LV. Fejezet

– Rayne –

           

            Sasuke elhúzott Nerot keresni, ott hagyva engem a tömegben. Chh. Kedves. De fél tízkor én már pontban ott álltam az első sorban a színpad előtt és egy nagy mosollyal várta, hogy elhúzódjanak a függönyök és megláthassam Mimit. De amikor a színpadi függönyt elhúzták, hirtelen Clarie állt a színpadon az előtérben, mellette Tiffany és mögöttük pedig még pár köcsög ribanc, akiket a Don Pepe’s bárjában szoktam látni, ha ott vagyok. Elindult a Cobra Starship – Hot Mess száma és ezek meg vadul rázni kezdték rá, ráadásul az elől álló két büdös ribanc a hosztesz ruhájukban ropták és olyanokat villantottak, hogy kedvem lett volna oda hányni eléjük a színpadra. Mindenki vadul húúú-zott meg tapsolt a zene ütemére, egyesek még voltak képesek videózni. Én meg kezdtem egyre idegesebb lenni. Miért nem Mimoza és a csapata játszik?! Még is mi a fasz folyik itt?! Meg egyáltalán, hol van Mimi?! Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, így el is indultam, hogy megkeressem. Félre lökdöstem az egyre inkább előre nyomuló társaságot.

- Istenem, de királyak! – kiabálta az egyik tizedikes srác mellettem, a haverjának, mire én idegesen elkaptam a torkát. Ijedten és fulladozva meredt rám, a haverja pedig egyből rám ordított, hogy mi bajom van.

- Ez neked király?! NEKED EZ AZ UNDORÍTÓ TÁNC, KIRÁLY?! Akkor takarodj oda és nyalj be nekik – ragadtam meg a tarkójánál fogva a kölyköt és elkezdtem vonszolni magam után, majd csak úgy simán felkúrtam a gyereket a színpadra, amitől a tánc le is állt egy pillanatra. Clarie és Tiffany ingerülten meredtek le rám, én pedig feléjük emeltem a mutató ujjamat, fenyegetően:

- Verjen meg titeket az Isten, tuti, hogy ti intéztétek ezt el! De ennek itt most vége! – jelentettem be, aztán felmásztam a színpadra és a tekintetemmel az egyik Silvermant kerestem. Narout meg is találtam, a tömegben járkált, nagyon keresett valamit… Vagy valakit. Egyből két kezemet a számhoz tartottam és tölcsért formáltam vele:

- Narou!! – kiáltottam, mire a tag megperdült a tengelye körül és felém pillantott, széttárva a kezeit, amolyan „miva’ ?!” stílusban – Gyere csak ide mellém! – intettem neki. Mindenki susogott és a most kialakuló helyzetről trécselt és nem értette senki, hogy mi van. Páran bosszúsan néztek rám, amiért félbeszakítottam a műsort.

- Rayne, még is mit képzelsz, mit csinálsz?! – ragadta meg Clarie a karom, miközben az egyik suli rádióstól a mikrofont követeltem.

- Megakadályozom, hogy elérd a célodat te senkiházi kurva – rántottam ki magam az undorító érintéséből.

- Mi kéne?! Épp nem érek rá – lépett fel mellém a színpadra Narou.

- Tessék – adtam a kezébe a mikrofont – Mondd el mindenkinek, hogy a tied az iskola és, hogy ez a műsor törölve lesz, valamint tőlük – mutattam a két lányra – Nem rendelhetnek semmit sem. Jha és, hogy egy órán belül az eredeti műsor lesz megtartva!

- Aha, ok és mit kapok cserébe? – kérdezte a tömeget fürkészve, de amint láttam, eléggé ideges. Úgy festett, mint aki most ölt meg valakit. Mikor rám pillantott, kissé hátra hőkölt, mert olyan vérfagyasztó pillantással jutalmaztam, mint még soha senkit.

- Jól van, na – sóhajtotta Narou – Be van ez kapcsolva? – kezdte el birizgálni a mikrofont, ami hirtelen egy nagyot sípolt. Mindenki a fülét befogja és feljajjogva reagált rá. Aztán végre abba maradt.

- Bocsesz – emelte a szájához – Szó, a nevem Narou Silverman, fateromé a suli, vagy is az enyém is – veregette meg a mellkasát – Ez a műsor törölve lesz, mert a két kis kurvi olyasmit csinált, ami nem volt a program keretben.

- Silverman, még is mi a fészkes fenét művelsz?! – rikácsolta az osztályfőnök.

- Mrs. Kernehen! Ne szakítsa félbe az urat! – szólt rá élesen az igazgató úr, mire a tancsi néni eléggé elképedt fejet vágott.

- Tehát – sóhajtott Narou – A mostani műsor törölve van, mert nem illik a karácsony hangulatához ez a kurva tánc és helyette egy órán belül az eredeti iskola kórusi műsora lesz megtartva. Jha, és tőlük – mutatott Clariere és Tiff’re  - Nem lehet rendelni semmit. Ki vannak rúgva, amiért elcsesztek mindent – nézett rájuk flegmán – Ennyi.

- Narou!! Ezt nem teheted!! – lépett közénk Clarie idegesen, mielőtt még Narou kikapcsolhatta volna a mikrofont, így hála istennek az egész épület hallotta a következő mondatot:

- Hiszen leszoptalak és kielégítettelek a szertárban, amíg te kanoskodtál Nero után!

A szája elé kapott. Először mindenki szájtátva meredt a beégett csajra, aztán Narouval együtt hangos röhögésben törtek ki. Én csak a fejemet csóváltam, aztán a tömeg mögött kiszúrtam Nerot, amint az arcát az egyik tenyerébe temeti és elfordul.

- Gratulálok – veregette hátba Narou Clariet, röhögve – Hidd el, ez rám nézve nem cink, de rád – nézte le, majd a kezébe nyomta a mikrofont és távozott. Még néztem Clarie sírásra álló fejét, miközben mindenki újjal mutogatott rá és vadul nevették. Tiffany vonszolta le őt a színpadról. Én is elhagytam a magasított emelvényt és Nerohoz igyekeztem, hogy megtudjam, hol van Mimi.

- Nos – köszörülte meg a torkát közben az egyik suli rádiós – Akkor inkább kapcsolunk valami figyelem elterelő zenét.

Ezzel elindították az UKISS – She’s Mine című számát. Ezek nem ismernek karácsonyi dalokat?! Na mindegy. Nerohoz érve, megfogtam a vállát, aki megperdülve rám meredt.

- Segíthetek? – kérdezte fél szemöldökét felvonva.

- Igen. Nem tudod, hol van Mimi? – kérdeztem idegesen.

- Nem, sajnos nem. Én is őt kerestem – nézett rám aggódóan.

- Jól van, akkor majd én megkeresem – hagytam ott egy perc alatt.

– Nero –

           

            Rayne elrohanása miatt nem is tudtam neki elmondani, hogy mennyire helyes volt, amit csinált. Hogy leállította a műsort és visszatette Mimiék műsorát. Az egyik hosszú asztalnál épp a zenekarosok ültek és éljenezve koccintottak egyet. Odamentem hozzájuk.

- Sziasztok! – köszöntem barátságosan, mire ők is páran visszaköszöntek.

- Nem volt égő, amit Clarie mondott a színpadon, rólad? – kérdezte az egyik csokornyakkendőt viselő lány, aki az évfolyamtársam, ezért ismer.

- Hát, annyira nem. Szeretem, ha az embereknek megmozgatom a fantáziájukat – válaszoltam őszintén. Csak ne Narou lenne azaz ember…

- Te Mimi barátnője vagy, ugye? – kérdezte egy nagyon sötét barna (szinte fekete) hajú, aranysárga szemű, szeplős kilencedikes lány.

- Igen, téged hogy hívnak?

- Violet.

- Szép név – dicsértem meg – Nem tudod, hol van Mimi?

- Nem – rázta meg a fejét szomorú szemekkel – De én is aggódom érte. Szerintem nem is tudja még, hogy Rayne visszacsinálta a műsorát.

- Emiatt ne aggódj. Biztosan meg fogja tudni – mosolyogtam rá biztatóan. Rayne már biztos megtalálta őt.

Ez után ott hagytam őket, hogy folytathassam a dolgom, de annyira feszült voltam Narou miatt. Láttam, ahogyan engem keres a tömegben, de én mindig igyekeztem valaki mögé elbújni és elvegyülni. Próbáltam eltűnni előle, és emiatt borzalmasan ideges lettem. Tettem a dolgom közben, vettem fel rendelést, szolgáltam ki embereket, kedveskedtem kisgyerekeknek és eligazítottam pár eltévedt rokont. Aztán egy éles hang zavarta meg az éberségem.

- Nero!!! – kiabálta Narou, s mikor megfordultam, láttam, hogy a tömegen verekszik át és egyenesen felém tart.

- Bocsásson meg – hagytam ott sietve az adott embert, akivel éppen a meghitt karácsonyról beszéltünk. Fürgén szedtem a lábaimat és igyekeztem minél messzebb kerülni tőle. Aztán hirtelen beleütköztem egy alakba.

- Ne haragudj, bocsánat – szabadkoztam.

- Semmi baj, nyuszi – na ettől a hangtól is borsózni kezdett a hátam. Hátrálni kezdtem.

- Kaito – húztam össze a szemeimet. Tényleg eljött. Meg sem vártam, hogy mit mond, egy másik irányba indultam meg, mire beleütköztem még valakibe. Hátra léptem pár lépést és szemügyre vettem az újabb alakot.

- Nero, minden rendben? – nézett rám Leon aggódva.

- Aha – bólogattam hevesen, és ahogyan hátráltam tőle is, úgy neki mentem még valakinek.

- Nero, szia – köszönt nekem kedvesen Sasuke, amikor megperdültem a tengelyem körül. Konkrétan egy körbe zárultam. Egyik oldalon az üldözőm; Narou, a másik oldalon az idegesítő, nyomorult exem; Kaito, harmadik oldalon Leon és a negyedik oldalon meg Sasuke… A hajamba túrtam, hirtelen túl sok volt ez a négy srác nekem és Leon meg Kaito között elsuhanva, elszaladtam onnan. Egyenesen ki a tesi teremből és felsiettem az első emeletre.

- Hova mész? – kérdezte az ofő, aki épp akkor jött le.

- Átveszem a ruhám, mert folyton felhúzzák a szoknyarészt – hazudtam – És kezdem kényelmetlenül érezni magam benne…

- Rendben – húzta a száját, de végül utamra engedett. A szekrényemből kirángattam a zacskót, amiben hoztam a váltóruhám és a lány WC egyik fülkéjébe bezárkózva, átvettem. Sokkal kényelmesebben éreztem magam, egy fekete cicanadrág volt rajtam és egy fehér női ing, amit betűrtem. A magassarkú maradt és én is maradtam bent a fülkében és a lehajtott fedelű WC-n ücsörögtem és ott vártam kőkemény egy órát. Legközelebb már csak óvatosan kiosontam az üres, csendes első emeleti folyosóra, hogy odaérhessek Mimi előadására.

– Rayne –

           

            Jó sokáig tartott, mire megtaláltam az én kis szerencsecsomagom. Már szinte a hajam téptem és az idegességet nyeltem be úgy, mint egy pohár vizet a legnagyobb szomjúságos pillanatomban. Mindenhova benyitogattam, hogy hátha ott van, míg nem az egyik ajtó mögül kiszűrődött egy hegedűszóló. Tudtam, hogy csak ő lehet az. Benyitottam hozzá, mire egyből abba is hagyta. A földön ült a szemétkupac mellett és nagy, szomorú szemekkel meredt fel rám.

- Végre meg vagy – léptem be és csuktam be magam mögött az ajtót – Már mindent tűvé tettem érted! Mit csinálsz itt? – néztem körbe.

- Miért, minek látszik? – kérdezte sóhajtva egyet és a rádióhoz lépve, kikapcsolta a zenét, így egy eléggé nyomasztó csend telepedett ránk, mert a kinti zajt elnyomta az ajtó zártsága.

- Depresszióba zuhanásnak látszik – ültem le mellé, mikor ő is leült a falnak dőlve.

- Ajjj én nem depizek csak – nézett morcosan maga elé – Csak szomorkodom.

- Nem kell – eresztettem meg egy mosolyt.

- De kell. Eltörölték a műsort, Rayne – verte hátulról a fejét a falba.

- Nem, nem törölték – ráztam meg a fejem – Csak csúszott.

- Ezt, hogy érted? – nézett rám nagyokat pislogva.

- Úgy, hogy az ő műsoruk lett törölve, hála nekem és Narounak, sőt Clarie még brutálisan be is égett mindenki előtt – vigyorodtam el szórakozottan, aztán ismét komolyra váltottam – Van egy órád felkészülni a többiekkel.

- Tessék? – hüledezett Mimi és látszólag nem akarta felfogni a hallottakat. Én pedig úgy döntöttem, hogy itt az alkalom.

- Figyelj, Mimi, érted bármit megtennék – néztem komolyan a szemébe.

- Tudom, hiszen mindig hazaviszel, megvédesz és kaját is adsz – mosolyodott el kislányosan.

- De nem, én komolyan, bármit megtennék érted. Ha azt kérnéd, hogy öljek meg valakit, habozás nélkül megtenném! Nem is kérdeznék, csak tenném! És nem bírom elviselni, ha valaki rád néz, vagy csak szemétkedik veled, bánt téged – fogtam meg a kezét.

- De miért? – pislogott.

- Mert szeretlek – mondtam, mire csak oldalra biccentette a fejét. Sóhajtottam.

- Azaz, pitypangollak, de nem úgy, mint egy barátot. Hanem, mint egy lányt.

- Rayne – motyogott és fülig vörösödött, aztán megfogtam az arcát és közel hajoltam.

- Szabad? – kérdeztem meg tőle.

- Uhumm – bólintott óvatosan és végre, igazán, normálisan, megzavarás nélkül megcsókolhattam. Remélem, ő is így érez. Mert én csak őt akarom most és mindig. Ő az enyém kell, hogy legyen örökre.