– Nero –
Ti,
hogy reagálnátok erre? Mert én hirtelen nem tudtam mit lépni… Csak feküdtem ott
a parkettán és a nyakamat félig kitörve meredtem az ajtóra, keveseket és
laposakat pislogva. Az agyam annyira kattogott, hogy féltem, defektet fog
kapni. Végül kezdtem feleszmélni a sokkból és az emésztésből, amiket mondott, s
a szívem a légzésemmel együtt szaporább ritmusokat kezdett felvenni. Egyből
felugrottam a földről és a vezetékes telefonhoz lépve, remegő kezekkel
próbáltam beírni a számot, de annyira remegett mindenem, hogy állandóan
elrontottam, így mindig újra be kellett írjam a bátyám számát. De mielőtt
megnyomhattam volna a hívés gombot, feleszméltem, hogy nem hívhatom fel a
testvéremet, mert túl hosszú ideig tartana, míg elmondanám neki az
előzményeket… És félek, hogy olyan balhét csinálna, amit nem kéne. Gyorsan
kitöröltem a számokat és beírtam sebesen Mimiét is. A fülemhez emeltem a
kagylót és vártam. Lesütöttem a szememet, amikor egy nagyot sípolt a vonal.
Francba, ki van kapcsolva… Lecsaptam a telefont és idegesen a hajamba túrtam,
hogy vajon most kinek szólhatnék. A rendőrségnek őrültség lenne, hiszen
biztosan vannak kuncsaftjaik, más különben a múltkor sem lettek volna rendőr
ruhában. Járt az agyam, végig futott minden lehetséges személyen, végül aztán
eszembe jutott valaki. Felrohantam a szobámba és a mobilomat előkotorva az
ágyamból, tárcsázni kezdtem Sasuke számát. Már a hetedik csörgésnél járt,
amikor kezdtem feladni.
- Gyerünk már – motyogtam magamba
elhaló hangon. Aztán a tizedik (!) csörgésre végre felvette.
- Nero? – szólt bele kómás
hangon. Felkeltettem volna?
- Sasuke, kérlek, segíts! –
szóltam bele kissé hisztérikusabban, mint szerettem volna.
- Mi történt? – fújta ki az
orrát.
- N… Narou itt járt. Nálam –
nyeltem egyet, mert egy óriási gombóc nőtt a torkomba. Itt egy kisebb
hatásszünet következett.
- Bántott?! – váltott hangszínt.
- Nem, csak… Csak… Szerintem
bolond és félek tőle! – néztem akaratlanul is ki az ablakon – Ez nem normális,
nem tudom, mit csináljak, te ismered őt, mit csináljak?!
- Mit csinált?!
- Olyasmiket mondott, amit egy ép
elméjű ember sose mondana a másiknak – fogtam a fejem és még felidézni is alig
tudtam, annyira ijesztő volt.
- Mit mondott, Nero, tudnom
kell!!!
- Azt, hogy mindenkit megölne,
aki csak rám mer gondolni meg, hogy – csuklott el a hangom – Meg, hogy meg akar
engem dugni, és, hogy állandóan ideges, ha arra gondol, hogy veled vagyok és…
És, hogy nem fogok tőle soha se megszabadulni – ezeket így visszamondva és
felidézve, teljesen felfogva teljesen elkapott a sírógörcs és már alig bírtam
visszatartani. Könnyek ezrei gyűltek a szemeimbe és a hangom is nagyon sírós
volt.
- Nero, Neor nyugi, nyugi, nyugi!
– hadarta – Figyelj, így nem nagyon tehetek semmit. Már jobban vagyok, de fater
még mindig nem enged kocsiba ülni, és még egyszer nem szállok buszra! De ma át
kell menni hozzájuk este, mert gyűlés lesz… Akkor majd megkérdezem, hogy mi a
fasz baja van.. És, hogy állítsa le magát! Addig meg nyugodj meg! Nem bántana
téged…
- De igen, bántana! Ráadásul…
Megcsókolt – fintorodtam el és a szám elé tettem a kezemet – Nem is egyszer…
Fúj!
Ismét egy kisebb hatásszünet.
- Tényleg beszélni fogok vele.
Addig, ha lehet, ne menj sehova, mert ki tudja, mi járhat a fejében ennek az
őrültnek.. Rendben?
- Rendben – sóhajtottam egy
szaggatottat – Köszönöm – motyogtam.
- Nem tesz semmit. Én köszönöm,
hogy tegnap jöttél és bocs a fater
nyomulására. Nem gondolta komolyan!
Ezen elmosolyodtam.
- Ugyan. Én sem vettem komolyan.
- Akkor jó.
- Igen.
- Akkor most lerakom, de tényleg
ne pánikolj! – kötötte a lelkemre, amit csuriba megígértem neki. Mert mikor
letettük a telefont, én még mindig az ablakon bámultam ki. Aztán nem kellett se
több, se kevesebb, bezártam minden ajtót, ablakot és a redőnyöket is lehúztam
az egész lakásban. Nem akarom őt meglátni egyszer se a házam környékén.
– Rayne –
Miután
Mimit is és a ruháit is a hónom alá csaptam és a kocsimba tudtuk magunkat,
egyenesen az én házam felé vetettem az irányt. Nem szóltam semmit egész út
alatt, mert nagyon kattogott az agyam. Mi a fészkes fenét keresett Mimi Clariék
kertjében egy bokor alatt, harapásokkal a nyakán?! Ki volt az a bátor és merész,
aki hozzá mert érni az ÉN Mimozámhoz?! Csak nem… Joshua?! A kormányt is olyan erősen szorítottam, hogy szinte
már-már a puszta markommal eltörtem.
- Rayne, minden rendben? – törte
meg a csendet Mimi.
- Nem, Mimi, semmi sincs rendben!
– sziszegtem az utat figyelve.
- Miért? Jól vagyok, mint
láthatod.
- Nem, nem vagy jól és ezt te is
tudod! Miért nem emlékszel semmire sem?! – kérdeztem ingerülten.
- Nem tudom, régen is volt már
ilyen. Sok minden kiesett a gyerekkoromból, ezek általában az álmaimban térnek
vissza – mesélte eltöprengve.
- Nincsen semmi elméleted sem
arról, hogy mi történhetett?!
- Ü-üm – rázta meg a fejét,
amikor rá pillantottam – Semmi sincs. Neked van?
Bólintottam.
- Nekem van.
- És elmondod?
- Nem.
- Oké – nyugodott bele. Gyakran
csinálom ezt, amiről nem akarom, hogy tudjon, egyszerűen nem mondom el neki és
ő ebbe bele nyugszik. Nem tudom, hogy vagy meddig bírja ezt. De én megőrülnék,
ha nem tudnám, mi jár a fejében.
- Hova megyünk? – kérdezte az
utat nézve.
- Hozzám.
- De Rayne…
- Mi az?
- Nincs ruhám – ennél a
mondatánál lefékeztem az út közepén, ami majdnem egy kisebb karambolt okozott.
A mögöttem jövő személygépjármű elhajtott mellettem nagyokat dudálva és a
vezetője beintett nekem, mire én a pokolba kívántam őt. Aztán megindultam Mimi
háza felé az autóval.
- A bátyád otthon van?
- Nem hiszem.
- Akkor te itt megvársz a
kocsiban – kötöttem ki.
- Jól van – pislogott nagyokat.
A kis házikóhoz érve, kipattantam
a kocsiból és a lábtörlő alól kivéve a pótkulcsot, szépen bementem a házba.
Most a cipőmet sem vettem le, csak felmentem Mimi szobájába. Ott a szekrényét
és a fiókjait kinyitva kivettem két pár zoknit, melltartót, két szép csipkés
bugyit (kicsit beindultam rá) és végül egy vastag pamut nadrágot meg két pólót
és egy pulcsit is, a sálját, sapkáját, bakancsát is magamhoz vettem, majd
ezekkel együtt hagytam el a házat és ültem vissza a kocsiba.
- Ügyes vagy – csillogott Mimi
szeme – Pont ezeket szeretem – tanulmányozta át a hozott textileket, amiket
átadtam neki.
- Akkor jó – csaptam be az ajtót
és indultam el újra hozzám.
- De miért hoztál ennyi mindent?!
– kérdezte.
- Mert ma nálam alszol –
jelentettem ki ünnepélyesen.
- Mi?! De Joshua…
- Nem érdekel – vágtam a szavába
– Ne haragudj, de Joshua még csak utánad se ment és ki tudja mi történt
köztetek tegnap este, hogy így eltűntél. Ezért biztonságban akarlak tudni, így
ma velem alszol. És majd holnap beszélünk suli után a bátyáddal.
- Hát jól van… De a táskám otthon
maradt – mondta szomorúan.
- Majd adok füzetet, amibe holnap
írsz – nyugtattam meg, hogy nem marad le semmiről sem.
Nálunk apa kedvesen fogadta
Mimit, kezet rázott vele és nagyon örült, hogy megismerheti blablabla… Utána
közölte fater, hogy estére gyűlés van Silvermanéknél. Én meg mondtam, hogy ok,
de akkor Mimi is jön. Nem volt ellenére. Én is így gondoltam. Mimi teljesen
uralma alá vette a szobámat, még sosem volt nálam, ezért mindenhová bebújt,
mindent megnézett alul-fölül, oldalt, mindenhogy.
- Ez nagyon kircsi – rohangált
összevissza – A többi helyiséget is megnézhetem?! Olyan modern és kúl ez a
lakás – ugrándozott összevissza.
- Igen, de kérlek, előtte öltözz
fel, mert így is eléggé szar volt, hogy apa látta a lábaidat! És szabadulj meg
ettől a szar pulcsitól – méregettem egy kicsi fintorral a rajta levő másik srác
pulóverét.
- Öhm, oki – bólintott, aztán
diszkréten elvonult a fürdőmbe, mert közben rájött a pisilhetnék is. Addig én
elfeküdtem az ágyamon és a plafont mereven bámulva, gondolkoztam. Mit csináltál, kedves Josh? Jaj, ha megtudom, mit tettél, megöllek…
- Rayneee! – kiabált Mimi.
- Mi aaaz?
- Nem tudom, hogy kell lehúzni a
WC-t!
- Automata WC, ha felállsz róla,
akkor magától lehúzza…
Ekkor meghallottam a „WC lehúz”
hangot.
- Jéééé – csodálkozott – Nekem is
kell egy ilyen! – jött ki a fürdőből immáron teljesen felöltözve, én meg
felültem az ágyba – Nálunk a víztartály az fent van és a lehúzó zsinór
elszakadt, így nem érem el, csak sámlival – húzta el a száját.
- Micsoda gondok – csóváltam meg
a fejem.
- Hát igen – vakarta meg a fejét.
- Éhes vagy? – kérdeztem
gyanakvóan, mire hevesen bólogatni kezdett – Akkor gyere – indultam lefelé, ő
meg bólogatva követett.
Nem sokkal Mimi megetetése után,
apa szólt, hogy indulnunk kéne. Szóval, így hárman ültünk be apa kocsijába.
Mimi ült egyedül hátra.
- Szóval, te vagy a hacker lány,
igaz? – kérdezte apa a visszapillantóból ránézve egy kedves mosollyal.
- Igen, de ez titok! Pszt – tette
Mimi a szája elé a mutató ujját, amire apa felkuncogott. Már tudom, kitől
örököltem a kislány mániámat.
- Miért kell gyülekezni azoknál a
tetveknél? – kérdezte végül Mimi. Apa rám nézett amolyan „na, még egy Silverman
utáló” tekintettel, aztán felelt neki:
- Meg kell beszélnünk, hogy mi
legyen a továbbiakban, mert a múltkori gyűlés ott kimerült, hogy Narou azt
akarta, öltözzünk be mi rendőröknek, de az nekünk nem áll jól és én nem bírok
annyira az idősebb Silvermannal és Matsukoval, mint Rayne a fiaikkal –
biccentett apa felém, mire Mimi csillogó szemekkel, büszkén rám nézett én meg
kacsintottam egyet neki, hogy „így van”.
- Értem. Csöndbe leszek majd,
hogy ne zavarjam meg a tárgyalást – biztosított minket Mimi, mire faterral
összemosolyogtunk.
Silvermanékhoz szinte egyszerre
érkeztünk Matsukoékkal.
- Csá, Sasuke – köszöntem
vigyorogva neki, mire ő csak lenézett.
- Áruló – mondta, aztán az apja
oldalán mentek be előttünk az ajtón. Ó, tényleg, hiszen bekavartam neki és
elfelejtettem megmagyarázni. Huppsz.
- Ezt miért mondta rád? –
kérdezte Mimi felnézve rám.
- Nem azt mondtad, hogy csöndben
leszel? – kérdeztem egy óvatos mosollyal, mire hevesen bólogatott és befogta.
- Ő meg mit keres itt?! –
hangzott fel Scott Silverman, mikor beléptünk mi is az ajtón.
- Ő Mimi – mutattam be egyszerűen
– És azért van itt, mert csak.
- Ááá, törpe kurva, helló –
köszönt neki Narou, amitől én idegesen rá meredtem.
- Szióka, apuci – integetett
nekem gúnyosan, mire megforgattam a szemeimet és Mimivel együtt leültünk Sasuke
és Naoki közé a kanapéra. Természetesen, én ültem Naoki oldalára, Mimi meg
Sasukéére.
- Szóval – kezdte Scott – Mit
keres itt, Mimi?!
- Ő a hackerünk – mondta
sóhajtva.
- Nagyszerű – csapta össze a
tenyerét gúnyosan – Kicsi lány, ami itt elhangzik, az itt is marad, világos?! –
kérdezte, mire Mimi bólogatni kezdett – Remek. Szó, a múltkori ügy nem lett
lezárva, én nem leszek rendőr, nektek kell megint annak lennetek!
- Csak szeretnéd fater, tuti nem
– rázta meg a fejét Narou.
- Pedig de, pina, az leszel! –
szidta le az apja, mire Mimi mellettem felkuncogott. Ha hallaná a többi szép
szót, amiket Scott mond a fiainak.. Meghalna a nevetésben.
- Bocsi, előbb egy eltérő téma –
tette fel Sasuke a kezét és eléggé orrhangja volt – Narou, neked mi bajod van?
- Az, hogy nem akarok rendőr
lenni…
- Nem erre gondolok. Úgy
általánosságban. Tegnap azt hitted fasza gyerek vagy és átjöttél hozzám pisztollyal
a kezedben, ma meg úgy döntöttél, hogy Nerot fogod molesztálni?
- Honnan tudod te ezt?! – húzta
össze a szemeit Narou.
- Onnan, hogy elmondta, mit
csináltál. És csak úgy gondoltam, megkérdezem, hogy neked elmentek otthonról?
- Már megint mit csináltál te
igazi balhere?! – szólt közbe az apja.
- Semmi közötök hozzá – tette
karba a kezeit Narou fölényesen.
- Naoki! – ordított rá Scott a
mellettem szunyálni készülő gyerekre, aki felkapta a fejét – Mit csinált ma az
idióta bátyád megint?!
- Nem tudom..
- Miért nem?!
- Mert aludtam!
Itt mindenki a homlokára csapott,
csak én nem.
- Narkolepszia – ennyit mondtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése