– Narou –
Ne kérdezzétek,
miért húztam meg azt a kurvát. Kanos voltam. Igaz Nerora voltam az, de attól
még kurva kanos.. De nagyon. Ha abban a pillanatban nem húzok a farkamra
valakit, valószínűleg felrobbanok, vagy megőrülök.
Szóval Claire bevezetett a teremből
nyíló szertárba, leszopott meg stb., utána leültetett a székbe, és nemes
egyszerűséggel, háttal nekem, a farkamra ült. Nem kell ezt túlragozni. Ő nem
Nero. Nála nem éreztem semmit. És ez zavart.
Nagyon. Szóval lehunytam a szemem, és Nerora gondoltam. Ahogy szőke fürtjei, az
izzadtságtól az arcára tapadnak. Vonaglik, nyög, belém kapaszkodik. Csípőjét az
én ritmusomra emelgeti, arca kipirulva, szeme az élvezettől csillog. Na így már
mindjárt más volt. Főleg, hogy mikor kinyitottam a szemem, szőke fürtöket
láttam. Próbáltam minden fantáziámat bevetni, hogy nem Claire ugrál épp a
faszomon, hanem az én galambom, de még így sem volt az igazi.
Ám, hirtelen nyitódott az ajtó,
és tudjátok, kit láttak szemeim? Na kit? Az én tündöklő csillagomat az égen.
Ott állt az ajtóban, lesokkolódva, úgy nézett ki mintha minimum egy szellemet
látott volna. Zöld szemei kitágultak, napbarnított bőre kissé lesápadt. Aztán
egész egyszerűen egy óriási fintor keretében bebaszta az ajtót és nagy
valószínűséggel elsprintelt. Nos, hát gondolom az senkit se lepett meg, hogy a
farkamon ugráló kurva rohadtul nem zavartatta magát, ám én megállás nélkül,
azután az ajtót pásztáztam. Ott állt az ajtóban Nero, pár perccel ezelőtt. A
tudat, hogy láthattam őt, miközben kefélek azért eléggé beindított. Ám le is
lombozott, mert így a fantáziálásomnak, hogy ő ugrál a farkamon, lőttek.
Kintről még hallottunk egyéb zajokat, néha nagyobbakat is de Claire nyögdösése
(ami szerintem amúgy full kamu volt, mert lehetetlen hogy annyira
teltségérzetet érezzen, hogy így nyögjön. Mert komolyan mondom, ha lehetséges
ez, még Lenáénál is tágabb lyuka volt) mindent elnyomott, konkrétan, a fülemnél
ment el a csaj. Mikor leszállt rólam, felvette a sárga, csipkés tangáját, amit
idő közben ledobott a földre, és megigazította magán a ruhát, ugyanis a nagy
ugrálásban a mellei a szó legszorosabb értelmében kiestek a helyükről. Én is
elraktam, amit ilyenkor el illik, és léptem volna az ajtóhoz, és nyitottam
volna ki, de nem nyílt.
- Valami probléma van? – lépett
mellém Claire, és ő is feszegetni kezdte, de nem nyílt.
- Mi a faszom… - szűrtem ki a
fogaim közül, megpróbáltam kinézni a kulcslyukon, és sikerült is. Ez nem
kulccsal van bezárva. Amin meg is lepődtem volna, mert ez a kulcs még tavaly
eltűnt.
- Az Úr is úgy akarja, hogy
nyomjunk még egy menetet – próbálkozott be Claire, de engem valahogy nem
indított be. NAGYON NEM.
- Neeeem, szerintem más akarja
azt, hogy itt dögöljek meg a gecibe – sziszegtem epésen és hátra léptem pár
lépést.
- Mire készülsz? – dőlt a falnak
az ajtó mellett Claire karba téve a kezét. Nem válaszoltam csak egy nagy
lendülettel kirúgtam az ajtót. Egy nagy csattanást hallottam, mintha egy hosszú
kemény dolog esett volna a földre, de szabadok voltunk. Vérben forgó szemmel
kerestem az elkövetőt, de a terem most pont üres volt. Csak az ajtó mellett
hevert egy kissé poros kendo kard vagy mi, amivel kitámasztották kívülről az
ajtót. Tavalyig volt ilyen edzés a sulinkban, de mára már abbamaradt. Nos, és
tavalyig volt egy valaki, aki minden fesztiválra ezzel jött be, és a
beöltözött, jelmezes kabalákat (akiket a gyerekeknek béreltek fel) kergette
vele, mert szentül hitte azt, hogy azok pinyáták. Valójában nem, nem hitte azt,
csak szórakozásból kergette őket, majd elbújva előlük bemászott egy iskolai
szekrénybe, mert még oda is befért, és magára zárta az ajtót, aztán megint
kergette őket. És én nagyon is jól tudtam ki ez… de melegen ajánlom neki, hogy
ne ő legyen.
Oda lépdestem, a földön heverő
farúdhoz, felvettem a földről, és elkezdtem vizslatni, míg nem találtam benne
egy monogramot. M.P.
Tudtam…. Tudtam… Úgy tudtam.
MEGÖLÖM! Nagyon úgy viharoztam ki a teremből, hogy a holnapot a törpe kurva már
nem éli meg. Végig csalinkáztam az emberek között, konkrétan szlalomozva, azzal
az egyenes szándékkal, hogy ma kislányt fogok ölni. Ám ez még sem vált valóra,
ugyanis a tornateremhez érve, megcsapta a fülemet egy beszélgetés. A résnyire
nyitott ajtajú fiúöltözőből jött. Idézek:
Csávó #1: Szerinted el tudnánk adni őket?
Csávó #2: Persze, hiszen Neroról van szó!
Csávó #1: Látod, itt milyen szép?
Csávó #2: Neeeeem, a második példányon néz ki a legjobban! Nézd,
itt még mosolyog is! Csávó #3: Nekem
akkor is az a kedvencem, ahol morcosan néz az egyik vendégre.
Csávó #2: Akkor már inkább az, ahol mosolyog. Nero mosolygós arca legszebb.
Csávó #3: Azért más is szép rajta… khm.
Csávó #1: Ajjj, nem akarom eladni őket, meg akarom őket tartani
privátbaaaa!
Csávó #2: Na ne mondd, én is! De már elhatároztuk, hogy pénzt kell
keresnünk velük! Akarsz még több RP-t a Lolban vagy nem? Az pénzbe kerül
kisapám!
Csávó #1: Ajj, tudom..
Csávó #3: Hé… valaki áll az ajtóban!
Én álltam az ajtóban. Mégpedig
véreres szemekkel, föléjük magasodva, a fogamat csikorgatva. Az öltöző közepén
ott ült törökülésben, körben három stréber gyerek, középen közöttük csomó kép,
egy szőke bombázóról, aki az ÉN Nerom volt!
- A… A suli rémeinek egyike! –
kapott majdnem szívinfarktust a Csávó #1. Lassan közelebb léptem hozzájuk,
széépen lassaaaan, fenyegően.
- Mutassátok a képeket – csak
ennyit mondtam.
- N..Nem! – próbált bátorkodni az
egyik, felállva – Ezeket mi készítettük!
Ám itt odanyúlva kicsavartam a
karját, és a következő pillanatban összeesett a fájdalomtól, aztán félrerúgtam
a másik kettőt, és felvettem a képeket a földről. Egész pontosan 11 kép volt.
Ahol mosolyog bele a kamerába (gondolom, nem tudta milyen célra akarják ezt
felhasználni), ahol a tálcával áll a kis körasztal mellett, és mosolyogva
beszélget az ülő vendéggel. Ahol morcosan néz az egyik vendégre, mert az
valamin nevet. Volt olyan is, amikor lehajol a leesett tálcáért. Olyan is volt,
ahol csak simán felveszi a rendelést, aztán kettő arról, hogy pihenőt tart, és
barackos nesteát iszik szívószállal. Volt egy olyan is, ahol csak néz ki a
fejéből, volt egy olyan ahol a kamerában néz, de meglepődik. Egy, ahogy üdvözli
a belépő vendégeket… Meg volt egy, amikor egy kisgyerekhez guggol le, és úgy
kérdezi meg, hogy mit kér. Én meg ezeket a képeket egész egyszerűen a dzsekim
zsebébe raktam.
- Hé! – esett nekem Csávó #2 –
Add vissza őket, a képek a mié… - ám itt megragadtam a torkát, és a falnak
basztam.
- Nem – néztem rá elsötétült
arccal – Nem. Nem a tiétek. Már az enyémek – hajoltam közel, és az arcába
sziszegtem – Lehet hozzád egy kérdésem?
Fulladozva, riadtan nézett rám,
mire rántottam rajta egyet.
- Azt kérdeztem, lehet hozzád egy
kérdésem?
Szenvedve bólintott egyet.
- Hogy volt képetek… az ÉN
Neromról, képeket készíteni?! El akartátok őket adni? Mennyiért? Kiknek? Ilyen
nyomorék faszoknak, mint ti vagytok? Hogy aztán otthon kicsaphassa a lompost,
és rejszoljon az ÉN Nerom képeire?! AZ ÉN NEROM KÉPEIRE?! – ordítottam végül –
AZ ÉN NEROMRA SENKI SEM GONDOLHAT ÚGY, MEGÉRTETTED?! HÁNYSZOR VERTED MÁR KI,
RÁ?! MI?! HÁNYSZOR?!
Nem válaszolt, a haverjai, is
lefagyva meredtek rám.
- KÉRDEZTEM VALAMIT! MELEGEN
AJÁNLOM HOGY MONDD MEG!
- Né.. Négyszer – szűrte ki a
fogai között, mire az agyam elborult, a szemeim vérben forogtak.
- Értem… - mondtam halk hangon,
sziszegve. Majd egész egyszerűen bele basztam a csávó fejét a falba, négyszer.
- Négyszer mi? Rendben. Négyszer
kettő? – sziszegtem a fülébe. Nem válaszolt, majdnem sírva fakadt.
- NÉGYSZER KETTŐ?! – ordítottam
végül – FOGYATÉKOS VAGY HOGY NEKED MINDENT KÉTSZER KELL ELMONDANI?
- Ny.. Nyolc – fakadt sírva.
- Nyolcszor kettő?
- Ti.. Tizenhat…
- Remek. Itt ismét megragadtam a
haját, és hajszálpontosan, még tizenhatszor vertem bele a fejét a falba, teljes
erőmből, mire vérző koponyával a földre esett.
- Tizenhatszor kettő? – guggoltam
le, és lepillantottam a szenvedő, vérben ázó arcára.
- Ha.. Harminc… Harminckettő.
- Ügyes vagy – és azután harminc
kétszer tapostam még bele az ágyékába. Majd miután az ott vonaglott a földön, a
maradék kettőhöz fordultam…
- Te ott – mutattam a gyerekre,
eszelős vigyorral – Mennyi harminckettőször kettő?
- Ha.. Hatvannégy…
- Remek – kuncogtam fel sunyin –
Hatvannégyszer fogom szét baszni a fejed azon a padon, amiért volt merszed az
ÉN Neromra szemet vetni… Nincs esélyed hapsikám. Versenybe sem szállhatsz
velem.
– Mimoza –
- FÚJ FÚJ FÚJ
FÚJJ! – akadtam ki, és komolyan mondom a hideg rázott. Ez az evolúciós zsákutca
hát ÚRISTEN.
– EZ UNDORÍTÓ! – szinte
toporzékoltam.
- Az… - helyeselt a barátnőm – De
nyugi Mimi, fel ne robbanj – sietett le hozzám, mert tudja, hogy nekem a
közterületen végzett szexuális tevékenység a gyengém amire felkapom a vizet.
- Nem, nem, nem! És te láttad
őket!
Bólintott egyet, fintorogva.
- FÚJ! – raktam csípőre a kezem –
Ezt nem hagyom annyiban! Ráadásul az a fos életű kihajította a tokomat az
ablakon!
- Mit csinált?
- Jól hallottad! – bólogattam
határozottan – Gyere! – fogtam meg a kezét, majd hátrafordultam Raynehoz – Menj
a színpadhoz! Úgyis nemsokára lesz az előadásunk, ott várj meg oké? Tudod mikor
lesz, igaz? – kötöttem a lelkére, mire ő elmosolyodva bólintott egyet
- Rendben.
- Az első sorba fogsz állni??
- Hol máshol állnék? – rakta
zsebre a kezét, mire széles vigyorra húztam a számat. Ez a beszéd. És már
rohantunk is fel Neroval a terembe. Azaz nope, először még nem a terembe.
Először a tesi terem melletti szertárba.
- Miért jöttünk ide? – nézett
körbe nagyokat pislogva Nero.
- Ezért itt! – mutattam fel
diadalittasan a régi kendo kardomat, ami nem más volt, mint egy alul befáslizott
farúd – Jajj de hiányoztál! – ölelgettem meg.
- És az ott mi? – guggolt le
mellém a barátnőm.
- Tavalyig jártam kendo edzésre,
bezooony – bólogattam, büszkén kihúzva magam – És elkobozták tőlem, mert az
edzés megszűnt, de Rayne elárulta még év elején, hogy hol van.
- És mit fogsz azzal most
csinálni?
- Pinyátákat kergetek! –
kuncogtam fel sunyin – De először móresre tanítjuk Narout! – szorítottam ökölbe
a szabad kezem elszántan. Nero és én felsiettünk a terembe, és hát nos. Khm. Ki
hallatszott egy s más. - Mit akarsz csinálni? – suttogott értetlenül, félig
felvont szemöldökkel Neruci. Na itt az arcomra fagyott a 32 vattos vigyor. Mit
is… akarok?
- Ezt még én sem tudom… - ráztam
meg a fejem elgondolkodva.
- Mimiiii – suttogott szenvedve –
Nem is tudod miért jöttünk ide? Hogy akarod megleckéztetni, ha még ki se
találtad? Én be nem megyek oda, megint!
- Nem is kell, drága bajtársam –
fogtam meg a vállát amolyan filmes „Amíg én itt vagyok, nem kell félned” fejjel
– Már kitaláltam! – már csak az oldalról bejövő fény hiányzik, hogy ránk
világítson, meg a szellő, ami meglibbenti Nero haját… Mindegy. Szóval
odalépkedtem az ajtóhoz, és a biztosan, a kilincs alá állítottam a farúdat, ami
erősen felnyomta a, kilincset, így azt nem tudták lenyomni.
- Bezárod őket? – kuncogott Nero,
a szája elé téve a kezét, hogy ne legyen hangos.
- Be én! Ezután Nerot elhívták,
mert elméletileg csomó vendég azt akarja, hogy ő szolgálja ki őket, voltak vagy
húszan. Én meg mondtam, hogy megyek utána, csak elmegyek pisilni egyet. El is
siettem a lánymosdóba, és épp hugyozás után mostam a kezem, (kurva sokszor
mosom amúgy a kezem, már sebes is, a sok mosástól. Félek a baktériumoktól)
mikor szipogást hallottam az egyik fülkéből.
- Hm? Van itt valaki? –fordultam
hátra, de válasz nem jött – Hahóó! – léptem közelebb a fülkékhez – Hahóóóó! –
de még mindig nem jött válasz, csak szipogás. Én meg elkezdtem végig kopogtatni
a fülkéken. Amikor a fal felől, a harmadikba értem, egy elcsuklott, sírós hang
hallatszott ki:
- Vannak..
- Lena? – lepődtem meg – Mi a
baj?
- Semmi, hagyj békén!
- Ü-üm! – ültem le az említett
fülke elé törökülésben.
- Csak menj el!
- Nem akarok.
- Ajjj… Te mindig idegesítő
vagy?!
- Elmegyek, ha elmondod mi a baj.
- MIÉRT ÉRDEKEL?! – hisztériázott
– NE PRÓBÁLJ VIGASZTALNI!
- Nem akarlak megvigasztalni.
Csak nem szeretem, ha az emberek sírnak. Olyankor tök csúnyák – mosolyogtam rá
a fülkére – Nem kell kinyitnod az ajtót, ha nem akarod. Elég, ha elmondod, hogy
mi a baj. Az általában segít. Meg kerestek nem rég keresett téged egy csávó…
azt akarta, hogy te szolgáld ki őt. Mikor Nerot kérték meg, akkor hallottam fél
füllel. Nem tom’ mi értelme van ennek amúgy – vonogattam a vállam – Nem tök
mindegy ki szolgálja ki őket?
- Tényleg..? – szipogott.
- Ühhüm – bólogattam. Kis
kattanás hallatszott, és nyílt a fülke ajtó. Lena ült, a lehajtott WC fedélen,
kisírt szemekkel.
- Ez kircsi meg minden, de nem
mehetek így vissza… - temette a tenyerébe az arcát.
- Miért? Én nem látok különbséget
– közöltem egyszerűen, mire utálattal telve rám nézett, majd a mellkasára
mutatott, amin látványosan lengett a ruha, és elég feltűnően kisebb volt a
melle – Kiesett a tömésed? – pislogtam nagyokat.
- Honnan tudod, hogy tömésem
van?!
- Már kilencediktől tudom –
pislogtam nagyokat, mintha ez nem lenne elég egyértelmű, hogy tudok róla.
- És miért nem cukkoltál vele
eddig?.
- Mi? – fagytam le egy pillanatra
– A francba! – csaptam a homlokomra – Tényleg baszki! Hányszor meg tudtalak
volna szívatni!! Agghhh! – ez a felismerés annyira szíven talált, hogy kis
híján ott evett a fene engem a WC-be.
- Aki hülye, az hülye is marad –
csak ennyit mondott.
- És most mihez fogsz kezdeni? –
kérdeztem vidáman – Hazamész? Az kurva jó lenne. Nem rontanád itt tovább a
levegőt!
- Nem teszek neked szívességet –
mosolyodott el gonoszul.
- Na, ez a beszéd – veregettem hátba,
mire majdnem előre esett.
- Te nem vagy normális! –
tapogatta a hátát.
- Nem vagyok az, ez való igaz –
vettem le a barna, bőr bakancsom.
- Te meg mit művelsz??
De én nem figyeltem rá, csak
dúdolva levettem a zoknijaimat, és a kezébe adtam, majd az ujjatlan fekete,
kesztyűimet is.
- Tessék! Talán ha ezeket
berakod, jobb lesz.
- Miért teszel nekem szívességet?
– nézett rám gyanakvóan.
- Nem neked, magamnak. Geci
csúnyán áll rajtad így a ruha. Bassza a szemem. Erre kikapta a kezemből a textileket,
és diszkréten behelyezte őket, majd mintha kicserélték volna, felpattant,
megigazította a melleit, és seggrázva megindult az ajtó felé, mindenféle
köszönöm nélkül.
- Figyelj – szólt még vissza az
ajtóból.
- Hm? – vettem föl csupasz
lábaimra vissza a cipőmet.
- Ne haragudj – és ezzel ott
hagyott, én pedig nagyokat pislogva meredtem utána. Miért, ne haragudjak? Ám
ahogy ezt kimondtam, a hangosbemondó hangja zavarta fel a mosdó csendjét. A
szemeim kitágultak, íriszem összeszűkült. Az iskolai zenekar fellépését
törölték.
– Violet –
Mo.. most
biztos kérdezitek ki is vagyok én. Violet Rodenwald vagyok. Az iskolai kórus
csellósa. Kilencedikes vagyok, ebben az évben jöttem az iskolába, de
elméletileg van tehetségem a zenéhez, szóval beválasztottak a zenekarba és a
kórusba is. Öhm… Az van, hogy a karácsonyi fesztiválon pontban 09:30-kor
fellépésünk lett volna… Ám ez elmaradt. Én, és a zenekar többi tagja, a színpad
mögött tartózkodtunk. Volt, aki pakolta el a hangszerét, mások, mint például én
is, a földön ültek, és magukba zuhantak. Már nagyon régóta készülünk erre, volt
hogy tovább is bent maradtunk, korábban is bementünk, volt, aki a tanulmányai
helyett erre koncentrált, ezért félévkor valószínűleg bukik. Más, a vidéken élő
beteg nagyszüleit kérte fel a városba, hogy nézze meg őt. Én pedig a szüleimet,
a munkából… De a műsorunkat törölték, és helyette egy lány táncos csapat rázta
magát a színpadon a Hot Mess-re, valami Don Pepe’s-ből… helyettünk.
- Emberek! – hallottunk meg egy
ismerős hangot. Mimoza loholt be a színpad mögé,. Ő egy 11.-es lány,de ezt
gondolom, tudjátok. Ő a legidősebb közölünk, ugyanis a 12.-esek már nem
játszhatnak a zenekarban, az érettségi miatt. Nem mellesleg, azt hiszem, nagyon
szeretem… Felnézek rá. Talán. Olyan akarok lenni, mint ő – Mi a fészkes fene
történt itt? – támaszkodott meg a térdén, lihegve.
- Az osztályodban lévő lányok –
meredt rá Fallon, a másodhegedűs – Tegnap lebeszélték az igazgató úrral, hogy a
változatosság kedvéért, had lépjenek ma az ő barátaik, helyettünk. Mert hogy ők
profi táncosok és hogy milyen drága őket felkérni, de ingyen is ide jönnének...
Hát látod – morgott az orra alatt, a színpadra bökve, ami mögött
csoportosultunk – Látod mennyire profik.
Hatásszünet következett. Már azt
hittük ő is csatlakozik a lehangoltak klubjához, és eret vág mellettünk, de nem
így lett.
- Miért vagytok így lehangolva? –
vigyorodott el szélesen, csípőre tett kezekkel.
- Heh…?- egy emberként fordultunk
felé.
- Mi ez a búval baszottság? –
nevetett fel – Ennyitől már le vagytok hangolva? Hát milyen fából faragtak
benneteket?
- Mimi, felfogtad, hogy nem
léphetünk fel? Minden eddigi gyakorlás mehet a kukába!
- Majd legközelebb! Ne legyetek
pudingok!
- De… Annyira fáradt vagyok… Egész
reggel erre gyakoroltam – szólaltam meg, és szerintem lecsordult két
könnycseppem. Mimi leguggolt elém, és két kezébe fogta az arcom, erősen
rácsapva ezzel a bőrömre.
- Tudom – mosolygott bátorítóan –
Lesz még alkalom, nem? Előtted még három év! Meglátod, még rengeteget
zenélhetsz majd! Minden rendben lesz, jó? De ne sírj egy ilyen miatt! Nem ér ez
annyit, hogy egy Violet sírjon miatta – kuncogott szórakozottan, majd felegyenesedett,
és a többiekhez fordult.
- Ti se lógassátok már az
orrotokat! Ér ez ennyit? Nem hiszem! – vigyorgott szélesen, olyan Mimisen –
Mindenki oszolj! Egy-kettő! – tapsolt kettőt – Irány a szüleitekhez, és
érezzétek jól magatokat a fesztiválon, lett egy szabad órátok! Hiszen ezért
lett rendezve nem? Na, két perc múlva, mindenkit a takoyakis standnál vagy a
mézeskalácsos standnál akarok látni! Én személy szerint, meg kóstolnám a
fahéjas rétest! – csillant fel a szeme – Ezennel Mimi, távozik! Ha kellenék az
ételes pultoknál leszek!– szalutált, majd egész egyszerűen kiszökdécselt a
színpad mögül. Ahogy elment, mindenki elnézően megrázta a fejét.
- Ő gyakorolt a legtöbbet,
mindenki azt hinné, ő van a legjobban lehangolva. Erre láss csodát.. – rázta a
fejét halvány mosollyal Edward, a zongorás.
- Nem – szólaltam meg a kissé
piros arcomat fogva-Hiszen ő a legidősebb. Csak megvárja, amíg nem látjuk… -
néztem utána szomorúan.
– Mimoza –
- Fánk, fánk
fáánk! Mákos rétes, fáánk! – dúgolgattam vidáman, a folyosón végigszökdelve, a
kezemben a hegedűtokommal, az emberek között szlalomozva – Fánk, fánk, fánk…
Majd lefékeztem egy üresnek hitt
terem előtt, és benyitottam, mosolyogva, még mindig énekelgetve. Kicsit se
nézett meg a folyosón a pereputty, áááh dehogy. Belépdeltem. Üres volt.
Bezártam magam mögött az ajtót. Ahogy ezt megtettem. A fejem elsötétült. A
szemeim véreresek lettek, és összeszűkültek.
- A KURVA ÉLETBE – rúgtam fel a
kukát, ami óriási csattanással arrébb repült, a terem másik végébe, a szemét
pedig egytől egyig kiömlött belőle. Valamit szét akartam venni, le kell hogy
nyugodjak, mielőtt megkeresem Clairet meg a bandáját és szanaszét találom rúgni
valamelyiknek a fejét. Szinte csapkodva kivettem a hegedűtokomból egy kis
lemezt, és eszelősen rádiót kerestem a teremben. Meg is találtam, szerencsére
be volt dugva, és működő képes volt. Mikor megnyomtam a lejátszás gombot, háttérzene
csendült fel. A hegedűm az állam alá illesztettem, és megvárva az én részemet
játszani kezdtem, közben megállás nélkül nyugtattam magam. Raynet akarom…
– Sasuke –
Nagyokat
trappolva siettem oda Kaitohoz, aki éppen valami 10.-es csajt próbált befűzni,
elég sikeres úton haladva, de sajnos megzavartam a kedves kis társaságot.
- Mit keresel itt? – kezdtem rá
egyből, leszarva, hogy ott áll mellette a csaj.
- A barátnőm hívott el –
mosolygott, tök ártatlanul, tök barátságosan. (A lány akivel beszélt „a
barátnő” szóra meg se rezdült. Leszarta, hogy a csávónak nője van. Milyen
lányok vannak manapság te jó isten…) Nos, én nem voltam épp barátságos
kedvemben. Sőt, kifejezetten rossz kedvem lett, mikor megláttam itt. Hogy
kifejezzem, hogy nem épp jókedvemben talált, megragadtam fülét és annál fogva,
arrébb vonszoltam a tömegtől.
- Auh auh auh! Matsuko, mégis mi
ütött beléd?! – jajgatott, de én a falnak löktem.
- Tiffany hívott ide?!
- Igen – tapogatta a fülét,
fájdalmas grimasszal – Miért, féltékeny vagy, vagy mi? Mert az máshogy is
kifejezhetnéd…
- Dehogy vagyok féltékeny –
horkantottam fel, de rögtön visszatértem az előző témához – Tiffany miatt
jöttél ide?
- Háát… Nem igazán – kuncogott
nemtörődöm hatást keltve – Más miatt is jöttem.
- Ki miatt?
- Hát tudod, itt van az exem és
gondolom, rá köszönök.
- Nem köszönsz rá – csak ennyit
mondtam, ellentmondást nem tűrő hangon – Így is majd szétrobban idegileg
mostanában, ne gyötörd még te is. Csak kerüld el, oké?!
- Mi vagy te a védőszentje? Nem
is ismered őt!
- Te vagy az, aki nem ismeri!
- Már ne is haragudj –
komolyodott el, ami Kaitonál nagy szó – De ő az én nőm volt… Megtennéd, hogy
nem avatkozol bele a dolgunkba? Ne játszd itt a hősszerelmest Rómeó, inkább te
vagy az, akinek el kéne kerülnie Nerot.
- Ezt meg hogy érted?!
- Te is tudod hogy értem,
Matsuko. Mindenki tudja, hogy ez a józan álca kurvára átlátszó. Szerinted, nem
tudja az egész Guilt negyed, hogy a barátnőid, miután veled jártak, kórházba
kerültek? Ott voltam, amikor meg akartad ütni Tiffanyt is, és tudok a kósza
pletykákról is. Bezonny… - nézett rám kuncogva. Fel akart hergelni.
- Hány törött csontot okoztál már
lányoknak Matsuko? Hányszor ütöttél már meg egy lányt? Mi?
- Neked ehhez semmi közöd! –
sziszegtem ki a fogaim között – Ajánlom, hogy fogd be vagy…
- Vagy mi lesz? – nevetett fel
gúnyosan – Megütsz? Megütsz ugyanúgy, mint ahogy azzal az Ashley lánnyal
tetted? Szegény Ashley rá tudott már állni arra a lábára, AMIT KÉT ÉVVEL
EZELŐTT törtél el?! Úgy tudom, tolószékes…!
- Fogd be Adachi – szólalt meg
valaki mögöttünk. Rayne volt az – Sasuke, te pedig ne csináld a balhét. Silverman
lettél? – lépdesett közelebb.
- Nicsak, meg jött a papád, Matsuko!
– nevetett fel az a köcsög.
- Még egy szó és szétverem azt a
vigyorgó képedet – válaszolt helyettem Rayne.
- Megyek, megkeresem Nerot –
löktem el magam tőle.
- Hajrá, csak nehogy én találjam
meg előbb – próbált hergelni tovább, de a haverom lekevert neki egy pofont.
- Menj már, ne itt állj – bökte
felém unottan. Nem kellett kétszer mondani. Csak reméltem hogy Silverman nem
találta be megint…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése