– Sasuke –
Istenem… már
csak ő hiányzott. Esküszöm, komolyan azon vagyok, hogy felrobbanok.
- Mi lenne, ha nem lennél mindig
ott, ahol én?! Rohadtul nem vagyok kíváncsi a képedre! És mi lenne akkor, ha
nem téblábolnál állandóan, folyton folyvást Nero közelében??!
- Te csak lődd le magad,
Silverman! – kiabáltam rá, már teljesen kikelve magamból.
- Ohohohó – tartotta maga elé a
kezeit egy gúnyos, és nem mellékesen igen lenéző mosollyal – Idegesek vagyunk,
Matsuko? Mi van veled? Bevetted a napi Xanaxodat?
- Eddig se voltam éppen rózsás
kedvemben, de ahogy megjelentél ez már a végletekig súlyosbodott! Kérsz még
egyet a szemed alá? Látom még a múltkori se gyógyult be teljesen!
- Nocsak, nocsak. Mi kavarta fel
ennyire a kis érzékeny lelki világodat? Tényleg elfelejtetted bevenni a
nyugtatót? – gügyögött nekem cinikusan, én pedig már készültem volna, hogy
megfejeljem, de Nero megfogta a karom, és visszahúzott.
- Sasuke, hagyd – mintha
bekönnyezett volna – Menjünk innen – elcsuklott a hangja – Vigyél haza…
Attól, hogy Nerot ennyire
kikészítette ez az egész, csak még idegbajosabb lettem. De nem csak az én
agyvizem forrt, hanem Tiffanyé is, akit szemmel láthatóan zavart, hogy Nero
éppen a karomban csimpaszkodik. És ugyanezt a reakciót láttam Naroun is, aki
körülbelül szerintem gondolatban vagy háromszor felszeletelt, és szembeköpött
egymás után. Szar dolog a féltékenység…
- Csak felidegelte magát azon,
hogy szidtam a ribancát – flegmázott az a lotyó, amire már aztán igazán
elborult az agyam. Utálom ezt a nőt, utálom a hangját, az arcát, a haját, a
gesztusait, az egész lényét megvetem és gyűlölöm! Lelki szemeimmel, már
milliószor láttam holtan…
- Itt nem Nero a ribanc – vágtam
rá a szerintem ésszerű és logikus választ, mire csak puffogva, ahogy szokta,
karba fonta a kezét és ismét hisztizve flegmázni kezdett… mert mást úgysem tud.
- Ja, persze. Amíg kúrod addig
nem az. Addig én se voltam az. De nyugi, majd, ha bocsánatot kérsz a
viselkedésedért, visszafogadlak és ejtheted ezt a kis akármit – nézte le Nerot,
ám itt már betelt az a kibaszott pohár. Egyszerűen a torkának kaptam és a suli
falának nyomtam egész testemmel, és irgalmatlanul szorongatni kezdtem. Mindenki
körénk gyűlt, és félszemmel láttam, hogy Nero kezdi nagyon kínosan érezni
magát. De nem tudtam mit tenni ellene… elborult az agyam. Tiffany ott
fulladozott a markomban, rajtam meg nem igazán az látszott, hogy a közeljövőben
el akarom engedni.
- Soha… ismétlem; soha, nem lenne gusztusom még egyszer
ÚGY hozzád érni! Jobb, ha nem álmodozol, mert csak magadat hülyíted vele!
Utállak. Utállak, mint a szart felfogtad? Előbb dugnék meg egy legutolsó csöves
kurvát, mint téged! Fel fogtad? És, ha még egyszer gondot okozol nekem, vagy
akárkinek, például Neronak a nevetséges, és gyerekes próbálkozásaiddal,
megöllek, megértetted? – sziszegtem. Az iránta érzett mérhetetlen düh, feldúlt
macskaként kaparja a belsőmet. A helyéről kiszaladó portásnak sikerült csak
levakarnia róla. És szolidan ki lettem tiltva az iskolából.
- Sasuke – rohant oda hozzám
Nero, mikor idegességemben, az egyik suli melletti fát kezdtem ütni – Sasuke
állj! – szökkent oda mellém és megragadta az egyik kezem, és maga elé emelte. A
kézfejem természetesen lilulni, és vérezni kezdett, hála a fa kemény kérgének.
- Jajj, de buta vagy – vizslatta
a kezeim.
Nem csak buta, de geci ideges is – kezdtem el
csikorgatni a fogaim, és már ütöttem volna bele ismét, de magához ölelve a
kezeim, lefogott, hogy ne tudjak még egy isteneset bele baszni. Ránézve,
nagyjából lenyugodva tisztáztam magamban, hogy a mostani feladatom nem az
lenne, hogy a fa kérgét verem halálra, hanem hogy Nerot hazavigyem.
- Hogy fogod így kifizetni a
bírságot, ha kitiltottak? – sopánkodott – Ezt igazán nem kellett volna…
- Nyugi, majd beküldetem Rayneval
– legyintettem rögtön – Ne aggódj emiatt.
- De… - kezdett volna bele a mondandójába,
de én közbeszóltam.
- Gyere, hazaviszlek – és ezzel
elhúztam onnan, megfogva a kezét, egyenesen a kocsimhoz. Beülve elindítottam a
motort, persze csak mikor megbizonyosodtam róla, hogy Nero is rendesen beszállt
meg minden. Nem szólt semmit. Ám amikor kikanyarodtam a suli utcájából,
továbbra sem óhajtott beszélni, szóval beszéltem én.
- Nagyon csöndben vagy.
- Csak – válaszolt egy öt
másodperces hatásszünet után – Chani nincs otthon, mert túlórázik, nekem pedig
nagyon nincs kedvem otthon ülni ilyen állapotban…
Erre nem tudtam mit mondani.
Egészen addig, amíg nem jött egy sms-em Bobtól, hogy kaja téren, ma a
kedvencemet csinálják. Ekkor felcsillant szemmel fordultam Nerohoz.
- Akkor elviszlek az Infernoba!
- A hova??- értetlenkedett
– Narou –
Hazaérve
természetesen ismét minden mozdítható dolgot szétbasztam a szobámban. Falhoz
vágtam a székemet, összetörtem a méregdrága cigi töltőmet. Hmm… mit is még? Ja
a számítógép egerem. Elegem van Matsukoból, értitek? Elegem van abból, hogy
állandóan Nero körül lebzsel, mintha jobb dolga nem akadna! Hogy mindig PONT
ott van ahol én is! Ver az isten engem ezzel a gyerekkel, én azt mondom! És ma
Nero megölelte a karját, sőt ráadásul még együtt is távoztak, a Matsuko
kocsijával! REMEK. A tombolásomat Naoki zavarta meg azzal, hogy benyitott.
- Mit művelsz?! – nézett végig a
szobám romjain.
- Feszültség levezetek! – böktem
oda vérben forgó szemekkel.
- Matsuko?
- Ki más? – tártam szét a karjaim
cinikusan röhögve, de valójában majd szétdurrant a fejem.
- Az a gyerek fog megölni téged –
rázta a fejét, mintha nem értené, min akadok ki állandóan – De jobb lenne ha
nem hangoskodnák mert…
- Alszol! Tudom! – rivalltam rá,
aztán csapkodni kezdtem. Elegem van abból is, hogy állandóan alszik ez az átok!
- Nem – vágta rá fapofával, amire
nagyokat néztem – Filmezek.
Hogy-hogy nem alszol?
- Most nincs kedvem. Jössz át?
- Mit nézel? – kezdtem
lenyugodni. Na… az öcsémben ez a jó. A jelenléte annyira álmosító, hogy lenyugszol
tőle.
- Romantikát. Szerinted? Minden
idők 10 legbrutálisabb betiltott filmjeit. Maratont tartok.
Ez kezdett egyre jobban tetszeni.
- Most mi megy?
- Most lett vége a Begottennek. És most kezdtem el a Szodoma 120 napját. Na, jössz nézni vagy
nem?
- Ennyire akarod, hogy veled filmezzek?
– vigyorodtam el kajánul.
- Anyád akarja – forgatta meg a
szemeit – Na, Jössz vagy nem?
Nem volt kérdés; mentem.
Kb. két óra múlva kint ültünk
Naokival a konyhába, éppen valami tegnapi maradékot ettünk (kaviár vagy mi a
fasz volt az…), miközben kibeszéltük hogy a Szodoma 120 napjában a nőknek
milyen szőrős pinájuk volt, mikor apánk csapódott hozzánk, nem épp virágos
kedvében.
- Buzik, beszélnem kell veletek.
Matsuko…. kuss – nézett rám, hogy ne szóljak közben a viszolyogtató név
hallatán, majd folytatta – Szóval Matsuko szólt most, hogy valami lopós kis
gennyláda bukkant fel - csapott le elénk egy jó köteg papírt.
- Nem lehetne inkább szóba
elmondani? – kezdtem el nyavalyogni, de leintett.
- Kuss pina, olvass!
Naokival középre helyeztük a
papirkupacot, és közelebb húzva magam az öcsémhez, olvasni kezdtünk. Mikor a
végére értem, megilletődve meredtem jó apámra.
- A kis lopós geci – ez volt az
egyetlen, amit ki tudtam mondani.
– Mimoza –
Rayne – mint
mindig –, most is rohadt aranyos volt, és hazavitte a valagam. Kiszállva a
kocsiból, persze megkérdeztem, hogy bejön-e, mert Joshua ma nagyon nagyon-nagyooon
sokáig dolgozik. Azaz éjszakás. Ismét. Így kell ledolgoznia azt az időt, amit
itthon töltött velem. De sajnos elutasította, mert elméletileg inni mennek ma
Sasukeval.
- Értem… - biggyesztettem le a
szám – De ne igyál túl sokat, értem?
- Nyugi, nem fogok – vigyorgott
fel rám pimaszul a kocsiból, én pedig bíztam benne, hogy nem fog. De kár volt…
No, de ne szaladjunk ennyire előre. Miután elhajtott, én még ott álltam és
integettem neki, ameddig el nem tűnt a látókörömből az autója. Aztán észbe
kaptam, hogy mi lenne, ha nem kint fagyoskodnék még vagy félórát, hanem pl. be
is csoszoghatnék a jó meleg házba. Igazat adtam az okos kis fejemnek, és
teljesítettem is azt, amit kívánt. Beérve, miután levedlettem magamról a
kabátot, sálat, sapkát, meg a kesztyűt, behajítottam a konyhába a táskámat, és
a hűtő elé ülve, lazán kipakoltam a felét, amit magam előtt feltornyozva
kellett felpakolnom/vonszolnom az ebédlő asztalra. Aztán ledobva magam az egyik
székre, elkezdtem el is pusztítani az előttem heverő összes ételt, mintha egy
teljes héten át kínok közt éheztettek volna. Mikor nagyjából jól laktam (azért
fért volna még belém) felszökdeltem az emeletre, és mosolyogva hallgattam az
alattam meg-megnyikorgó lépcsők megnyugtató zaját. Otthon… édes otthon. A
szobámban ledobtam magamról az iskolai gúnyám, és magamra szenvedtem a bátyám
egyik hosszú ujjú kockás ingjét, amit a nyakamig begomboltam, de ettől
függetlenül irgalmatlanul lógott rajtam. Aztán magamra kaptam egy térdig érő ütött
kopott cicanadrágot, aminek a térde is már ki van szakadva, és leültem… videó játékozni
(ki hitte volna). Bár hegedűn is jó lenne gyakorolni, ugyanis hiába nincs tanár
egyelőre jó lenne nem berozsdásodni. No mindegy… Nem tudom, meddig játszhattam,
de már kint sötétedett. Állj… rosszul fogalmaztam. Konkrétan korom sötét volt.
Na és itt jött a csavar. Csöngettek. Jújj. Mivel ismételten horrort játszottam
ezért ez egy kicsit kiugrasztott a gatyámból, de megnyugtattam magam, azzal;
lehet hogy csak a postás. (Abba már nem gondoltam bele hogy este tizenegy felé,
már nem igazán fog postás jönni, de ne kössetek bele a logikámba, jó?) Szóval
óvatosan letipegtem a lépcsőn, és most annyira nem örültem a lépcsők
nyikorgásának, mint mikor hazaértem. Lábujjhegyen az ajtóhoz lépkedtem, és
kinéztem a kilesőn… vagy minek hívják. De egy kő esett le a szívemről, mikor
realizáltam, hogy csak Rayne az. Ki is nyitottam neki rögtön, ám mikor ott állt
előttem mind a 197 centijével, nem esett nehezemre észrevenni, még az utcai lámpák
tompa fényében is hogy… részeg.
- Te…Te részegen vezettél? –
szűrtem ki a lényeget, a kocsijára nézve.
- Nem – motyogta elég
szórakozottan majd magához húzva megölelt. Na…Remek – Mimi… én úgy szeretlek
téged – motyogta a hajamba.
- E…Ez igazán csodálatos Rayne,
de mi lenne, ha nem az ajtóban konstatálnánk meg az érzéseidet? – pislogtam fel
rá nyöszörögve.
- De én annyira szeretlek…
- Jó, Jó tudom. Hol van Sasuke?
- Nem tom’ – vont vállat -
Asszonta’ rakjam ki a… - itt lefagyott és a levegőt pásztázva elgondolkodott –
A…nem tom’ hol.
- Értem – na ettől okosabb nem
lettem – Gyere be – araszoltattam be magunkat a házba – Cukros vizet kéne
innod!
- Nem, én nem akarok semmit inni
már – ölelt jobban magához, mint egy plüss állatot – Csak Mimivel akarok lenni.
Te Mimi. Én nagyooon szerelmes vagyok beléd! Képzeld még Mimi dobozom is van!
Csak nagyokat pislogtam magam elé. Nekem Süni dobozom volt óvodában. A halott
sünim volt benne. De el kellett ásni a kertben. Szegény Herold.
- Ez igazán szép Rayne, de mi
lenne, ha leülnénk a kanapéra? – csoszogtam beljebb hátrálva, így az engem
ölelgető srác is jött velem.
- Nem mész el?
- Nem fogok – és nagy nehezen
megtalálva a kanapét lecsüccsentünk rá – Tényleg nem kérsz semmit? Valamit kéne
veled kezdeni.
- Ha velem vagy minden rendben
lesz – morogta a hajamba, én pedig az agyamat googlenak használva részegség
ellen kutattam, több-kevesebb sikerrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése