XXXI. Fejezet

– Nero –

            - Az a kedvenc bárom! A Don Pepe’s Girlsről biztos hallottál már ugye? – fürkészte az utat és közben mindkét kezét a kormányon tartotta.

- Igen, arról igen – biccentettem, s én meg őt fürkésztem.

- Na, azzal szembe van az Inferno Kiss bár, amit az én legeslegjobb haverom vezet. Ne ijedj meg tőle, kicsit punk a pasas – figyelmeztetett előre és gyorsan felém fordult. Mosolygott, ami azt sugallta nekem, hogy már egészen lenyugodott.

- Őőő, rendben – pislogtam értetlenül, s ezután az út továbbra is csendben telt. Én éppenséggel a mai napon gondolkoztam. Elég sok minden történt, ami felkavart lelkileg. Ráadásul azon is elelmélkedtem, hogy már megint Sasuke kocsijában ülök. Egyre többet találkozunk, s eddig akármikor összefutottunk, mindig eltöltöttünk együtt egy kis időt. Óvatosan felé pislantottam. Szigorúan az utat figyelte. És most jobban szemügyre vettem egy kicsit. Fekete haja van, ami kékes fénnyel csillog és soha be nem lőtt hatást kelt, főleg az arcába lógó pár kósza tincs. Mélyszürke szemei szinte feketének hatnak, akárcsak Narou fekete (amúgy ritka sötét barna) szemei. Hamvas bőre van… Ami egészen nagy kontrasztot alkot a sötét hajával. De közel se annyira nagyot, mint a két Silverman fehér bőre és éjfekete haja… Az arca is amúgy egész helyes. Ha jobban bele gondolok, kifejezetten az eseteim közé tartozik. Eddig egyáltalán nem olyan, mint az a nyomorék exem, Kaito és mindig megvéd Naroutól, ami egyértelművé teszi számomra, hogy tőle is messze áll. Már egészen belegondoltam abba is, hogy talán kettőnk között ez egy igen nagyszerű barátság kezdete lesz, még a bátyám is bírja – legalább is a poénkodásaiból ezt szűröm le. Miközben ilyeneken elmélkedtem, hirtelen lefékezett az autó.

- Megjöttünk – vette ki a slusszkulcsot a helyéről és már egyből ki is szállt a kocsiból. Követtem a példáját és én is kipattantam az autóból. Becsuktam a kocsiajtót és megkerülve a járgányt, oda sétáltam a hősöm és egyben sofőröm mellé, aki bevárt engem. Lezárta az autót, ami „csipogott” kettőt és bementünk ebbe az Inferno Kissbe. Sötétített üvegajtó vitt be, így nem látod, mi van bent, csak a tükörképedet, viszont bentről látod, hogy mi van kint. Odabent egy részt, amit felfedeztem, hogy meleg volt és az egész helysiég padlóját szőnyeg borítja. Fekete alapon vörös és szürke kombinációjú, mintás szőnyeg. Másrészt meg sötét volt, piros neoncsövek és lámpák világították be a helyet, amitől olyan vöröses árnyalatot kapott minden. Igazi sötét pokol hatása volt. A bútorok többnyire feketék voltak, bőrből és mind kényelmes fotel volt, négyesével párosítva egy kerek, üveglapú dohányzó asztalhoz. Volt az egyik sarokban egy LCD TV, ami persze csak némán szemléltette az adásokat. Valahonnan halkan zene szólt, de ilyen rock féle… Volt három különböző játékgép, volt csocsóasztal és egy darts tábla is. Nem sokan voltak itt, akik bent ültek azok is csak halkan söröztek, néha-néha felröhögtek valamin. Aztán, ahogy belépünk az ajtón, baloldalt a bár közepén van a pult, ami mögött van egy raktárajtó, ahonnan rendes világítás szűrődött ki. A pult mögött persze hatalmas szekrénysor piákkal és poharakkal, no meg sörcsap és stb. A pultban egy kövér csávó állt, aki egyből ránk ordított. Vagy is nem rám, hanem a velem lévő hősre.

- Cső, Sasuke! – intett felénk és a kezében lévő rongyot a nyakába csapta.

- Csá – köszönt vissza jó kedvvel Sasuke és megfogta a karomat, majd odavezetett a pulthoz. A pasas, akinek bemutatott (névszerint Bob) valóban eléggé rockeres punk fazon volt. Barna göndör, hosszú szakállát hajgumival fogta össze, fekete rock bandás pólót viselt, fején fejkendő volt, emellett az arca tele volt piercingekkel, a karja pedig tetoválásokkal.

- Sasuke, csak nem új barátnőd van?! – esett ki a raktárból egy fiatal, vékony srác, aki szintén punk beütéses volt. Piercingekkel és fültágítókkal díszítette a füleit. Szegecses karkötőket és nyakörvet (?) viselt, haja oldalt fel volt nyírva, feje tetején meg kusza szőke szálak álltak rendezetlenül. Rockos ruhát viselt, gondolom, sejtitek milyen volt.

- Nem, nem új barátnő. Csak egy haver – pattant fel Sasuke egy bárszékre, mire követtem a példáját. A srác odajött hozzám és meghajolt (?), majd kezet nyújtott nekem. Bizonytalanul felé tartottam, mire túl játszva a szerepét, megcsókolta a kézfejem.

- Okami Belford, szolgálatára – kacsintott egyet ráadásként.

- Öhm – húztam el a kezem tőle homlokráncolva – Okééé… Ez azért fura volt – jegyeztem meg, bár Sasuke igencsak jót mulatott ezen, akárcsak Bob.

- Okami, neked nem a raktárban kéne pakolnod? – kérdezte hirtelen a dagi pasas, s rosszalló pillantásokat lövellt az előttem ácsorgó gyerekre.

- Hagyjál már öreg, állandóan abba a kurva raktárba poshadok, most had lazítsak már! – szitkozódott Okami és felült a mellettem levő székre.

- Bob, hol a kajám? – szakította félbe vitájuk kezdetét Sasuke.

- Már is hozom, fiam, nyugodjál meg – vigyorgott rá Bob és hátra sietett.

Sasuke közben maga elé vett egy üres hamutálat és rágyújtott.

- Ők a haverjaid? – kérdeztem bizalmasan közelebb hajolva hozzá. Fúj, belélegeztem a cigi füstöt, blah.

- Igen. Bobé ez a hely és Okami az unokaöccse, aki alkalmazottként dolgozik nála. Régebben egy tetováló szalont nyitottak, ott ismertem meg  őket és azóta is jóba vagyunk – mesélte.

- Tetováló szalon? Akkor neked van tetkód? – pislogtam nagyokat.

- Igen, a mellkasomon és a lapockámon is – pillantott végre rám is és nem csak előre.

- És mik? – érdeklődtem.

- A mellkasomra az van írva, hogy The Satan’s Lamb [„A Sátán Báránya”]. A jobb lapockámon pedig egy fordított kereszt, fölé írva pedig, hogy Where’s the God? [„Hol van az Isten?”].

- Nagyon egy bibliai alak lehetsz – állapítottam meg – Ez a sok Isten meg Sátán téma…

- Hát na. Egyébként ezeket mind Bob csinálta és nagyon jók – mondta, én pedig már vártam, hogy mikor hagyja abba a cigizést. Állandóan belélegzem, ráadásul így is dohányszag van idebent.

- Értem – feleltem elfojtott hangon, mert a számon át lélegeztem be a füstöt.

Eközben Bob feltálalta nekünk Sasuke kedvencét, ami történetesen is lasagne volt. Kicsit vonakodva túrtam bele a villámmal az előttem heverő ételre, hiszen anya folyton azt szajkózta, hogy egy ilyen helyen valami mindig kerülhet az italomba… Akkor nyilván a kajámba is. De végül jóízűen beleettem, mert ezek jó fejeknek tűnnek és Sasuke sem olyan. Remélem.

- Amúgy, Narounak is van tetoválása – mondta hirtelen Sasuke teli szájjal, aztán lenyelte és folytatta, mivel érdeklődve néztem rá – Azt is Bob csinálta neki. A mellkasán van.

- És mi van neki ott? – kérdeztem és már mindenféle rosszra gondoltam. Valami elvetemült szövegre, meg ilyenek…

- Evil, I… Evil, You – mondta és evett tovább. Meg se lepődtem, ez telitalálat, ha Narou személyiségét mondjuk. „Én, a gonosz… Te, a gonosz”.

- Amúgy – kezdte megint – Tiffany jól berágott ránk – röhögött fel tömött szájjal és igazán lenézően.

- Na igen – motyogtam, és kellemetlenül leszegeztem az orromat.

- Mi a baj? – tette le a villáját és előrébb hajolt, hogy lássa a kissé előre hulló copfos hajam mögött bujkáló arcomat.

- Ma megtéptek Clarievel az öltözőbe – motyogtam.

- Mert?! – kérdezte kissé ingerülten, mire rá néztem és eléggé rosszallóan nézett.

- Mert, hogy Narou elmondta nekik, mi volt a múltkor – vontam meg a vállam.

- Na, ha még egy ujjal is hozzád ér bármelyik, akkor szólj nekem nyugodtan! Bár kétlem, hogy ezen túl hozzád mer majd szólni – legyintett.

- Uhumm – bólogattam, de valahogy elment az étvágyam, ami kár, mert amúgy nagyon finom volt ez a lasagne. Elég rég ettem már ilyet.

Eltelt nagyjából fél óra, mikor beesett Rayne és akkor kicsit elszabadult a pokol. Konkrétan én Okami társaságát élveztem, mert ezek ketten (Sasuke és Rayne) ivászatba kezdtek. Kőkemény ivászatba. Aztán Rayne hót részegen fel állt a pulttól és kikecmergett az ajtón. Alig bírt megállni a lábán.

- Hova megy?! – kaptam fel a fejem.

- Azt mondta dolga van – szólt oda Bob nekem, aki a pulton fekvő Sasukét ápolgatta.

- Ilyen állapotba nem igazán kéne kocsiba ülnie – aggodalmaskodtam.

- Nem lesz baja, előfordult már az ilyen – legyintett Okami nevetgélve. Eléggé rosszallóan néztem rá, mert szerintem ez nem vicces. És ha karambolozik?!

Felálltam a bőrfotelból és odamentem a pulthoz, hogy lássam, mi van a hősömmel. Hát, most nem volt épp hősies állapotban.

- Ajjaj – ráztam meg a fejem és előhalásztam a telefonom.

- Nincs, ki hazavigyen, mi? – kérdezte Bob.

- Hát, remélem azért lesz – kerestem ki a névjegyzékben Chani számát és tárcsáztam is.

- Cső, hugi, na mi a pálya, hol vagy? – szólt bele.

- Értem tudsz jönni az Infernohoz? – kérdeztem.

Egy kis hatásszünet következett.

- Mit keresel te ott?

- Ajj, csak gyere ide, nem akarok a sötétben hazamenni egyedül – meredtem először Sasukéra, majd az ajtón át kipislantottam a koromsötét utcára.

- Jól van, nem sokára ott vagyok.

– Rayne –

            Hát, azon kívül, hogy eljöttem Mimitől és elmentem Sasukéhez, semmire sem emlékszem! A szó szoros értelmében semmire sem! Na jó, azért derengenek részletek, mint például az, hogy ott volt a bárban Nero és, hogy lehánytam Bob pólóját meg az, hogy kocsiba ültem és elmentem valahová. Aztán ismét Mimire emlékszem, arra, hogy elestem és bevertem a fejemet, meg arra is emlékszem, hogy csókolóztam – talán Mimivel.

Amikor legközelebb magamhoz tértem, az nem önszántamból volt, hanem valaki állandóan rángatott és egy idő után már hangokat is hallottam. De a látásom sajnos az nem volt éppen az eredeti. Homályos volt minden és szörnyen hasogatott a fejem. Sőt, az nem is hasogatás volt, hanem inkább szétvagdaló, eszméletlenül kínzó fejfájás. Nem tudom, meddig szenvedtem, mire végre sikerült felfognom a körülöttem lévő tényezőket. Egy nem túl kényelmes kanapén feküdtem és előttem Joshua állt karba tett kezekkel, idegesen dobogtató lábakkal és eszméletlenül dühös fejjel meredt le rám. Mellette Mimi ácsorgott suliba menős ruhában és eléggé aggódóan fürkészett.

- Ideje indulnod! – sziszegett idegesen nekem.

- Mi történt? – szenvedtem magam ülő helyzetbe, és a fejem fogtam.

- Semmi! Most pedig hagyd el a házam, mielőtt kihívom a rendőröket! – sürgetett Josh, mire kénytelen voltam felkelni. Eléggé nehezemre esett megtalálnom az egyensúlyomat. Még utoljára Mimire néztem, aki szomorú és félő tekintettel méregetett engem is meg a bátyját is, aztán az ajtóhoz támolyogtam, míg végül hideg levegő csapott meg. Már kezdett világosodni, de még elég sötét volt. Odavonszoltam magam az autómhoz és bevágtam magam a volán mögé, de még nem indultam el. Csak ültem ott jó sokáig és próbáltam felidézni magamban, hogy most pontosan mi a fasz van. Végül aztán előkaptam a zsebemből a mobilomat. Reggel hét óra. És volt egy halom nem fogadott hívás. Mind anyutól meg aputól jött, végül jöt egy pár sms is tőlük. Mindegyikben a „Rayne, fiam, hol vagy?” és társai szerepeltek, míg végül az utolsót el nem olvastam. Apa írta:

04:45
Feladó: Faterka.

Rayne, ajánlom, hogy reggelre itthon legyél! Silvermanékkel és Matsukóékkal ütközünk, FONTOS!

Ajjaj, vajon megint mi történhetett? – kérdeztem magamtól. Sóhajtottam egyet és eltettem a telefonomat, majd megráztam a fejem és még fél óráig pihentettem a kobakom a kormányon, mert egyszerűen kibaszott másnapos voltam. Végül aztán erőt vettem magamon és elindultam a kocsival. Baromira kellett koncentrálnom, hogy ne húzzam félre a kocsit, elég nehéz volt és sokáig tartott mire hazaértem, mert úgy kb. 20-al mentem egész idő alatt. De végül be estem az ajtón, ahol az én szerető családom várt.