XXIX. Fejezet

– Nero –

            Hát igen, Mimi „balesete” eléggé elvette a kedvem ettől az amúgy is szar sportjátéktól, pedig a „veszteség” nem hagyta helyben a csapatot, mert Mimi amúgy sem volt valami nagy csapatjátékos. Szóval Rayne kicsöngő előtt felkísérte Mimit a mosdóba, nehogy ott a helyszínen hányja el magát, mi meg addig sorakoztunk, mert már csak kb. öt perc volt hátra az órából kicsöngőig. És ez az öt perc mindig egy kis plusz az öltözéshez. Viszont, amikor beálltam a tornasorba, Clarie és Tiffany úgy néztek rám, mint a véres rongyra. Nem sokkal később pedig Lena és a két szőke is. Igazán nem értettem miért ilyen gyűlölködőek, talán még a múltkori miatt?

- Viszontlátásra! – a tanár sípja zökkentett ki a gondolataim közül, így a sípszó után felvonultunk a lányöltözőbe. Odasétáltam ahhoz a padhoz, ahol az én cuccaim, meg Mimié voltak és elkezdtem visszaöltözni normál ruhába. Valamiért egy kicsit lassabban haladtam, mint szoktam. Már szinte mindenki kicsörtetett az öltözőből és már épp végeztem, amikor az utamat állta a nem rég említett szőke és barna hajú picsa csaj. C és T.

- Nero, veled beszédünk van – nézett rám totál lekezelően Clarie.

- Úristen… - tettem le magam mellé a táskám – Mi bajotok van már megint? – kérdeztem felváltva nézve rájuk.

- Nekünk mi bajunk van?! – szólalt meg Tiffany olyan hangon, hogy éreztem, komolyan pipa rám – Neked mi bajod van?! – lökött rajtam egy kicsit, mire én hátra léptem egyet.

- Most mi a fenét lökdösöl?! – kérdeztem erélyesen, hiszen a belőlük és az egész szituációból áradó feszültség kezdett teljesen belém költözni. Összehúzott szemöldökökkel és mérges szemekkel vizslattuk egymást. Bár kettő az egy ellen, az nem túl sportszerű…

- Azt csinál, amit akar! – lökött rajtam Clarie is, mire ismét hátra léptem, ám mielőtt visszahúzhatta volna a kezét, indulatosan belecsaptam, amolyan jelzés képp, hogy ne taszigáljon.

- Naroutól hallottuk, hogy beinvitáltad magadhoz az ÉN Sasukémet!!! – kiabált Tiffany, mint egy dühös csatakanca.

- Ácsi! – intettem le – Mi az, hogy a TE Sasukéd? Tudtommal már nem vagytok együtt… Csak azért mondom, mert úgy tudom, hogy az, akivel megcsaltad, az, sokkal jobb, mint ő!

- Neked mi közöd hozzá?! – ekkor hirtelen egy hatalmas pofon csattant az arcomon, amitől eléggé oldalra csuklottam. Egyből odakaptam, aztán a bennem összegyűlt indulattól én sem kíméltem meg őt:

- Ne ütögess ok nélkül!!! – adtam vissza kamatostul, ami jár neki. Clarie kapta el, hogy ne essen hátra.

- Na várjál csak… – sziszegte a fogai közül, az arcát dörzsölgetve, majd mind a ketten megindultak felém. Hátrálni kezdtem, de hirtelen beleütköztem a padba, s a hirtelen jött lendülettől le is ültem. Ezek meg már a nyakamba voltak és hirtelen elkapták a hajamat és vadul tépni kezdték. Hiába védekeztem, rugdalóztam, egyszerűen ketten simán legyűrtek, közben meg mindenféle jelzőkkel illettek, amik nem is igazak rám… Olyasmiket, mint a kamubarátnő, expasi lopó, hülye kurva, ribanc, mocskos ringyó és társai… Egyik lány sem szereti, ha húzzák, vagy tépik a haját, de ezt a fajta hajtépést, kiváltképp gyűlöli mindenki. Már a könnyeim tömkelege gyűlt össze a szemeimbe, amiket annyira összeszorítottam az elfojtott fájdalom miatt, hogy már azok is fájtak.

Mire végeztek, a fejem fölé tartva mind a két kezemet, összekuporodva reszkettem a padon.

- Csak, hogy tisztázzunk valamit! – magaslott fölém Tiffany – Ha már nem az enyém, még akkor is az enyém és nem a tied! Ha kell nekem, újra az enyém lesz! Remélem, felfogtad és tanultál ebből…

Nem feleltem, igyekeztem még csak rájuk sem pislantani.

- El ne késs a következő óráról, már kicsöngettek. Bár jobb lenne, ha inkább most haza mennél – kuncogott nyertesen Tiffany, aztán sarkon fordult. Clarie még nevetve felém dobta a kezében maradt pár hajszálamat és követte azt a hülye lotyót. Én pedig ott maradtam az üres öltözőben, porig tiporva és ráadásul még meg is tépve… Amint felfogtam a szitut, hogy egyedül vagyok, eléggé kitört belőlem minden és nagy sírásokba kezdtem. Felhúztam a térdeimet és átkulcsolva őket, a homlokomat megtámasztottam rajtuk, így sírtam. Egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy nyikorogva nyílik az öltöző ajtó. Gyorsan elfordultam az ajtó irányából és elkezdtem megtörölni a szemeimet meg az arcomat a hosszú ujjúm ujjával.

- Nero, te vagy az? – hallottam meg Rayne kérdő hangját – Csak Mimi cuccaiért jöttem… - sétált oda hozzám. Ekkor véletlenül felszipogtam egy nagyot, mire abba hagyta a szedelőzködést.

- Miért sírsz? – kérdezte elém lépve. Rá se néztem, csak megráztam a fejem.

- Nem fontos – nyekeregtem rekedt hangon. Az egész fejem sajog még mindig.

- Van köze ennek ahhoz, hogy a folyosón találkoztam Clariekkel, akik végtelenül nagyon röhögtek valamin? – kérdezte sokat sejtetően.

- Lehet – sóhajtottam – Mimi hogy van? – kérdeztem terelve a témát.

- Hányt az előbb. Most várja a ruháit, utána lekísérem az orvosiba.

- Jobbulást neki – álltam fel és az öltöző mosdó részébe igyekeztem, hogy rendbe szedjem magam. A hajamat inkább felkötöttem és az elkenődött szempilla spirált is leszedtem. Hideg vízzel megmostam az arcom, és úgy éreztem némileg készen állok rá, hogy kilépjek a tömegbe. Rayne végül is jó fej volt, mert megvárta, amíg összeszedem magam, aztán kiléptünk együtt az öltözőből és átmentünk a suli épületébe, ahol a diákok nagyban már a folyosót uralták. Rayne elszaladt Mimiért, én pedig felmásztam az első emeletre, miközben becsöngettek. A szekrényemhez léptem, hogy betuszkoljam a tesi cuccomat a többi cuccom közé, s eközben a folyosó már üresedni kezdett. Hirtelen megállt mellettem valaki és a szekrényajtómat csak úgy becsapta az orrom előtt. A hirtelen történtektől felgyorsult a szívem és mire átfutott volna az agyam azon a listán, miszerint ki lehet ez, már elém is tárult a tett tulajdonosa. Aki nem volt más, mint idősebbik Silverman.

- Hallom, Tiffanyék adtak neked egy kis előzetest – morogta nem túl barátságos ábrázattal és vészesen közel hajolt hozzám.

- Mi az, hogy előzetest? – húztam össze bátortalanul a szemöldökeimet.

- Mert a java az még hátra van. De azt nem tőlük kapod meg, hanem tőlem! Melegen ajánlom, hogy kerüld el Matsukot, különben nem leszek többé kedves veled… De vele se – fenyegetőzött.

- Te most fenyegetsz?! – háborodtam fel és hátrébb léptem egy kicsit, hogy az ő gusztustalanul túltengő bagó és jellegzetes Silverman szagán kapjak némi friss oxigént is – Mellesleg eddig sem voltál velem kedves! – tettem még hozzá.

- Akkor majd megtudod milyen az, amikor tényleg nem vagyok az – simította meg a jobb orcám.

- Gyere már te fasz – ragadta meg hirtelen a mellettünk elhaladó öccse és bevonszolta a testvérét a termünkbe. Megsemmisülve álltam egyhelyben, végül nyeltem egy nagyot és sóhajtva bezártam kulccsal is a szekrényemet.

- Nero, nem jössz? – jelent meg mellettem Leon.

- De megyek. Ülsz mellém? – kérdeztem félősen.

- Mimi?

- Orvosiba van... Eltalálta a kosárlabda tesi órán – mondtam, mire megértően bólintott és együtt mentünk be a terembe. Amikor beléptem, az első padban ülő gonosz vigyorgó arcokkal találtam szembe először magam, sőt még integettek is. Nyomorultak. Leonnak erről egy szót sem szóltam a nap hátra levő részében. Aztán órák után újból értelmet nyert a „véletlenek mindig vannak” mondás. Mert olyan „jókor voltam jó helyen” vagy „jókor voltam rossz helyen” vagy „rosszkor voltam jó helyen” (nem tudom melyik, tényleg) dolog történt, hogy huh. Na de csak szépen sorjában. Szóval, mikor kicsöngettek az utolsó óráról, úgy slisszoltam ki elsőnek a teremből, mintha puskából lőttek volna ki. Magamra kapkodtam a kabátomat és siettem is le a lépcsőn. Csak, hogy sajnos a két liba, akik ma jól szétszedtek, ráéreztek a dologra, és utánam siettek.

- Hova rohansz Nero ribiii?! – kiabálták utánam. Kilöktem a suli ajtaját és már mentem is volna vakon tovább, amikor hátulról két kéz lökött előre. Én pedig dőlni kezdtem arccal a lépcsőnek, és simán előre eshettem volna, betörhettem volna az arcomat, ha nincs ott Sasuke (akit ezen túl a hősömnek fogok hívni, hiszen eddig mindig ott volt mindenhol, ahol kellett).

- Te normális vagy?! – kiabált a hősöm hirtelen, de nem nekem. Hanem Tiffanynak, aki megkísérelte azt a merényletet, hogy lelökjön a lépcsőn.

- Te meg mit keresel itt?! – kérdezte Tiffany – Csak nem ehhez az álszent ribanchoz jöttél megint, mi?!

- Először is. Az álszent ribanc itt az te vagy – engedett el engem a hős – Másodszor, nem értem mi a francokat hepciáskodsz, amikor te csaltál meg és én vagyok az áldozat! Harmadszor pedig… jöttem befizetni a bírságomat, ami szintén miattad van! – bökött az ujjával a csajra.

- Nem én tehetek róla, hogy múltkor nem értél rá, mert mentetek baszni! – rázta a fejét idegesen a lány, Clarie pedig csak a fejét kapkodta köztük, akárcsak én.

- Nem baszni voltunk, hanem visszaszerezni az iratait Naroutól, aki meglopta!

- És miért mentél vele?!

- Mi közöd hozzá?! – Sasuke úgy beszélt a lánnyal, mint akit menten megfojtana. Meg is értem.

- És miért épp most jössz be, amikor mi végeztünk?! – tette fel az újabb kérdést Tiffany.

- Mert reméltem, hogy ilyen tájt esetleg már nem látom bent a te pofádat, és nem kell veled összefutnom, de ezek szerint sajnos elnéztem – mérgelődött a hősöm.

- Jha persze, tudod kinek – nézte le a csaj.

- Tiffany, elegem van belőled – indult meg felé Sasuke, mire nyílt mögöttük az ajtó.

- Matsuko, nem hiszem el, hogy mindenütt ott kell lenned!! – jött ki rajta Narou eléggé idegbeteg fejjel. Itt már lesütöttem a szemem. Balhé lesz megint, úgy érzem.

– Rayne –

            Még a Neros incidens után visszasiettem Mimozához, aki gyorsan magára kapkodta a ruháit. Persze inkább megvártam a folyosón, mert fasznak se kellett volna még egy olyan cikis pillanat, mint ami az előbb lezajlott. Igen, jól tudjátok, felállt a faszom. És, ha az én faszom feláll az nagyon rossz, mert nehezen akar lelankadni. Erős önkontroll kell hozzá.

- Kész vagyok – jött ki Mimi végre és a fejét fogta.

- Akkor gyere, lekísérlek az orvosiba – fogtam meg a kezét, mire ő mind a két kezével az én karomba csimpaszkodott, hogy el ne essen vagy valami.

- Clarie és Tiffany terveznek valamit – szólalt meg hirtelen.

- Szerintem már végbe is vitték a tervüket – közöltem mereven előre nézve.

- Hogy érted?!

- Az öltözőben bent volt Nero és sírt. Mellesleg eléggé csapzott volt a feje, mint akit most szedtek ki a kutya seggéből – ecseteltem az imént látottakat.

- Te jó ég – állt meg, ami miatt nekem is meg kellett állnom – Azonnal meg kell őt keresnem, és meg kell vigasztaljam! Utána meg jól felrúgom azt a két luvnyát a holdra!!! – puffogott a végére és megindult a lépcsők felé, de megragadtam a karját és visszatartottam.

- Állj meg, szerintem jobb nem beleavatkoznod! – néztem rá.

- Szerintem meg de, jobb lenne, hiszen a barátnőm! Ő is megvédett, amikor az antikváriumnál belém kötött Narou! Én is megfogom ettől a két köcsög kurvától! – nézett a szemeimbe totál elszántan.

- Majd akkor leverheted őket, ha már rendbe jöttél, de mivel szerintem ezer százalék, hogy agyrázkódásod van, ezért az első utad az orvosiba fog vezetni! – kezdtem el húzni őt indulatosan a másik irányba.

- Aú, Rayne, letéped a kezem!! – nyafogott, mire megálltam és elengedtem őt. A karját dörzsölgetve és tekergetve nézett fel rám – Fáj ám – szenvedett.

- Bocsi – vetettem oda neki.

- Jól van, menjünk – sóhajtott szomorúan és nyújtotta a kezét, mint egy kisgyerek. Megfogtam a kacsóját és meg sem álltam vele az orvosiig. Ott egyedül kellett bemennie, mert a vén kurva felküldött engem órára. De persze én nem mentem fel, hanem leültem az egyik folyosóra kitett padra és hátradőltem kényelmesen a falnak támaszkodva. Benyúltam a zsebeimbe és kivettem az ott megbújó összegyűrt kis papír fecnit, amit széthajtva bosszúsan tanulmányozni kezdtem. Na, szerintetek kit húztam? Lena Frremant. Ezt a kurva nagy kicseszett pechet, basszátok meg!!! Nagyon felkúrtam magam rajta, mert én Mimit akarom megajándékozni osztálykarácsonyon. Ekkor hirtelen két fiú osztálytársam közeledett felém. A két lógós… Mindig késnek napközben óráról, biztos megint elbújtak az egyik folyosóvégében cigizni. A helyi raj gyerekek. Ám, a köztük zajló beszélgetés megcsapta a fülemet. Bár még nem értek oda hozzám, a kihalt folyosó akusztikája és az én remek fülem eléggé sok erényt adott ahhoz, hogy tisztán kivehessem, épp azt vitatják melyikük kit húzott. Az egyikük Naokit a másikuk pedig az én Mimimet.

- Cső Rayne – értek oda hozzám.

- Csá – köszöntem vissza flegmán – Figyelj csak – szóltam utána annak, aki köszönt. Erre persze mind a ketten satu féket vetettek és érdeklődve néztek rám. Érthető, hiszen eddig sose beszélgettünk – Mimit húztad? – kérdeztem rá a lényegre.

- Igen. Jó tré nem? – röhögött fel kínosan, nekem meg összeszűkültek a szemeim – Valami jó csajt akartam volna. Lett volna egy-két tippem – röhögtek össze a haverjával.

- Értem én – ejtettem meg egy gúnyoros vigyort, majd felálltam a padról – Hát figyelj, én Lenat húztam, és mivel ki nem állhatom azt a mocskos ribancot, azt javaslom, cseréljük el.

Összenéztek, és némán megvitatták, hogy ez most mi.

- Őőő… Figyelj, haver, jó lenne meg minden, mert Lena fullos csaj, de nem akarok intőt kapni – húzta el a száját és a kezében szorongatott kis papír fecnire meredt, majd rám – De azért kösz.

- Úgy látom nem értetted a lényeget – ráztam meg a fejem és közelebb léptem hozzá – Mert ez igazából nem javaslat, nem kérés volt… Hanem úgymond, parancs. Azt akarom, hogy cseréljük el – néztem rá szúrósan.

- Nem akarok intőt! – szűrte ki a fogai mögül kissé feszülten, de ami nem tetszett azaz, hogy nem érti, amit akarok. És az sem, hogy úgy mondja ezt nekem, mintha elsőre nem értettem volna, tehát fogyatékosnak tart.

- Most nem elfér ott a többi mellett? Hiszen már van neked egy pár…

- Nem érdekel akkor se – rázta meg a fejét tiltakozóan.

- Tuti bejön neked Mimi, csak titkolod itt a menő csávók előtt – bökte meg a könyökével röhögve a másik srác. Nyilván ezt egy óriási poénnak szánta, de senki sem nevetett. Én azért sem, mert Mimi csak is nekem jöhet be, senki se tudja meg, hogy igazából ő milyen jó nő i s valójában!

- Inkább menjünk órára, így is késésben vagyunk – ajánlotta fel a Mimit húzó tag.

- Ha ide adod a Mimi nevét illető cetlit, akkor mehetünk. Ha nem, akkor még egy darabig itt maradunk – biccentettem.

- Ajj, haver, hagyjál már – legyintett le, mire én elkaptam a karját és kicsavartam. Felordított, de befogtam a száját, mert a hangtalan folyosón eléggé zavaró. Ez után még dühösen a szemébe néztem, aztán egy hatalmasat lekevertem neki, mire elterült a földön.

- Ember, neked meg mi bajod van?! – hangzott fel a haverja.

- Te is kérsz egyet?! – emeltem fel az öklömet felé, mire csak összerezzent és kussba maradt – Én is így gondoltam.

Leguggoltam a földre, felvettem a srác cetlijét, amin Mimi neve volt és a srác zsebébe pedig belegyűrtem a Lena nevét tartalmazó papírdarabot.

- Kösz a nagylelkű cserét – veregettem meg a szenvedő alak vállát, majd elsétáltam otthagyva őket. Visszamentem az orvosihoz és egy győzelmi sóhajjal a zsebembe gyömöszöltem a papírdarabot. Nem tudom, mennyi ideig ácsoroghattam ott, de már szarrá untam az agyam és szinte állva elaludtam a falnak dőlve, amikor Mimi vége kijött onnan.

- Haza küldenek pihenni – mondta felnézve rám.

- Akkor gyere, hazaviszlek – löktem el magam a faltól.

- De igazolatlanod lesz! – pislogott nagyokat.

- Kit érdekel? – rángattam meg a vállam. Majd elintézem.

- Hát jó, de nem szükséges miattam lógnod! – indultunk meg a suli kijárata felé.

- Érted bármit – öleltem magamhoz, így sétáltunk.