– Narou –
Mivel
az őrült tempóban történő vállrángatás sem segített az öcsém magához
térítésében, ezért nem is haboztam tovább. Megragadtam a biztonsági övet és
becsatoltam őt, majd visszazuhanva a volánszékbe, beindítottam a motort és a
gázra tövig rátaposva, egészen a kórházig száguldoztam. Nem, ez most nem olyan
száguldás volt, mint, amikor megmutatom a sok pancsernek, hogy én vagyok a
helyi raj, aki mindenkit leköröz a vezetésben… Nem. Ez sokkal másabb volt.
Konkrétan, mint akinek az élete függ tőle, úgy mentem az autómmal. Mindent
kikerülve (vagy épp mindenen átmenve… köcsög macska, ha kárt tett a kocsimban,
visszajövök, és még hússzor áthajtok rajta) hajtottam a kórház felé. Ott
egyenesen a sürgősségi osztály bejárata előtt parkoltam le. Kipattantam az
autóból, megkerültem és Naoki oldalához lépve, kinyitottam az ajtót, majd
behajoltam és kicsatoltam a biztonsági övből.
- Térj már magadhoz – sziszegtem,
miközben megpróbáltam kirángatni az autóból a hóna alá nyúlva. Félig ki is
szedtem, de hirtelen az elengedt, lazult állapotban lévő teste olyan mázsákat
nyomott, hogy alig bírtam el, ezért a majdnem elejtettem és a lábai kiestek a
kocsiból. Pedig hát Naoki kicsit nyeglébb, mint én. Nincs olyan kidolgozott
teste, mint nekem, pedig hányszor mondtam neki, hogy gyúrjon velem… De még
ilyen vékonyabb testtel is nehezebb volt, hogy nem tartotta magát.
- Francba már, Naoki!! –
szitkozódtam, aztán végül sikerült valahogy úgy megragadnom, hogy a karomban
cipelve (mint egy lányt vagy épp Csipkerózsikát… szörnyen buzis volt amúgy!)
léptem be a betegekkel és rohangáló orvosokkal teli sürgősségire.
- ORVOST, DE KURVA GYORSAN, AZ
ÖCSÉMRŐL VAN SZÓ!!!! – kiabáltam teljesen kikelve magamból, mígnem két
negyvenes fazon, fehér köpenyben hozzám rohantak.
- Mi a baja?! – kérdezték a
karjaimban fekvő öcsémre, aki rendesen úgy festett, mint egy hulla. Az orvosok
rémült fejét látva, kezdtem én is jobban pánikolni a kelleténél.
- Nem tudom – kezdtem
eszméletlenül ingerülten, a fogaim mögül szűrtem ki a szavakat – Nem akar
magához térni és már lassan több, mint három hónapja ezt csinálja!!
- Sürgősnek látszik – állapította
meg az egyik csávó. Na ne mond, szerinted itt lennék, HA NEM LENNE SÜRGŐS
BAZDMEG?!
- Igazán?! Na ne mondja!! –
nevettem el magam hitetlenül – Csináljanak valamit!!! – szinte rájuk
parancsoltam, olyan erélyesen, hogy még hátra is hőköltek.
- Azonnal kivizsgáljuk –
biztosítottak – Hordágyat!!
Két másik csávó, mentős ruhában
felszerelkezve, oda toltak hozzánk egy fehér lepellel borított hordágyat, amire
felfektettem az öcsikémet.
- Mi a neve a betegnek?
- Naoki Silverman.
- Egy nevet, egy telefonszámot és
egy címet kérek!
- Ez most komoly?! Figyelj tesó,
az öcsém itt fekszik, olyan, mint egy hulla, maga meg felesleges adatokat próbál
kiszedni belőlem?! MIÉRT NEM A DOLGÁT VÉGZI?! – dühöngtem. Egyszerűen
nagyon-nagyon, kimondhatatlanul ideges voltam, hiszen nem tudtam, mi van az
öcsémmel… És ezek a hülye orvosok is nemhogy magához térítenék, neeeem… Nekik
név kell meg fasz kell a picsájukba jó mélyre!!! Gyere le jó isten az égből és
ülj ide közénk, lásd meg mi a jó édes
büdös fasz folyik itt!!
- Uram, kérem, nyugodjon meg! Ez
is a munkánk része, ez fontos! – pislogott nagyokat a doki és a kezében
tartotta remegve a tollát meg a kis noteszét. Idegesen sóhajtottam egyet.
- Az én nevem Narou Silverman,
apánk Scott Silverman… - kezdtem, míg végül meg nem adtam minden szart, amit
tudni akart. Persze kitért az öcsém lehetséges allergiáira is meg egyén
faszságok.
- Itt várjon, amint tudunk
valamit, szólunk – ráztak le engem csak úgy, mint valami semmire kellőt és az
öcsémmel együtt eltűntek az egyik ajtó mögött. Én meg ott álltam, mint egy
kimerevedett fasz és egyszerűen nem tudtam mit tenni. Végül leültem egy öreg
néni mellé és a telefonomat előkotorva, felhívtam apámat, aki elég ráérősen
vette fel a telefont. Már tízen felül járt a csöngés, mikor méltóztatta fogadni
a hívásom.
- A te ráérősséged miatt, ameddig
felveszed a telefont, addig akár hatvanszor is meghalhatok! – közöltem elsőnek
én.
- Nem értem rá kisköcsög, mit
akarsz?!
- Van most fontosabb is, minthogy
azt a mexikói szakács kurvát baszogasd a lakásban…
- Bökjed már kifele, amit akarsz
here, mert lankadni kezd a faszom!!!!
- A kórházban vagyok!
- Mi a jó büdös fészkes fenét
keresel ott?! Beszorult a pöcsöd az öcséd seggébe vagy mi van?!
- Naoki nem akar felkelni…
- Akkor miért nem dobod bele egy
jéghidegvízzel teli árokba?! Gyanítom, egyből magához térne!!
- Tudod mit fater…? – kezdtem
idegesen.
- Nem, nem tudom, de úgy is
mondani fogod kis pina.
- Dögölj meg te szarházi geci!!!
– mondtam bele a telefonba, aztán kinyomtam a picsába és eltettem a készüléket.
- Minden rendben, fiatalember? –
kérdezte a mellettem ülő vénasszony.
- Nem, semmi sincs rendben mama –
néztem előre mereven és a lábammal vadul dobogtattam a padlón, aztán a hajamba
túrtam.
- Ha jól értettem, a testvéreddel
történt valami? – kérdezősködött továbbra is.
- Jha…
- Sajnálom. Nekem a férjem van
most bent. Haldoklik – itt ránéztem és a szemei könnyesek voltak, valamint az
arcán egy szomorú, megtört, de erős mosoly volt. Basszus, milyen elbaszott
szituáció ez?! Vén mamikákkal cseverészek, emberi érzelmeket fedezek fel
másokon és bennem is, valamint az öcsémmel a faszom se tudja, mi van, az apám
egy igazi fasz és ahelyett, hogy épp leszúrnám Matsukot és magammal vinném
Nerot, haza hozzám, helyette itt ülök és idegeskedem a kórházban, hogy mi van
az öcsikémmel! De egy biztos, ha bármi baja van… Mindenkit megölök!
– Nero –
Mimi
egyszerűen a hősöm! Komolyan, ő az én szuper lányom, vagy én nem is tudom…
Egyszerűen annyira ki voltam akadva azon, hogy Narou nyeri meg a versenyt, hogy
már kezdtem lemondani a szüzességemről is. De ami még obban bosszantott, hogy
mi a franc az, hogy csak úgy „áruba bocsátanak” minket?! Nem ezért vállaltuk el
a hosztesz, pincér, felszolgáló melót!!! Ám, szinte soron követték egymást az
események, mert miután Mimi kijelentette, hogy Rayne a barátja, egyszerűen
megint a nyakába ugrottam.
- Végre Mimi, már esküszöm ezt
vártam!!! – ugrándoztam örömtelien.
- Miért?! – kérdezte félre
biccentett fejjel.
- Mert csak rátok kell nézni, és
egyből leesik az embernek, hogy egymást akarjátok, még, ha te nem is vagy
tisztában az érzéseiddel, hogy mi az, hogy szerelem – magyaráztam vigyorogva.
Mimi és Rayneee két szerelmes pááár, mindig együtt jááár, egy tányérból esznek,
mindig összevesznek, fa tetején lógnaaak, mindig csókolóznaaak! Juppíííí!!
- De vigyázz rá! – tettem hozzá
szigorúan Raynera nézve, aki egy „ugyan, kérlek” lenéző pillantást vetett rám.
- Én mindig ezt fogom csinálni,
nem úgy, mint egyesek – jegyezte meg csípősen. Ezt most rám értette?! Nem
tudom… Mindenesetre mérgesen néztem fel rá.
- Hát – törte meg a kezdődő
feszültséget barátném – Mindesetre örülök, hogy örülsz nekünk – biztosított egy
kedves mosollyal.
- Mi lenne, ha az érzelmes
pillanatot bent beszélnénk meg? Egyesek ki vannak melegedve és megfáznak… -
mondta Rayne komoran. Ebben viszont igaza volt. Mimi nem keveset futott,
ráadásul kabát se volt így itt kint nála és eléggé kimelegedett, idekint meg
mínuszok vannak, nem kellene, hogy megint beteg legyen. Közben Sasuke is beért
minket. Hirtelen mind a négyen éles hangra lettünk figyelmesek és meg is
álltunk, hátra fordultunk, hogy lássuk a jelenetet, ami a következő volt:
- Még is, hogy képzelted ezt?! –
visítozott Tiffany – Kiért versenyeztél, ha?! Lenaért, vagy azért a szőke
kurváért?! – már megint lekurváztak.
- Neroért, egyértelmű –
válaszolta Kaito unottan, elég jól tűrve Tiffany hangos kiabálást, amit
mindenki figyelemmel kísért.
- MICSODA?! Jó, tudod mit?!
Elegem van!!! Nem elég, hogy Sasuke is egyből rámászott a szakításunk után,
neked az exed és még azt is el kell emellett viseljem, hogy őt akarod!!! Kész,
elég!! Szakítok veled!! – fordult sarkon.
- Felőlem! – szólt utána Kaito
legyintve, aztán elővette a telóját és valakit hívott. Ez egy igen érdekes
szakítás volt. A fejünket rázva indultunk tovább be a suliba.
- Szóval, Mimi, akkor átadod
nekem a „nyereményedet”? – kérdezte egy széles vigyorral Sasuke, mellettem
haladva.
- Igen, viheted – dobott oda csak
úgy neki vidáman Mimi – Bocsi, hogy nem hagytalak nyerni, de nem akartam
kockáztatni.
- Nem tré, én is csak azért
futottam, hogy Narou ne lehessen az első – legyintett Sasuke.
- Tessék? – álltam meg hirtelen
lecövekelve.
- Megint jössz nekem, Nero –
kacsintott rám Sasuke – Ez már hanyadik alkalom is? Hát, szerintem a sokadik!
Remélem, megadod egyszer ezeket a kis szívességeket, mert nem jó nekem
tartozni! És, ha gondolod, mehetsz ma azzal nyálas képű gyerekkel – mutatott
Leonra – Mert szerintem, eléggé csalódott volt, hogy nem ő nyert.
Olyan pipa lettem, hogy az nem
igaz. Mi az, hogy nekem bárki is ilyet mondjon?! Főleg, hogy szinte ugyanazt
mondta, amit nemrégiben Narou!! Chh. Maffiakölykök, egytől-egyik bunkó mind,
hiába van valahol mélyen egy rendes oldaluk… Félre löktem őt az utamból és
beviharoztam a suliba.
- Nero, várj meg!! – kiabált
utánam Mimi.
- Majd este beszélünk telefonon!
– szóltam neki vissza és már el is tűntem az emeleten. A szekrényemből
kirángattam a kabátomat és magamra öltve azt, dobtam egy SMS-t Chaninak, hogy
vigyen haza, ha már egyszer (elvileg ez miatt) kivett mára szabit. Mimiéket jól
elkerültem, nem tudom hova keveredhettek, de mire a suli elé kiértem, addigra
már Sasukét se találtam a távozó tömegben. Végül aztán felbukkant a bátyám
autója az úton, és félreállva egy dudálással jelezte, hogy itt van.
- Milyen napod volt? – kérdezte,
mikor bepattantam mellé.
- Csak menjünk haza, nem akarok
róla beszélni – puffogtam.
- Jól van – pislogott értetlenül
és elindultunk. Szegénynek soha nem mondok el semmit… De most mondjam el, hogy
egy verseny díjára bocsátottak engem, aztán elcseréltek kétszer is és beszóltak
a maffiagyerekek, akikről amúgy Chani semmit se tud? Inkább nem…
– Rayne –
-
Ennek most mi baja lett? – kérdezte Sasuke rám meredve és értetlenül szét tárta
mind a két karját.
- Nem tudom, de, hogy őszinte
legyek, engem nem is érdekel – böktem oda unottan, aztán udvariasan kitártam az
ajtót mind a kettejüknek. Elsőnek Mimi pattogott be.
- Hölgyeim – szóltam oda
Sasukénak vigyorogva.
- Ha-ha-ha – fintorgott unottan,
aztán utánuk lépve, én is bementem.
- Amúgy, megbántottuk – mondta
hirtelen Mimi, miközben mentünk fel a lépcsőn.
- Mi az, hogy „tuk”? – kérdeztem
– Én se és te sem csináltál semmit! Csak ő – biccentettem Sasuke felé.
- Miért, én mit?! – kérdezte
kiakadva.
- Tudja a geci, de biztos rád
pipa – legyintettem vállat vonogatva.
- Csináltam valamit, Mimi? –
kérdezte Mimihez fordulva, aki csak vidáman szökdécselt előttünk, mint egy
kislány. Egy éédes kislány.
- Hát, gondolom azon sértődött
meg, hogy mind a ketten lepasszoltuk őt – adta meg az egyértelmű választ.
- Jhaaa – esett le haveromnak is,
de a többi mondandóját magába fojtotta – Haza dobsz, ugye? – nézett rám végül,
miközben már a lépcsőn indultunk meg fel.
- Igen – válaszoltam. Ha már
egyszer elrángattam ide úgy, hogy nem a saját kocsijával jött, ez a
legkevesebb.
Az első emeleten a szekrényeknél
állva vártuk, hogy Mimi magára erőltesse a kabátját, a sálját meg egyéb dolgait
és végre elindulhassunk haza a gecibe. Mimi eközben ráérősen dúdolgatott,
köszöngetett pár zenekaros tagnak (akikből néhány lány meglepően vihorászni
kezdett Sasuke mellett elhaladva).
- Nem sietnél kicsit? –
kérdeztem, mikor már vagy öt perce a hülye hegedűjét igazgatta a tokjában.
- De-de, már kész is vagyok –
szedte össze végre magát – Mehetünk! – vigyorgott önfeledten.
- Remek – csaptam be a
szekrényének ajtaját és végre így, édes hármasban elindulhattunk a kocsimhoz.
Kivételesen Sasuke ült most hátra, mert Mimit is haza kell vigyem és ezért ő
neki kell mellettem ülnie, mivel evidens, hogy előbb a haveromat dobom ki.
- Kösz a fuvart – pattant ki
Sasuke a kocsiból, mikor megérkeztünk hozzá.
- Csá – köszöntem el, aztán
megvártam, míg becsapja a kocsiajtót és elindultunk Mimi lakása felé.
- Éhes vagyok – jelentette ki
hirtelen, mire jött a satufék. Tolatás. Kanyar és indultam is meg a McDonald’s
felé. A McDrive-ban kikértem Miminek egy BigMac és egy Sajtburger menüt, majd
így, feltankolva indultam meg ismét a házuk felé.
- Köszönöm a mai napot, Rayne,
mindent!
- Mi mindent? – kérdeztem egy
halvány mosollyal, az utat figyelve. Szeretem hallani, amikor valami jót
cselekszek és megköszönik nekem és elmondják, milyen rendes fiúcska vagyok.
- Hát. Mindent! Hogy
megakadályoztad Clariek műsorát, hogy visszatetted az én műsoromat és, hogy
vettél kaját nekem ma már kétszer, meg hogy összejöttél velem – regélte, és
olyan aranyosan mondta, hogy felkuncogtam.
- Imádlak – nyúltam oldalra és
összeborzoltam a haját.
- Azaz pitypangolsz.
- Igen, pitypangollak.
- Én is téged!
– Joshua –
Szerencsére,
ma négy óra előtt végeztem, így sokkal hamarább otthon voltam, mint ahogyan az
általában lenni szokott. Már el is kezdtem főzni Mimi egyik kedvenc kajáját.
Már alig vártam, hogy láthassam a boldog arckifejezését, amikor megjön. Most
dacolok egyébként, mert ugye a múltkor elég csúnyán rámásztam a túlfűtött (de
igaz) érzelmeim miatt és alattomosan ki is használtam azt, hogy nem emlékszik
semmire. Ám minden helyett én estem pofára, mert amikor bejött, egy halom mekis
zacskó volt a kezében. Már itt rosszat sejtettem és az arcom is elkomorult,
amikor kisiettem elé az előszobába, hogy üdvözöljem.
- Szia Mimi – köszöntem komoran.
- Szia Joshua – köszönt vissza
örömtelien – Ilyen hamar itthon vagy? – szenvedett a lepakolással.
- Igen. Az meg mi? – kérdeztem a
zacsikra mutatva.
- Rayne vette nekem, mert éhes
vagyok, olyan kis cuki, nem? – kezdett el vetkőzni én meg szégyenteljesen
gondoltam az épp tűzhelyen melegedő kajára. Rayne, magasra tetted a mércét,
hogy rohadj meg te geciszájú köcsög.
- Jha, nagyon… Milyen napod volt?
- Jaj, nagyon mozgalmas! Először
eltörölték a műsorunkat, helyette kurvák táncoltak, aztán Rayne visszacsinálta
és utána volt még verseny is és én nyertem, mert Nero volt a tét és úúúú
annyira jó volt – ment közbe a konyhába, miközben folyamatosan, vidáman hadart
– És képzeld! Rayne megcsókolt, ő a barátom – nézett rám élettel telien, nekem
meg ökölbe szorult a kezem és elöntött a mérhetetlen düh.
- Mit főzől? – kérdezte
ártatlanul én pedig neki ugrottam és a torkánál fogva egyenesen a falhoz
szorítottam.
- Auh, Joshua, mit csinálsz?! –
nyöszörögte elfojtott hangon.
- NEM JÁRHATSZ VELE!!! –
ordítottam kikelve magamból.
– Narou –
Tudjátok,
meddig ültem ott?! ESTE HAT ÓRA VOLT BAZZ’!!! Több órán keresztül ültem ott, a
kibaszott váróban! Értitek?! Ott idegeskedtem, már a sok sztressz a gyomromra
is ráment és úgy elkezdett fájni a sok idegesség által termelődött savtól, hogy
azt hittem, mentem én is megpusztulok ott. Amúgy nálam gyakran van ilyen,
gyógyszert kéne szedjek, de mindig elfelejtem. Na mindegy. Egyszerűen annyira
aggódtam, annyira ki voltam, hogy már mentem volna be utánuk, amikor nyílt az
ajtó és Naoki sétált ki rajta, a fejét vakargatva valami alacsony, szemüveges,
őszülő öreg fószerral az oldalán. Épp nagyon csevegtek valamin. Elindultam én
is feléjük és egy nagy kő esett le a szívemről, hogy az öcsém él és tud két
lábon járni.
- Na?! Helyzet?! Mi bajod van?! –
mordultam Naokira, aki hátra hőkölt – Mi a baja?! – fordultam az orvos felé,
akinek leköphettem az arcát, mert egy kisebb fintorral megtörölte azt.
- Ha lenyugodna, mindent el is
mondanék – intett a kezével, hogy álljunk arrébb. Így is tettünk, oda álltunk a
fal mellé és belekezdett:
- Naokinak alvászavara, azon
belül is narkolepsziája van – mondta én meg hitetlenül Naokira néztem. Rayne igazat beszélt…
- A tünetek.. – kezdte, de közbe
szóltam:
- Ismerjük a tüneteket, tovább –
sürgettem, hiszem Rayne egyszer már elmondta és tapasztaltam a balhere tesómon
is.
- Ezt a gyógyszert kell szednie –
mutatott fel egy kis üvegcsét és átadta Naoki kezébe – Napi háromszor, minden
fő étkezés után vagy előtt fél órával! Írtam fel előre öt receptet, ha elfogy,
ide jöjjenek vissza hozzám. Dr. Gerard vagyok – adta át a névjegykártyáját
nekem – Naoki mától az én páciensem.
- És ettől a szartól elmúlik? –
biccentettem a gyógyszer felé.
- Nem teljesen, de
ártalmatlanítja és csak álmos lesz, nem fog annyit aludni.
- Tök jó – sóhajtottam feszülten.
- De sok baj van veled –
szitkozódtam, mikor beültünk a kocsiba végre.
- Hagyjál már – nyavalygott.
- Azért örülök, hogy élsz –
borzoltam össze a haját, mire ő morogva elütötte a kezem – Csacsi öcsi.
- Köcsög vagy – motyogott és
végre nyugodt szívvel elindulhattam haza, ahol lebaszhatok mindenkit és
szidhatom Matsukot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése