XI. Fejezet

– Nero –

            A nap – leszámítva persze Mimi balhéját és a hírt, hogy Raynet kirúgják – viszonylag kellemesen telt, hiszen szerencsére az a két nyomorult ma nem volt jelen. Órák után bevártam Mimit, de ő közölte, hogy ma Rayneval bemennek az igazgatóiba tanítás után, hátha meg tudják valahogyan győzni a dirit, hogy ne csapják ki Raynet. Remélem sikerül nekik, Mimi egésznap nagyon letört volt és ráadásul enni se akart semmit sem.

Éppen a hallban jártam kifelé igyekezve, amikor a telefonom rezegni kezdett a kezemben. A bátyám küldött egy sms-t, amiből sugárzott az, hogy most tőlem függ az élete. Tehát, nagyvalószínűséggel otthon hagyta a pénztárcáját, mert biztos addig Counter Strike-ozott a gépén, amíg késésben nem volt és otthon nem hagyta a fél életét. Csodálom, hogy eddig életben maradt. Na szóval, éppen a választ pötyögtem be neki – miszerint viszek neki kaját –, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, aztán hirtelen már előttem is termett ennek a bizonyos hangnak a tulajdonosa. Annyira lefagytam, hogy hirtelen reagálni sem tudtam, csak egyszerűen megdermedve álltam, mikor hirtelen át is ölelt.

- Nagyon hiányoztál ám – suttogta a fülembe, ami végre magamhoz térített és azonnal eltaszítottam magamtól. A hidegfutkosott a hátamon tőle.

- Te viszont egy cseppet sem – szűrtem ki a fogaim közül.

- Ejnye már, de barátságtalan lettél! – szórakozott rajtam egyet – Na gyere, adj egy csókot! Vagy szeretnéd, ha én adnék neked úgy, ahogy régen? – csücsörített be nekem, mire én sóhajtva megráztam a fejem, és egész egyszerűen kikerültem. Mikor jövök rá, hogy ez a „kikerülöm és otthagyom” dolog, sosem működik az ilyeneknél? Megragadta a karom és maga felé fordított.

- Most miért nézel át rajtam?!

- Mint, ha nem tudnád!! – vakartam le magamról durván a kezeit. Erre újra megragadott, de most erősebben és két kézzel. Közel hajolt hozzám, annyira, hogy már el kellett hajoljak tőle. Nem bírom a közelségét…

- Miért vagy velem ilyen ellenséges, nyuszikám?!

- Azért, mert gyűlöllek! – sziszegtem bele az arcába egy fintorral.

- Igen? – kérdezte elhaló hangon és a tekintete a vidámkodásból átváltott valami… valami másra…

- Igen – böktem oda neki. Már nyitotta a száját, ám egy ordítás vette el a figyelmét.

- Mi az isten történik itt??!! – rontott ki a portás a suli bejáratán és akkor akadt meg a szemem azon, ami itt folyik. A tegnapi fazon éppen egy tűzrakás (!) mellett ácsorgott, kezében egy hosszú bottal, vagy pálcával és vadul hadonászva kiabált az éppen földön térdelő, síró Tiffanyval. A portás pedig kijött az égetésre, de amint felmérte a helyzetet, azonnal visszarohant és egy poroltóval a kezében tért vissza, hogy azonnal eloltsa a tüzet.

- Kaito, nyomás!!! – kiabált ide nekünk a gyújtogató.

- Most mennem kell – fordult felém ez a görény – De később még úgy is összefutunk, és szépen megbeszéljünk ezt – tette még hozzá, majd végig mért aztán ott hagyva engem, odarohant a járda mellett ácsorgó fehér audihoz, bepattant az anyósra, a volán mögé az a másik és elhajtottak szélsebesen. Egy darabig még esetlenül ácsorogva néztem a jelenetet, ahogyan a portás oltja a tüzet (kisebb-nagyobb sikerrel), meg a felhajtástól felbuzdult diákokat. Végül, jobbnak láttam távozni, a bátyám amúgy is írta sms-ben, hogy siessek…

- Jó sokáig tartott – vágott durcis fejet Chani, amikor beléptem az üzletébe. Mellette állt egy fekete hajú, kissé amolyan emo feelinges srác, aki egy (nem meglepő módón) iPhone készüléken pötyögött.

- Jóvanmá’ feltartottak, nem tehetek róla – tettem le a pultra egy zacskót, amibe hoztam neki kaját-piát.

- Cső! – köszönt oda nekem az a fekete hajú csodabogár egy pillanatra feleszmélve a telefonjából, aztán bele is bújt újra az alma telcsi csodás világába.

- Szia – köszöntem vissza kurtán.

- Jha, ő amúgy Deno, a munkatársam – közölte Chani.

- Kedves tőled, hogy bemutatod. Ha már ő egyszer nem tud magától bemutatkozni – adtam hangot a nem tetszésemnek, de a gyerek meg se hallotta, annyira kockul – Te jó ég – jegyeztem meg újra, aztán feladva, hogy figyeljen, inkább bátyámhoz fordultam, aki már félig benne is volt a zacskóban.

- Hogy-hogy túlórázol? – kérdeztem.

- Sok a megrendelés meg, meg kell írni az adminisztrációs szarokat, meg ilyesmik – hadarta el gyorsan – És veled mi volt ma?

- Nem sok. Lehet, hogy kirúgják az egyik osztálytársamat… És gyújtogatás volt a suli előtt.

- Miii?? Hagyjad már… Komoly??? – tátotta el a száját és azonnal hallani akarta a részleteket is.

- Igen, tudod a tegnapi iphone 5s-es csajszinak a csávója… Vagy is az exe, kissé bekattant, mert a lány megcsalta és minden bizonnyal az ő cuccait égette fel a suli előtt – ecseteltem.

- Aaazzz kemény. Ha nekem lenne ilyen nőm és megcsalna én azért nem aláznám így szét. Csak szétverném a csávót – jelentette be.

- Te már aztán kemény vagy – oltottam be játékosan.

- Ez semmi – szólalt meg hirtelen a kockuló srác – Nekem a nővérem, aki 17 éves, egy helyi sztriptízbárban „dolgozik”.

- Az durva, tesó – röhögte ki nem túl kedvesen a bátyám, ráadásul teli szájjal, ami nem túl guszta.

- Nem semmi csaj lehet – bólintottam „elismerően” – Várj, ezek szerint te most mindent hallottál? – kérdeztem.

- Igen.

- Akkor miért nem reagáltál arra, amit mondtam??

- Mert nem volt kedvem – mosolygott rám ártatlanul, majd egy afféle „ez kész” fejjel fordultam Chani felé, aki csak vigyorogva legyintett egyet.

- Na jól van, én megyek haza.

- Jól van hugi, kösz a kaját!

- Nincs mit. Ne maradj sokáig!

- Mi az, félsz egyedül? – vigyorodott el.

- Nem – húztam össze fenyegetően a szemeimet – Csak unom az egyedüllétet.

- Hívd át azt a nyálas képű gyereket, akivel tegnap a mekiben voltál – kacsingatott.

- A nyálas képű gyereknek neve is van! Leon – védtem be kissé felháborodva szegény srácot.

- Óhh – tette fel védekezően a kezeit – Bocsásson meg Miss Leon – röhögött.

- Chaniii!!! – visítottam, aztán a pulton áthajolva próbáltam egy kisebb taslit adni neki, de elhajolt, eközben persze jókat szórakozott rajtam – Az agyamra mész!

- Tudom, de ezért szeretsz, nem?

- IS – feleltem mosolyogva. Olyan nyomi testvérem van, hogy nem lehet nem utálni, csak imádni.

- Na, mentem, nem zavarlak titeket kockák – léptem az üzlet üveg ajtajához – Sziasztok! – köszöntem el, s miután ők is (igen, még Deno is) köszöntek, hazafelé vetettem az irányt.

– Rayne –

            Megesett a szívem Mimozán, nem akartam, hogy ilyen összetört és gyenge legyen azért, mert olyasmi történik velünk, amiről egyáltalán nem mi tehetünk, hanem az a köcsög Narou és a felbérelt embere.

- Találkozhatunk mi még – guggoltam le elé.

- Nem, mert a csövi bátyám nem enged el sehova, főleg, hogy ha veled vagy más fiúkkal kell találkozzak… - lógatta az orrát és attól féltem, hogy elsírja magát.

- Akkor mondd azt, hogy Neroval mész – ötleteltem, mire megrázta a fejét.

- Nem, nem akarok neki hazudni, hiszen csak ő van nekem… És amúgy se megy valami jól a hazudozás – motyogott az orra alatt.

- Majd valamit kitalálunk, ne aggódj. Hé – toltam fel óvatosan az állát, hogy a szemembe nézhessen – Minden rendben lesz, megígérem – néztem a hatalmas, könnyektől csillogó szemeibe egy bíztató mosollyal.

- De én úúúgy szeretlek – borult hirtelen a nyakamba, amitől teljesen lefagytam – És nem akarom, hogy elmenj, az olyan, mintha egy részemet vinnék el! Nem tudom miért, de érzem, hogy nagyon szeretlek, és nem akarom, hogy ez legyen, ráadásul miattam…

- Nem, nem miattad történt! – szóltam rá, mielőtt ebbe éli bele magát – Hanem amiatt a szemétláda miatt – sziszegtem és bár én itt Naroura gondoltam, tudom, hogy ő arra a csávóra, aki mert hozzá érni.

- Jó, de akkor is…

Hirtelen eltoltam magamtól és csak úgy megcsókoltam. Na jó, nem csak úgy, mert már elég régóta akarom, sőt, ha tényleg kicsapnak, akkor nem is lehet erre megfelelőbb alkalom. Mikor elhajoltam, az arca lángvörössé vált és csak nagyokat pislogott.

- Én..őőő – hirtelen nem tudtam, mit mondjak, s szerencsémre nyílt az igazgató iroda ajtaja, s természetesen a diri lépett ki rajta.

- Maguk meg mit csinálnak itt?! – nézett le ránk (én guggoltam, Mimi meg alapból alacsony) – Úgy tudom, órájuk van!

- De engem felküldtek ide – makogott Mimi.

- Merthogy?

- Volt egy kisebb balhém az imént…

- Csakugyan, Mimoza?! – szaladtak fel a diri szemöldökei, egészen a homloka tetejéig.

- Uhumm – húzogatta Mimi zavarában a pulcsija ujját és még csak véletlenül sem pillantott rám.

Szerencsére, Mimoza megúszta egy ejyne-bejnyével, hiszen kitűnő tanuló, hegedűversenyeken is több első helyezést ért el, ráadásul minden iskolai rendezvényen önkéntes segítői munkát vállal. Egésznap egy szót sem beszéltünk a csókról, csak arról, hogy tanítás után menjünk fel az igazgatóhoz, hogy elmondjuk neki, a hegedűoktató volt a hibás és nem én. Benne voltam, de tudtam, semmit sem érünk el vele, hisz nincs bizonyítékunk, mondhatunk bármit. De azért engedtem neki, így az utolsó óra után (elbúcsúzott persze Nero gyásztól) és felmentünk a tanáriba, ám a diri ajtaja mögül egy egészen érdekes párbeszéd zaja szűrődött ki…