XLV. Fejezet

– Nero –

            Egy lány elég sok mindent eltűr. De én nem! Nálam betelt a pohár, akkor, amikor Narounak volt mersze megtenni azt az igen rossz lépést, hogy elrabol engem. Számomra világossá vált, hogy ő is azon férfi egyedek közé tartozik, akiket gyűlölök. És ez már mindennek a tetejét súrolta, hogy megbilincselte a kezeimet, amitől elejtettem a Big Mac-emet is…

- Mimi, ez nem lesz így jó, szerintem – utaltam rá finoman arra, hogy édes tőle, amit csinál, csak épp felesleges. Egy kéz nyúlt Mimi apró kezeihez és Rayne volt az, akinek eléggé furcsa arckifejezése volt. Olyan kiélt feje volt, hogy azt hittem, menten megbasz valakit.

- Hagyd abba, Mimi – húzta el finoman a kezeit és kivette belőle a hullámcsatot. A hangja meg-megremegett, aztán sóhajtott egyet és egy fejrázással igyekezte összeszedni magát, de a szemét le nem vette Mimiről meg a megbilincselt kezeimről. Sőt, még a száját is alig láthatóan beharapta… Amíg Mimi értetlen pillantásokkal illette őt, engem elöntött az undor és még a hideg is végig futkosott a hátamon. Én nem vagyok ((már)) naiv, pontosan sejthettem, hogy mik járhatnak Rayne zárt és elvont elméjében. Kirántottam a bilincslelt kezeimet Narou kezéből és idegesen lecsaptam egyet az asztalra a tálca mellé. A vasdarab a csuklómon akkorát csattant, hogy mindenki, aki a kajáldáknál ücsörgött, felénk nézett.

- Azonnal szedd ezt le, vagy szólok az őröknek, és utána megnézheted magad!! Szerintem nem véletlenül vagytok zsaru ruhában, biztos óriási bünti járna azért, amit éppen most csináltok sunyiban!!! – vittem fel a hangom ellentmondást nem tűrően és egyenesen a szeme közé néztem. Kínosan (és talán még idegesen is) körbe nézett, majd közelebb hajolt hozzám.

- Drágám, ne húzd fel magad annyira, és ne kiabálj, különben te nézheted meg magad – sziszegte oda nekem, majd megfogta a combom. Egyből rúgtam egyet a lábammal, hogy lerázzam magamról.

- Ne érj hozzám, mert még jobban feszült leszek! – azt hittem felrobbanok a dühtől. Hogy rohadjon meg ez a nyomorék.

- Nyugodj már meg – röhögött fel, majd magához akart húzni én meg felugrottam és rákiáltottam:

- NEM ÉRTED?!

Már nyitotta a száját, amikor valaki hirtelen megfogta őt hátulról és lerántotta a székről. Egy hatalmasat borult, csapódott a földhöz és még nyekkent is, aztán láttam, hogy Sasuke (aki ezt a merényletet elkövette) kimarta a kezéből a kulcsot és átlépve fölötte, odalépett hozzám. Csak nagyokat pislogtam rajta, miközben lazán kibilincselte a kezeimet. Amint végre szabadon tudtam őket mozgatni, egyből megdörzsölgettem a csuklómon a bőrt. Eléggé szorított az a vacak, nem szívesen lennék rab.

- Kösz – susogtam elhaló hangon és valamivel könnyebben. Biccentett, majd a földről éppen feltápászkodó Naroura nézett unottan.

- Egy rendőr nem bánik így egy ártatlan ebédelő hölggyel – közölte vele, mire csak egy ideges nézést kapott válaszul.

- Naoki – rúgta meg azt a széket, amin Naoki ült – Indulunk! – szólt rá, majd idegesen felkapta a földön maradt rendőrsapkáját és elindult a mozgó lépcsők felé. Az öccse értetlenül pislogott (nem, most nem aludt), hogy miért kellett belerúgnia a székébe, majd sóhajtott egyet, felállt és a bátyja után ment.

- Narou nem normális – szólalt meg Mimi utánuk nézve, miközben feltérdelt a székre és a háttámlán támaszkodva nézett a távolodó alakokra. Lassan mindenki, aki eddig minket figyelt, visszatért a kajához.

- Rayne, menjünk mi is, ha nem akarunk buszozni – szólt oda Sasuke az eddig csendben ülő, fantáziáló srácra.

- Hát öhm. Jó – felelte furán, aztán összeszedve magát, felállt és Mimihez fordult – Még ma találkozunk, átmegyek, rendben?

- De a bátyám… - kezdte Mimi, de be sem fejezhette, mert csak egy gyors homlok puszit kapott és Rayne el is sétált.

- Hé, Sasuke, köszi még egyszer. Ismét – szóltam az épp menni készülő srác után.

- Sokkal jössz nekem – rázta meg a fejét és ott hagyott. Csak így. Csak így ott hagyott, ennyivel. Mérgesen összehúztam a szemeimet és lehuppantam, majd durcásan megtámasztottam a fejemet két kézzel az asztalon könyökölve.

- Most mi a baj, Nero? – kérdezte Mimi értetlenül.

- Azt, hogy bunkó. De még is más, mint Narou. És nem akarom utálni, mint azt a köcsögöt – morogtam a szétesett, kihűlt Big Mac-emet meg sült krumplimat bámulva.

- Akkor ne utáld – hajolt elém egy mosollyal az arcomon, mire én sóhajtottam egy idegeset.

- De felidegesítenek – ráncoltam a homlokom és nyeltem egy nagyot, mert valamiért egy gombóc keletkezett a torkomban.

- Tudom. Én Raynet nem értem… Láttad az arcát, amikor rám nézett és elvette a csatomat?

- Igen, Mimi, láttam. Sajnos láttam…

- Olyan édes feje volt, teljesen elpirultam – harapott bele a sajtburgerébe.

- Ha tudnád mi járt a fejében, akkor nem lenne édes – nyúltam a krumplimhoz és felbontva a majonézt, amit hozzá vettem, elkezdtem együtt enni őket.

- Miért, szerinted mire gondolt?? – nézett rám nagy szemekkel.

- Hát. Láttam, hogy eléggé beindult arra, ahogy Narou megbilincselte a kezemet. Ráadásul rád nézett utána, ami egyet jelent azzal, hogy rólad fantáziált. Szerintem, Rayne kedveli a Szürke Ötven Árnyalata féle dolgokat – haraptam bele a Big Mac-embe, miután összeraktam. Hát, már nem volt olyan finom, mint amilyen melegen szokott lenni. Köcsög Narou.

- Dehogy is, Nero! – legyintett – Nem hinném, hogy körülöttem forognak a gondolatai – rázta meg a fejét.

- Szerintem meg nagyon is. Csak gondold át a dolgokat – fordultam felé.

- De én félek a szextől – nyögte ki egy perc néma csend után. Miért van az, hogy, amikor szóba kerül a +18 akkor én mindig Kaitora és ARRA gondolok…?

- Én csak attól félek, hogy olyannal veszítem el, akivel nem kéne… - feleltem.

- Kivel akarod? – jött a hirtelen kérdés.

- Úristen, mi most komolyan a tabu témánkról beszélünk? – nevettem fel.

- Igen – felelte egyértelműen – Szóval?

- Ez nehéz kérdés, fogalmam sincs.

- Leonnal? – kérdezte megcsillanó szemekkel.

- Dehogy – vágtam egy akaratlan, de még is ösztönös fintort – Nem az esetem. Nincs meg benne az a plusz, amit keresek…

- Akkkooorrr… Chaninak az a fekete hajú haverja?

- Mi?? Neeeem, Denoval soha. Irritáló egy jelenség – fintorogtam, miközben elképzeltem magamba, ahogyan Deno és én.

- Hm. Naoki?

- Jesszus, dehogy!! – tágultak ki a szemeim és hevesen megráztam a fejem – Vicces, amennyit az a gyerek alszik. Még a végén AZ közben rám esne és elaludna.

- Naaa – nevetett fel és bele is pirult, mert ő mindig pirulgat, ha ilyenekről van szó.

- Hát, de neem?

- De-de. Akkooor… Gondolom, Narou kilőve – nézett rám óvatosan, mire én faarccal és mereven néztem vissza rá.

- Előbb halok meg! Ha ő lenne az utolsó férfi a földön, akkor inkább leszbi leszek – közöltem szárazon. Isten mentsen attól a senkiházitól és az undorító farkától. Ha hozzá kell érjek, akkor véget vetek az életemnek.

- Sejtettem, nem is csodálom – sóhajtott – Ki van még, akit mind a ketten ismerünk? – gondolkozott el.

- Egyik osztálytársunkkal se mennék és a többi sulis srácot is csak látásból ismerem, azt se tudom ki kicsoda, szóval egyelőre senki sincs, akivel elakarnám veszíteni. Még, akit ismerünk és ide valósi, az Kaito, de ő egy lejárt, szar, karcos, eltűnt, kidobott, kettétört lemez – a Kaitot jellemző metaforát eléggé idegesen mondtam és közben összeszorítottam a kezemben lévő sült krumplit. Mimire néztem, akinek felcsillantak a szemei.

- Na és Sasuke? – kérdezte nagy mosollyal, mire hirtelen beugrott. És tényleg, ő is ott van a köreinkben! Ezen viszont eléggé el kellett gondolkodnom.

- Nem is tudom… - meredtem magam elé és átfutottam magamban az alapvető tényeket. Sasuke az Tiffany exe. Egy maffia fia. Nem tudok róla semmit, azon kívül, hogy eléggé (inkább nagyon is) megnyerő a külseje és, hogy már nagyon sokszor segített rajtam, mikor Narou csesztetett. Az elrablásnál és a hullás résznél is édesen meg tudott nyugtatni, olyan hatással volt rám ott, akkor, amilyen hatással még a bátyám sem rendelkezik. Emellett tud írtóra jó fej lenni, ha akar, hiszen amikor nálunk volt a verekedés után, akkor is olyan jól elbeszélgettünk, mint akik ezer éve ismerik egymást. Szóval ez így elég érdekes.

- Hát… Talán, ha lenne köztünk valami értelmes is, akkor igen – feleltem a lehető legőszintébben. Az eddigi felsoroltak közül mindtől borsózott a hátam, de Sasukétól valahogy nem… Aztán hirtelen beugrott még valaki. Egyből rá is tértem egy széles mosoly kíséretében:

- Na és te kivel feküdnél le?

- Én… Öhm… Senkivel! – vörösödött el és elkezdte a szalvétáját morzsolgatni.

- Én tudooom – bökdöstem oldalba vigyorogva.

- N-Nem hinném – ragadta meg az egyik hajtincsét zavarában és azt kezdte el simogatni, meg tekergetni.

- De igen! Miért hagytad ki a felsorolásból Raynet? Hiszen őt is ismerjük – kérdeztem és egyszerűen nem akart lehervadni az arcomról a vigyor.

- Miért, vele is lefeküdnél? – kérdezte megremegő hanggal.

- Dehogy is – hőköltem hátra – Nem az esetem! Túl magas és túl nagy a lába, ráadásul biztosan betegesen perverz és undorító dolgok járnak a fejében – soroltam, mire morcos fejjel nézett rám – Na, ez az arckifejezés is és az is, hogy kihagytad őt, elárulja, hogy te vele akarsz lefeküdni! – jelentettem ki. Tudtam, hogy fején találtam a szöget és nem csak abból jöttem rá, hogy az alap hófehér bőrszíne az arcán, hirtelen rákvörössé vált.

– Rayne –

            Olvastátok Nero nagyszerű, zseniális és kotnyeles elmélkedését arról, hogy mi járhat az én fejemben? Igen? Az jó, mert teljesen igaza van… Igen, valóban fantáziáltam Mimiről, még hozzá nem is akármit! Mentségemre szóljon, hogy egy: fiúból vagyok, kettő: más vagyok, mint a többi fiú… Szóval, amire én gondoltam az eléggé extrém, de nem az a Christian Grey fajta vagyok. Rosszabb vagyok. Amikor megláttam, ahogyan Narou ráteszi a bilincset Nerora, hirtelen bevillant a fejemben az, hogy én teszem ezt meg Mimivel, csak sokkal, de sokkal durvábban. A kemény vasdarab felsérti érzékeny, vékonyka fehér bőrét, amiből egy hosszú vércsík folyik le a karján. Az ágy széléhez kötözném ki fehérneműben, amit aztán le is tépnék róla. Már csak a gondolattól is felállt a farkam, elég nehéz volt kordába tartanom az indulataimat, az a szőke picsa így is le tudta olvasni a képemről, hogy mi van velem…

Még mindig ezeket a gondolatokat emésztettem magamban, miközben Narouék  után iramodtam. De sajnos annyira lekötött az én drága Mimim a fejemben, ahogyan látom magam előtt az arcát, izzadtan, csapzottan összevissza álló haja szétterül az ágyamon és vergődik összevissza, hogy nem értem utol őket. Még Sasuke kiabálása a hátam mögül és a csípős hideg szél csapódása az arcomba, mikor kiléptem az ajtón, sem ábrándított ki a gondolataimból. Megálltam a járdán a pláza bejárata előtt és már csak azt láttam, ahogyan Narouék feljönnek a mélygarázsból és elhajtanak az orrom előtt a rendőrautóval.

- Kösz te gyökér – ért mellém Sasuke – Most mehetünk busszal.

- Nem baj – rántottam meg a vállam, majd ránéztem – Szoktam látni zsarukat buszra szállni. Nem nagy ügy.

- Jól van – sóhajtott – Akkor húzzunk a picsába, mert már szeretnék mielőbb otthon lenni és beaktiválni az új telócskámat – dugta zsebre fázósan a kezét és átsétált az utca túl oldalára a buszmegállóba. Én is utána mentem és megálltam mellette. Majdnem tíz percig álltunk a fagyban (rövid ujjú rendőr ruha forever), mire végre jött az a kurva roncs. Rendesen rossz volt felszállni a többi ember közé és szagolni a bűzüket meg eltűrni a lökdösődésüket. Ezek a rendőröket sem tisztelik? Fú, kik ezek az emberek. Az összeset lerugdosnám a picsába a buszról, hogy csak nekem legyen hely. Ráadásul a téli időjárásnak hála tiszta szutyok, pára meg kosz volt az egész és ezen felül MÉG FŰTÉS SEM VOLT RAJTA! Hát halljak meg, ha ezért nem fogom beperelni a mélyen tisztelt angkorvati buszköztársaságot! Mert meg fogom tenni! Ez lesz az első dolgom. Miután persze levettem magamról ezt a szart, megfürödtem, ettem, elszívtam egy füves cigit és meglátogattam Mimit.

- Na, majd ütközünk – nyomta meg a jelzőt Sasuke és összeöklözött velem, amit minden ember furcsán nézett, hogy a párban lévő szolgálati zsaruk nem csak hülyék, hogy hidegben pólós egyenruhában mászkálnak, de ráadásul olyan Thug Life-osak, hogy ököllel köszönnek el.

- Ok – jött az én bő válaszom, mire kaptam egy megvető tekintetet haveromtól, aztán fékezett a busz, nyílt az ajtó ő meg egy nagy „Menj arrébb bazdmeg, le akarok szállni!” mondattal előre nyomulva, leszállt a buszról. Én meg mehettem tovább egyedül. Baromira unalmas volt. Hallgattam az idegesítő busz idegesítő zörögését, búgását, fáztam, valaki állandóan köhögött vagy tüsszentett, esetleg felszívta az agyába a taknyát – fúj! Telefonom se volt, hogy zenét tudjak hallgatni, és nem mellesleg a buszon lévő összes kurva nő bámult. Még egy vén mama is. Még a haját is igazgatta nekem. Vleee. Alig vártam, hogy leszálljak! Esküszöm, SOHA többé nem szállok fel ilyen szarra. Inkább hívok taxit vagy sétálok, de soha többé nem alázom meg magam ilyen élményekkel. Hiányzik a kocsim.

Mikor végre leszállhattam arról a szarról, szinte sprinteltem hazáig. A bejárati ajtón is, mint a szél, úgy vágódtam be. A nappaliban ülő anya meg apa ijedten kapták fel a fejüket a nem várt, hirtelen érkezésemre.

- Bocs – löktem oda nekik.

- Rayne, hogy-hogy egyedül? – kérdezte apa nagyokat pislogva.

- Majd mindent elmesélek, csak had mehessek fürödni, mert szét fagyott a tököm! – indultam meg az emelet felé és közben már vetkőztem is le – ADDIG KÉSZÍTSETEK KI NEKEM KAJÁT, MERT ÉHEN HALOK! – kiabáltam még le. A szobámba lépve ledobáltam magamról a ruháimat szanaszét, a telefonomat azonnal töltőre dugtam (mert a nagy itthon maradásában le is merült) aztán egy szál bokszerben és egy törülközővel a markomban átvándoroltam a külön luxusfürdőmben és perceken belül már a tűzforró víz nyaldosta a testem. Annyira hideg volt odakint, hogy a faszom is minimális méretre zsugorodott, pedig nekem azért elég nagy, de most olyan kicsi volt. Na mindegy. Ezt csak úgy megemlítettem.

Miután végeztem magammal, üdén és frissen, tiszta ruhában siettem le a lépcsőn, és a konyhába ügettem, majd leültem az asztalhoz, ahol egy ínycsiklandozó kajcsi várt arra, hogy megsemmisítsem.

- Szóval? Mesélj, mi volt? – kérdezte apa leülve mellém.

- Sok szar – közöltem – Először is. Nem volt egyikünknek se telefonja. Másodszor meg elhoztuk a bizonyítékot, Narouéknál van. Nem buktunk le ugyan, de Steve-vel nem tudtunk beszélni, mert nem volt bent a rendőrségen. Narou azt mondta, hogy megvárjuk a csávót a plázába, de ott volt Nero is meg Mimi is és az a sebhelyes buzigyerek csinálta a fesztivált, mire Matsuko leteremtette elég rendesen és emiatt sértődötten meg idegbetegen távozott az öccsével együtt. A rendőrjárgánnyal. Ezért buszoznom kellett – meséltem kifakadva az utolsó részhez érve – Érted?! BUSZOZNOM KELLETT!! – drámáztam a fejemet fogva, aztán falni kezdtem.

- Akkor biztos lesz egy gyűlés Silvermanéknál – és amint ezt ki mondta, kapott egy SMS-t – Említett szamarak. Scott írt, hogy mindannyian legyünk nála fél órán belül – tartotta felém a telóját.

- Ü-üm – ráztam meg a fejemet és lenyeltem a számban lévő kaját – Én biztos, hogy nem megyek!

- Miért nem, fiam?

- Mert nekem mára már elegem van a Silverman buzikból és Sasuke se nagyon lesz ott, mert szerintem dögleni fog és nekem ennél fontosabb dolgom is van most! – pusztítottam be az utolsó falatokat és a számat gyorsan megtörölgetve fel is pattantam a székről – Kösz a kaját! – siettem az ajtó felé. Lekaptam a fogasról a kabátomat és apukám hiába szólt utánam, én már az ajtón kívül voltam. A garázsba sietve gyorsan bepattantam a kocsimba és megölelgettem a kormányt.

- Szeretlek – adtam neki egy csókot is, aztán beindítottam az én (második) szerelmemet (az első Mimi). Az utam először a benzinkút felé vezetett, mert szegénykémnek már üres volt a tankja. Szó, miután jól feltankoltam (maxra) egyből Mimi háza felé száguldoztam. Már biztosan otthon van. Aztán vezetés közben bevillant a fejemben az a kép, amikor megláttam, hogy Naokival együtt jönnek ki az infó teremből. A kormányt erősebben szorítottam és még így is veszettül feszült és féltékeny lettem, ahogyan arra gondoltam, hogy bárki más, akinek fasz van a lába között, hozzá érjen az én szerelmemhez. Naokit a belső szerveinél fogva akasztom fel az első csupasz fára, ha meg tudom, hogy más folyt odabent. Ne legyen így. Mimi egyedül csak az enyém lehet, és SOHA senki másé a büdös életben…