– Mimoza –
-
Kérlek, térj magadhoz…
Ez volt az első mondat,
amit meghallottam. Lassan kinyitottam a szemem, oldalra pillantva egy fekete
hajú, zöld szemű, porcelán bőrű fiút láttam meg, aki a kezemet simogatja, és
aggódva fürkészik. Deno az.
Elvigyorodtam, mikor megláttam Deno arckifejezését a felébredésemre.
- Pálinkás jó reggelt
kedves Deno!
Elkerekedett szemekkel
nézett rám, majd a meglepődöttségtől hátraugrott, és a kezét, amivel
simogatott, a háta mögé dugta.
- Mi… Mi… Mimi!
- Igen, ez a nevem – nyújtózkodtam
jólesőn, majd körbe néztem – Hol vagyok?
- A… fürdőmben…
- Az tök jó – mosolyogtam
rá barátságosan – És miért vagyok itt?
- Nem emlékszel?
- Semmire – ráztam meg a
fejem
- A bokor alatt találtunk
rád... a húgommal.
- Egy bokor alatt? –
lepődtem meg – Óóóóh! – estem gondolkodóba, majd kis idő múlva ismét
rámosolyogtam – Az elég rossz! És
ötleted sincs, hogy kerültem oda?
Fejet rázott.
- Az elég rossz –
pöcköltem meg egy habot, majd Denora néztem – Nem akarok udvariatlan lenni, de
kiszállhatnék? Kicsit kényelmetlen, ugye megérted? – bazsalyogtam vidáman, arra
utalva, hogy azért mégiscsak lányból volnék, és ő meg fiú.
- Mi? Ja! Persze – ezzel
kirohant, de pillanatokon belül egy nagy, fekete kapucnis pulcsival jött
vissza, és egy kis virágos melltartóval és bugyival – E.. Ezek – emelte meg a
fehér neműket – A húgomé voltak még mikor ötödikes volt. Lehet, hogy kicsit
nagy lesz rád.. – láttam, hogy el volt vörösödve, és kerülte a szemkontaktust –
És.. És.. Sajnos nadrágot nem igen tudok szolgálni, ne hara…
- Deno – szóltam közbe,
mire rám emelte a tekintetét – Semmi baj, köszönöm – vigyorogtam
- Értem… - könnyebbült
meg, és ismét normális lett, majd kikészített törölközőt – Akkor ezeket itt
hagyom rendben?
Hevesen bólogattam. Később,
mikor kiment, kiszökkentem a kádból, megtöröltem magam, magamra vettem a
virágos melltartót, a bugyit is. Mindkettő egy picit lötyögött rajtam, de üsse
kő. Aztán belebújtam a kapucnis pulcsiba, ami elég nagy volt rám, de nem
annyira, mint Rayne holmijai, de legalább a combom közepéig ért. Megszimatoltam. Deno illata volt, ez az ő
pulcsija. Mikor végeztem, kiszökdécseltem a fürdőből.
- Jók lettek rád? – szólt
Deno, mikor odamentem hozzá.
- Picit nagy a melltartó,
de nem baj – biztosítottam arról, hogy még mindig nincs semmi baj
- Te tényleg, nagyon
picike vagy – rázta meg a fejét mosolyogva.
- Igen, ez így van – ért
fülig a szám, majd a háta mögött, a nappaliba, rögtön szemet szúrt egy Xbox konzol – Woaaaah! – csaptam két
kézzel az arcomra, extázisba kerülve
- Mi.. Mi az? – nézett
értetlenül körbe
- Az ott! – mutogattam a
szerkentyűre – Játszhatok?
- Persze – lepődött meg-
Szereted a játékokat?
- IMÁDOM ŐKET! – pattogtam
fel s alá
- Akkor gyere – vezetett
oda, a kisebb plazma tévéhez, és leguggolva elővette a játékokat – Ezek vannak.
- FIFA
15! – szúrtam ki rögtön a kissé kopott lemeztartót – Nem játszottam még
vele, de mindig is ki akartam próbálni.
- Akkor itt az alkalom –
mosolygott kedvesen, és berakva nekem, leültetett játszani – Meddig szeretnél
maradni?
- Amíg értem nem jönnek –
vigyorogtam szélesen.
- Érted nem jönnek? –
értetlenkedett
- Ühhüm, Rayne értem fog
jönni – kezdtem el játszani, a szemem nem szakadt el a képernyőtől
- Rayne? Honnan veszed,
hogy ez a Rayne érted fog jönni?
- Mert Rayne mindig
megtalál, ha elveszek azért - mosolyodtam el, de végig a képernyőt néztem
- Ő amolyan őrangyal
számodra?
- Igen, olyasmi –
bólogattam
- Szereted?
- Nem.
- Hanem?
- Pitypangolom.
Erre már csak megsimogatta
a fejem, és rám hagyta a dolgot. Miközben Christiano Ronaldot próbáltam
kicselezni, azon gondolkodtam, hogy vajon Josh zavart el otthonról? Rosszat
csináltam vagy mi? Már a második félidőnél jártam, mikor megszólalt a csengő.
- Ez Rayne lesz –
fordultam hátra újdonsült barátomhoz, aki csak „Na meglátjuk” mosollyal, ki
ment ajtót nyitni. Már kintről hallottam, Rayne hangját, ahogy azt mondja
„Mimiért jöttem”. Győzelmi vigyorral lőttem be a gólt a Real Madridnak. Mondtam!
Nem sokkal később, a
bejárati ajtó is kinyílt, én pedig leállítottam a játékot, és rögtön
felpattantam. Rayne állt az ajtóba, és engem keresett a szemével, ám nem
kellett sokáig, mert odarohanva megöleltem.
- Mimi! Jól vagy?! –
kapott majdnem szívinfarktust – Mit kerestél te egy bokor alatt?! – guggolt le
elém, és szerintem, csak meg szokásból elkezdte igazgatni rajtam a ruhát, mint
egy gyereken, majd a nyakamra tévedt a tekintete, és a szeme hirtelen véreres
lett, és felpattanva pillanatok alatt megragadta Deno gallérját és a falnak
nyomta – MI AZ OTT A NYAKÁN?! HOZZÁ MERTÉL ÉRNI?!
- N…Nem! – fulladozott
Deno – Én is akkor vettem észre… mikor megtaláltam!
- HAZUDSZ!
- Rayne! – rángattam a
kabátja alját- Rayne, engedd el, tényleg nem ő volt!
Lenézett rám, és
megenyhülve leengedte a srácot.
- Jól vagy Deno? –
fordultam oda hozzá.
- Igen… azt hiszem –
simogatta szenvedve a nyakát.
- Ajj Rayne – raktam karba
a kezem fejet rázva – Viselkedj már…
- Nem! Ki csinálta azt a
nyakaddal?!
Az előszobában lévő nagy
álló tükörhöz léptem.
- Hmm… - vizslattam a
nyakamon éktelenkedő lila foltokat – Nem tudom – mosolyogtam rá
- Hogy-hogy nem tudod?!
- Nem emlékszem –
vonogattam a vállam – Azaz utolsó emlékem, hogy beengedtelek a házba. És azután
vágás, és itt ébredtem – néztem fel rá.
- Gondolom, elviszed őt –
szólalt meg hirtelen Deno miután összeszedte magát. Meg is értem, Deno olyan
kis törékenynek látszik, Rayneban pedig hatalmas erő van – Mimi – fordult felém
– Lehozom neked a fehérneműidet meg a ruhádat rendben? Lehet, már megszáradtak.
- Te csak ne nyúlj a
fehérneműihez! – harsogta Rayne rögtön- Majd én lehozom neki. Hol vannak?
- Elméletileg a fürdő
melletti állványon vannak kiteregetve – bökte oda Deno nem túl barátságosan
végül, majd mikor Rayne felviharzott, értetlenül rám nézett, de én csak amolyan
„Hagyd rá, ő már csak ilyen” mosollyal vállat vontam.
– Narou –
Rám
akarta csapni az ajtót…. Rossz kislány.
- Beszélni akarok veled –
néztem be az ajtón sötét tekintettel, beteg vigyorral, amitől szemmel láthatóan
megijedt. Mi több, pánikba esett.
- Én nem akarom, hogy
beszéljünk! – nyomta be az ajtót, teljesen neki feszülve, de látszott rajta,
hogy szegénykém beteg, mert a második próbálkozásánál, már könnyedén kilöktem,
mire ő hátravágódott és a földön találta magát. Én meg, mint aki jól végezte
dolgát, becsuktam az ajtót, sőt még be is zártam.
- Nem tudsz leszállni
rólam?! – ordított, kikelve magából. Megijedt. Milyen kis aranyos. Úgy fest,
mint egy kis tigris, akit egy nagyobb ragadozó a sarokba szorított. Szinte
láttam, ahogy felborzolja a szőrét, és rám vicsorog.
- Nem igazán tudok.. –
vigyorodtam el, és beljebb lépdestem – De nem is akarok…
- Pedig én kurvára örülnék
neki!
- Azt én nagyon jól tudom
– kuncogtam.
- Akkor takarodj!!
- Ejnye Nero… - mértem
végig, az alsó ajkamat rágcsálva, figyelmen kívül hagyva a mondanivalóját és élesen
beszívtam a levegőt – Ejnye-bejnye, hát, hogy vagy felöltözve otthon? – a
nadrágomban pihenő férfiasságom kezdett életre kelni – Nagyon beindítasz… Mégis
kit vársz haza így…? Csodálkozom, hogy a tulajdon bátyád nem húzott még meg. Ha
nekem ilyen húgom lenne öcsém… Leszarnám, hogy a rokonom, úgy a farkamra
húznám, hogy egy hétig nem tudna leülni... – közeledtem felé, szép lassan.
- Undorító vagy! –
sziszegte ki a fogai közt.
- Te pedig szexi –
kuncogtam fel sunyin, mire ő feltápászkodva, már indult volna a vezetékes telefon
felé, valószínűleg, hogy hívja a bátyját, vagy netalántán a rendőrséget, de én
megragadva a csuklóját fogságba ejtettem, szorosan magamhoz öleltem
- Eressz Narou… Eressz
már! – rángatózott de mind hiába, fojtogatóan szorítottam őt magamhoz, és a nyakába
hajolva beszippantottam a bőre illatát. Mámorító, finom, nőies illata van.
Olyan vadító, hívogató, csábító… Még egy nagyot szippantottam most a hajának
illatát lélegeztem magamba, mintha valami újfajta drog lenne. Kéjsóvárgó
lettem…
Megakarom
dugni…
Mindenhol ebben a
kibaszott házban. Itt, az asztalon, a szobájában, mindenhol, át akarom vinni
magamhoz, azt akarom, hogy csak velem keféljen, és rettegjen tőlem. Mikor
közelebb lépek hozzá, ő hátráljon el. De mikor mondom neki, hogy rakja szét a
lábát, ő alázatosan megteszi ezt nekem. Ezt akarom… ez minden vágyam.
- Hogy lehetsz ennyire
megbabonázó – ölelgettem őt meg, a falhoz nyomva a hátam, és lecsúszva, a
földön ültünk, ő a karjaimban feszengett, lefogva, én pedig kis híján
elélveztem ott helyben.
- Mindened felizgat,
érted? Az egész lényed. Mindened olyan csábos, csalogató, magával ragadó…
- Mit akarsz? – rivallt
rám rögtön.
- Téged!- adtam az
egyszerű választ, a fülébe suttogva.
- Az nem fog összejönni! –
még így is… olyan csípős a nyelve, mindjárt leharapom.
- Mi ez a barátságtalan
hangszín – az arcához nyúlva végigsimítottam napbarnított bőrét – Nem tetszik…
- Nekem pedig az nem tetszik
hogy itt vagy – lökte el végül magát tőlem, és velem szembe fél térdre állt
harcias szemekkel – Kurvára nem tetszik! - ám itt megragadtam az arcát egy
kézzel, kissé összepréselve azt.
- Nem érdekel, hogy nem
tetszik! Nekem pedig az nem tetszik, hogy te tegnap a Matsukonál voltál! Mit
kerestél te ott?! – húztam az arcát fogva közelebb magamhoz – Azt hitted, nem
tudom meg?! Vagy csak reménykedtél
abban, hogy ez a kósza pletyka elkerül engem? – dobtam el magamtól olyan
erővel, hogy hátra esett, először ülő pózba. Ám közeledtem felé négykézláb és
amikor már fölé másztam, ő alattam feküdt a betonon.
- Nerucim, te is tudhatnád
már, hogy szép lassan minden tudni fogok rólad. Hogy mikor mész el aludni,
mikor szoktad általánosságban bekapcsolni a TV-t, kikkel beszélgetsz. Ott
leszek, mikor kihozzák neked az ételt a mekibe, amikor esténként lefekvés előtt
ellenőrződ, nem vagyok ott az ablakod alatt, és mikor realizálod, hogy tiszta
levegő, ott fogok állni az erkély ajtó mögött, és arra fogok várni, hogy végre
hátat fordíts nekem, és hátulról támadjak rád, sunyin, alattomosan, de sikeresen.
Te is látod, igaz? A jövőnket együtt? Én nagyon is tisztán látom. De addig még
várnod kell, ne legyél türelmetlen galambom… Először is. Mindent tudni akarok
rólad. Mikor mész el valahova? Hova szoktál járkálni? Gyakran mész el? Az előző
iskoládban voltak barátaid? Sportoltál valaha? Milyenek a szüleid? Milyen volt
a gyerekkorod? Hány szerelmed volt már? Maszturbáltál már? Ha igen, mire, vagy
kire gondoltál közben? Mindent tudni
akarok… - hajoltam már vészesen közel az arcához, amitől a szemei még tágabbra
nyíltak – Annyira gyönyörű vagy, annyira kívánlak – simítottam végig, vékony
derekát, amire ő megrezdült és el-elhúzódott a kezemtől. Végül belemarkoltam a
csípőjébe, kissé erősen, mert egy riadt nyögés szakadt ki a szájából. Magamhoz
húztam.
- Van fogalmad róla, hogy
hány éjszakát virrasztok miattad? Hogy nem birok aludni, nem birok aludni Nero.
Ez is miattad van. Az őrületbe kergetsz a puszta léteddel. És azt tudod, hogy a
vérnyomásom folyton folyvást az egekben van? Mert azt hiszem Matsukoval vagy?
Még akkor is, mikor ott vagy bent az iskolában, ott látlak a saját szememmel,
akkor is azon töröm a fejem, vajon hányan nézhetnek meg téged, hányan
kívánhatnak maguk alá, és hidd el, ha lenne rá mód, az összes férfit, akár nőt
is, akárkit, aki meg akarna dugni, megölném érted? Mindenféleképpen
szétnyirbálnám őket! Nero, neked fogalmad sincs arról, milyen veszélyes vagyok.
Nem tudod, és ez még jó is így. Alig várom az arckifejezésedet, mikor megtudod,
hogy nem fogsz tőlem megszabadulni, alig várom, hogy megtudd, hogy akár a
pokolba is követlek téged. Alig várom, hogy végre megadd magad nekem. Az lesz
ám az igazi győzelem. De addig is maradj erős Nero, ne gyengülj el túl gyorsan –
simítottam végig az alsó ajkát – Az úgy már nem lenne annyira izgi –
vigyorodtam el, és a számat az övére tapasztottam.
Ellökött magától, de én
előrenyomultam, és még egyszer megtettem. És még egyszer, és még egyszer. Nem
tudtam betelni vele. Már ellenkezően a számba nyögött. Végül elhajoltam.
- Most, elmegyek. De ne
feledd, amit mondtam Nero. Minden lépésedről tudok – pusziltam meg az arcát, majd
felálltam és az ajtóhoz léptem. Még onnan visszanéztem rá, a földön feküdt, a
fejét úgy fordította, hogy lásson. Rávigyorogtam, aztán angolosan távoztam. A
ház előtt, a kocsimnál álltam néhány percig, hátha kinéz az ablakon, de nem
tette. Szerelmem, nem segíthet rajtad semmit sem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése