– Mimoza –
Dúdolgatva
néztem a kezemben lévő papírt, miközben lógattam a lábam a székről (nem ér le a
lábam). Mary rendes lány, neki örömmel fogok ajándékot venni. Együtt jártunk
kilencedikben olvasókörre, szóval azt hiszem, tudom, miket szeret. Hát a komoly
zenét biztosan. Vivaldi, Mozart… ilyenek. Vagy valami jó könyvet… vagy
szappant! Imádja az illatos szappanokat. De ne arra az Oriflamere gondoljatok, hanem ilyen növényi aromákból készülteket.
Meg szereti az illatgyertyákat is. Már alig várom, hogy megvegyem őket! Addigra
gyűjtök! Nincs pofám Joshuatól pénzt kérni. Illetve szerintem illik a saját
pénzünkből megvenni az ajándékot nem? Legalábbis én sajátból fogom mivel,
nagyon jó embert húztam, szóval úgy örültem, mint kisgyerek a cukorkának, de
nem teljesen mert csóri Nero… Ő eléggé kifogta. Szerintem semmi kedve Clarienek
ajándékot venni. Bár neki ki venne szívesen…
- Ne aggódj, majd segítek
választani – próbáltam jobb kedvre deríteni egy bátorító vigyorral, de nem
igazán jártam sikerrel.
- Nem kell, Mimi. Már tudom, mit
veszek neki! – nézett rám epésen, és kezét ökölbe szorította, így összegyűrve a
papírt, és a tolltartójába dobta azt.
- Na? – pislogtam nagyokat, mert
tényleg azt hittem kitalált valamit, de naiv voltam.
- Vibrátort! – rakta karba a
kezét idegesen prüszkölve.
- Figyelj Nero… Cserélhetünk, ha
gondolod – ajánlottam fel vállba lökve, hátha ettől jobb kedvre derül. Én se
vennék szívesen Clarienek ajándékot, de ha ettől Nero jobb kedvű lesz, akkor
beszenvedek egy illatszerboltba, lekapok egy parfümöt a polcról, plusz valami
csokit, (vagy disznó vicc gyanánt talán még egy pénisz alakú nyalókát is
bedobnék a zacskóba) és ennyi.
- Nem kell Mimi – simította meg a
karom megenyhülve – Bocsi. Nem akarom, hogy intőt kapj! Majd ketten kitalálunk
ennek a kurvának valamit.
- Pontosan – húztam széles
vigyorra a szám – De előre leszögezem, hogy egy péniszes nyalóka kell neki!
A következő óra tesi volt. Nos,
tudnotok kell, hogy számomra a tesi testesíti meg a pokol legmélyebb bugyrait.
Ebben minden közrejátszik. A gyenge végtagjaim, a lustaságom, a törékeny
porceláncsontjaim. Minden. Majdnem minden tesi órán szabad szemmel látható a
szenvedésekkel teli unalmam fizikai megnyilvánulása. Főleg játékoknál. Na, azt
inkább hagyjuk. Legszívesebben kitöröltetném a tesit a tananyagból! Minek
testnevelés? Az én testemnek nincs szüksége nevelésre. Jól megvan az a nélkül
is. Ja… nem vagyok tesi rajongó. Mindegy. Nagy nehezen levánszorogtam az
öltözőbe, magam után húzva a földön a sima fekete ütött kopott tornazsákom.
Közben persze folyamatosan panaszkodtam Neronak, hogy ez mekkora egy szar.
Pedig nem szoktam panaszkodni, de a tesi az... fúh. Beérve szembesültünk vele,
hogy a többiek már nagyban öltöztek, nekem pedig az is nehezemre esett, hogy
leszenvedjem magamról a kardigánom. Szóval, mint holmi kisgyereknek, néha Nero
segített pl kikötni a cipőm meg ilyenek, mikor ő már rég átöltözött (hogy
csinálja??). Mikor mi lányok bekutyagoltunk a terembe, addigra a fiúk már rég
rúgták a bőrt. Ugyanis a térválasztó mögött, ők már nagyban focizhattak. Na,
mennyiben fogadunk, hogy mi gimnasztikázni fogunk? Nem is tévedtem. A tesi tanárnő
éppen olyan kedvében volt, hogy „ugyan már csináltassunk 25 perc gimnasztikát
ezekkel a szaréletűekkel”. Szóval, ja. Meghaltam. Ám a végleges agyhalál ott
következett be, mikor kijelentette hogy kosár. Kosár. Értitek?! Na most, hogy értsétek min borultam ki: 152 centi,
óriási kemény kosárlabda, kosárpalánk… értitek már?! Remegő lábakkal vártam,
hogy beválasszanak (Nero csapatába kerültem, ugyanis ő volt az egyik
csapatkapitány, a másik Lena... fúh az a nő te) és elkezdődött a játék. Nem
írnám le nagyon részletesen, mert az egy évezred lenne, hogy kb. egész játék
alatt a sarokban álltam és remegtem és, hogy Rayne a választócucc mögül
pásztázott aggódva, Nero meg a pályáról pillantott felém néha kissé
nyugtalanul, hogy élek-e még, vagy a kéztördelésembe belehaltam. És, hogy
Tiffany és Clarie valamit nagyon beszéltek Narouval, mikor ő csereként ült a
padon és, hogy lopva gyilkos tekintettel a barátnőmet vizslatta az a két céda.
Narou nagyon magyarázott nekik valamit. És ez engem módfelett érdekelt. Nos,
közelebb akartam menni, kihallgatni őket. (Jajj, de titkos ügynök vagyok,
halljátok. Na az elkövetkezendő eseményből rájöttök, hogy nagyon nem az én
területem ez. Mission Failed azt hiszem, ezt mondják az ilyen bakikra) Szóval,
tipegtem volna közelebb, nagyon lapulva, kihasználva a kicsi, vézna,
láthatatlan alakomat. Nagyon ezzel nem volt baj, hiszen tényleg, senki sem vett
észre... kivéve a labdát. Ugyanis már csak pár méterre voltam a lezajló
beszélgetéstől, mikor egy óriási kemény dolgot éreztem a halántékomnál.
Eltaláltak. Egy duci, izmos lány volt a támadóm, az osztályunkból, szóval
mondanom se kell, hogy úgy elterültem a tesi terem padlóján, hogy ti se
csináltátok volna különbül. Ez a támadás az én törékeny testem ellen, felért
egy ágyúlövéssel. Rögtön négyen szaladtak oda hozzám. Az egyik Nero, a másik
Rayne, a harmadik a tesi tanár, a negyedik Sarah (a támadóm) volt. Az első
kettő szajkózta, hogy „Mimi… Mimi, jól vagy?” az utóbbi pedig „Legyél férfi,
lányom! Nem csaphatott ez olyan nagyot!” Sarah pedig csak állt ott és valami
bocsi félét makogott megszeppenten. Nagy nehezen ülő helyzetbe szenvedtem
magam, és bágyadtan pásztáztam körbe a tornatermet, egészen addig, amíg
realizáltam, hogy Nero, épp mellettem csücsül. Akkor épp leszartam a fejfájást,
vagy az ütést, akkor épp arra koncentráltam, hogy elújságoljam neki, Narou
pletykált valamit Tiffanyéknak és ők meg vészjóslóan bámultak rá. De amire
feleszméltem, a félálomszerű kómámból, már az öltözők melletti mosdóban álltam,
és valami nagy, hosszú ujjú (nagyon hosszú ujjú) kéz fröcskölte rám a vizet.
- Mimi…Mimi, magadnál vagy?
Nehogy te is agyrázkódást kapj itt nekem! Hánynod kell? Most gyógyultál meg!
Ez Rayne hangja.
- Késő, szerintem nem hogy
agyrázkódást kaptam, de a gógyim egy 360 fokos fordulatot vett a koponyámban,
de nyugi, jól vagyok – nyekeregtem kellemetlenül, ám ekkor beugrott – Nero! –
kapaszkodtam a pólójába – Nero! Szólj Neronak, hogy… - ám itt elkapott a
hányinger és berohantam az egyik fülkébe, és kiengedtem, amit ki kellett. Csak
én lehetek ilyen szerencsétlen… Most gyógyultam meg. De már most leszögezem,
hogy nem maradok otthon, isten engem úgy segéljen, be fogok jönni! Ám hiába
engedtem ki, amit ki kellett, a tesi pólóm, és a cicanadrágom ezt nem úszta meg
sérülések nélkül, szóval levettem magamról őket. Hajj… már csak ez hiányzott.
Bár Rayne előtt nem szégyelltem magam. Kicsit sem. Nem tudom… Ő az egyetlen fiú
a bátyámon kívül, akitől nem tartok. Előtte még meztelen is lennék, azt hiszem.
Azt mondják olyan vagyok, mint egy gyerek és egy kiskutya borzalmas keveréke.
No mindegy. Szóval egy szál melltartóba és bugyiban kicsoszogtam a fülkéből, és
dideregni kezdtem
- Az öltözőbe vannak a ruháim –
böktem oda neki vacogva, de mikor meglátott, mintha szellemmel állna szemben,
úgy fordított nekem hátat, és a pólóját elég erősen próbálta lehúzni az ágyéka
elé – Izé… - értetlenkedtem – Idehozod őket légyszi?
- Hozom… - csak ennyit mondott
nyugtalanul és ki is sietett, én pedig nem értettem mi a ménkű folyik itt,
szóval ott álltam egy száll fehérneműben, félrebiccentett fejjel és francnak se
értettem semmit. Pisilnie kell?
– Sasuke –
Apám délelőtt
elég sietősen hivatott be a szobájába. Nem volt világos mi ennyire sürgős, ám
mikor belépve megláttam nyugtalan ábrázatát, tudtam, hogy valami komoly ügy lehet.
- Mi a helyzet? – ültem le az
egyik fotelbe a szobában.
- Egy elég kínos ügy tárult elénk
fiam... – pakolászott az asztalánál.
- A rendőrséggel akadtak zűrök? –
találgattam félig fel vont szemöldökkel. Ötletem se volt, miért néz ki úgy,
mintha puszta kézzel meg tudna fojtani most egy gorillát.
- Óh! Bárcsak az lenne… -
forgatta meg a szemét, és gondolom megtalálta, amit keresett, mert egy papírköteget
vágott az ölembe – Olvasd el!
- Nem lenne egyszerűbb elmondani?
– nyavalyogtam.
- Nem, ezt látnod, és olvasnod
kell – mondta ellentmondást nem tűrően, én pedig csak gondterhelten sóhajtva
kezembe vettem a papírt és neki láttam. Ám amit ott olvastam, attól a vér is
megfagyott az ereimben. Tegnap találtak egy hullát. A város melletti folyóban.
Azt hiszitek ez rendített meg ennyire? Óh nem… inkább az, ahogyan azt a hullát
megölték. Vízbe fojtották, (ez a mi családunk módszere a gyilkosságokra),
kivágták a nyelvét, kiszúrták a szemét (ez a Silvermanek módszere a
kivéreztetésre) és a szíve nem volt meg, és gyémánt alakban vágták ki a
mellkasából (ez egy az egyben Crusaderék technikája) Összeszűkült íriszekkel
meredtem apámra, aki a körmét rágta idegességében.
- Van ötleted ki volt? –
kérdezte.
A fejem ráztam.
- Szerinted a Silvermanek?
- Kétlem, ezt a hullát ma
hajnalban találták meg, és itt azt írják, hogy este kilenc körül ölték meg…
Apa, akkor Narou velem verekedett, Naoki érte jött kocsival, az apja pedig
veled tárgyalt..
- Igaz, Crusaderék?
- Rayne Miminél volt, az apja és
az anyja pedig valami estélyen. Megilletődve meredtünk magunk elé és fogalmunk
sem volt arról, hogy most mi legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése