– Mimoza –
- Csak maradj nyugodt! –
próbálkoztam a bátyámnál, Rayne számított érkezése előtt pár perccel.
- Maradjak nyugodt?!
Remek! Hogyan? Miért jön ide megint?!
- Hát mit tudom én! Mert
át akar! Szeret itt lenni, hát honnan a tökömből tudjam?!
- Nem mondta el?
- Úgy nézek ki, mint
akinek elmondták?
- Akkor egyszerűen küldd
el!
- Dehogy küldöm!
- Mégis miért nem?!
- Há’ mert!
- De miért!?
- Mert!
- De miért!!?
- Ajj Joshua egyél egy
almát, vedd be a nyugtatód és feküdj baloldalra! Hát az isten áldjon meg! –
ment már fel az agyvizem, és pont ebben a pillanatban csöngettek – Ne feledd,
mit mondtam! – ráztam felé a mutatóujjam – Viselkedj!
- Hogyne – prüszkölt
gúnyosan, én pedig csak kinyújtottam rá a nyelvem és ajtót nyitottam.
- Jó estét – állt ott Rayne
fázósan zsebre rakva a kezét, és a sóhajtott egyet, és tök vicces volt, mert
látszott a lehelete is meg minden. Mit is akarok mondani… Ja, beengedtem.
- Jó estét, Josh –
vigyorgott a bátyámra, miközben lehúzta a cipőjét és levette a kabátját. De a
testvérem nem igazán volt ennyire lelkes. Csak fogcsikorgatva nézett rá, és kis
híján megölte. Kezdődik…
- Az ajtó nyitva marad –
„viszonozta” a köszönést testvérbátyám Rayne már szólalt volna meg, de oldalba
könyököltem.
- Természetes – és ezzel
fellökdöstem jó barátomat az emeletre. Mikor beléptünk a szobámba kis híján
megütött a guta. A gépem monitora… Éppen egy játéknak az adatbázisába próbáltam
betörni még tegnap este, és elfelejtettem kikapcsolni.
- Ez mi? – szúrta ki a
számsort a képernyőn.
- Semmi – szökkentem oda,
és ki kapcsoltam a monitort.
- Titkolózol?
- Dehogy – ráztam meg
egyből a fejem, és a második szívrohamom akkor következett be, mikor a kis
tablettákat kiszúrta Rayne az asztalomon. Azok az altatóim…
- És ezek mik? – mutatta
fel. Kikaptam a kezéből, és gyorsan bevágtam az éjjeliszekrényem fiókjába.
- Semmik!
Rosszallóan nézett rám.
- Mimi…
- Rayne… – húztam össze én
is a szemem, utánozva őt.
- Veled nem lehet komolyan
beszélgetni – rázta meg végül a fejét, és leült az ágyra – Altatót szedsz?
Megállt bennem az ütő, és
félretekintettem.
- Egy játék rendszerébe
akartam betörni, mivel sehogy se tudok túl jutni a pályán – tereltem a témát.
- Ez legális?
- Nem – mondtam meg
őszintén – Azt hiszed, csak te csinálsz illegális dolgokat? – vigyorodtam el,
majd lehuppantam mellé az ágyra.
- Mimi, mondd el, kérlek.
Altatót szedsz?
- Ajj Rayne – temettem a
tenyerembe a kezem nyűgösen.
- Mimi, altatót szedsz?
Mióta? Mi a baj?
- Ezt nem tudnánk hagyni?!
- Nem!
Nem válaszoltam semmit.
- Mimi – kezdte megint,
- Ez nem tartozik rád –
néztem a szemébe, de már megbántam, ahogy kimondtam, gyorsan terelni kell a
témát – Na – csaptam össze a tenyerem – Kérsz inni, valamit?
- Igen, egy kis kólát, ha
szabadna… - látszott rajta, hogy mélyen megrendült. A picsába…
- Alprazolam – csak ennyit mondtam, mikor felálltam – Alprazolamot
szedek. Már mondani akart valamit, de félbeszakítottam.
- Amúgy meg csak csapvíz
van – és ezzel ki is siettem a szobából, le a konyhába. Tudja, tudja, tudja,
tudja. Ezt eddig csak Josh tudta, most mit tegyek?
- Mimi… - szólt hozzám
Joshua, miközben egy pohárba csapvizet töltöttem a mosogatónál – Mimi, mi a
baj?
Hányingerem van. Most
Rayne tudja, milyen gyógyszert szedek… Bolondnak fog tartani… Mit tegyek? Ha
most gyorsan el bújnék, az jobb lenne? Mit tegyek? Nem kaphatok most
szorongásrohamot, most hogy itt van…
-Mimi… - fogta meg a
vállamat Joshua, de én annyira megijedtem tőle, hogy felkapva a konyhakést,
rászegeztem. Hátrahőkölt, de nem lepődött, meg csak lassan közelebb lépett.
- Nyugodj meg, és engedd
le a kést, rendben? – nyomta le a hegyét, amit felé tartottam – Bevetted a
gyógyszeredet reggel?
Bólintottam.
- Biztos?
Bólintottam ismét.
- Valami felkavart?
Bólintottam már
harmadjára.
- Rendben, akkor – és
ezzel el kezdett kutatni a gyógyszereink között, és elővett egy Sedatif PC-t (szopógatós nyugtató
gyógyszer) – Szopogasd el itt, és csak utána menj fel – rakott a kezembe egyet,
én pedig bevettem, és szigorúan magam elé meredve szopogattam, nagyon
koncentrálva, mikor szétoszlott a számban, végre volt bennem annyi
lélekjelenlét, hogy megragadva a vizespoharat, felsiettem a nyikorgó lépcsőkön
az emeletre.
- Bocs a késésért –
nyitottam be.
– Naoki –
- A fiad hol van? –
szegezte fater a kérdését először Crusader papának, aztán Matsuko papának is – És a tiéd?
- Az enyém, jelentem
otthon vegetál – gyújtott rá egy cigarettára Matsuko.
- Az én fiam pedig valami
Mimi lányhoz sietett át, mint utólag megtudtuk.
- Mimi? Az a hacker picsa?
- Ne beszélj így róla
Scott – próbálta nyugtatgatni Brad.
- Hát de picsa. Picsája
van, tehát picsa. Miért? Farka van? Mert akkor a fiad valószínűleg szexuálisan
eltévelyedett.
- Hívhatnád például
lánynak is.
- Picsa – az apám csak
azért is – Mindegy, Steve hívott nem rég hogy a bizonyitékfos vagy mi a lóhere,
már tudja, hogy ki tört be a raktárába, de beazonosítani nem tudják. Szóval ez
lerendezve, a picsa jó munkát végzett. Ám most fontosabb dolgunk is van! –
csapta össze a tenyerét.
- Mint például? – emelte
meg a szemöldökeit Matsuko papa.
- Kideríteni, hogy annak a
halott teniszes kis Bryannak volt-e valami köze, a szintén most megtalált
halott Jackhez.
- NEM FOGOK MEGINT
RENDŐRRUHÁBA BÚJNI! – jelentette ki a bátyám határozottan rögtön, ahogy az
előző mondat elhangzott.
- Akkor mégis hogy
derítsük ki te pina?!
- Nem tudom, de én biztos
nem bújok megint bele! Most vettem le!
- Ne nyavajogjál már! A
családért teszed! Tedd meg az öcsédért – mutatott rám, én pedig unottan apára
meredtem, és csak megvonva a vállamat hátradőltem.
- Igen látom, igazán
érdekli! – vágta rá a tesóm.
- De figyelj Narou – szólt
szelíden Crusader papa – Bryan anyja valószínűleg csak rendőröknek vagy
nyomozóknak mondaná el, hogy volt-e valami kapcsolat a két fiú között. És
valószínűleg Jack anyja se bökné ki csak úgy…
- Akkor – kezdett volna
el, kiabálni, ám hirtelen megvilágosodhatott, mert sunyin rám vigyorgott, amit
én értetlen fejjel nyugtáztam, majd a három faterra – Öltözzetek be ti,
nyomozóknak. Öltöny, ballonkabát, cigi… Elég hitelesek lesztek…
– Sasuke –
Már
kezdem érteni Naoki miért imád az ágyában fetrengeni. Már a harmadik füves
cigimet szívtam el, mellettem egy whisky-s üveg pihent, félig üresen, TV
bekapcsolva, de hang nem ment rajta. Épp valami fűző műsor ment. Nagyon
érdekelt… Az idő múltával kezdtem egyre szarabbul és szarabbul érezni magam. A
kedvem lelohadt, minden olyan üres volt és fos. Nyüglődtem, hogy őszinte legyek.
Még a füves cigi se tudott jobb kedvre deríteni. A végtagjaim sajogni kezdtek,
és rettentően melegem lett. Leszenvedtem magamról a pólómat, és az ágy mellé
hajítottam.
- Mi a fasz – lihegtem és
a forró homlokom tanulmányoztam. Már 5 éve nem éreztem ilyet. Kirázott a hideg,
de közben majdnem szétsültem. Ki robogtam a fürdőnkbe, ami körülbelül akkora
volt, mint kétszer a szobám, pedig az se kicsi, és a mosdókagylóba hajtva a
fejem, a kobakomra engedtem egy kis hideg vizet. De ettől csak rosszabb lett, rendesen
fájt, ahogy a hideg víz a bőrömet érintette. Vizes hajamba túrtam és
tehetetlenül néztem körbe. Megromlott volna a füves cigi, vagy most mi ez. Ám
akkor kezdtem el pánikba esni, amikor rám jött a köhögő roham. Nem tudtam két
szót se kinyögni, úgy hogy ne akartam volna megfulladni a köhögéstől. Őszinte
leszek, befostam, hogy mi lehet velem. Egyből kivettem zsebemből az iphone-m és
tárcsáztam apa számát. De nem vette fel. Tárcsáztam Bobét. De foglalt volt. Még
Okamit is megpróbáltam de ő meg ki volt kapcsolva. Végső elkeseredésemben
Raynet is megpróbáltam, de ő se vette fel. Már tényleg végigcsörgettem a fél
telefonkönyvemet, mikor kiszúrtam egy nevet. Nero. Emlékszem, még múltkor adta
meg a számát, mikor ott ültünk náluk. Nem gondolkodtam sokat, felhívtam. Kettőt
csengett csak ki, rögtön felvette.
- Igen? – hallottam
telefonomból a hangját Már válaszoltam volna, de pont rám jött egy köhögő
roham.
- Sasuke? – lepődött meg a
vonal túl oldalán, és mintha aggodalmat vettem volna észre a hangjában – Sasuke
minden rendben?
- Ni… Nincs – nyögtem ki
két köhögés között
- Te beteg vagy?!
- Mi? Biztos nem! Már 14
éves korom óta nem voltam beteg! – háborodtam fel, fojtott hangon, mert a
köhögés nem maradt abba.
- Hát akkor már itt az
ideje, hol vagy most?
- Otthon – dőltem neki a
falnak lihegve.
- Hol van azaz otthon?
- A 159-es busznak a
hatodik megállójával szemben…
- Az elit negyedbe?
- Igen.
- Hányas számú lakás?
- 21.
- Tud valaki rád vigyázni?
Otthon van valaki?
- Nincs – köhögtem kettőt.
Nagyon idegen volt nekem ez az egész. Azt se tudtam, mit kell csinálni egy
beteg emberrel! – Meg fogok halni?
- Dehogy fogsz meghalni!
- De eléggé úgy érzem
magam…
- Mit szeretnél, mit
csináljak? Átmenjek vagy mi?
- Gyere ide, jó? – böktem
ki őszintén. A láz bátrabbá tett, és azt akartam, hogy valaki végre csináljon
valamit, akármit.
– Kinyitom a kap... – ám itt hirtelen
elálmosodtam, csak nagyon nagy erőlködéssel tudtam folytatni – A..A kaput –
lihegtem bele – De… figyelj, ha nem akar…
- Oké – erre csak sietve lecsapta a telefont.
Most akkor mi van? Jön? Vagy nem…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése