XV. Fejezet

– Nero –

            - Mit keresel te itt?! – fakadtam ki – Megint Tiffanyt jöttél terrorizálni?! Mert, ha igen, akkor eléggé szánalmas vagy! – néztem le.

- Először is – nevetett fel kínosan – Nem terrorizálom őt, mert nem érdekel már! Másodszor pedig – mutatta fel a mutató és a középső ujját (jelezve, hogy most a második álláspontját akarja velem megosztani) – Jöttem befizetni a bírságot, amit a gyújtogatás miatt róttak ki rám…

- Ilyenkor?! – vontam fel a fél szemöldököm.

- Igen, ilyenkor! És szerintem, örülhetsz, hogy ilyenkor jöttem! Hiszen, ha most nem lennék itt, Silverman most valószínűleg az egyik csupasz bokor mögött döngetne téged – dugta dzsekije zsebeibe kezeit fázósan. Megforgattam a szemeimet és én is a zsebeimbe nyúltam, de hirtelen elkapott a szívroham.

- Mi a…?! – kezdtem el hisztérikusan matatni mind két zsebembe, majd azonnal magamhoz vettem a táskám, ami menet közben a földön landolt, és kutatni kezdtem benne – Ne, ne, ne, ne, ne!!

- Mi az? – kérdezte a srác.

- A telefonom és a pénztárcám eltűnt!!! – kerültem hisztérikus állapotba – Pedig itt voltak egész nap a zsebeimbe!! Ajjj – túrtam idegesen a hajamba és az agyam vadul cikázott, hogy vajon hol lehet, nem hagytam-e bent a suliba stb…

- Hát, nem akarlak elkeseríteni, de volna egy tippem, hogy hol lehetnek – meredt rám. Én is rá néztem, és ahogyan őt bámultam, a felismerés annyira arcon vágott, hogy kedvem lett volna menten felrobbanni. Lehunytam a szemeimet, aztán sóhajtottam egyet.

- Kérlek, mondd, hogy nem az a szemét lopott meg…

- Pedig de.

- Ezt nem hiszem el!!! – kiabáltam idegesen – Hogy rohadna meg ott ahol van!!! Minek neki az én holmim???? Istenem, most mit csináljak???!! A jó Isten vegye magához azt a rohadékot!! Fuuu – tomboltam sík idegen. Hallottam, hogy felkuncog „társaságom”.

- Szerinted ez vicces?! – rivalltam rá.

- Nyugi, tigris – tette fel védekezően a kezeit – Az a vicces, ahogyan szidod. Én sem csinálom jobban – mutatta fel a hüvelykujját amolyan „jó vagy” stílusban.

- Remek, örülök neki, ezzel valóban sokat segítettél most nekem – hordtam le egy perc alatt – Ajj ezt nem hiszem eeel… - túrtam a hajamba ismét, közben azon agyaltam, hogy miként szerezhetem vissza Naroutól az irataimat és a telefonomat. Aztán eszembe jutott valami:

- Hé, te ismered őket, nem?

- Igen – felelte kurtán.

- És tudod, hol laknak?? – kérdeztem.

- Persze, elmondjam?

- Arra gondolta, hogy együtt elmegyünk hozzájuk…

- Na, engem felejts el! Már itt se vagyok – indult meg a suli bejárata felé, mire én utána kiáltottam:

- Most komolyan itt hagysz?! Segíthetnél!!!

Megtorpant a lépcsőn, aztán visszasietett hozzám.

- Az előbb is segítettem rajtad, ráadásul meg se köszönted! Ez egy! Add kettő; nincs azaz Isten, hogy én Silvermanék házába menjek! – darálta le.

- De meglopott!! És szerinted nekem csak úgy odaadja aranyosan?! – tártam szét a kezeimet. Na, erre már sóhajtott egyet idegesen és megrázta a fejét, majd méregetni kezdett.

- Meglepően idegesítő vagy – közölte – Szállj be! – indult meg a kocsija felé, amitől egy kicsit megkönnyebbültem és követtem őt a kocsijához.

- Várj – álltam meg az anyós felöli ajtónál – És a bírság?

- Az ráér – legyintett, majd megkerülte a kocsit és beült a volán mögé. Rántottam egyet a vállamon és beszálltam én is a kocsijába (ami egyébként nem csak kívülről nagyon menő, de belül is). Elhajtottunk a sulitól és egy számomra ismeretlen irányba indultunk. Egész végig feszülten ültem a kocsiba, dobogtattam idegesen a lábaimmal, feszült voltam nagyon, ráadásul egy szót sem szólt az út alatt.

Aztán nem sokára meg is érkeztünk egy hatalmas nagy luxus villához… vagy kastélyhoz, nem tudom melyikkel tudnám jobban jellemezni, de annyira luxus volt, hogy erre még a luxus szó is kevés. Egyenesen a hatalmas feketére festett vaskapuba parkoltunk meg, közben a fuvarosom leállította a motort.

- Itt laknak? – képedtem el. Milyen sok pénzük lehet… Pedig olyan csöveseknek néznek ki…

- Igen, itt – fintorgott egyet – Bejössz velem, vagy itt megvársz?

- inkább itt maradok – motyogtam – Nem akarom, hogy megint hozzám érjen.

- Jól van – nézett rám értetlenül, majd becsapta a kocsi ajtaját és miután a vaskapu megnyílt előtte (automata, mi más…), bement lazán, zsebre dugott kezekkel, s ha jól láttam még rá is gyújtott.

– Joshua –

            Szerencsére előbb végeztem a munkahelyemen, a köcsög, fasszopó főnököm ma igazán „kedves” volt és előbb elengedett. Ennek persze azaz ára, hogy ma éjszakás leszek! Hogy venné magához egy felsőbb erő… Na mindegy, szóval otthon ültem, és épp cigizve néztem egy katalógust, amikor hirtelen a bejárati ajtó felől nagy dübörgéseket hallottam, és ezt követően egy nagy ajtócsapódást is. Elnyomtam a cigimet a hamus tálban, majd felugrottam és az előszobába léptem. Mimi háttal az ajtónak dőlve nagyokat lihegett.

- Veled meg mi történt? – méregettem furcsán.

- Egy dagadt nő meg akar engem enni! – nézett rám, tágra nyílt szemekkel.

- Mi van?! – értetlenkedtem – Ki akar meg enni, vagy mi van???

- Ettem egy sinckers csokit a fogyókúrás bolt előtt, de pont ott volt egy duci néni, aki ezt látta és megindult felém és a csokimat követelte… meg szerintem engem is! – mesélte.

- Jha, értem… - bólintottam nagyokat pislogva – Szard le! – legyintettem – Mi volt a suliba?

- Nem sok – kezdett el megszabadulni a bakancsától meg a többi téli kimenős ruhájától – Írtam egy random dogát nyelvtanból, mert elaludtam az óra közepén.

- El fogom kobozni a videó játékodat! – fenyegettem meg a mutató ujjamat rázva, mire sunyin felkuncogott.

- Most sietek, megírom gyorsan a leckét – robogott fel az emeletre. Megráztam a fejem és beültem a nappaliba, majd bekapcsoltam a régi, de még működőképes TV-t. Mivel semmi érdekes nem volt egyik adón sem, így már kezdtem volna elbóbiskolni, amikor Mimi ordítása térített magamhoz.

- JOSHUAA!!! – kiabálta lefele rohanva a lépcsőn.

- Mi történt? – dörzsöltem meg a szemeimet.

- Fel akartam hívni Nerot – állt meg előttem a telefonjával a kezében – De Narou vette fel!

- Az, ki?

- Egy bunkó köcsög, tudod! Osztálytársam…

- Jha igen – biccentettem – És? Biztos kúrnak.

- Dehogy! – rázta meg hevesen a fejét – Nero nem menne vele! Aggódom, hogy mi van vele…

- Biztos semmi – legyintettem, mire tök mérges fejjel jutalmazott meg engem – Most mi van? – kérdeztem értetlenül.

– Narou –

            Annyira megnéztem volna Neruci arcát, mikor rádöbben, hogy nincs nála semmi, és, hogy épp kiraboltam, méghozzá totál észrevétlenül! Mellesleg nagyon jó kis telefonja van… Fehér alapon egyedi zöld házas iPhone 5! Fel akartam oldani amint hazaértünk, de persze kódos. Hiába próbálkoznék, csak letiltana a telefon, azt meg azért nem akarom.

- Mi értelme volt ellopni tőle? – kérdezte öcsém, mikor beléptünk a lakásba.

- Hát azt hittem meg tudom majd nézni a benne rejlő szexi képeket – buzeráltam a telefont.

- Úristen – rázta meg a fejét.

- Inkább húzzál aludni – vágtam le magam kényelmesen elfeküdve a kanapén.

- Odatartok – közölte a lépcső felé haladva, mire én hozzávágtam Nero pénztárcáját a hátának, ami aztán a földre esett – Áááá – kapott a hátához, de meg sem fordult, csak ment tovább fel a lépcsőn – Gyökér! – tette hozzá. Megráztam a fejem, s abban a szent pillanatban hirtelen megrezzent a kezemben a készülék. A kijelzőre pillantottam és a Mimiiii♥ név fogadott. Egy vigyorra húztam a szám, majd elhúzva a zöld telefon ikont s fülemhez emelve a készüléket, fogadtam a hívást.

- Szia Neruciii! – szólt bele azonnal – Figyelj, neked megvan a nyelvtan órai anyag? Kérlek, mondd, hogy leírtad!

- Sajnálom, de Neruci nem ér rá, épp szopik! – kuncogtam be.

- Narou!! – ismert fel azonnal – Mit csinálsz te Nero telefonjával?! És hol van ő?! – kérdezősködött ideges hangon.

- Ahhh, Nero, ez az bébi, jól csinálodh! Uhh… Héé, ne fogazz! – imitáltam szex nyögéseket a telefonba, aztán kinyomtam, és önfeledt röhögésbe kezdtem.

- Látom te még a szokásosnál is betegebb vagy – jött egy hang a hátam mögül, amitől azonnal felugrottam a kanapéról.

- Mi a faszt keresel itt?! Hogy jutottál be?! – találtam magam szemben, na kivel? KIVEL?! Matsuko-gyásszal!!!

- Simán – vonta meg lazán a vállát és egy utolsót beleszívott a cigijébe, majd ledobta azt a szőnyegemre, és ott taposta el. Fú, a kis rohadék… - És most add ide Nero holmijait – nyújtotta felém a kezét. Elvigyorodtam, majd a lépcsőhöz sétálva felvettem Nero pénztárcáját és elé lépkedve felmutattam a kezemben lévő két tárgyat.

- Csak nem ezekért jöttél?

- De, és jobb lenne nem húzni az időt… - mondta unott fejjel. Istenem, milyen lapos ez a gyerek.

– Rayne –

            Hát, tudjátok, egy apró, de fontos részletet elfelejtettem nektek elmesélni magamról. Igen, azt tudjátok, hogy apám maffia meg minden… És ugyebár a maffiának van egy egyfajta kemény vallatós része is. Ami a családban rám hárult. Hogy miért? Erről csak apám és én tudunk. Már gyerekkoromban megmutatkozott rajtam a kínzási szenvedélyem, amikor felszabdaltam a játék mackóimat. Ezért kellenek azok a cuccok is, amiket Mimoza (a kis huncut) felfedezett nemrégiben a kocsim hátsó ülésén. Ezt azért mondom el nektek, mert ez továbbra is meghatározó lesz rám nézve, főleg az a rész, ami most következik.

Szóval, blablablaaa, hazaértem, blablablaaa, kajáltam, blablablaaa, anyával beszéltem és blablablaaa, apa félrehívott, hogy vár valaki rám az alagsor alagsorának, a pincéjének az eldugott kamrájában. Szóval fogtam magam és a kis cókmókomat és lementem oda. Az ajtó előtt felvettem egy kesztyűt meg a maszkot és beléptem. Odabent szinte sötét volt, a plafonon egy kicsike lámpa adott világosságot szemeimnek és mindössze egy nagy vas asztalra kiláncolt félmeztelen férfi várt rám verejtékező homlokkal.