XXI. Fejezet

– Joshua –

            Van egy szokásom, hogy éjszaka, mikor rosszul alszom, ránézek a húgomra, hogy ő itthon van-e és, hogy minden rendben van-e vele. Ne kérdezzétek miért, ez egy ilyen… testvéri szokás nálam. Szeretem tudni, hogy ő is jól van. Ezt mind csak azért teszem, mert van egy nem túl fényes családi múltunk, ami gyakran visszatérnek álmainkban. Velem ritkábban fordul elő, hogy ezzel álmodok, nekem leginkább napközben jut eszembe egy-egy részlet, amit nagyon rossz felidézni.  Na mindegy. Szóval, így tettem ma este is, mert egy rémes álom rázott fel, s amikor benyitottam hozzá, meglepődve láttam, hogy bágyadtan ül az asztalánál.

- Mimi, minden rendben? – mentem oda hozzá. Lassan felnézett rám és megrázta a fejét – Anyával álmodtál? – kérdeztem,

- Nem – motyogta – Apával.

Nem szóltam semmit, csak magamhoz vontam. A teste tűz forró volt és vizes. Apa meg sokkal kegyetlenebb, gonoszabb és rosszabb volt, mint anya.

- Gyere, feküdjünk le – javasoltam, mire szipogva bólogatott és együtt bebújtunk az ágyába. Magunkra húztam a takarót, őt pedig szorosan magamhoz öleltem. Így aludtunk el.

Másnap reggel én keltem fel szokásosan korábban és éppen a konyhában bíbelődtem a napi szendvicseinkkel, amikor hallottam, hogy Mimi csoszog le az emeltről… két nagy tüsszögés közepette, amit még vagy három kísért és egy nagy „szívjukfelataknyunkatazagyunkba” orrszívás. Egyből félbe hagytam mindent és már a lázmérővel a kezembe sétáltam elé.

- Ülj le és tedd ezt a hónod alá – utasítottam, miután szemügyre vettem a szokásosnál is sápadtabb arckifejezését. Csak bólogatott, majd elvette tőlem a lázmérőt és bevonult a nappaliba. Kb. öt perc után én is utána mentem és leültem mellé.

- Na?

- Még nincs semmi – mondta olyan orrhangon, amiről egyből azt állapítod meg, hogy tele van az egész feje takonnyal. Még kb. egy percig ott ültem, mikor végre csipogni kezdett a lázmérő és elvéve tőle szinte sokkot kaptam.

- Te jó ég, Mimi – meredtem rá a számokra – Majdnem 40 fokos lázad van!

- Ajj már – csapkodott – De ma jön be Eugene és bekell neki vigyem a házikat!

- Hát, majd most nem fogod. Szólj annak a barinődnek, hogy délután jöjjön el érte – javasoltam – Ma én se megyek dolgozni, fel is hívom a főnökömet – indultam meg a telefonomért, amit a konyhában hagytam. Eközben persze hallottam Mimi nem tetszését és morgását, de nem tud meghatni.

Gyorsan lebeszéltem a főnökkel, de mivel ma reggel tudtam szólni, hogy ma ember hiányban lesz, ezért levon a fizetésemből… Kurva jó. Na mindegy, a húgom akkor is fontosabb!

- Tessék – mentem fel Mimi szobájába immár egy bögre forró teával és pár gyógyszerrel.

- Utálok ilyen tápos lenni. Nem rég voltam beteg – morgott elvéve tőlem a bögrét és legurította a tablettákat.

- Látod, ezért mondom mindig, hogy öltözz fel rendesen – ültem le az ágya szélére – Nem véletlenül kérem…

- De én nem is fázok, akkor meg minek öltözzek fel annyira?! – háborgott.

- Attól még, hogy nem fázol, attól még könnyedén megbetegedhetsz! – korholtam, mire csak a száját húzta és puffogott.

- Legalább videó játékozhatok egésznap.

- Meg aludhatsz is egésznap – tettem hozzá.

- Jha, hogyne.

– Nero –

            A reggelem baromi szarul indult! Tudjátok milyen érzés kora reggel, fél zombiként szendvicskészítés közben egy hangos sikolyra magadhoz térni? (A bátyámat ebből a szempontból jobban sajnálom, mert ő még aludt és állítása szerint, ijedtében leesett az ágyról.) Hát elmondom egy mondatban, mert egy szót, egyszerűen nem találok rá: a szíved felugrik az agyadba, és észvesztve rohansz ki a hidegbe, hogy lásd, mi történt. Chani okos módon mindössze egy térdig érő gatyában és egy papucsban jött ki velem. Szinte sokkolva figyeltük, ahogyan a szomszéd kislány magánkívül sír és ordít egy vérbefagyott kutya tetem fölött. Az odagyűlő szomszédok is megrettentek. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy a szomszéd kutyáját tegnap este valaki csak úgy megölte. Ráadásul igen „poénos” gyilkos lehetett, mert vérrel felírta a betonra, hogy „Vaú”. Chani ragadta meg a karom és húzott be a házba. Kintről még egy szomszéd mondatát hallottam:

- Először csak ez a kutya, majd egy ember, utána pedig egy család…

A bátyám persze próbált hidegvérű maradni és a pánikos arckifejezésemet látva, csak annyit fűzött hozzá, hogy valakit biztos idegesített az egész napos ugatása és lepuffantotta. Képzelhetitek ezzel mennyit segített… S, ha ez nem lett volna elég, Mimi küldött egy sms-t, hogy ma tuti nem jön, mert belázasodott és eléggé beteg lett szegény. Természetesen suli után az első utam hozzá fog vinni.

Már a suliban voltam és Leon elképedve hallgatta a sztorimat, amit a meggyilkolt kutyáról, meséltem, amikor Narou hirtelen megállt mellettünk és röhögni kezdett, majd csak ennyit mondott: Vaú. Furcsán néztem utána, ahogy a helyére vonult, Leon fogta meg a karom.

- Ez egy idióta, nem tudja mi a jó vicc – sziszegte.

- Ez szerintem semmi jó dolgot nem tud – ráztam meg a fejem.

Mikor becsöngettek az első órára, a hetes felírta a hiányzókat a táblára. Elég sokan hiányoztak. Például ugye Mimi, Clarie, Tiffany, Selby (ő az egyik platina szőke tag), Naoki, Rayne (a lógós) meg még pár fiú. Az első óránk matek volt és sajnos bármennyire is igyekeztem odafigyelni, egyszerűen nem ment. Nagyon lekötött a ma reggel történtek, meg az a vérrel írt felírat… S ekkor hirtelen valami felismerés csapott meg.

Kicsöngetéskor egyből Narou padja elé álltam, aki meglepődve nézett fel rám.

- Segíthetek, drágám? – kérdezte kaján vigyorral.

- Te voltál! – közöltem vele idegesen.

- Micsoda?

- Te ölted meg azt a kutyát! – vádaskodtam.

- Bizonyítsd! – dőlt hátra kényelmesen és feltette a lábait a padra.

- Mi történik? – jött oda Leon.

- Mi közöd hozzá? – nézte le Narou.

- Ő ölte meg a kutyát! Azt mondta vaú.

Erre Narou önfeledt nevetésbe kezdett.

- Most meg min nevetsz? – kérdeztem összehúzott szemekkel.

- Ez annyira vicces – kezdte – Azt mondta vaú – ismételte el az én mondatomat röhögve.

- Egyáltalán nem vagy vicces! – sziszegtem – Miért csináltad?!

- Nem tudod rám bizonyítani, hogy én voltam – vigyorgott rám, abbahagyva a röhögést – De, ha gondolkoznál egy kicsit, akkor mindenre rájönnél.

- Nero, miből gondolod, hogy ő volt? – kérdezte Leon tőlem.

- Mert ő nem is azon a környéken lakik, honnan tudta, hogy mi volt a betonra írva?! – kérdeztem vissza.

- Miért, te tudod hol lakik Narou?

- Igen, a város másik végében – feleltem.

- Honnan tudod, Nero? – lepődött meg – Voltál nála???

- Igen, honnan tudod, Nero, voltál már nálam? – kuncogott Narou.

- Fogd be! – sziszegtem oda neki.

- Megint produkálod magad, Silverman? – jelent meg mellettünk hirtelen Rayne. A kis késő.

- Én ugyan nem, Crusader, ők provokálnak engem!

- Biztos van rá okuk. Nero – fordult felém – Hol van Mimi? – kérdezte.

- Mimi beteg, Rayne. Ma nem jön – mondtam.

- Adta az ég – szólalt meg Narou, mire mind a hárman mérgesen néztünk rá.

- Mi van veletek? Összefogott a Narou ellenes csapat? – kuncogott jól szórakozottan és elkezdett hintázni a székkel.

- Nero, te hogy kerültél Silvermanhez? – tért vissza a témához Leon és úgy nézett rám, mint aki ezt nem akarja elhinni.

- Igen, Nero, hogy kerültél hozzám?

- Arra volt dolgom, mert ez a szemét meglopott! És volt, aki segítsen nekem és elvitt hozzá…

- Ki volt az? – faggatott Leon.

- Mondd el neki, Nero! Mondd el neki, hogy amíg te itt szédíted a ficsúr Leont, addig Matsuko faszát szopkodod! – szólt közbe Narou.

- Nem is szopkodom senki farkát és nem is szédítem Leont, mi csak barátok vagyunk! – védekeztem.

- Tiffany biztos nem örül, hogy az exével bújsz egy ágyba – rázta a fejét csalódottan.

- Nem bújok senkivel sem egy ágyba – sziszegtem idegesen.

- Mit irigykedsz, Narou? Tudod, hogy Nero sose menne veled – csóválta a fejét Rayne.

- Fogd be Crusader. A maffia gyerekeknek össze kéne tartaniuk! Ki kéne iktatni Matsukot!

- Már mondtam Narou, nem ölöm meg Sasukét, ő a haverom!

Elképedve hallgattam őket, ahogyan Rayne védi Sasukét és Narou meg szidja.

- Sasuke is maffiás? – tátottam el a számat.

- Jha, aranyom, mit gondolsz, miért van olyan fullos kocsija? – hintázott Narou.

- Elegem van belőletek! Gyilkosok!! – törtem ki és hirtelen felindulásból áthajoltam a pad felett és löktem egyet Naroun, amitől ő hátra esett székestül. A szám elé kaptam. Ilyen indulatra nem számítottam magamtól. Narou meglepettségében köpni-nyelni nem tudott, ráadásul akkorát csattant, hogy mindenki elhallgatott a teremben és felénk néztek.

- Nerooo! – hörögte idegesen a fejét fogva, amit nem mellesleg bevert a mögötte álló szekrénybe. Ijedtemben kiszaladtam a teremből és bezárkóztam a lány WC-be. Csengőig ki sem jöttem onnan.