XIV. Fejezet

– Mimoza –

Persze egyből hátrafordultam az éppen beeső jó barátomhoz (Raynehoz). Messziről próbáltam a tudtára adni, hogy megjelenése nem kis mértékben érthetetlen a számomra. De ő csak legyintett, hogy ne is foglalkozzak vele. Ezzel hogy lehet nem foglalkozni? Valaki mesélje már el nekem!

- Nem szimpi – méregette Nero az új lányt, enyhe fintort produkálva.

- Hogy őszinte legyek, nekem se az lesz az első dolgom a szünetben, hogy odamenjek hozzá és a legjobb barijává avanzsálódjak – értettem egyet a barátnőmmel, majd egyszerűen ráhajtottam a fejem a füzetemre, és hála annak, hogy körülbelül egy szemhunyásnyit se aludtam (videó játék), nagyon rövid időn belül elnyomott az álom. Egyedül az ébresztett fel, hogy a tanár megállva mellettem, végzetes csapást mért a padomra a favonalzójával, minek következtében a fülsértő hangra rögtön felriadtam.

- Heh? – néztem fel a tanárra próbálva kidörzsölni a szememből az álmosságot sikertelenül.

- Nem heh, hanem tessék!

- Tessék mi? – pislogtam laposakat. Nem értettem, hogy mi tessék…

- Mimoza, ki fogja húzni a gyufát!

- Gyufát? Milyen gyufát? – hallottam, ahogy Nero mellettem felkuncog, de én annyira nem voltam akkor magamnál, hogy halvány lila gőzöm se volt arról, milyen gyufát és mikor kellene kihúznom, és miért kuncog a fél osztály.

- Szeretne dolgozatot írni?

- Nem igazán.

- Már pedig fog! – csapott le elém egy lapot – A múlt órai anyagból. Hajrá lányom! – és ezzel a vesztesek szomorú nyugalmával, ott lettem hagyva. Nero megkérdezte, hogy segítsen-e kipuskázni a könyvből a válaszokat, de én csak vállat vontam, és pár perc múlva beadtam a lapot, mindkét oldalát tele írva. A kis huncut, engem nem tud áttaktikázni, én ennél éberebb vagyok. Na, annyira voltam éber, hogy amint visszaültem a helyemre, frontálisan lefejelve a füzetem, elszundikáltam. A csengő átokverte zaja ébresztett fel a kómámból. Ám mikor magam mellé néztem Nero nem volt ott, Rayne viszont annál inkább. Ott ült Neruci helyén és igen valóságos volt, szóval az a tudatalatti feltevésem, hogy csak odaképzeltem az alakját, kudarcot vallott.

- Jó reggelt – simított ki egy tincset az arcomból, én pedig felülve, víziló méretűt ásítva, bólogattam neki, hogy viszont kívánom. Illetve az arckifejezéséről levontam azt a következtetést, hogy a spirálfüzet apró vaskarikáinak a nyoma, megbélyegezte az én amúgy is érzékeny arcbőrömet.

- Hogy kerülsz ide? Nem kirúgtak? – próbálkoztam ismét a megtudakolásával, de csak terelte a témát:

- Nem írtál semmit – konstatálta, ránézve az üres nyelvtanfüzetemre, és ezzel én is fogtam a lapot, hogy nem szándékozik több szót ejteni a témáról.

- Ja – adtam egy igazán bő választ.

- Mondd, gondolkoztál már azon, amit tegnap mondtam neked? – tért ő is a lényegre, én pedig egyből tudtam, miről van szó. Nos, én viszont erről nem szándékoztam több szót ejteni.

- Mi a véleményed az új lányról?

Neki is leesett a tantusz, hogy én erről nem pont most akarok beszélni és felrakva a lábát a padra, egy nem túl elismerő pillantást vetett rám.

- Mimi… - kezdte, ám a túlzott kérdezősködés ezen formája, még sokkal fokozottabb formában is érvényesült volna, ha az egyik osztálytársunk a tolltartóját nem használta volna igen liberális adagolásban a gyöngédségtől túláradó másik osztálytársunk fejének és lapockájának illetésére, minek következtében a figyelmem inkább oda irányult. Azaz szolidan fejbe és hátba baszta a tolltartójával az a hülye gyerek a másik hülyegyereket, engem meg érdekelt az, hogy vajon melyik fog több ütést kapni a két bordája közé. Szóval a téma terelve lett.

És hogy telt a nap további része? Unalmasan. Igen, tudom ez nagyon láma hozzáállás, de tényleg semmi sem történt. Rayne átlagosan viselkedett, Nerot folyamatosan pásztázta az a két Silverman, de hozzászólni csak párszor szóltak hozzá, szóval rohadt átlagos volt a nap. Most nem tudom, mennyire vagytok kíváncsiak a kémia óráról szerzett ismereteimre a nukleinsavakat illetően, gondolom semennyire. Szóval ugornék is, ha nem baj. Utolsó óra után Nero vagy ezerszer bocsánatot kérve elregélte nekem, hogy ma Leonnal bent marad korrepetálódni matematikából, szóval, hogy ha nekem nem okoz gondot, hogy egyedül csámpázok haza, akkor bent maradna. Nem okozott, sőt kifejezetten örültem hogy Leonnal ilyen jóba lett. Rendes srác, és vigyázni fog Nerora. REMÉLEM. Ha nem, akkor kitépem a szívét és kiragasztom keretben a szobám falára. Szó mi szó, egyedül baktattam ki a suliból, és már vezetett volna utam a buszmegálló felé, mikor Rayne megállt mellettem kocsival, hogy nem vihetne-e haza. Meleg volt bent, volt kajája szóval nagyjából nyugodt szívvel pattantam be Rayne autójába, ahová nekem majdnem, hogy gyerekülést kéne beszerezni. Rohadt 152 centi. Az út közben mindenről szó esett körülbelül, az új lány csöcseitől elkezdve, a tegnapi vacsorámon át a ma esti akciófilmen keresztül, egészen az útlezárásig. Ez egészen addig tartott, amíg piros lámpát nem kaptunk, az egyik zebránál. Ott én a visszapillantóba kiszúrtam a hátsó ülésen egy zacskót. Rayne akkor épp nagyon elmerült a telefonja bütykölésébe, szóval nem keltette föl az érdeklődését, hogy én hátrahajolva turkálok, mint egy rossz mosómedve. Egy orvosi maszkot láttam a zacskóban, illetve fehér orvosi gumikesztyűt, egy hentes kötényt, és valami szerszámot, amit nem volt időm megnézni, mert Rayne rácsapott a kezemre. Ijedtemben, rögtön vissza zuttyantam az első ülésre és nagyokat pislogva meredtem rá.

- Ne kíváncsiskodj. Hamar megöregszel – nézett rám kedvesen, de a szemében láttam valami fényt, amitől komolyan belém fagyott a szar is.

- Oh... értem… - bólogattam hevesen – Bocsesz.

- Munkához kell – tudta le ennyivel a dolgot, és ahogy zöldre váltott a lámpa elhajtottunk onnan. Az egyik közelünkbe lévő kis bolt negyednél tett ki, mivel nem akartam, hogy pont a házunknál álljon meg. Joshua miatt…

- Köszi – szálltam ki, és a járdáról behajolva rávigyorogtam.

- Máskor is – biccentett majd szigorúan a szemembe nézett. Itt nem a félelemtől, hanem valami mástól, az isten tudja mitől, de lemerevedtem – Gondolkozz azon, amit tegnap mondtam légy szíves!

Ezzel becsapta az ajtót, és kerék csikorgatva elhajtott, akkorra széllel, hogy én csak a meglibbenő hajcunamim mögül pisloghattam nagyokat. Nem sokszor hallhattok ilyet, de elkomorodtam. Igen, én Mimoza Phanthomive elkomorodva szeltem végig, a boltos negyedet a Raynetól kapott Snickersemet majszolgatva. Épp az egyik szénhidrát nélküli, fogyókúra bolt előtt haladtam el, mikor egy pillanatra megálltam, és kíváncsian, lábujjhegyre állva leskelődtem be. Egy elég testes, kis mackó alkatú néni, meggyötört ábrázattal akkor épp rám nézett. A tekintete mélyen tükrözte az éhínség minden gyötrelmét, az édesség és a meki megtagadását. Szenvedett, láttam a szeméből. Percekig bámulhattuk egymást, mikor én egyszer csak hirtelen felindulásból beleharaptam a snickersembe. Na abban a pillanatban, mint valami felbőszült bika, úgy indult meg felém, én pedig majdnem félrenyelve, mint akit kergetnek (talán, mert kergettek is) úgy futottam hazáig.

– Narou –

Egész nap kibírtam hogy alig szóljak Nerohoz. Egy egész napig! Hogy miért? Mert tudtam, hogy egyszer csak el fog mellőle tűnni a törpe kurva, szóval hősiesen vártam a megfelelő pillanatot. De az csak nem jött el. Persze ez Naokit egyáltalán nem érdekelte, hogy csiklandozná meg a halál, ő jól elszunyókált az órákon. A nap végére már feladtam… de úgy istenigazából.

- Hát ez tényleg olyan nap volt, mint amilyen… - morogtam a padba, mikor lefejeltem azt az utolsó óra után, mikor már mindenki kislisszolt a teremből, és mi még mindig vagy egy órát bent csöveltünk.

- Kár volt felkelnem. Az életem egy vicc.

- Ne mártírkodj már, inkább menjünk haza – pattant fel mellőlem az öcsém unottan és elég rosszindulatúan – Aludni akarok.

- Egész nap mást se csinálsz! – rivalltam rá. Hát már nem azért az egy fontért, de álljon csak meg a hegyi ballagás! Itt csak én szenvedtem egész nap, amit ő jó magasról leszart! Nehogy már ő méltatlankodjon itt!

- Miért zavar az téged?

Már vágtam volna vissza, mikor ismerős, csilingelő hangot hallottam meg a folyosóról:

- Köszi Leon, azt hiszem, már valamennyire kezdjük elviselni egymást a matekkal – itt sétált el a hang tulajdonosa a terem előtt. Felpattanva, már az ajtónál is teremtem, és a fülem az ajtólapnak préseltem.

- Igazán nincs mit – válaszolt az a ficsúr Leon – Örülök, hogy segíthettem a kapcsolatotok ápolásában.

- Ne ragadtassd el magad, még távolról sem biztos, hogy jóban is leszünk – kuncogott Nero. Én pedig izgalomba jöttem. Kivételesen nem ÚGY.

- Mennél már? – jelent meg mögöttem az öcsém, de én lábszáron rúgtam, hogy kussoljon már.

- Ezt most miért kellett?! – szisszent fel.

- Mert!

- Mész te az anyádba!

- Kuss! – vágtam vissza szinte rögtön, ám mikor résnyire kinyitottam az ajtót, de tényleg csak résnyire, Nero meg az a tag, már nem igazán volt a folyosón. Abban a pillanatban mikor ezt realizáltam a pokolra küldtem az öcsém, az összes bajával együtt. Ám az említett, meglökött hátulról, és egyszerűen elcsoszogott mellettem a szemét dörzsölgetve. Remek, már megint elálmosodott. Felkapva a majdnem üres táskám (csak egy cigis doboz volt benne) utána siettem, de hátulról lekevertem neki egyet, amit másodperceken belül, egy sípcsonton rúgás formájában kaptam vissza kamatostul. Kiérve az udvarra, már nagyban folyt köztünk a bunyó, mikor azt szúrta ki két szép szemem, hogy Nero épp elköszön a ficsúrtól, aki felszáll a buszra és elgurul.

- Csitt – ütöttem le az öcsém, aki már épp szólalt volna meg, valószínűleg valami olyasmi kaliberűt hogy „Szard le” vagy „Menjünk már, szard le”. De rohadtul nem akartam leszarni, szóval Nero mögé settenkedtem és hátulról megöleltem.

- Drágám, láttam ám, hogy ma nagyon hiányolsz – duruzsoltam a fülébe – Szinte lerítt rólad, hogy könyörögsz a figyelmemért.

- Narou! – ugrott meg ijedtében - Mikor hagysz már végre békén?!

- Valószínűleg soha – kuncogtam sunyin – Azt akarom, hogy foglalkozz velem!

- Hát már ne is haragudj, de rohadtul nem akarok veled foglalkozni, van nálad nagyobb bajom is – lökött el magától, és indult volna el a buszmegállóba, de megragadva a csuklóját, jó erősen az iskola kapuhoz szorítottam, ami történetesen a buszmegálló mellett magasodott.

- Mégis mit műve… - ám itt befogtam a száját és vészesen közel hajoltam.

- Ne szemtelenkedj, nagyon ajánlom, hogy ne szemtelenkedj, mert a végén még nagyon de nagyon ideges leszek.

- Ki nem szarja le, hogy ideges leszel, Silverman? – hallottam meg Matsuko hangját magam mögül. Na, már csak ő hiányzott. Mondom, hogy ez a tag mindenhol ott van. Ülsz a budin, relaxálsz és ott lesz a plafonon egy Matsuko. Ezt garantálom, majd próbáljátok ki! Egyáltalán mi a fészkes fenét keres ez itt?! Ez esküszöm, komolyan, halljak meg, hogy tényleg mindenhol ott van, haljon meg ő is. Gyere le jó isten… Fú.

- Mikor halsz már végre meg tesó? – meresztettem égnek a szemeim.

- Hát még elég sokáig foglak boldogítani – gúnyosan beszél. Leakarom szúrni.

- Akkor mi lenne, ha boldogítanál inkább máskor, ha nem látnád, épp el vagyok foglalva!

- Ja, látom, hogy egy lányt molesztálsz egy gimnázium területén. Nagyon érett. Haját véletlenül nem akarod meghúzni?

- A te hajadat fogom mindjárt úgy meghúzni, hogy leszakad a fejbőröd!! - csikorgattam a fogaim, és csóri Nero száján a kezemet elég erősen szorongathattam idegességemben, mert fájdalmasan felnyögött párszor.

- Idefigyelj Silverman – kezdte – Három másodperced van, hogy eltűnj innen, vagy hívom a zsarukat.

- A zsarukat?! – hahotáztam fel - Ez egy maffia kölyök szájából ritka szarul hangzik!

- Nem mondom kétszer. Egy…

Összeszorítottam a fogaimat, és Nero gyönyörű, ideges zöld szempárjaiba néztem. Beindulok tőle.

- Kettő…

Most a melleire tévedt a tekintetem, és még inkább összecsikorgattam a fogaim.

- Három.

Itt elengedtem és karon ragadva, a majdnem állva elalvó öcsém, elhúztam onnan.

- Ezzel még nincs vége Matsuko! – fordultam meg és egyenesen a szeme közé néztem, és megfordultam. De ahogy már nem láthatott, sunyi vigyorra húztam a szám, és önelégült fejjel szorongattam Nero telefonját, és lakcímkártyáját a kezemben, amit időközben csórtam ki a zsebéből, mikor elengedtem.

– Sasuke –

- De szánalmas… - ráztam a fejem gondterhelten, a hajamba túrva, majd a Narou által molesztált lányra néztem, akit eddig nem láthattam, mert az a szar életű betakarta. Ám amikor megláttam, hogy ki az, elkerekedett a szemem, de nem csak az enyém, az övé is.

- Te?- tátottam el a szám.

- Teee?!! – követte ő is a példámat.