LVIII. Fejezet

– Naoki –

Morogva dőltem hátra az ülésen. Vajon mennyit aludhattam? Sokat...? A bátyám ritka idegesnek látszott. Aggódott vagy mi a faszom? Hm. Mindegy. Annyira azért nem érdekel ez az egész. Amúgy ne higgyétek, hogy csak ettől a narkolepsz cucctól vagyok ilyen lusta és unott. Nem, én világ életemben egy titka lusta, ritka nem törődöm ember voltam. Szóval nem mozgatta meg a szürke állományaim ez a helyzet (bár azt csak kevés dolog mozgatja meg), egy valami viszont igen. Narou csöndben volt. Általában, a bátyónak be sem áll a szája, vezetés közben, le se lehet lőni, ám most mintha nyugtalan lett volna. A csend miatt, csak a kocsi zúgását hallottam, ami ritka álmosító volt, és már hunytam volna le a szemem, mikor egy jól irányzott oldalba verést kaptam a drága bátyám jóvoltából.

- ÁUH! – kaptam oda – Neked meg mi bajod van?!

- Ne aludj – nézett rám komoran – Ne baszakodj, most halál komolyan mondom Naoki, ne merj elaludni!

- Nagyon kis komor lettél, ne aggodalmaskodjál már, csak kicsit erősebben szundikáltam, mint szoktam... ennyi – emeltem meg a fél szemöldököm .

- Nem, ez kurvára, de kicseszettül más volt! Ne aludj el, vagy szétbaszom a fejed! Maximum este!

- Hajj – vontam vállat unottan – Felőlem... – meredtem ki az ablakon, és a mellettünk elsuhanó fákat pásztáztam, közben a kézfejemre lógó fekete kötött pulcsim egyik kilógó szálát basztattam. Jé, ez még rímelt is. Én vagyok itt az új Edgar Ellen Poe. Hívjatok mostantól Vazulnak...
- Tényleg! – jutott eszembe, miközben elejtettem egy kósza ásítást, amire a bátyó elég csúnyán nézett – Mi volt azon a  fesztivál szarságon? Sikerült végre meghúzni a szőke picsát? – fordultam felé, és láttam rajta, hogy erre a kérdésre vár már mióta kocsiba szálltunk. De még így is kellette magát.

- Majd otthon elmesélem, csak érjünk már haza!

- Felőlem... – vonogattam a vállam ismételten, majd mikor leparkoltunk a nagy sötét villánk előtt, kiszenvedtem a kocsiból, és elindultunk befelé. Mikor átléptük a küszöböt, jó apánk épp akkor vánszorgott ki a hálóból elég kócos fejjel, mint aki már órák óta kefél... Valószínűleg, mert már órák óta kefélt.

- Na, megjöttek a buzeránsok! – csapta össze a kezét gúnyosan, de Narou erre erősen megragadta a karomat és köszönés nélkül elkezdett felvonszolni az emeletre.

- Tesó, mi bajod van? – súgtam neki oda értetlenül.

- Viszed még egy menetre az öcsédet, pina? – fokozta még a feszültséget fater.

- Pontosan, szóval ne nyiss be vagy olyat látsz, amit nem szeretnél! – vágott vissza a bátyám beszállva a játszmába, de a hangja mérhetetlen dühöt és gúnyt tükrözött nem úgy, mint általában. Ám apát sajnos ennyivel nem lehet lerázni.

- Most be van sértődve a bátyád? – fordult felém de én csak vállat vonogattam és a következő, amire eszméltem, hogy a bátyám belökött az emeleten lévő társalgóba, ahol volt biliárdasztal, darts, fotelek meg egyéb szarságok.

- Mi a bajod bátyó? – tártam szét a karom értetlen ábrázattal – Mi volt ez az előbb?

- Az apánk egy jó nagy, véreres fasz, az van! – kelt ki magából, én pedig inkább becsuktam az üvegajtót, amin át pár másodperccel ezelőtt beestem, és felkapcsoltam a lámpákat a helyiségben, mert elég sötét volt.

- Ezt eddig is tudtuk – ültem le az egyik fotelbe, ő pedig elkezdett fel-alá járkálni

- De most kihúzta azt a kibaszott gyufát!! – csapkodott.

- Miért, mit csinált már megint? – lepődtem meg. Az eddigieknél is durvább dolgot csinált? Az már komoly lehet...

- Tiszta ideg voltam, hogy mi a fasz van veled, majdnem elrókáztam magam idegességemben, aztán gondolom ugyan már, miért ne hívnám fel faterkát, hogy mi történt az öcskössel, hátha tud valamit kezdeni ezzel az elkúrt helyzettel, erre mit csinált?! Azt mondta, hogy dobjalak bele egy jéghideg vizzel teli árokba, mert attól biztos felébredsz... Erre mondtam neki, hogy dögöljön meg és lebasztam a telefont – zárta le a „mesét”
Egy pillanatra megrendültem. A fater ezt mondta? Ám gyorsan túllendültem a dolgon.

- Hagyd rá, tudod, hogy apa milyen... – legyintettem.

- Nem hagyom rá! – pampogott tovább.

- Narou...- néztem rá elkomolyodva – Nem vagyok már kisgyerek, nem kell állandóan vigyáznod rám...

- De kell! Ez a dolgom!

- Nem, nem ez! – szálltam vitába, de máris tereltem a témát – A fesztiválon mi volt? 

Még válaszul motyogott az orra alatt egy „Akkor is ez” félét, majd rákezdett, ahogy mindig is, mikor elmondja minden gondját, baját

- Fuuuh te! – csapkodott – Először is! – fújta ki magát – Nero... GECI BOMBA VOLT ABBAN A RUHÁBAN! Úúúristen azt látni kellett volna!  Gondolhatod, egyből állt a farkam de olyan szinten, hogy ha akkor nem basztam volna meg valakit, megőrülök! 

- Megdugtad? – már kezdtem fellélegezni, hogy vége ennek az egész hercehurcának, de csalódnom kellett.

- Nem őt – folytatta – Clairet.

- Ő meg ki?

- Ne legyél sügér öcsi! Tudoood, az új osztálytársunk! Az a szőke kurva!

- Jaaaa, aki rám is rám akart mászni?

- Ja, amit nem engedtem, mert nem hiányzik, hogy elkapj tőle valamit.

- Miért, te elkaphatsz tőle bármit is? – fintorogtam.

- NEM! Na, de igen őt kúrtam meg.

- Hát te hülye vagy - csaptam magam homlokon.

- Ezzel még nincs vége! – emelte meg a hangját, jelezve, hogy a következő dolgon kiakadt – Miután végeztünk, ki akartunk menni a szertárból, mert hát ott csináltuk – rakta hozzá – És tudod mi történt?!

- Mi? – pislogtam nagyokat.

- A törpe kurva bezárt minket a szájbakúrt kendo kardjával!!

Ezen először nagyot néztem, majd felkacagtam. Ami nálam nagy tettnek minősül, nem nevetek sűrűn.

- Be.. Bezártak dugás után a szertárba?! – törölgettem a nevetéstől könnyes szemeimet

- Anyádat nevesd ki! – háborgott – Ennyit arról, hogy én elmondok neked bármit is!

- Nee, neee folytassd! Abbahagytam! - kuncogtam még egy rövidet aztán ismét elkomorultam.

- Na – csapta össze a tenyerét – Aztán volt egy futóverseny, amin tudod mi volt a tét?

- Mi? – kényelmesedtem el a székben

- Nero! Meg Lena kurva.. – rakta hozzá az utóbbit mellékesen – Aki nyer, az hazaviheti a csajt!

- Miiii? – meresztettem a szemeimet – És?? Megnyerted?! Ugye megnyerted?

- Öcsikém... én imádott, egyetlen öcsikém... SZERINTED, HA MEGNYERTEM VOLNA, AKKOR ITT ÜLNÉK VELED LELKIZNI?! – förmedt rám.

- Jól van, nyugi! – próbáltam csitítani - Ne rajtam verd le, hogy béna vagy. Na de akkor ki nyerte meg? 

Itt velőtrázón rám nézett. Rosszat sejtek...

- A Matsuko?! 

- Neeem, dehogy, nem tudott leverni – legyintett idegesen – MIMOZA.

- A törpe kurva?!

- Ismersz még más Mimozát is?! ÉS SZERINTED KINEK ADTA A NYEREMÉNYÉT?!! 

- Ugye nem...

- Deee deee! A MATSUKONAK!! – rúgta fel az egyik fotelt, ami pár méter arrébb repült.

- Nyugi! A berendezés marad! – nyugtatgattam.

- NEM MARAD NAOKI! MINDENT SZÉTVEREK, ÉRTED?! Ma annyira nem jött össze semmi, hogy az valami elviselhetetlen, érted?! NERONAK VELEM KELLETT VOLNA ELJÖNNIE!! – ordított kikelve magából, amitől még én is hátrahőköltem. A bátyámnak kezd elmenni az a maradék józan esze is...

– Mimoza –

Éppen azt tervezgettem magamban, hogy falatozok a bátyuskám főztjéből, aztán mivel valószínűleg az egész fazékkal megeszem (nagyon finom illata volt, az ízlelő bimbóim csárdást jártak), elfelezhetnénk a mekis kaját, amit kaptam és nézhetnénk valami űber szar karácsonyi filmet is, vagy mehetnénk fel, játszani az Alice Madness Returns-al, de ekkor hirtelen a torkomhoz kapott, és nyekkenve kenődtem föl a falra.
Fulladozva szorítottam a bátyám kezét.

- Jo... Joshua mi a baj? Miért ne lehetnék vele..? – nyekeregtem.

- NEM, NEM, NEM, NEM! NEM VEHET EL TŐLEM! NEM!! NEM FOGSZ INNEN ELMENNI, NEM FOGSZ VELE KEFÉLGETNI! NEM VEHET EL TŐLEM!! MELLETTEM VAN A HELYED, NEM FOGOM HAGYNI HOGY SZÉTBASSZA A CSALÁDUNKAT!! NEM FOGLAK ELVESZÍTENI MIATTA! NEM ENGEDEM MEG!!!

- Joshua... Én szeretlek téged, miért csinálod ezt?... Miért? – könnyeztem be, amire mintha enyhült volna a szorítása – Nem akartam rosszat csinálni... Nem vagyok már szófogadó? Én csak szeretnék Rayneval is lenni... de nem akarok semmi helytelen és piszkos dolgot sem csinálni....Miről beszélsz? – nyöszörögtem értetlenül.
A szemembe nézett, a tekintete olyan volt, mint apának régen. Pont ugyanolyan. Megijedtem tőle, és ez neki is szemet szúrt.

- Most haragszol rám? – csordult le egy könnycseppem és erre, mint akit transzból rángattak ki, feleszmélt. Elengedett és ellépett tőlem.

- Joshua, mi történt most? Ennyire haragszol rám? – simogattam a megszorongatott nyakamat értetlenül. Hirtelen magához ölelt. Meglepődtem.

- Sajnálom!!

- Nem haragszok... dehogy haragszok – elcsuklott a hangja.

- Ne haragudj Mimi, túl léptem egy határt megint...

- Joshua? Milyen megint? – pislogtam nagyokat, de választ nem kaptam, csak egyre erősebben ölelt magához, a vállai rázkódtak.

- Ne menj el tőlem... ne haragudj rám...

- Miért mennék el? Nem foglak itt hagyni egyedül! Joshua..hallod? Ne sírj.. – simogattam a hátát mosolyogva – Nem haragszok... Kicsit sem haragszok, minden rendben van! Minden embernek lehetnek rossz pillanatai nem? Na... ne itasd az egereket tovább, legyél férfi! 

- Szeretlek.

- Én is téged! – pusziltam meg röviden a kobakját vidáman.

- Nem... nem érted.

Mit nem értek..?

– Narou –

Nos akkor ismét egy ugrás következik. Csak szépen sorjába ribancok, nem kell semmit elsietni. Csak egy napot ugrok. Tehát.

Először is. Naoki elkezdte még aznap szedni a gyógyszert. Persze, mint ahogy azt tőle vártuk pár étkezés után/előtt, valamilyen úton-módon, a kis homi biztos elfelejtette bevetni. Így inkább magamra vállaltam a dolgot és másnap már én készítettem ki neki a tányérja mellé a kis pirulát, hogy vegye be. De ez nem lényeg!  Az a lényeg, hogy még aznap este (a fesztivál napján este), anya hazajött... Bizony. A kis anyucikánk.

Mutert amúgy egy magas, vékony és fekete, hosszú, derékig érő göndör hajú, mindig elegáns nőnek képzeljetek el, aki tengerkék szemeivel (Naoki innen örökölte a szemecskéi színét is, míg én apa fekete szemeit kaptam)
kiszippantja a lelked, ha dühös. Ez történt most is. Hófehéren (napozott ez egyáltalán?! Fater is hót hulla színű, anya is, nem lett volna csoda, ha tévedésből már születésünk után a halottas házba vittek volna a színünk miatt. Hát így hogy legyen barna az ember?! Ilyen szülőkkel), fekete műkörmökkel, fekete dekoltázsos tapadós ruhába, mély bordó rúzzsal tért haza a Bahamákról. És ijesztőbb volt, mint emlékeztem. A személyzet nem győzte behordani a csomagjait, ő pedig tapsolt kettőt és a család férfi tagjai, már ki is vánszorogtak a „színe elé”. Először is. Fater kapott két óriási taslit, amiért megcsalta a szakácsnővel (apának amúgy kurvára nem volt szándékában visszaszólni anyának) , ki is röhögtem. Aztán a szakácsnő is kapott pár isteneset, és ki lett rúgva. Végül sokkal másabb hangszínben, rólunk kérdezősködött. Én meséltem neki Neroról, a kopizós gyilkosról, meg hogy Naokinak milyen gondja baja van. Sokat sejtő „Vigyázz az öcsédre” pillantást kaptam, Naoki pedig egy buksi simit, amit ő egy „Nem vagyok már gyerek...” morgással reagált le. Matsukoról a fesztivál óta hál istennek nem hallottam, csak max. azt kósza hírekből, hogy végül nem vitte haza Nerot... azaz nem fogadta el az "ajándékát. Elméletileg lepasszolta. Hát ez hülye. Bár gondolom, tudjátok, hogy én ezt, mikor megtudtam, akkora kő esett le a szívemről, hogy fizikailag fájt.
No de eljött a szép karácsony szépséges napja, a szépséges iskolánkban. Reggel meg akartam halni, ha tudni akarjátok amúgy. 

Leon ficsúr ajándékát megvetettem az egyik inassal, szóval ezzel nem kellett baszakodnom.
Fasz fog a gyerekre időt pazarolni. Én biztos nem. Amúgy fingom sincs mit kapott, nem néztem meg. Valami drága karórát vagy valami ehhez hasonlót. De még odaadni se volt kedvem. Az egyetlen dolog, amiért bementem azaz, hogy tudni akarom, ki húzta Nerot. Aztán azt az embert megölöm.

Szóval, hogy ne maradjak le semmiről, gyorsba felöltöztem korán reggel (szólt a gecis ébresztő), lebattyogtam az ebédlőbe, és magamba vacogtam a rántottámat, amit az új szakács Pierre (anya nem volt hajlandó nőt felvenni) csinált. Rettentő hideg volt, de egyben rohadt álmos is voltam, szóval geci nagy erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy ne ásítsam le magamról a fekete kapucnis pulcsim. Velem szemben egy szál fekete-lila kombinében, a reggeli whiskey-t iszogatva foglalt helyet az anyám, aki most ujjával körkörös mozdulatokat tett a whiskey-s poháron, miközben valami rendőrségi magazint olvasott.

- Nem fázol baszod? – nyeltem le a számban lévő kaját és fél szemöldököm felvonva meredtem rá.

- Kicsit sem – rázta meg a fejét, és ismét belenyalintott a poharába – Apád? Öcséd?
- Még alszanak.

- Az öcsédnek készítsd ki a gyógyszerét, apádat pedig majd én kirugdosom az ágyából – és ezzel egy húzásra leküldte az alkoholt, és lecsapva az üvegpoharat az asztalra, felviharzott az emeletre. Én pedig elővéve a kredencből a gyógyszert, kikészítettem. Miután öcskös is leszenvedett az emeletről, reggeli nélkül kilökdöstem a kocsihoz. Nero korán szokott be menni, így nekem is korábba kell az átlagnál.
- Hugyoznom kell – nyavalygott mellettem az öcsém, mikor megálltam a suli parkolójába.

- Ne hisztizzél! Kibírod! – parancsoltam rá, és elindultunk befelé. Míg ő elcsámpázott a WC-re én elindultam az osztályterem felé. Már rúgtam volna be az ajtót, hogy „Na akkor megjöttem” mikor hangokat hallottam az üres folyosón, vízhangozni. Az egyik hang, tulajdonosát száz közül felismerem. Nero volt az.

Közelebb lopóztam, és a lépcső kanyarba láttam, ahogy az egyik osztálytársunk, egy óriási ajándékzacskót nyújt át neki, és magyarázkodik, hogy neki most el kell mennie, mert utaznak téli szünetre Olaszba a családjával. Szóval ő húzta... Kezdett ökölbe szorulni a kezem.

- Köszönöm! – lepődött meg a csillagom – De igazán nem kellett volna ekkorát venned! – azért látszott hogy örül neki. Egyre jobbam kezdek ideges lenni... Már a fogamat csikorgatom.
- De! De kellett volna! Mert...- itt abbahagyta, lehorgasztotta a fejét, sóhajtott, majd folytatta – Mert azaz igazság, hogy nagyon bejössz nekem. A személyiséged, a kinézeted.... Minden. Gyönyörű vagy… És ezt most akartam megkérdezni, hogy... Jelenleg mennyi esélyem lenne nálad?
Ahogy ezt kimondta, annyira ökölbe szorítottam a kezem, hogy a körmöm felsértette a kenyerem, és az vérezni kezdett. Az íriszem remegésbe kezdett, ahogy az egész testem is. Megölöm ezt a kis buzi gyereket!!!

- Sajnálom...- hallottam a kedvesem hangját – De jelen pillanatban nincs... Ne haragudj – ezzel elsietett, egyenesen mellettem rohant el, de tudomást se vett rólam. Nekem meg több se kellett. Leviharoztam a lépcsőkön, szinte leugrottam róluk, és lendületből a lehangolt srác felé közeledve, elkapva a torkát, a falhoz vágtam. Menet közben egy ijedt „Úristen” majd egy nyekkenés hagyta el a száját.

- Mi.. Mi bajod van?! – fulladozott, és elkezdte a kezemet szorongatni, hátha szabadul
- Kibe is vagy te szerelmes te szarfejű?! – néztem a szemébe eszelősen, majd egész kigáncsoltam, így a földre zúgott. 

- Állj már le! MI BAJOD VAN?! – förmedt rám, de fejbe rúgtam 

- Te... - közöltem sötéten majd megragadva a haját, a földön húzva, elkezdtem levonszolni a lépcsőn, minden egyes lépcsőfoknál koppant a feje, vagy valamelyik testrésze. Persze alap esetben jól kiröhögtem volna, de most nem voltam kacagós kedvemben. Eszméletlenül dühös voltam. Egészen a tesi teremig vonszoltam, ahol aztán durván elengedtem a fejét, amit belevert a padlóba. Én pedig belépve a mellettünk lévő szertárba, lekaptam egy baseballütőt a sok közül. Ez tökéletes lesz... Jól lehet vele bordát törni.

Kilépve hozzá, egyből rábasztam vele a srác hátára. 

- Most megnézzük tudsz-e egytől, negyvenig számolni! – villantottam felé egy eszelős vigyort.

Mikor ott hagytam a srácot, az a saját vérében fetrengett. Feje betörve, orrából ömlött a vér, az egész arca szinte felismerhetetlen volt, pár foga a padlón volt megtalálható, illetve pár száz belső vérzést és véraláfutást okozhattam neki.

- Az anyukád nem tanította meg neked, hogy nem nyúlunk más tulajdonához? – dobtam le mellé a vérben úszó ütőt.