyen feltunningolják neki a kérót. Hát, efelől biztosítottam, hogy még nagyon sokáig fogok a szüleinkre haragudni.

Ezután, 26-án is egymást untattuk a testvéremmel szinte egésznap. Ma is sütöttem egy kicsit, mivel a múltkori sütik már teljesen elfogytak. Ismét mézeskalit csináltam, de most volt muffin is és mascarpone sajtos torta (tiramisu). Emellett persze főztem még valami értelmes kaját is.

27-től már kész halál volt. Chaninak ismét munkába kellett állnia, nekem vásárolnom kellett otthonra, plusz mostam, mosogattam és takarítottam egésznap. Jól el is fáradtam! Így az est további része nekem facebookozással és forró csokival telt.

28-án átjött Mimoza, filmeztünk, neteztünk és megcsináltuk az összes téli szünetre feladott házi feladatot. Igazi barátnős nap volt, annyira jól éreztem magam vele!

29-én Mimi Rayneval volt moziba (három filmet is kivégeztek egy nap alatt, nem semmi!), Chani melózott, én meg otthon szaroztam egyedül. Majdnem átaludtam az egésznapot! Na jó nem, azért volt mit csinálnom... Chani kiadta parancsba, hogy gyrost akar enni és legyen puncstorta is. Hát ennyi, de miután azzal kész lettem, utána magával sodort az unalom. Egyedül ez a rossz abban, hogy nincsen suli! Mert, amikor az ember egyedül van, egyszerűen annyira unatkozik, hogy akár még iskolába is menne. Na jó, visszaszívom! Még mindig jobb itthon dögledezni, minthogy egy fizika vagy egy matek feladat felett görcsöljek.

30-án Chani bejelentette, hogy ő céges bulin fog szilveszterezni. Tök jó, nekem meg nincsen programom estére! Mimivel és Leonnal találkoztam. Az utóbbi szívesen lett volna velem Szilveszter napján, még ma este elutaznak a családjával síelni. Mimi viszont felajánlotta, hogy max. este ötig tud boldogítani, mert utána Rayneval lesz. Az is jobb, mint a semmi! Majd filmezek vagy ilyesmi. Tehát, eljött 31-ke, azaz Szilveszter napja. Reggel még örömmel keltem ki az ágyból, mert Mimi nem sokára jön ide. Felvettem egy szürke cicanacit meg egy fehér alapon fekete "Yo soy así" feliratú vékonyabb pulcsit és a hajamat felkötve leügettem a lépcsőn.

- Chaniiiii hol a papucsom?! - kérdeztem körbe nézve az elő szobában. Mielőtt jött volna a válasz, addigra már a konyhába lépve meg is találtam a keresett lábbeliket. A bátyám 43-as lábán ott kacsingatott rám az én 37-es méretű, fehér alapon rózsaszín pillangós, szőrös pacskerom.

- Chani!!! Neked is van sajátod!! - förmedtem rá az asztalnál ücsörgő, reggeliző, kómás fejű tesómra.

- Jól van, na! Bocsesz, nem találtam az enyémet - rázta meg a vállát csámcsogva.

- Akkor kerítsd elő, mert nekem kell az enyém!

- Oké - rúgta felém egyenként a darabokat, amikbe én kényelmesen bele is bújtam - Nem értem, mit sírsz, amikor meleg van a lakásban...

- Lehet, hogy alapvetően olyan meleg van itt, hogy nyári öltözékben el vagyok, de a padló akkor is hideg és kellenek a patusaim - magyaráztam, miközben én is készítettem magamnak egy vajas párizsis kenyeret.

- Blablabla - forgatta meg a szemeit, de látszott rajta, hogy nem gúnyosan, hanem testvérien cukkolósan és, hogy valójában jól szórakozik a fontoskodásomon.

- Lehetetlen vagy - haraptam bele a kenyerembe.

10 óra magasságában megszólalt a csengő és tudtam, hogy Mimi lesz az.

- Ki az? - kérdezte Chani a kanapéról felkelve.

- Mimi, úgy, hogy legyél szíves felvenni valamit a felső testedre, mert ő nem kíváncsi a habi kockáidra! - robogtam az ajtóhoz.

- Milyen habi kockák?! - kezdett el hőbörögni - Ezek itt valódiak!! - feszített be, így szegény barátnőmnek megint szembesülnie kellett a bátyám fél pucér testével, amikor belépett az ajtón.

- Ne már!!! Nekem barátom van!! - takarta el a szemeit Mimi és még el is fordult.

- Attól még nem muszáj elfordulnod, egy görög isten láttán! - mutogatta a bicepszeit a tesóm.

- Na, Hádész indulj fel a szobádba! - vetettem oda Chaninak, miután becsuktam az ajtót.

- Én Zeusz akarok lenni - biggyesztette le a száját és megindult a lépcső felé.

- Mindjárt Hermész egyik szárnya se leszel, ha nem mész föl most - fenyegetőztem.

- Jól van Medúza, megyek már - kaptam meg én is a görög mítosz egyik alakjáról a nevem és felsietett az emeletre.

- Jól van Mimi, most már nem kell el takarnod a szemed, elment!

- Huh. Hála istennek - sóhajtott egy nagyot, levéve kezeit az arcáról, majd a kabátját is elkezdte levenni - Remélem, nem haragszol meg, ha azt mondom, nincs valami jól kidolgozott teste a bátyádnak!

- Ezt tudja mindenki, nem haragszok meg - legyintettem nevetve - Forró csokit?

- Csak egy Adoniszt ismerek és az Rayne! - jött ő is velem a konyhába - És igen, kérek! Mimivel és Chanival ez a nap szinte elrepülni látszott. Chani jól szórakoztatott minket a hülye kitalált sztorijaival, aminek középpontjában Mimi és Rodirgó (azaz Rayne) álltak, hogy mit fognak ma este csinálni. Szegény Mimi nem győzte le kiabálni vérvörös fejjel, hogy kussoljon, végül leöntötte forró csokival, így a bátyám egy ordítás keretében abba hagyta a cukkolást. Aztán Rayne pontban ötkor megjelent nálunk, hogy jött Mimiért, aki miután elköszönt tőlem, boldogan ment a barátjával. Ezután Chani is lelépett fél hétkor, addig nagy előkészületekben volt (kiválasztotta a ruháját, belőtte a haját, és elő készítette az ajándékát az általa húzott munkatársának). Valami csajt húzott, elég nagy fejtörést okozott neki, mire kigondolta, hogy mit vegyen neki. Hát, ilyen ez a popszakma. Na mindegy. Tehát fél hétkor elvált tőlem egy "szia hugi, légy jó, holnap reggelig ne várj" köszönéssel és egy homlok puszival. Miután becsuktam utána az ajtót, rám telepedett a házban uralkodó "egyedül vagy" féle tipikus csend. Egy nagyot sóhajtottam. Tudjátok milyen kibaszott szar egyedül (tényleg, totálisan egyedül) tölteni a szilvesztert?! Gecire rossz! Még kutyám sincsen, vagy egy macska, hogy ne legyek annyira egyedül. Ezért majd mondani fogom a bátyámnak, hogy kell egy kis állat! Na mindegy. Fél nyolcig valami sorozatot néztem a TV-ben, aztán hirtelen valaki (az egyik idióta szomszéd, aki nem bírja kivárni az éjfélt) már fellőtt egy pár tűzijátékot, amitől a környék összes kutyája csaholni meg ugatni kezdett. Kinéztem az ablakon, néhány buliba induló gengszter fiatal az úttesten lökdösődött meg röhögött, mindegyiknek a kezében piás üveg volt. Hát, inkább vagyok idebent a meleg lakásban egyedül, pár nyálas film mellett, mint odakint a sötétben, hidegben, havazásban ilyenek között. Szóval, így nyolc előtt elmentem fürdeni, aztán felvettem a pizsimet (szokásos rövidnadrág, toppal és rá egy köntös), majd csináltam egy forró csokit és a gőzölgő bögrémmel a kezemben ellenőriztem, hogy be van-e zárva minden ajtó és ablak. Miután megbizonyosodtam arról, hogy biztonságban vagyok, letelepedtem a nappaliba a TV elé, de éppen hogy leültem, csengettek.