XXXVIII. Fejezet

– Narou –

És most jött a nehezebb feladat. Kideríteni hogy mi a jó isten köze volt ennek a Bryannak a gyilkoshoz. Még el sem kezdődött a nagy nyomozás, de már egy rohadt Castlenek vagy Poirotnak éreztem magam. Hajj. Azon a héten mi, a négy maffia gyerek nem mentünk sehova, még suliba se, csak folyamatosan a gyilkos után kutattunk. Figyeljetek… ha én ezt a gyilkos kis gecit megtalálom…A puszta kezemmel fojtom meg!! Van fogalmatok róla, hány álmatlan éjszakát okozott ez a szarrágó, nekem meg az apámnak?! Az öcsémnek annyira nem… ő azért tudott aludni. Kis geci. No mindegy, a lényeg a lényeg. Azon a héten az is megesett, hogy ellátogattunk a drága Bryan szüleihez. Persze elrángattuk Crusadert is, mert ha mi egyedül az öcsémmel esünk be, ott nem finom kikérdezés lesz, hanem kőkemény vallatás. Aztán mivel a Crusader is jött, ezért jött a Matsuko is. Na én itt mondtam azt, hogy „Oké akkor én nem megyek”, de Rayne leintett annyival, hogy ne viselkedjünk úgy, mint két ovis kislány, mert a végén még odáig fog fajulni a gyerekességem, hogy Matsuko haját fogom húzni. Faszom Crusaderbe, meg az ő önelégültségébe. Kivülről lehet, hogy úgy látszik, hogy jajj de józan, teljességgel két lábbal áll a földön, az ész a csapatban. A nagy lófaszt! A föld, sőt a felhők fölött minimum három méterrel jár (hopp egy reklám a filmnek) és annyira önelégült, és annyira el van telve magával, és akkora az egója, hogy ha egy járdán akarsz vele menni, akkor neked le kell menned az úttestre, mert az egójától nem férsz el mellette! Büszke arra az egy farkasfogára ott egyik oldalt, a szépségpöttyére a szeme alatt, és igazából az egész létére, de nem vallja be, de azért tudatja veled minden egyes alkalommal, hogy sokkalta jobb nálad. Hajjj. De sajna olyan a kisugárzása hogy szót fogadsz neki. Mert egy nagy fasz. Szóval, ja, jöhetett a kikérdezése a szülőknek. De csak nem állíthatunk oda, hogy „hát heló, jöttünk informálódni a halott kölkötökről, csak úgy mert miért ne” szóval jöhetett az álca. Rendőrnek kellett kiadnunk magunkat. Na ez volt számomra a legnehezebb feladat. Nem elég, hogy sokat kellett várni, a direkt a méretünkre szabott járőr ruhára, de felvenni még rosszabb volt. Képzeljétek már el. Egy Narou Silverman. Rendőrruhába. Mindenki számára rohadt komikus volt. De azért a három másik se volt jobb. Ott áll a négy maffia örökös, a rend őreinek öltözve. Meg akarom ölni magam.

Fater és Crusader papa meg a Matsuko papa még hamis igazolványt is szereztek nekünk, a képünkkel. Én Frank Laseyrobe lettem. Frank… mi ez a név?! Matsuko Stewart lett, Naoki, Harry, Rayne meg Carl… a jó apáink persze jót kacarásztak azon, hogy, hogy meg szívattak minket az álnevekkel. Ha… Ha.. Hahaha. Egyikünk se nevetett.

Mikor egy szép napos sulis reggelen mind a négyen teljes készenlétben álltunk elindultunk a rendőrautó felé, ami a házunk előtt állt. Igen, még ilyet is szerváltak nekünk, de ez sokkal menőbb volt, mint ami a Kamu Zsarukban volt. Na, de itt következett az első vita. Ki vezessen? Még egyikünk se szólalt meg, de tudtuk, hogy ez vérre menő harc lesz.

- Én fogok! – jelentette ki Matsuko, felvéve a kalapját, és már nyitotta volna ki a volán oldalán lévő ajtót, de rábasztam egy nagyot a kezére.

- A lófaszt, Matsuko! Majd én! – mutattam magamra.

- Persze, úgy vezetsz, mint egy elmeháborodott, nem lenne hiteles! – kontrázott Crusader –Majd én!

- Mert te jobban vezetsz! – álltam ellen egyből – Hányszor is igazoltattak, Crusader?!

- Pofád befogod!

Na ezen ment a hacacáré, körülbelül öt percig. Igen… végig azon, hogy ki vezessen. Érveket, és ellenérveket hoztunk fel egymás ellen, míg valaki megtörte a vitát.

- Olyan kéne, aki lassan vezet, mint egy nő! – jelentette ki Matsuko, a végére határozottan.

- Nekem lenne egy ötletem – szólaltam meg megenyhülve, erre mindhárman egyszerre Naokira néztünk, aki egész eddig az autónak dőlve kimaradt a vitából.

- Kapjátok be – morogta az orra alatt, de látszott rajta, hogy örül magának, mert végre vezethet. A kis buzi. Nos, az én tempómmal, perceken belül odaértünk volna, de Naoki tempójával, gondolhatjátok… Mindegy, valamikor 2050-ben odaértünk, és kiszállva végigpásztáztuk egymást.

- Hitelesek vagyunk vajon? – vakargatta meg a tarkóját Matsuko – Ciki lenne, ha nem.

- Hát, Narou drogos feje eléggé gyanús – mutatott rám Crusader.

- Ja, mert a te szado pofád nem! Állandóan mindenkire úgy nézel, mintha menten meg akarnád erőszakolni!

- Ezzel az arccal születtem! – háborodott fel egyből.

- Kuss már! – emelte meg a hangját az öcsikém, amin mind meglepődtünk – Mi lenne, ha bemennénk végre??

Na itt ismét jött a következő vita. Ki csöngessen?

- Te – böktem oldalba Matsukot.

- Perszeeee! Legyél te! – lökött oldalba.

- Én biztos nem! Akkor már legyen Crusader. Ő úgyis jobban ért ehhez.

- A csöngetéshez? – nézett rám hitetlenül a colos gyerek.

- Legyen Naoki – hoztam fel egyből a megmentő ötletet, és ismételten mindhárman Naokira néztünk.

- Anyátokat – ásított egyet, és megnyomta azt a kibaszott csengőt. Egy lesoványodott, sápadt, nyúlánk, fekete hajú negyvenes bige nyitott ajtót, óriási kék szemei fénytelenek voltak.

- Biztos urak? – lepődött meg. Ez a megszólítás, számomra egy szíven döfés volt.

- Igen – szólalt meg bizonytalanul Matsuko – Vagyis még csak gyakornokok… Lenne pár kérdésünk. Bemehetnénk?

- Az igazolványokat – húzódott meg az ajtó mögött, mintha félne, rettegne valamitől.

- Természetesen.

És ezzel mind a négyen elővettük az igazolványainkat, amiket szemmel láthatóan szenvedve tettünk meg. Mikor mindannyiunkat leellenőrizte, végre bemehettünk. A földön dobozok százai sorakoztak fel, a nappaliban is csak egy kanapé, egy fotel és egy dohányzó asztal foglalt helyet. Az egész ház kongott az ürességtől.

- A férjem most nincs itthon, a költözést intézi…

- Költöznek? – kérdezte kissé fitymálóan, de mégis udvariasan Crusader, mire az asszony elpirult. Ne már… ez komoly? Miért minden nő Crusadert?!

- I… Igen. Tudják… nehéz úgy ebben a házban lenni.. Tudják… a fiunk.

- Igen, hallottunk róla, pont róla akarunk most kérdezni.

- De… De én már mindent elmondtam a nyomozóuraknak, mikor itt jártak. Miért kéne még egyszer?

Itt belénk fagyott a szar is. Úgy álltunk ott, mint négy nyomorék, akik azt se tudják miért élnek egyáltalán. Végül én rukkoltam elő a válasszal, ami tudom, szokatlan tőlem. De hát na. Zseni vagyok.

- Ezt hívják információ, és tény ellenőrzésnek asszonyom, sajnos kötelező.

A másik három ledöbbenve meredt rám, én meg amolyan „most mivan?” fejjel vontam vállat.

- Ja... értem. Akkor természetesen nem hátráltatom a biztos urak munkáját – motyogott, és a kanapé felé terelgetett bennünket – Teát parancsolnak?

- Áh, nem köszönjük – legyintett Matsuko, és összepréseltük magunkat arra az egy kanapéra. Szerencsére volt akkora hely, hogy mind a négyen kényelmesen elférjünk, de azért mégis csak… Elég buzis volt.

- Mit szeretnének tudni? – ült le velünk szemben lévő fotelbe a nő.

- Volt vele… mostanában valami furcsa? – kezdte az öcsém.

- Furcsa? Ezt hogy értik?

- Hát tudja… furcsa.

- Hát… - gondolkodott el – Sok időt töltött mostanában a szobájában, de ez normális, hiszen jön az érettségi nem?

Mind a négyen bólintottunk. A nő hallgatott. Valamit titkol előlünk. Ejnye-bejnye.

- Maga valamit titkol Mrs… - itt a kezemben lévő súgó cetlire kellett néznem – Hawks.

Erre megrezdült.

- Igazam van?

- Nekünk nyugodtan elárulhatja – szállt be Crusader is – Ez a munkánk. – jajj a szentlélek. Nagyon vicces volt így látni őket… és magamat.

- Hát – hebegett – Ez idáig is nagyon sokat tanult… de mostanában állandóan. Nem jött velünk soha sehova. Mondván tanul. De hétvégén se ment sehova…

- Félt valamitől?

- Rettegett – nézett a szemünkbe a nő – Nem mert teniszre menni, azt mondta onnan valaki figyeli őt.

- Szóval, igaz hogy teniszezett? – folytatta Matsuko. Nem tud erről a teniszes témáról leakadni.

- I… Igen. Nagyon jó volt benne.

- Hova járt?

- Hát... Hát a helyi sportszervezethez. Az iskolához tartozik. A Roosevelt Sport Egyesülethez…

- Voltak ott barátai?

- Igen. Egy Mark Weller nevű fiú. Csendes srác, de nagyon sok figyelmet fordított Bryanre.

- A teniszen ismerte meg?

- Igen.

- Ő látta Bryant utoljára?

A nő fejet rázott.

- Nem, mert ugye a fiam már nem járt teniszre. Ám mikor már tényleg, nagyon aggódtam érte, áthívtam Markot. Hogy menjen föl, és beszéljen vele. De akkor rosszabb lett, Bryan hisztérikus ordításba kezdett, és Mark ettől megijedt és kiszaladt.

- Akkor találkoztak utoljára?

- Úgy tudom igen…

- És a halálának estéjén Bryan hova ment?

- Csak kiiratkozni teniszről. Azt mondta, végleg abbahagyja. Azt mondta, csak elugrik az edzőhöz és jön vissza. A piros biciklijével… de… - itt elcsuklott a hangja – Már soha többé nem jött haza – fakadt sírva a nő, mi négyen pedig egymásra néztünk.

- Mark Weller, Mimi. W. E. L. L. E. R. – betűzte le Rayne a törpe kurvának a nevet az egyik telefonfülkében. Négy tini rendőr bezsúfolva a telefonfülkébe… nem csoda, hogy megbámulnak az emberek, ha elmennek a fülke előtt. Elméletileg a kiscsaj nagy hacker hírében áll. Szóval a kis Crusaderünk pillogott kettőt, és a kis törpe már be is tört a Roosevelt Sportegyesület adatbázisába, hazafelé menet a suliból, egy internet kávézóban. Nem csoda, hogy állandóan a gép előtt ül a törpe, mert sikerült neki. Ijesztő. Nem néztük volna ki belőle…

- De még mindig semmi – hallottuk a hangját a kagylóból – Nem találom.

- Biztos jól írtad be?

- Igen, biztos. Nincs, és nem is volt soha semmilyen Mark Weller az egyesületben. De ez minek kell?

- Semmi, Mimi. Majd még hívlak – és ezzel lerakta.

- Semmi? – néztünk rá értetlenül. Fejet rázott.

- De ez, hogy lehet?! – kezdtem el pampogni, ám ekkor realizáltam. Álnév. Ám ezt nem tudtam közölni a többiekkel, mert egy sms-em jött.

16:01

Feladó: Papus

Szopógépek! Újabb gyilkosság történt, a mi módszerünkkel! Gyülekező a Crusader tanyán. Ha késtek, kivágom a szívetek.

– Mimoza–

Elég zsúfolt hetünk volt. Először is. A zenekar. Körülbelül majdnem minden óráról elkértek, irodalom, töri, tesi… stb. Szóval azokat pótolhattam befele de sebtiben, mert lemaradni meg nem akartam. A három jómadár (Narou, Naoki és Rayne) egész héten nem tették be a lábukat az iskolába, szóval viszonylag nyugodtság volt. Kivéve, amikor hazafelé menet, Rayne egy telefonfülkéből hívott fel, hogy sürgősen nézzek utána valaminek… Nos tudni illik, ezt elfelejtettem említeni, öhm én…értek az ilyenekhez de… ISTEN LÁSSA LEKEM CSAK NÉHÁNYSZOR HASZNÁLTAM. Nem vagyok adatbázis romboló, aki még a NASA-nak a rendszerébe is betörik, neeem, én nem… én csak… nem. Mindegy, ez is egy másik történet. Szóval, felhívott, hogy törjek be egy sportegyesületnek az adatbázisába, amit hazafele egy internet kávézóban meg is tettem. Aztán ugye még párszor felhívott, meg beszéltünk, de hogy miért kellett az neki, azt nem árulta el. Taktikázik a huncut. Na.. Történt ezen kívül valami érdekes…? Ja igen! Egyik nap, mikor jöttem haza este fele a suliból (próba) akkor láttam egy részeg csávót, ahogy felszentelt egy Szűz Máriát ábrázoló szobrot a mellettünk lévő templom előtt, azzal hogy telibe rókázta. Hát nem tudom… Én nem ismerem az egyház álláspontját a szent szobrok lerókázása terén, de szerintem pokolra jutás jár érte. Ezt meg is mondtam neki,tök kedvesen és együtt érzően, de erre csak azt válaszolta, hogy „Vezekelni fogok egész életemben”. Hm. Szóval, körülbelül ennyi volt. Jaaaa és hát kifelejtettem a legjobb részt! Szombaton megyünk Neroval vásárolni! Fúúúh! Fúúúúúúúúh! Nagyon izgulok már! Igen, azért is, mert Marynek veszek ajándékot, de legfőképp azért, mert jól meg akarom szívatni Clairet az ajándékkal!