X. Fejezet

– Mimoza –

- Hagyd már békén! – védett be a barátnőm – Miért nem foglalkozol inkább magaddal?! Jobb dolgod nincs?! Vegyél magadnak életet vagy mit bánom én, de szállj le Mimiről, vagy nem állok jót magamért! Kitépem a póthajadat, ha így folytatod!

Én meg csak ültem ott magam elé meredve. Itt telt be az a bizonyos pohár. Telibe szarom, hogy oda a szürke kisegér imásomnak, de faszom bele. Ezt már nem nyelem le. Engem szapulhat, de azt a ruhát, amit a bátyámtól kaptam… Soha. Akkora lendülettel pattantam fel a helyemről, hogy szegény Nero padja is borult vele. Azaz kettőnk padja… mindegy. A lényeg, hogy felborult és jó nagyot szólt. Lena ijedten hátra ugrott, de én megragadtam a mély dekoltázsos pulcsijának a gallérját és kissé lábujjhegyre állva, erősen magamhoz rántva a szeme közé néztem. Az osztályban minden szempár ránk meredt.

- Mimi – szólt aggódva Nero, de én akkor nem figyeltem rá. Halkan, kissé ijesztően, hadarva darálni kezdtem:

- És neked honnan vannak a ruháid? Az anyádtól csóród őket vagy mi? Annyira próbálsz nőies lenni, hogy legszívesebben képen röhögnélek! Valaki lát, mielőtt eljössz a suliba? Ha a lányom lennél két nagy pofont kapnál nem Gucci táskát. Látta már valaki valaha is egyáltalán az arcodat? Már, mint az igazit. Annyi smink van rajtad, hogy szerintem még te magad se tudod, hogy nézel ki, mikor ezek nincsenek rajtad. És a szüleid? Elég nagy faszok lehetnek, hogy egy ilyen genetikai hulladékot hoztak a világra, mint amilyen te vagy! Figyelnek rád? Szerintem nem. Biztos utálnak, mint a szart. Bár téged ki ne utálna? Biztos a tulajdon anyád is örülne neki, ha elcsapna egy kocsi! – hadartam – Nagy embernek hiszed magad azzal, hogy másokat basztatsz? Inkább a jegyeiddel foglalkozz, ha jól tudom, bukásra állsz mindenből, és majd ha eléri az IQ szinted az enyém felét, akkor elviselem, hogy egyáltalán hozzám szólsz! Addig is tömd be a szádat egy fasszal, vagy mit bánom én mivel, de kopj le rólam és a ruháimról vagy a legközelebbit, nem úszod meg ennyivel! – értem a mondanom végére. Ez lappangott bennem három éven keresztül. Ezzel ellöktem magamtól és mentem volna ki, de egy alakba ütköztem bele. Hoppsz. A tanár.

- Te balhézol Mimoza?! Ez nem vall rád!! – ám ekkor meglátta a felborított padot és a rémült Lenát, aki a torkát fogdossa, rémülten. Lehet, kicsit megszorongattam.

- Menj fel az igazgatóhoz – csak ennyi szava volt hozzám. Én pedig arcomba hulló hajjal, már siettem is ki a teremből. Mikor felértem, leültem a lépcsőre és vártam, hogy szabad legyen az igazgató irodája, ugyanis éppen valaki volt bent. Addig a tornacipőm fűzőjét piszkálgattam, és dúdolgattam. Végre nyitódott az ajtó, én pedig felpattantam. Ám mikor megláttam, hogy ki lép ki rajta, megfagyott bennem a vér. Rayne volt az. Egyből tudtam mi történt. Aggódva siettem oda hozzá, és elé állva, rángatni kezdtem a pulcsiját, mint valami óvodás.

- Miért voltál az igazgatóiba?! – estem pánikba – Ugye nem fognak kirúgni?? Ugye nem?? Ugye nem a tegnapi miatt vagy bajban??

Nem válaszolt csak félrenézett. Először nem értettem, de amint eljutott a tudatomig, bekönnyeztem. Rayne elég közel áll a szívemhez, hiszen míg Nero nem volt itt, nem igazán voltak barátaim. Csak Rayne. Ő vigyázott rám, és mindig nagyon rendes volt velem, úgy kezelt, mint egy gyereket, akire vigyáznia kell. Nagyon hiányozna, ha többet nem járna ide. Rossz lenne, mert ezen túl nem tudnánk máshol találkozni. Ez azt jelentené, hogy soha többet nem fogunk találkozni, csak futólag, az utcán maximum, ahol beszélünk pár percet, ezt én nem akarom, én mindennap akarok vele beszélni. Lecsordult két könnycseppem és ököllel verni kezdtem a hasát (csak odáig értem fel… kínos), persze nem erősen, hanem bágyadtan, mert ehhez volt csak most erőm.

- Mondtam, hogy hagyd abba! Most nézd mi lett belőle! Akkora hülye vagy! Mostantól nem beszélhetünk minden nap, és nem adhatsz a kajádból! Mindig nagyon éhes vagyok! Bélpoklos, ezt te is tudod! Ki fog nekem adni a kajájából!? Én csak a te kajádat fogadom el! Nem kell nekem más kajája! Csak te etethetsz, ha nem fogsz ide járni, akkor inkább nem is eszek többet!

Most annyira… gyereknek éreztem magam. Egy kisgyereknek, aki egy felnőttnek hisztizik. Rayne olyan felnőttes, komoly és gondoskodó azt hiszem, nagyon szeretem őt.

– Kaito –

- Szóval akkor kajakra megcsinálod?! – fordultam Sasukehoz, mikor Bobék bárjában ücsörögtünk.

- Igen – bökte nekem oda komolyan.

- Ne viccelj már, azt hittem csak a fűtől mondod! Komolyan fel akarod gyújtani a cuccait?!

- Fel – ivott bele a whiskyjébe.

- Akkor segítsek összekaparni a cuccokat? – folytattam izgatottan. Komolyan beindultam ettől. Mármint, nem ÚGY, hanem érted… Izgatott lettem. Mert 1: újabb balhét láthatok és 2: újra láthatom az én drága exemet, és most lehet, hogy beszélni is tudunk majd.

- Ja – adott a kérdésemre választ.

- Enyje de szószátyár ma valaki – lombozódtam le – Most akár a Comedy Centralon is felléphetnél. Osztatlan sikered lenne.

- Neee Kaito, hagyj már – sziszegte, és a halántékát kezdte el masszírozni – Széthasad a fejem!

- Ujjjuj, csak nem kikészültél a tegnap estétől vérem? – veregettem meg a hátát, mire utálatosan rám nézett – Ne legyél már ilyen morci! Viduuuulj! Ma felgyújtod az exed cókmókját, ezzel leégeted a sulija előtt! Még ez sem derít jó kedvre?

Csak egy halvány, bágyadt mosolyt küldött felém.

- Bele rokkannál egy kis életkedvbe?! – horkantam fel és előhalásztam a zsebemből pár szem fejfájás ellenit – Nesze te segg – raktam le elé a pultra – Ezt másnaposság ellen tartom magamnál, de most hogy lásd, kivel van dolgod, neked adom őket.

Csak kómásan elvette a gyógyszert, és kivéve egy pirulát visszaadta nekem.

- Kösz.

- Nem szabad megköszönni a gyógyszert, te buta! – szóltam rá.

- Leszarom – ezzel kért Bobéktól vizet és bevette.

- Mint a nagyanyám – jegyeztem meg, de ő csak bemutatott nekem miközben lenyelte. Na, ezt már szeretem. Körülbelül délután egy fele indultunk Sasuke házára, ahol összekapartunk minden Tiffanyval kapcsolatos dolgot. Tényleg mindent. A melltartójától elkezdve a használt bugyijáig, pár ékszer, és rúzs, meg smink. Mindent. Még az egyik nála hagyott iskolai füzetet is (amibe megjegyzem, nem sok van írva… enyje, Tiffany!). Szóval, kettőkor már jól felszerelkezve a suli előtt voltunk. Sasuke, mint aki itt akar letáborozni, ledobálta a cuccokat a betonra, és az öngyújtójával felgyújtotta őket, és elővéve egy nyársat, és pillecukrot, meg sört, csak ott a betonon, sütögetni kezdett, mint egy kiscserkész. Én persze vihogva vettem fel az egészet. A kint álló diákok is nagyban vették fel az okos telefonukkal a „jelenséget”, ők is nagyban nevettek ezen, és volt, aki le is pacsizott Sasukeval. Tiffany, pedig mikor kiért, felismerve az egyik holmiját és Sasukét is, majdnem szívrohamot kapott ott. Ám én nem csak erre koncentráltam, a szememmel közben Nerot kerestem, akit meg is találtam. Egyedül jött ki a suli épületéből, éppen sms-ezett valakivel, legalábbis innen úgy látszott. Én lementve a felvett anyagot, elraktam a telefonom, és távolról integetni kezdtem neki.

- Nyusziii – így hívtam régen – Kis szende nyuszikááám! De rég láttalak kedvesem! Most nem akarod kisírni a vállamon a szemeid?! Gyere ide szépségem, én szívesen meghallgatlak! – tártam szét a karjaimat, mire az ő arcmimikája pedig rögtön más lett. Lesápadt. Én pedig közeledni kezdtem és odaérve hozzá, megöleltem.

- Nagyon hiányoztál ám – suttogtam a fülébe.