XIX. Fejezet

Nos, mivel már van 4 feliratkozónk (köszönjük szépen <3) egy folyamatos kommentelőnk (Menta drága, imádunk <3) és lassan 1500 kattintás, ezért egy hatalmas köszönetet nyilvánítunk:) <3 és mivel a 18. Fejezet rövidre sikeredett, ezért hozom ma még rögtön a 19. Fejezetet:) Itt van, tehát jó olvasást és köszönünk mindent, imádunk titeket!<333 csók a csanádnak :P

xoxo; Nero és Mimi<3

– Rayne –

            Hát most erre mit tudjak mondani? Nagyon kéne a segítsége, de viszont én sem kedvelem igazán Narout, ez az alku pedig még előrébb juttatná őt a saját kis tervében. Mérlegeltem magamban a dolgokat.

- Nos? – kérdezte türelmetlenül.

- Hát – sóhajtottam, aztán felálltam és nyújtottam felé a kezét, mire ő egy győzelmi vigyorral együtt nyújtotta az ő kezét. De mielőtt kezet foghattunk volna, elrántottam az én kezem. Hitetlenül meredt rám.

- Az alku nem áll – mondtam sötéten, mire ő kilökte az eddig ölében táncikáló csajt (eléggé elterült a földön) és felugrott.

- Mert, hogy?! – vont azonnal kérdőre idegesen.

- Mert nem fogok neked mindenben segíteni! Mimozát elvállalom, hogy lefoglalom stb. De Sasukét békén hagyom, mert ő a haverom, akár tetszik, akár nem! Ha nem vállalod el ingyen, akkor keresek helyetted mást! – közöltem.

- Crusader, ezt nagyon meg fogod bánni – rázta meg fenyegetően a mutató ujját.

- Nem félek tőled – vigyorodtam el.

- Majd fogsz – vágta rá, aztán rákiabált a földön lévő csajra, hogy most azonnal szopja le. Szóval inkább otthagytam őket (már előre sajnálom a csajt) és a sztriptíz bár elé kilépve a csípős hidegbe, felhívtam Sasukét, hogy hol van. Nem lepett meg, hogy a túl oldalon lévő Inferno Kissben ücsörög, tehát átsétáltam oda.

- Mit kerestél te ott? – kérdezte tőlem egyből, ahogy leültem mellé a pulthoz.

- Narout.

- Mert? – lepődött meg.

- Akadt egy kis ügy, amit rá akartam bízni, de olyan ajánlatott tett, amit nem fogadtam el – gyújtottam rá egy sima cigire.

- Jellemző – szívott bele a sajátjába – Milyen ajánlat volt az?

- Veled kapcsolatos – fújtam ki a füstöt.

- Mily meglepő – nyomta el a csikket az előtte levő hamus tálban – És pedig?

- Azt akarja, hogy ne engedjelek semmi képp se Nero közelébe. Úgy egyáltalán. Soha. Még csak ne is lássátok egymást.

- Csak nem idegesíti a kis drága Narout? Féltékeny köcsög – röhögött fel jóízűen – Amúgy se nagyon hiszem, hogy valaha szándékosan összefutok Nerucival – legyintett unottan.

- Neruci, mi? Már becézgeted is – gúnyolódtam.

- Ez gúnyos becézgetés volt! – védte be magát durci fejjel.

- Jajj, perszeee – cukkoltam, amire ő tökre felháborodott.

- Hagyjál – fordult el tőlem sértetten, én pedig vállba veregettem – Mimike – kezdte ő is a cukkolást.

- Naaa, őt hagyd ki ebből – komorultam el.

- Nyugi van, merev herceg – röhögött ki, mert valahogy, amikor szóba jön Mimi, mindig kimerevedik a hátam, és feszült leszek, ha bántják, akár csak szóban is.

– Nero –

            Mit mondjak a mai napról? A suliba – leszámítva a picsákat, akik minden szünetben kötözködtek valahogy – minden rendben volt. Persze sokként ért az, hogy Rayne meg Narouék családja maffiózók és egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a rendőrök ezt, hogy nem tudják, vagy mi van? Aztán Mimi felvilágosított, hogy ezeket is csak ő tudja Raynetól, mindenki más azt hiszi, hogy ők csak kő gazdagok. Mellesleg a rendőrségnek van némi sanda gyanúja, de egyszerűen semmit se tudtak/tudnak soha rájuk bizonyítani. Ez bizarr. Jobb lesz inkább ezen túl elkerülni Narout, még mielőtt az én belső szerveimmel fog zsonglőrködni. Na mindegy. Gyorsítva az eseményeket: suli után Mimivel együtt mentünk hazafelé, s a buszról leszállva az én házam felé mentünk tovább, mert megbeszéltük, hogy ma átjön hozzám, és együtt megcsináljuk a házit. Már a hó is szállingózott, remélem ezúttal rendesen is fog esni és meg is marad most. Otthon Chani várt rám (nem ér, hogy mindig későbbre megy, mint én és előbb is haza ér, mint én), de nagy meglepetésemre a munkatársa, Deno is ott volt.

- Sziaaaaa…sztok – köszönt meglepetten Chani, amikor beléptünk az ajtón – Eskü, már vártam, hogy mikor jössz át suli után Mimi – csettintett egyet.

- Miért? – kérdezte Mimi.

- Hát, mert ugye a hugicám – ölelt át engem – Már itt lakik és volt egy olyan érzésem, hogy lesznek itt lányos délutánok.

- És akkor mi van? – vakartam le magamról – Csak megírjuk a leckét együtt.

- Persze. Biztosan kicsevegitek Leopárdot meg Sasuluciculut – bólogatott Chani karba tett kezekkel, sunyi vigyorral.

- Nem is!!! – védtem be magam felháborodva – Várj, Sasuluciculu? Már neki is becenevet adtál? – kérdeztem.

- Igen, de ha gondolod, lerövidíthetem Cicukára. Cicukáné – cukkolt, én meg megcsapkodtam egy kicsit.

- Hagyjál már, Cicuka – gúnyoltam vissza. Persze Mimi is nevetett rajtunk (ezen a testvéri szereteten nem csodálom) és a konyhába lépve köszöntem Denonak is.

- Szia – köszönt Mimi is neki.

- Szia – köszönt neki vissza Deno, felnézve a mobiljából és amint meglátta Mimit, az iPhoneját egyből a zsebébe süllyesztette.

- Figyelj már – léptem az emós srác mellé – Véletlenül nem a te tesód jár most hozzánk?

- Calrie? – kérdezett vissza.

- Igen, és ezzel meg is válaszoltad a kérdésem. Nagyon bunkó – tettem hozzá.

- Tudom, ne foglalkozz a húgommal, ő mindig is ilyen volt.

- A te húgod? – pislogott nagyokat Mimi – Hú. Sajnállak. De ne hari, ha egyszer meg lesz verve – célozgatott „finoman”.

- Oké – nevetett fel a srác.

- Na, de nekünk dolgunk van – ragadtam meg Mimi kezét és az emelet felé vezettem.

- Igen, már alig várja, hogy elmondja Miminek, hogy Leopárd milyen cuki volt ma – röhögött Chani.

- Szemét vagy! –kiáltottam oda neki már a lépcsőfordulóból.

- Leopárd? – kérdezte Mimi kurtán, immár a szobámba.

- Igen, így hívja Leont – legyintettem.

- A tesód egy kicsit bolond.

- Kicsit? Inkább nagyon – mondtam.

Biztos nem akarjátok végig olvasni azt a részt, ahogyan szenvedünk (vagy is inkább én) a házikkal és közben arról beszélünk, hogy Narou milyen köcsög és maffiagyerek, meg, hogy Rayne ma megint lógott a suliból (itt Mimi mélyen elhallgatott előlem valamit, úgy érzem). Na, szóval olyan fél hat - hat óra fele végeztünk, amikor ugyanis Miminek már indulandusz volt hazafele, mert a bátyja megöli. Szóval, lebaktattunk az emeletről és a nappaliba odamentünk a két sráchoz, akik nagyba söröztek, és valami meccset néztek.

- Chani, kikísérem Mimit – szóltam oda.

- Nem vihetlek haza? – szólalt meg hirtelen Deno, Miminek szegezve a kérdést – Kocsival vagyok. Itt minden csávónak van kocsija?

- Hát, nem muszáj. Buszozok én – hebegett Mimi zavartan.

- Naa! Kint esik a hó, és hideg van. Úgy is mennem kell már nekem is – állt fel a kanapéból Deno.

- Hát. Oké – ment bele Mimi végül, így nem sokkal később már együtt távoztak a lakásunkból. Persze Chani megint bedobta magát, hogy „éljen az ifjú pár” és, hogy Deno az utat figyelje majd… Humor Herold, nem vicces.

- Na – csuktam be az ajtót – Ha kiszórakoztad magad, akkor szeretném megkérdezni, hogy mi legyen vacsira?

- Csirke comb sütve és sült krumpli – vágta rá.

- Hát – nyitottam ki a hűtőt, felmérve a tartalmát, majd benéztem a mélyhűtőbe is – Rántott sajt és sajtos pulyka jó lesz sült krumplival? – kérdeztem.

- Tökéletes – bólintott és már el is tűnt volna az emeleten, amikor utána szóltam, hogy ő fogja megpucolni és felvágni a krumplikat. Persze húzta a száját, és vagy negyed óráig ordítoztam vele, mire hajlandó voltvégre helyet foglalni a konyha asztalnál és neki látni a munkának. Én közben kirántottam a sajtokat meg a húsokat. Aztán mire Chani végzett, oda tettem a krumplikat is sütni, s épp az ajtónál bíbelődtem, amikor megpillantottam valamit a lábtörlőn. Lehajoltam és a lakcím kártyámat fogtam a kezem ügyében. Értetlenül álltam a tények előtt és azonnal előkotortam a pénztárcám és ekkor vettem észre, hogy nem is volt benne. De nem eshetett ki belőle... Ráadásul pont az ajtón lévő levélbedobó rés alá…

- Chani, ez nem vicces! – kiabáltam, de rájöttem, hogy a bátyám épp fürdik, szóval nem is lehetett volna ő. Kezdtem egy kicsit megijedni… Gondolat elterelés képpen pedig inkább tovább csináltam a vacsit.