XX. Fejezet

– Mimoza –

- Itt jobbra! – navigáltam a mellettem vezető férfiút, el a házunkhoz, ha már volt olyan kedves és felajánlotta, én pedig voltam olyan önző hogy elfogadjam.

- Itt? Oké – fordult be egy szegényesebb negyedbe – Jó nagy hó lesz holnapra – nézett ki ciccegve az ablakon, látványosan nem örült ennek.

- Ugye? Hála a jó istennek – dőltem hátra elégedetten – Szakadjon csak!

- Látom, bírod a hideget – mért végig félszemmel, ugyanis ma nem vettem fel kabátot csak egy rám nagyon nagy, lógós norvég/téli mintás kötött pulcsi volt rajtam, alatta egy kockás inggel, aminek a gallérja kilátszott a nyakamnál. Plusz egy laza kötött sál. Ennyi. Hát igen, fázósnak nem éppen mondanám magam.

- Yepp, de a meleget annál kevésbé bírom. Nyáron alig lehet hozzám szólni, anélkül hogy ne menjek át a lelkeden – jegyeztem meg kifelé bámulva az ablakon.

- Te mindig mosolyogsz? – terelte el hirtelen a témát Mosolygok..?

- Mi? – kaptam az arcomhoz zavartan – Jha, igen. Többé-kevésbé.

- Ez aranyos – tudatta velem, én pedig elvigyorodva a tudtára adtam, hogy ezt szívből köszönöm, de csak egy-egy tumblr képen mosolygok mindig magamban. Szerintem, egy életre elijesztettem a srácot. A házamnál lefékezett, én pedig kiszálltam. Fura nem Rayne autójából kiszállni.

- Vigyázz befelé – mérte végig a kertünket átszelő mini utacskát – Nagyon csúszósnak látszik.

- Áhh, üsse kő – mutattam fel a hüvelykujjam és becsoszogtam a házba (nem estem el!). Mindenhol jó, de legjobb otthon, ahogy tartja a mondás ugye.

- Ki volt ez a srác? – szegezte nekem a kérdést Joshua, pedig még be se értem jóformán a házba.

- Ó, ő csak Nero bátyjának az egyik haverja… vagy munka társa vagy mi. Haza hozott, mert esik a hó, és hideg van – informáltam, majd ugyanebben a pillanatban lerúgtam a lábamról a bakkacsom.

- Értem.

A bátyám és a bő válaszai.

- Éhes vagy? – kérdezte.

- IGEN – egyenesedtem fel egyből, és hirtelen nagyon, de nagyon szeretni kezdtem a bátyám ügyes, szakács kezeit – Kérek, kérek, kérek! – pattogtam.

- Ott van kin… - ám itt már a konyhába sprinteltem és jól megszedve a tányérom olcsó porból készült milánói makarónival, vettem egy kis száraz kenyeret is mellé, és már faltam is (egy nagy fakanállal egyébiránt). Joshua pedig leült velem szemben az asztalhoz.

- Jó étvágyat –ásított.

- Mié’ dem mé’ aluni? – meredtem rá tele szájjal, gigantikus méretűre tornázva a szemeimet. Ez a „Miért nem mész aludni” kérdés akart lenni mellesleg.

- Mert vártalak haza – válaszolt – Tudod, hogy nem bírom addig lehunyni a szemem, amíg haza nem érsz.

- Függőséged gyógyíthatatlan – zártam le ezt ennyivel, lenyelve a falatot és a következőt préseltem bele a számba.

Mikor megvacsoráztam felmentem a szobámba, egy nagy lendülettel behajítottam a sarokba a táskám, és belevetődtem az ágyamba. Fáradt vagyok. Ott vergődve ledobáltam magamról a ruhákat, és magamra szenvedtem a bátyámtól csórt kapucnis pulcsit, és hasra vágtam magam. Ott bámultam még egy ideig a sarokban meghúzódó pókhálót, amit gazdája már rég itt hagyott, amíg el nem nyomott az álom.

„- MIMOZA! – rántott ki apám a hajamnál fogva az asztal alól, mikor 7 éves voltam. Apa magas, vékony, kefehajú figura volt, borostával – Bújkálunk mi? Kis sunyi disznó. Ki itta meg az utolsó korty szörpöt? NA KI?!

- Apu… Apu.. – potyogtak a könnyeim – Apu kérlek, ne bánts.. nagyon szeretlek téged!

Itt kaptam egy pofont. Kicsattant a szám.

- KI ITTA MEG?! VÁLASZOLJ!

- Apu… Apu.. miért bántasz mindig?

Még egyet.

- NE BŐGJ! INKÁBB MONDD MEG!

Nem mondtam meg, zokogtam tovább. Joshua volt, aki megitta, mellesleg. De nem tudtam elárulni neki.

- NE BŐGJ! NEM HALLOD?! HAGYD ABBA A BŐGÉST!! – emelt fel a lábamnál fogva, hogy fejjel lefelé legyek és ököllel verni kezdett – AKÁRHÁNYSZOR BŐGSZ SZÉT FOGLAK VERNI ÉRTED? HA NEM MOSOLYOGSZ, AKKOR AGYON VERLEK! A SZOMSZÉDNŐ MÁR JÖTT PANASZKODNI, HOGY ÁLLANDÓAN BŐGSZ! MIÉRT SAJNÁLATOD MAGAD, MOCSKOS KÖLYÖK?!

Az öltözékemből jóformán csak rongyok maradtak az elszenvedett verés után, arcom tele sebhelyekkel, karmolásokkal, hajam csapzottan lógott a homlokomba.

- Apa ne bántsd! – rontott be a szobába Joshua, aki akkor a kilencedik, talán a tízedik életévét verhette. Apánk már rúgott volna belém, de Joshua verni kezdte hátulról. Durr. Csattant a bátyám arcán a pofon.

- NE SZÓLJ BELE, INKÁBB MENJ ÉS BÚJJ A SEGGÉBE A KURVA ANYÁDNAK, TE KIS SZARRÁGÓ!”

Felriadtam. Mindenem verejtékben úszott. A hajam izzadtan tapadt az arcomra, mellkasom eszméletlen gyorsasággal mozgott fel s le, szemeim riadtan kitágulva, magam mellett világit a telefonom. Emlékeztetőm jött magamtól, amit nemrég írtam fel. Nem más, mint a „Vidd be Eugenenek az egész heti házit, ma jön iskolába”. Kikapcsoltam az emlékeztető csipogó hangját, és lustán a hátamra fordulva, a pulcsi hosszú ujjával megtöröltem verejtékező homlokom. Ránéztem a félhomályban a telefonom órájára. Hajnali kettő. Kikászálódtam az ágyból, és leültem az asztalomhoz, a nyikorgó székemre. Felkapcsoltam az asztali lámpám. Oldalra fordítva, hajtottam izzadt kobakom az asztallapra és az ajtóra meredtem. Megint egy rémálom. Nem hívhatom fel többet Raynet, csak ezért, hiszen biztos kimerült volt, tegnap biztos ezért nem jött iskolába. Joshuát pedig nem verhetem fel, tegnap éjszakázott, Nerot pedig nem akarom ilyennel zavarni hajnali kettőkor, ő úgyis nehezen kel. Így hát előhalásztam a táskámból, az irodalom füzetemet és tanulni kezdtem holnapra.

– Narou –

Ott ültem az egyik pad támláján, Nero háza előtt, egyik kezemben a lakcímkártyája, másik kezemben az egyik füves cigi, amit épp most nyomtam el a pad deszkájába magam mellett, majd a csikket hátrahajítottam. Jó kedvem lett. Nem is tudom miért illegális ez a cucc. Csak jókedvre deríti az embereket. Tök ártalmatlan.

- Miattunk lángol a májk, bele ne rappelj, mer' felgyújtom a fejedet vele te seggfej.. - kezdtem el dúdolgatni, miközben megnéztem a lakcímkártyán a címet. Hm… Igen, biztos ez az a ház. És erről pár másodperc múlva meg is bizonyosodtam, ugyanis bentről Nero hangját hallottam, valami sült krumpliról vitatkozhatott az isten se tudja kivel. Ja, csak a szokásos. Szóval nem csak velem egy kis pukkancs. Végül leugorva a helyemről a ház kapujához lépkedtem. Se perc alatt hangtalanul átlendültem a kerítésén, ez nem igazán jelentett nekem akadályt, a szomszéd kutyája viszont annál inkább. Ugyanis elkezdett fülsértően ugatni. Még lebuktat engem ez a dög….

- Kuss már – sziszegtem utálatosan. De csak nem fogta be, szóval odalépkedtem, ahhoz a kerítéshez, ami elválasztja egymástól a két udvart. Leguggoltam, a kutya természetesen rögtön ott termett, és szinte a képembe ugatott, egészen addig, amíg elő nem vettem a hangtompítóval felszerelt pisztolyom, és a szájába dugva azt, le nem puffantottam. Utálom a kutyákat. Miért nem macskát tartanak az emberek? Átlendülve ezen a kerítésen is, a döglött kutyát egyenesen a lábtörlőhöz vonszoltam, majd bele nyúlva a véres szájába, felvéve egy fekete bőrkesztyűt (ujjlenyomatok elkerülése végett, egy pár fekete bőrkesztyű szinte mindig nálam van) a mutató ujjammal vérrel felírtam a ház előtt lévő betonra hogy „Vaú”. Jót kuncogtam ezen, már majdnem nevettem, de gyorsan abbahagytam, de csak mert fos lenne ha magam miatt buknék le. Megtöröltem a nevetéstől könnyes szemeim, majd visszaraktam a zsebembe a fekete ruhadarabokat, és visszalendültem Neroék udvarába. Na ott végre a bejárati ajtóhoz baktattam, és leguggolva behajítottam a levélbedobón a lakcímkártyáját a kedvesemnek. Ha van egy kis esze, rá jön ki is dobhatta ezt oda…

Másnap reggel viszont alább hagyott a kedvem. Nem volt jó ötlet tegnap este még a kis akcióm után berúgni a Don Pepe’s-be. Kíméletlenül hasogatott a fejem. Ráadásul mellettem egy totál ismeretlen szőke kurva feküdt meztelenül. Aztán a másik oldalamra fordultam és ott is feküdt egy. Ennyire szőke mániás lettem?! Ne már… Sürgősen meg kell dugnom Nerot, vagy ez az egész a józan elmeállapotomba fog kerülni. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és realizáltam, hogy rajtam se található meg több ruhadarab, mint azokon a lányokon, ráadásul a testem tele van vörös rúzsfoltokkal. Szóval fürdenem kell, ez nem kétséges. Derekam köré csavartam egy törülközőt, és nyöszörögve, vigyázva arra, hogy ne menjek annyira kacskaringósan, hogy frontálisan kapjak egy csókot a faltól, becsámpáztam a fürdőbe. Ott beszökkentem (ez enyhe túlzás, inkább beszenvedtem) a zuhany alá, ami azért jót tett nekem. Nagyjából kitisztultak a gondolataim, és sikerült odáig tornáznom a logikámat, hogy rájöjjek; fejfájás csillapító kell, még pedig másnaposság elleni. Miután kizombiztam a zuhany alól, magamra kaptam egy kiteregetett fekete boxert, ami remélem az enyém volt, és nem Naokié, majd bevánszorogtam az említetthez, akit nem épp szolidan kirugdostam az ágyából. Az övé az enyémmel ellentétben üres volt. Ja, Naoki ha nőzik, nem a saját ágyába hozza őket, inkább valami hotelbe viszi a csajt. Túlságosan félti az ágyát. A kis bájgúnár.

- Mi van már? – vakargatta meg a buksiját, amin szokásosan kócosan, elaludva állt a hajkölteménye. Hogy rúgnám le róla.

- Másnaposság ellenit… most – manifesztáltam. A hangom rekedtebb volt, mint amire számítottam.

- Ott van a pénztárcámban, a zöld tabletta az – mászott vissza az ágyába és magára húzta a takarót. Én pedig ahelyett, hogy csak a tablettákat vettem volna ki, a komplett pénztárcáját elvittem, de ez őt nem zavarta különösebben. Lecsoszogtam a konyhába, és kihalászva az említett gyógyszert, egy jól irányzott, torokból indítható „mész le a kurva anyád”-dal bevettem. Mivel tudtam, hogy a hatását még csak kb. fél óra múlva fogom érezni lefejeltem a konyhapultot, és átkoztam az alkoholt.

Az iskolába körülbelül a második órára estem be. Egyedül, Naoki ugyanis ma nem jött. Egyedül hagy a kis görény, ezt megjegyeztem. Na, szóval ja. Beestem. De nehogy azt gondoljátok, hogy csak pusztán jókedvemből mentem be! Lófaszt. Nero miatt. Beandalogtam az osztályterembe és szememmel egyből Nerot kerestem, aki most EGYEDÜL ÜLT A PADJÁBA. Azaz… nem. A kis geciszájú ficsúr Leon ott csücsült mellette és hallgatta, ahogy Nero beszélt neki. Amiből elhaladva mellettük csak annyit hallottam, hogy Mimike megbetegedett, éjszaka belázasodott, szóval ma nem jön, és délután megy át hozzá, hogy ápolgassa, és jajj a szomszédnő kutyáját brutálisan megölték tegnap. Ezen felnevettem.

- Vaú – böktem oda neki, miközben elhaladtam a padja mellett.