LX. Fejezet

– Mimoza –

Ohohó, hol is kezdjem? Nos, talán az elején kéne. Ugye volt, azaz ominózus eset osztálykarin. Na, ott mindenki kibukott. Mert idővel mindenki rájött, hogy az bizony Narou volt, aki átrendezte szegény fiúnak az arcát és tutira köze volt a másik három sráchoz is. És mindenki tudja, hogy Nero miatt történt ez. Azaz nem úgy miatta, hogy ő tehetett róla, hanem hogy ő érte kerültek kórházba az embereink. Ugyanis meghalni hál’ istennek nem halt meg egyik se. Dicsértessék! Nero is eléggé kibukott, így Rayneval a karácsonyi banzáj után hazafuvaroztuk. És át is mentünk hozzá utána. Azaz, az úgy nézett ki, hogy én mindenféleképpen tovább akartam Nero mellett maradni, Rayne meg volt oly szíves és bekísért. Ott ment a buláj, meg minden. Amúgy nem, igazából én itattam az egereket, idegeskedtem, Nero meg ki volt bukva, Rayne meg csak ott… ült, meg megígérte Nerucinak, hogy majd ő lebeszéli a dolgokat azzal a szarfejűvel. Aztán hazajött Chani, akinek Nero kérésére nem mondtunk semmit, és ott maradtunk enni. Az említett bátyó már rákezdett volna, hogy Rayne Nero új hódolója, (Rayne beceneve; Rodrigó lett) de meg lett neki magyarázva, hogy hát az nem úgy van, mert a colos gyerek történetesen az én párom.

Valami jó kis mulatós zene jár a fejemben egyébiránt.

Később, délután fele elindultunk haza. Azaz nem teljesen, mert először meg akartuk látogatni osztálytársunkat a kórházba, de nem engedtek be hozzá minket, szóval abból meki lett. (Ideges voltam, szóval sokat ettem.) Végül Rayne hazahajított, és megkaptam a második csókomat is. Ez nekem még mindig fura. Nagyon fura. Besasszézva, eszembe jutott, hogy még ki se bontottam az ajándékot, amit Raynetól kaptam. Akkor akartam, mikor Joshua is hazaért, de nem bírtam a kíváncsiságommal és lehuppanva a kanapéra, ölembe vágtam a csomagot és elkezdtem felbontani. Tudjátok mire számítottam? Póló, csoki, plüss vagy valami. Erre mit találok benne? Egy Samsung Galaxy S5 kacsingatott ki a zacskóból nagy vidáman. Szinte rögtön felhívtam, hogy ez most mi a ménkű, erre csak annyit kaptam válasznak, hogy „Ajándék”. Oh igen. Ott még pampogtam neki telefonba, hogy nem kellett volna, meg hogy mennyibe került, meg hogy visszafizetem. Az utóbbit megtiltotta, és kiadta nekem azt a parancsot, hogy örüljek, és ne kérdezősködjek. Szóval az ez utáni tíz perc a hálálkodásommal ment el. Hmmm… Mi is történt még? Joshua hazaesett este fele, megmutattam neki az ajándékot, nem akadt ki (!!), kicsit sem. Amióta sírdogált a vállamon, egyszer se akadt ki Rayne miatt. Csak valami olyasmit mondott, mikor rákérdeztem, hogy „Csak más módot fogok találni arra, hogy engem válassz.” Én meg erre csak néztem, hogy most akkor wat?

Másnap, 22.-én ellibbentünk a plázába, ahol Joshua beszaladt valahova venni nekem valamit karira. (Én már ugye vettem neki ajándékot). Viszont Neronak nem vettem semmit. Szóval végeztem én is a magam dolgát, és vettem neki egy iPhone tokot. Tudom, hogy imádja a telefonját, ezért döntöttem e mellett. A tokon amúgy egy tigris volt, aki éppen vicsorog, vagy mit csinál, és rá van írva, hogy „Meow”. Szerintem rohadtul illet hozzá, szóval lekaptam a helyéről és a pénztárhoz vágtattam vele. Később még az a felismerés is fejbevágott, hogy „Baszki nekem barátom van!!” Ott sétafikáltam a boltok között, és láttam, ahogy a lányok, viháncolva vásárolnak a pasijuknak valamit a boltokban, főleg a Garage Storeban, a Pull and Bearben meg ehhez hasonló helyeken. Meg is álltam a Pull and Bear előtt, de csak a bejáratig jutottam, szorongattam azt a pár fityinget, ami még maradt a pénzemből, és a kirakatot szuggeráltam. Sok kurva jó kockás inget láttam kívülről, meg ehhez hasonló cuccokat, de nem volt pofám bemenni, mert biztos nem lett volna pénzem semmire. Elmentem a Garagebe de mikor benéztem, már akkor láttam, hogy nem fogok itt Raynenek találni semmit. Van különbség Rayne letisztult, kissé hipszter, kissé rocker stílusa és a yolonai swagetti stílus között. Rengeteg, tényleg rengetek boltot sasszéztam végig, de vagy nem találtam neki semmit, vagy ha találtam is, nem volt pénzem rá. Mögöttem meg állandóan két csaj tipegett, mintha hozzám lennének nőve, azt beszélve, hogy a Chanel Boy Bag táskájuk mennyire szétment a múltkori nyaralásukon, ami történetesen New Yorkban volt, és most venniük kell egy újat, pedig azt Louboutin magas sarkúra akarták költeni, miközben én a szétment vintage bőrbakancsommal róttam a pláza folyosóit. Hm. Értem. Szóval a vesztesek szívszorongató nyugalmával csoszogtam el inkább a háztartási részlegre. Inkább sütök valamit.

Most ugorjunk 23.-ára. Az utam tömegközlekedéssel Nerohoz vezetett, ahol visszaszolgáltattam az egyik DVD-t, amit kölcsön adott, aztán odaadtam neki az ajándékát is. Azután meg jöhetett a barátnős karácsonyozás. Segítettem feldíszíteni a fát, ő pedig segített nekem sütit sütni Raynenak. Finom lett, hála Neruci ügyes kis kezeinek. Segítettem csomagolni Chaninak az ajándékokat, filmeztünk (Reszkessetek Betörők, mi más?), neteztünk, meg minden ilyen kis kucorgós dolgot leműveltünk. Meg fagyit is ettünk. Igen, télen. Estefelé, mikor már indultam volna haza, akkor pedig elkezdett esni a hó, szóval szállingózó hóban kísért vissza a buszmegállóba, és megvárta velem a buszt. Ott álldogálva, a hóesésben még lelkiztünk is egy sort, mert ránk jött az öt perc. Annyit áradoztunk arról, hogy mennyire jó hogy végre együtt lehetünk, meg hogy milyen jó barát a másik, hogy a vége az lett, hogy elröhögtük magunkat mondván „Ez de ratyis volt”. Aztán jövögetett a szent este is. Korán reggel (nem bírtam aludni, mert… tudjátok) felhívtam Raynet hogy hát boldog karácsonyt, és 25.-án átvergődnék hozzá karácsonyozni, ha ez nem jelentene neki gondot, mert Josh megengedte MAGÁTÓL. Szóval az már el volt döntve, hogy én holnap karácsonyozok egyet a Crusader családdal, de először is Joshua, mert hát ő az én bátyókám, hogy egyem a zúzáját. Nem mentem el akkor otthonról, egész végig otthon voltam egy szál norvég/téli mintás kötött pulcsiba, és vastag zokniba, felkontyolt hajjal, nem hívtam senkit, nem beszéltem senkivel, az egész napomat csak neki szenteltem. Próbáltunk forralt bort csinálni neki, de abból az lett, hogy aszott gyümölcs szag lett a konyhába, szóval ki kellett szellőztetnünk. Sütöttünk mi is mézeskalácsot, de azt az esti filmezésnél (RESZKESSETEK BETÖRŐK 2) a kanapén mind megettük. Töltöttem cigit (!) neki, főzött nekem csomó karácsonyi, jó fűszeres ételt (IMÁDOM a a fűszeres kajákat) amit el is pusztítottam. Fát és házat is díszítettünk meg minden. Rohadt jó volt. Ja, meg végre elrendeztük a törpéket az udvaron, mert az egyiket teljesen maga alá temette a hó. És jött bőszen az estécske is, és azzal együtt az ajándékozás! Mint régen, fel kellett sietnem a szobámban, mondván összetakarít, és mikor hallottam egy kis csilingelő hangot, akkor leügettem a nyikorgó lépcsőn. Ott állt a fa alatt, az én ajándékom is, és az övé is. Hevesen dobogó szívvel bontottam ki az ajándékot, és mikor megláttam őket felvisítottam. Kaptam egy kurva jó macskás telefon tokot az új telómra, aminek rohadtul örültem, mert még egy éve egy hasonlót szúrtam ki ebayen, kaptam töméntelen mennyiségű csokoládét, egy macska füles, barna kötött sapkát éééés egy P.G WODEHOUSE KÖNYVET, AMIÉRT MÁR MINDENT FELFORGATTAM. Nem győztem ölelgetni meg puszilgatni a drága bátyámat, nagyon feldobta a karácsonyom.

No de eljött a 25.-e is. Joshua még ki is készítette nekem a ruhákat meg minden, sőt, azt is megengedte, hogy ne bunda kabátban meg overálba menjek. Nem tudom, mi történhetett vele, de tuti valami jó, hogy ilyen kedves és elfogadó lett. Vagy ez valami csapda? Mindegy, engem kibaszottul átjárt a karácsonyi szellem, és ebben a hangulatban is buszoztam el Raynehoz, a sütis tálcával egyensúlyozva.

– Narou –

Hogy, hogy telt a karácsonyom? Szarul. Unalmas volt, főleg, hogy a mi családunk nem igazán ünnepli a karácsonyt, ugyanis fater és muter is sátánisták meg minden, csak amolyan sémaként tartjuk meg. Plusz az a rákos Crusader 22.-én felkeresett, hogy lebaszogasson, mert épp nem volt dolga. Meg lettem fenyegetve, hogy ha még egy balhét csinálok, nem élem meg a 20. születésnapomat. Pfff... Oké hogy a colos nézése ijesztő, és maga az ember a rémálmaid egyik szereplője lehetne a kis titkaival, de azért több kell, ahhoz hogy betojjak.

23.- án fadíszítés, ami úgy nézett ki, hogy mutter díszített, mi néztük. Üvöltözött velünk, hogy segítsünk, nem segítettünk, üvöltött, aztán apa papucs lett, és beállt díszíteni, mi meg Naoval kiröhögtük, mint a picsa. Én pedig már totál ideg voltam. Rohadtul vártam a 24.-ét. Hogy miért? Mert én már szünet előtt tervezgettem, hogy szent estén, azaz holnap meglátogatom az én kis szerelmemet, ahogy azt ígértem neki osztálykarácsonyon. Az előtte lévő nap, nekem kész szenvedés volt. Apa és anya magasról tojtak rá, hogy nekem nincs épp karácsonyi hangulatom, inkább Nero hangulatom van, egyedül Naoki próbált ott baszakodni, hogy kibújtasson a dolgok alól. Egyszer majd meghálálom az öcsinek… Bár ő nem tudta miért voltam tiszta ideg. Mindegy. A képeket, amiket a fesztivál foson kaparintottam meg a buzi kis geci stréber gyerekektől, kiragasztottam a falamra. Azaz a faliújságomra. Nem baszom szét a falfestést, geci drága volt, és apa leszakítaná a tökeimet, ha megtenném. Szóval tetszési sorrendbe helyeztem őket, és órákon át bámultam a hosztesz ruhás kis galambomat, míg nem arra eszméltem, hogy áll a bré. Mit lehet tenni mikor áll, és karácsony van, nem üzemel egy szájbakúrt bár sem? Kiverni. Bezony. Szorosan lehunytam a szemeim, és képek ezrei villantak be az én kipirult, izzadt, nyögdécselő kincsemről. Ahogy karmolja a hátam, ahogy meglovagol, ahogy letérdel elém, és bekapja a farkam… Eszméletlenül szexi volt. Nagyon beindultam. És ez ment majdnem egész 23.-án. Végre lenyugodtam, szunyáltam, neteztem (pisztolyokat kerestem), lementem megnézni mi a helyzet a családdal, feljöttem, a képekre néztem, és már fel is állt ismételten. El is könyveltem magamnak, hogy én egész egyszerűen ebbe fogok beledögleni. Kezdek bekattanni. Akármit csinálok, ha zabálok is, ő jár a fejemben. Hogy ő vajon milyen kajákat hogy ehet. A banánt töri, vagy harapja. Nagyon reménykedtem benne, hogy harapja. Amikor szunyáltam, akkor is ő járt a fejembe, mert mikor hasra feküdtem ismételten beindultam rá, szóval ki kellett vernem. Aztán meg felbasztam magam azon, hogy ezt azok a nyomorékok is csinálták az ÉN Neromra, úgy felkúrta ez az agyam, hogy borogatni kezdtem. Én ezt már nem birom…

- Nero! – ezzel a felnyögéssel mentem el 24.-én reggel. Lihegve meredtem a plafonra. Ez már a hetedik két nap alatt. Izzadt hajamba túrtam a másik kezemmel, és konstatáltam, hogy fürödjünk meg, mielőtt átlibbenünk a szépségemhez. Be is vacogtam a fürdőbe, és a zuhany alá álltam, s hagytam, hogy a meleg víz végig csordogáljon a felhevült bőrömön. Annyira forró lettem, hogy a meleg víz is hidegnek hatott. Sürgősen le kell nyugtatnom magam, hogy legalább a kocsiig ki tudjak úgy menni, hogy ne álljon fel. Kiléptem a zuhany alól (kibírtam, hogy ott ne álljon fel, sikerélmény), és felrángattam magamra a ruháimat, és felkaptam a kocsikulcsom. Azaz fel kaptam VOLNA a kulcsot, ha ott lett volna a helyén, de nem volt ott. Vérszemet kaptam. Lerobogtam a lépcsőn, és láttam, ahogy az öcsikém, a kanapén fetreng félálomba, és vizipipázik, valami szar karácsonyi filmet nézve az óriási plazma TV-n.

- NAOKI – álltam be elé, amit ő egy kellemetlen morgással reagált le.

- Mi van már…? - nyekergett, és ülő pózba tornázta magát.

- HOL A KOCSIKULCSOM? – ordítottam, az ő arca pedig elkomorult, tudta miről van szó.

- Odaadtam apának, hogy vigye el anyát valahova.

- MIT CSINÁLTÁL?!

- Odaadtam.

- MÉGIS MIÉRT?!

- Mert elegem van Narou. Szerinted nem veszem észre, hogy tegnap egész végig min járt a fejed, és hogy mit terveztél mára?! Ez már beteges testvérem!

- Add ide a kulcsom! – tartottam a felé a kezem, és összecsikorgattam a fogam - Nem tudom odaadni, ha tudnám, akkor se tenném.

- NE BASSZ FEL, NAOKI!

- TE NE BASSZ FEL ENGEM! – pattant fel a kanapéról, amitől hátrahőköltem, ritkán látom Naokit idegesnek – BIZTOS HOGY NEM FOGSZ MA A SZŐKE PICSÁHOZ ÁTMENNI!! NEM IGAZÁN BÍROM A FEJÉT, SŐT IGAZÁBÓL LESZAROM, DE BIZTOS NEM FOGSZ KARÁCSONYKOR IS BALHÉT CSINÁLNI MINDENKINEK!! ELEGEM VAN, HOGY NON STOP EZEN JÁR AZ ESZED, HOGY MINDEN MÁST LESZARSZ! MÉGIS MI A KURVA ANYÁM FOGOTT MEG EBBE A CSAJBA ENNYIRE, HOGY MÁR CSAK RAJTA JÁRJON AZ ESZED! MÉGIS MIT CSINÁLTÁL A SULIBA MEGINT??!!

- Te ezt kurvára nem érted meg… - sziszegtem epésen.

- HÁT NEM, NEM ÉRTEM! ÉS NEM IS AKAROM MEGÉRTENI! BELEHALNÁL, HA MOST NEM CSINÁLNÁD A BALHÉT A SZŐKE MIATT?! – az utolsó szónál, elrekedt a hangja. A szó szoros értelmében, rekedtre kiabálta magát.

- Nyugodj lefele, vedd be a gyógyszered, és add ide, akkor apának a kocsiját – halkan, de mégis nyomatékosan beszéltem, ám ekkor egy ököl csattant az arcomba, majd egy kulcscsomó a mellkasomhoz, mikor észhez tértem, már Naoki robogott fel a lépcsőn.

- Felőlem menjél. De csak hogy tudd, a bátyja szilveszterkor biztosan nem lesz otthon – hagyott ott, most már a szokásos nyugodt hangjával. Ezt meg honnan tudja?

– Sasuke –

Nem tudom, mennyire nézitek ki belőlem, hogy szeretem a karácsonyt. Igen, szeretem. Tudooom, nem épp rohadt menő, és azt kéne mondanom, hogy „Pff leszarom”, hogy megmaradjon a kemény fiú imidzsem, de az igazság az, hogy szeretem. Mutter karácsonykor, szent estén halt meg, szóval ezen a napon faterkával kivánszorgunk a sírjához, viszünk virágot, meg minden. Amúgy anya a kakukktojás a maffia anyák között, szóval ne egy ilyen bombanőnek képzeljétek el. Mindenki más egy kész szexistennő, plasztikai sebészet meg minden, feszülős ruha, magassarkú, de anya nem ilyen volt. Nagyon fiatal volt, kis vékonyka, homokóra alakja volt, mindene meg volt, aminek lennie kell, csak természetes volt. Bár a szüleim nagyon fiatalon hoztak engem a világra. Apa, mikor születtem 22 volt, anya 21. Nem hordott soha ilyen kirívó ruhákat, legtöbbször lenge, fehér, elegáns, mell alatt összekötős, rövid, nyári ruhába láttam, és rákötve egy kötény, és a fenekéig érő sötétbarna, szinte fekete, hullámos haját, oldalra fonta. Rettentően kedves, és gondoskodó mosolya volt, és szürke szemei mindig kedvesen néztek rád, ha a legutolsó csöves voltál, akkor is. Imádott varrni, és kötni, remekül főzött, és nagyon sokat törődött apával. Mindig kikészítette a ruháit, mikor fel kellett hozzám kelni éjszaka, akkor nem apa kelt fel, hanem anya. Aztán mikor 31 éves lett, akkor anyu rákot kapott, és 2 hónap leforgása alatt belehalt, a teste nem bírta tovább. Apa ebbe kis híján belerokkant, nagyon sok idő kellett, hogy feldolgozza, mert ő igazán szerette a feleségét. Sőt, még néha ma is látom könnyezni, mikor megtalálja anya régi cuccait. Mindegy, túlugrás. Mint minden évben, most is kimentünk a temetőbe.

- Boldog Karácsonyt anya – raktam le a virágot a sírjára. Apa leguggolt a sírkő elé, ahonnan anya bekeretezett képe mosolygott vissza rá. Elkezdett hozzá beszélni, gyakran csinálja. Én pedig úgy döntöttem egyedül hagyom, nem zavarom „őket”, én addig a temetőben, a sírok között szlalomoztam, és a telefonom nyomkodtam, mikor a névjegyzékbe bementem, szemet szúrt egy név. Nero. Elgondolkodtam. Mikor utoljára láttam, nem kis mértékben haragudott meg rám. Szolidan a pokolra kívánt szerintem. A napok folyamán megfordult párszor a fejemben, hogy felhívjam, de sohasem vitt rá a lélek. Ám most úgy gondoltam meglepem őt, karácsony alkalmából. Elég groteszk, hogy pont egy temetőben jutott ő eszembe… mindegy. Rákattintottam a hívás gombra. Kicsöngött. Hármat csörgött, mire méltóztatott felvenni.

- Halló? – szólt bele, és mintha izgatott lett volna. Csak nem meglepődött, hogy felhívtam? Milyen aranyos… azaz semmi.

- Szép jó napot – vigyorodtam el.

- Miért… kerestél? – próbált összeszedettnek hallatszani.

- Áhh, csak ezért azért – rugdostam a köveket.

- Mint például? Bocsánatot akarsz kérni?

- Azt is, természetesen, mert egy tapló bunkó voltam azon a fesztivál szarságon.

- És mi a másik?

- Csak boldog karácsonyt akartam kívánni egy szépségnek… - rúgtam félre még egy követ az útból. Még telefonon át is lehetett érezni, ahogy elpirul.

- Igen.. Egy szépségnek? Mi van veled? Szívtál valamit?

- Boldog Karácsonyt Nero – szóltam bele, most hülyéskedés nélkül.