VI. Fejezet

Mimoza

Nem aludtam semmit. Egész éjjel a Zeldával játszottam, de isten a tanúm rá, hogy kivittem a játékot! Szóval reggel, az ébresztőórám hangjára tettem le a konzolt és bágyadtan néztem körbe.

- Reggel van – konstatáltam magamnak és egy óriásit ásítottam. A képernyőn ott sorakoztak a felsorolt producerek, akik segítettek a játék létrejöttében (H. Yamaguchi amúgy), én pedig egy szál pulcsiban (amit a bátyámtól csórtam) és egy francia bugyiban feszítettem, olyan állapotban hogy jajj. Szemeim fájtak, mint állat, ujjaim (főleg a hüvelyk) a konzol miatt szétmentek. Nagyon elgondolkodtam azon, hogy én ma tényleg bemenjek-e iskolába… De aztán eszembe jutott Nero és rávettem magam, hogy elkezdjek öltözni. Már vettem volna le a pulcsimat, törökülésben ülve a tv előtt, a földön, mikor nyílt a szobaajtóm.

- Jó reggelt – jött be a bátyám hátra dugott kezekkel.

- ’Reggelt – ásítottam még egyet és megejtettem felé egy kedves mosolyt.

- Nem aludtál semmit – konstatálta, azzal a tipikus szigorú hangjával, majd csak legyintett – Na, kérdem én, mikor kaptál utoljára ruhát?

Na, pont erre nem futotta nekem reggel hatkor. A testemnek meg kell innia egy csésze teát, hogy az agyam működjön.

- Há’…há’ nem tom – vakartam meg kócos hajcunamimat, miközben felálltam a földről – Talán tavaly??

- Ja, pontosabban tavaly májusban.

- Na – rántottam egyet a vállamon, de csak akkor ébredtem fel a félálomszerű kómámból, mikor elővette a háta mögött rejlő dolgot. Egy CICÁS PÓLÓ. Halvány rózsaszín volt, maga a póló és egy kicsike cirmos cica volt rajta, aki egy fekete SZTK keretes szemüveget viselt. ÉS ÚRISTEN NAGYON ÉDES.

- KYAAAAAAA – visítottam fel és kikapva a kezéből körbe ugráltam a szobát – KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!! – siettem oda, és jól megszorongattam.

- Nincs mit – simogatta meg a fejem – Pont tegnap kaptam fizetést és gondolom ez egy jutalom a tanulmányi eredményedért, a hegedű eredményeidért, meg azért is, hogy ilyen szófogadó vagy… szóval úgy mindenért.

- Ühhümm, ühhümm, ühhümm – hadartam felpörögve, bár igazából túlságosan örültem, szóval a mondandója felét hallottam csak meg. Lekaptam magamról az alvós pulcsit, az ágyamra dobtam és pillanatok múlva már rajtam is volt. Egy helybe toporogva magamra néztem és az arcomról le sem lehetett vakarni a vigyort.

- Imádom! – néztem rá komolyan, és nagyon hálásan, mire ő csak elpirult és motyogva hozzátette:

- El ne késs az iskolából, megyek, elkészítem az uzsonnádat – és ezzel ki is csörgedezett a szobámból, akkora lendülettel, amekkorával be is jött. Ez után már körülbelül fél perc alatt felöltöztem. Kötött, nagy lógós, vastag, bordó kötött kardigán a póló fölé, amit nem gomboltam be, és a combom közepéig ért, egy téli mintás – norvég mintás – vastag cicanadrág, a régi, barna, vintage bakancsom, az ujj nélküli fekete kesztyűm, és a kötött bojtos sapkám, plusz a sötétbarna, bundás kapucnival rendelkező téli kabátom. Hátamra kaptam a retro bőrtáskám, és kezembe a hegedűtokom, és lerobogtam a rozoga lépcsőn. Ott a fürdőben sietve fogat mostam, befújtam magam vaníliás parfümmel és már siettem is ki a konyhába. Fésülködni most nem fésülködtem. Ezt a hajat tegnap kifésültem, a durva szálai miatt most beállt egy formába, és majd körülbelül két nap múlva újra ki fogom fésülni. A konyhában elraktam a kajámat, egy öklössel elköszöntem a bátyámtól (nálunk ez a köszönés, nem vagyunk túl érzelgősek) és siettem is az iskolába. Ott Neronak eldicsekedtem az új szerzeményemmel, ám a sok jó mellett történt rossz is.

- Szép jó reggelt kívánok, drágám! Miért tiltottál le, te kis huncut? – simított végig Nero orrán az a köcsög Silverman. A testvére természetesen, mint mindig, most is ott állt mellette, de csak az egyik szekrénynek dőlt és unottan pásztázott minket.

- Mert csak – adta az egyértelmű és tömör választ Nero és viszolyogva arrébb lökte őt.

- Megbántottál – adta elő magát, tettetett szomorúsággal az az evolúciós zsákutca, majd mikor Nero ment volna el mellette, Narou elzárta útját, hogy neki nyomta a szekrénysoroknak.

- Mi a… - sokkolódott le Nero, de nem csak ő, hanem én is.

- Mégis mit képzelsz Narou?! Hagyd már őt békén! – rivalltam most már én is rá, mire az a szemét csak úgy nézett rám, mint egy nem kívánatos légyre a levesében.

- Ohh...törpe kurva – szinte köpte felém a szavakat – Nem is vettelek észre olyan kicsi vagy. Mikor fogod már elérni a százhatvan cent…- ám itt valaki egy jól irányzott rúgással TÖKÖN RÚGTA! Narou csak fájdalmasan összerogyott, Nero pedig fölényes ábrázattal állt fölötte.

- Mondtam… Még egy törpe kurvázás, és herén térdellek te mocsok. Gyere, Mimi, menjünk – fogta meg a csuklóm és elhúzott onnan. Én csak elámulva meredtem Nerora. Jó sokat változott azóta, amióta utoljára láttam. Nyoma sincs a depresszív, állandóan sírós emó lánynak, aki vagdosta magát. Narou persze, ahogy azt tőle vártuk, rengetegszer bepróbálkozott már a nap folyamán. Egyszer irodalmon, mikor én egy versből feleltem, küldött egy cetlit Neronak, amit ő összetépett, és a háta mögé hajított. Na, ezen véletlenül felkuncogtam felelet közben, szóval emiatt csak ötös alá lett. No mindegy. Másodszor a mosdóba menet ragadta meg a csuklóját és hívta félre, de Nero szerencsésen kereket oldott akkor. Aztán a harmadik tesin történt. Akkor a lányok épp bemelegítettek, míg a fiúk (köztük Rayne is… ezt nem tudom miért emeltem ki.. izé. Mindegy!) a terem másik végében kosaraztak (Rayne a magassága miatt annyi kosarat szerzett…fuh. Na jó, most már tényleg befejezem). Szóval volt az a „lehajolva lábujjat érint” gyakorlat, (Lena itt a szokásosnál is jobban bepucsított, a franc se tudja miért, de rohadtul vicces látvány volt) no és itt Nero épp kiválóan megcsinálta a gyakorlatot, mikor Narou egyszer csak mögötte termett és ALÁ NYÚLT. HÁT AZ ISTEN VERJE MEG EZT A NYOMORÉKOT, HÁT NEM SZÉTVEREM?!! Ám e helyett Rayne lépett oda, és kevert le neki egy isteneset, amin nem csak én, de Nero is meglepődött.

- Köszi – bökte ki kissé elhalt hangon.

- Nincs mit – válaszolt komoran, és fél kézzel elkapta a felé repülő labdát. Ennyi volt, mert ezután már ment vissza kosarazni. Nero ezután megjegyezte, hogy lehet Rayne még se utálja, és emiatt megkönnyebbült, mert velem jóba van a srác, ezért nem akar vele fasírtban lenni. Ennek amúgy én is nagyon örültem. Már mint, hogy Rayne így bevédte őt. Nap végén, Nero könnyek közt búcsúzott el tőlem (na jó nem) mert nekem még hegedű órám volt suli után, a zeneteremben, neki meg sietnie kellett haza még pakolászni a bátyjával a padláson. Szóval, ja. Ő kiszökkent a suli ajtón, én meg felcsoszogtam a zeneterembe. Ott már várt a tanár, aki nem rég váltotta le, az előző hegedűoktatót. Az előző egy vérbeli csata kanca volt. Öreg nő, eget verő IQ-val és óriási hanggal. Ez pedig egy Matt Boomer beütésű húszas-harmincas ipse lehetett. Szemmel látható volt kettejük között a különbség. Bár fogalmam sincs miért lett ez a hirtelen váltás..

 - Szép jó napot – köszöntem, lerakva a hegedűtokom.

- Jó napot, Mimoza – vette le a szemüvegét, és fel állt a zongorától. Biztos most akart neki kezdeni, de én sikeresen megzavartam. Remek.

- Ne haragudj, hogy rögtön a közepébe vágok, de a Vivaldi…

- Winter. Megtanultam – fejeztem be helyette, amit ő csak egy lágy, büszke mosollyal fogadott.

- Ez csodálatos, el is játszanád nekem?

Elő vettem a tokjából a hegedűm, és az állam alá illesztve, kezemben a vonóval, rákezdtem. ( Antonio Vivaldi; Winter https://www.youtube.com/watch?v=sRgaBqD2tmw ) Nos, tudni illik, vannak azok a hegedűművészek, akik csukott szemmel játszanak, fejüket ritmusra mozgatják, szinte eggyé válnak a hegedűvel. Na, jól figyeljetek, én nem ilyen vagyok. Az én szemem szinte mindig nyitva van, legalább résnyire és majd hogy nem kiszuggerálom szerencsétlen húrok lelkét. Mikor egy pillanatra felnéztem, láttam, ahogy becsukott szemmel, halvány mosollyal, szinte felüdülve hallgatja a játékom. Valamiért szereti, ahogy játszom. Hogy miért? Nem tudom, de azt mondja megnyugtató és kellemes, mert nem erőlködök. Nos, ezt én személy szerint megcáfolnám pár helyen.

- Gyönyörű – mondta, mikor befejeztem – Idejönnél, kérlek?

Lerakva az asztalra a hegedűm, odabotladoztam és megálltam előtte.

- Meséljen – vártam kíváncsian, mire ő végigsimította az arcom, majd hüvelykujjával az ajkaim. Jajj ne, csak ezt ne – Öhm… Jut eszembe, ma mennem kéne a… - indultam el hátrálva és megmentő ötletért imádkoztam – A …az antikváriumba – ütköztem neki háttal az egyik padnak, ami majdnem felborult.

- Ott már tegnap voltál – kezdett közeledni.

- EZT MEG HONNAN…?! – ám gyorsan észbe kaptam, és kétségbeesetten néztem körbe a teremben, hát ha jön majd egy isteni sugallat.

- Sok mindent tudok rólad Mimoza. Például, hogy gyönyörű neved van. Mimoza. Jól esik kimondani. És olyan pici vagy, törékeny. Mint egy porcelán baba. Olyan vagy, mint egy porcelán baba. Gyönyörű, nagy, ártatlan s hívogató, kíváncsi szempár, aminek keretet ad dús fekete pillád, telt, halványrózsaszín apró ajkak, picike orr… Hófehér, érzékeny, vékony bőr… Annyira gyerek vagy még, meg akarlak védeni – már alig egy méterre volt.
- Akkor mi lenne, ha abba hagyná, amit most csinál, rohadt ijesztő!? – mondtam ki őszintén.

- De a modorod… az is gyerekes – rázta a fejét atyai mosollyal és megragadva a derekam magához húzott – Sajnos… Mellesleg örülök, hogy elvállaltam ezt a melót. És nem az iskolai hegedűoktatásra célzok – kuncogott fel.

- Na, ebből elég legyen – húzódtam volna el és ütöttem volna le, de egy kezébe megfogta a másik kéz kezemet, és a fejem fölé szorítva az egyik padra döntött – MI A HALÁL?! – sápítoztam rángatózva, és nem esküdnék meg rá hogy nem volt könnyes a szemem. Ám ekkor, mint valami utolsó reménysugár, nyílt az ajtó. És belépett rajta az ember, akinek még soha életemben nem örültem ennyire. Egy igazi adonisz, egy isteni küldött, egy… egy… egy… félisten… egy férfiasság megtestesítője - így hatott rám akkor a jelenléte. Rayne caplatott be éppen.

- HÁLA A MINDENHATÓNAK! – néztem rá könnyektől csillogó szemekkel, de az a geci befogta a szám azzal a kezével, amivel eddig a derekamat fogta.

Sasuke

Tudjátok milyen, mikor tisztában vagytok vele, hogy a csajotok tuti megcsal, de annak a ribancnak még van képe totál ártatlan fejjel, széttenni a lábát neked majdnem minden nap, feltárva neked a lyukát, amiben pár órája egy nigga járt ki és be? Hát kinek nem fordul fel ettől a gyomra? A szemeim kattogtak, és majdnem összetörtem a kezemben lévő üres whisky-s poharat.

- Nyughass, Matsuko – próbált nyugtatgatni Bob, mikor a bárjában üldögéltem, mert jobb dolgom nem volt. Valójában azt vártam, hogy Tiffany elé tudjak menni. Mármint a sulija elé.

- Kösz, Bob – néztem rá pléhpofával – Kíváncsi vagyok, hogy ha a te nőd csalna mindenféle néger faszokkal, akkor te mennyire lennél nyugodt! A csokira bukik az asszony, de majd ééén – ropogtattam meg az ujjaim.

- Kétszer – mondta és kivette a kezemből a kis poharat. Gondolom, féltette szegényt a haragomtól.

- Mi? – néztem Bobra értetlen arckifejezéssel - Mi kétszer?

- Kétszer lépett félre az asszonyom, még tíz éve – bökte oda, és hallatszott a hangjában az utálat. Amit az iránt a nő iránt érzett a mai napig. Meg is értem… Szegény ördög. A lehető legegyütt érzőbben néztem rá.

- Másik férfi?

- Másik nő – nézett a szemembe bokor arccal, mire én csak kettőt pislogni tudtam.

- Az igen – bólogattam elgondolkozva. Na, ezzel nem tudtam együtt érezni. Bár ki tudja…

- Az igeeen – kontrázott Kaito vigyorogva, aki pont abban a pillanatban huppant le mellém, bejőve az utcáról. Ja, végül tényleg eljön a ribanchoz a suli elé, szerintem csak a műsor kedvéért – Ingyen leszbikus pornó!

- A hálóban kaptam őket rajta, mikor mentem haza a munkából – hagyta figyelmen kívül a mondandónkat és kezdett el pakolászni a pult mögött, de látszott rajta hogy csak figyelem elterelésként csinálja.

- Miért nem videóztad le őket és raktad fel őket RedTube-ra? – bukkant elő Okami vigyorgó feje a raktár ajtóban. Kaito erre egyetértően bólogatott, méteres perverz vigyorral a képén, és kiszolgálva magát, öntött egy üvegpohárba a legújabb wishkyből.

- Pontosan, én szívesen megnéztem volna.

Okami csak felmutatta a hüvelykujját jelezve, hogy ő is, de a feje nem sokáig maradhatott ott ahol volt, mert Bob már hajított is felé egy üres üveget, ami elől szerencsésen elhajolt.

- Inkább rendszerezd a dolgokat hátul, ne járjon a szád!! – bömbölt egyet, mint valami medv

 - Jól van, na! – szipogott kettőt, mert mikor lehajolt, akkor beverte a fejét az ajtófélfába – Sasukével bezzeg mindig rohadt jó fej vagy… - puffogott magába és eltűnt hátul.

- Mert ő nem kotnyeles, mint te! – szólt még utána majd az órára nézve hozzám fordult – Nem kéne már indulnotok?

Követve a példáját én is odanéztem, és harci tűz gyulladt a bensőmben. Az igazság órája… A kis hülye ribanc.

- De, de igen Bob – szökkentem le a bárszékről és meglöktem Kaito vállát, hogy hoppáka van, indulnunk kéne – Kösz mindent, valószínűleg még este benézek… benézünk – tettem hozzá bizonytalanul Kaitora nézve, aki már ment volna befűzni egy csajt, de a gallérjánál fogva visszarántottam.

- Oké, fiam – törölgetett egy poharat és a fejével intett nekünk – Sok szerencsét!

- Sok sikert! – hallottam még hátulról Okami hangját.

- Kösz! – intettem nekik és ki lépve bepattantunk a kocsimba. Egész úton úgy szorítottam a kormányt, hogy mikor az iskolához értem, szinte sajgott a tenyerem. Kaito persze ezen jót mulatott, és mindenféle megjegyzéseket tett arra, hogy ne törjem le a sebváltót, mert azt milyen drága csináltatni, vagy, hogy ő is meghúzta a barátnőmet szóval nyugodtan belehajthatok a legközelebbi árokba, nem fog haragudni. Hozza a formáját. Természetesen amúgy nem húzta meg a nőmet, kezdjük ott, hogy még nem is találkoztak. Azt se tudja, hogy néz ki. Ezt onnan tudom, mert még kérdezgetett is, hogy milyen színű a haja, aztán ecsetelgette, hogy ő a szőkékre bukik. Hajjj… Odaérve ki pattantam, mint egy ugróbolha és idegesen pásztáztam a suli udvarát. Lassan ő is kiszállt, de nem volt ideges, ráérősen rágyújtott és a kocsinak dőlt. Csodálatos, legalább ő nyugodt kettőnk közül. Kurva… hippi… emo… kurva…. gyík… három kurva… egy kakadu hajú szar ember… Konkrétan a fél világ ki vonult mellettem, de ő még nincs itt. Már azon voltam, hogy rá csörgök, mikor megláttam. Leopárdmintás cicanadrág, szőrmés mellény, fekete, dekoltázsos, tapadós hosszú ujjú felső, kivasalt szög egyenes, középen elválasztott hosszú gesztenyebarna haj, vörös rúzs, valami kutyalánc a nyakába... Ja, ez ő. Bár ha nem ismerném az arcát, biztos, hogy összekevertem volna a mellette elhaladóval. Éppen valakivel nagyba beszélt telefonon. Kaitora néztem, aki csak sunyi vigyorral felült a kocsi tetejére, és előkapva egy energiaitalt az isten tudja honnan, felkészült egy ingyen máricsúj részre.

- Igen, persze, átmegyek ma… Azt mondtam neki, hogy külön órám van – haladt el mellettem- Annyira belemerült, hogy észre se vett. Ám én a megfelelő pillanatban hátulról kikaptam a kezéből az új iPhone 5s-ét, amire már visított is volna, már ha nem szúrja ki, hogy én vagyok az. Mert a picsás hisztis fején, hirtelen a szoli barna bőre hamuszürkévé vált és megszólalni se tudott, úgy megijedt.

- Halló? – szóltam bele.

- Ki az? – válaszolt egy mély, eléggé tróger hang.

- Add vissza! – könnyezett be Tiff’ és ugrálva próbálta kikapni a kezemből a telefont, de én megragadva a karját magam mellé rántottam.

- Tiffany futtatója, és ott ki beszél?

A futtató szóra a csaj egy kissé megrendült, és majdnem magára vette és csapott volna ki egy rögtönzött patáliát, amiért lekurváztam, de ezután észrevette magát és rettegve kussolt. Végre valami okos tőle. Kaito eközben fulladozott a nevetéstől a kocsi tetején.

- Futtató? – lepődött meg a csávó a vonal másik végén – Bocs tesó, nem mondta, hogy a szolgáltatásaiért fizetnem kellett volna – ijedt meg. Ez komolyan vette, hogy a futtatója vagyok? Ez egy nigga izomagy. Egy ostoba. Ne már… egy ilyennel? Ez már nekem szégyen. Ám ez után lenyomtam a telefont válasz nélkül és Tiffanyra néztem hideg mosollyal.

- Me… Meg magyarázom – kezdett el hátrálni – Ez…

- Ohh… - ártatlan, és ijesztő hangon beszéltem akkor – Ne haragudj, de azt hiszem erre csak az egyetlen válasz az, hogy biztos a telefonod rossz, ezért nem hallottam, jól amit mondott – dobtam le az iPhoneját a földre és minden habozás nélkül, rátapostam párszor. Kaito ekkor fájdalmas „úúúh” hangot adott ki, mintha bokszmeccsen lenne, a csajnak pedig minden taposás egy szíven döfés lehetett, de nem szólt semmit, csak sírt és remegett. Nem akart jelenetet rendezni, így is rengetegen bámultak minket.

- Kérlek Sasuke… - nyelte a könnyeit, és már nem hátrált, csak állt tőlem egy méterre és a kezeit tördelve – Ne haragudj… Kérlek… Bocsáss meg.

- Én nem haragszom – léptem elé, amire megrezdült – Én undorodom. Meg akarlak ütni.

- Ne, kérlek… Kérlek ne… - hátrált volna, de megragadtam a karját olyan erősen, hogy majdnem letérdelt elém a fájdalomtól – Kérlek… KÉRLEK!

- Ne könyörögj, így csak még undorítóbb vagy – lendítettem a kezem, de ekkor felszólalt valaki:

- HAGYD BÉKÉN! – siető lépteket hallottam magam mögül, majd ellöktek a kis ribanctól. A következő pillanatban már csak azt láttam, hogy Tiffany előtt áll, védelmező arckifejezéssel Ő. Ott állt a hidegben, hamvas szőke hajzuhatagával, napbarnított bőrével és igéző, szinte világító zöld szemeivel. Karcsú alakjával, nőies, tökéletes arcával. A szívem egy ütemet kihagyhatott. Nem tudom mi ez. Talán szívbeteg vagyok?! Meg kell nézetnem egy dokival, valami specialistával mert ez nem normális. Mindjárt kiszakad a mellkasomból. Kaitora pillantottam ledöbbenve, aki szintén követte a példámat csak ő máshogy. Kiesett a kezéből az energiaital és úgy nézett a lányra, mintha szellemet látna.

- Mégis mit képzelsz?! – rivallt rám – Kezet emeltél rá!

Nem tudtam megszólalni, csak ledöbbenve néztem. Mégis mit kellett volna mondanom?

- Hogy viselkedhetsz így?! Mégis milyen férfi vagy te?! Nem tudtad, hogy aki meg üt egy nőt az már nem férfi többé? Ezért tudod mi vagy nekem most?! Egy kis gedva! Szóval ne akard, hogy neked menjek – húzta fel keménykedve a kabátja ujját és láttam rajta, hogy képes lenne nekem jönni. Ha nem lettem volna lefagyva, biztos elmosolyodtam volna, olyan aranyos látvány volt.

- Húzd el a beled, amíg szépen mondom! Most az egyszer elengedlek bunyó nélkül, de csak, hogy lássd, kivel van dolgod!

- Nero… - nézett rá szinte meghatódva Tiffany. Akit amúgy már nagyon szívesen látnék halottan. Nem tudom… Zavart az, hogy egy ilyen lány mellett ott áll egy kis mocsok, mint az a kurva…

- Shhh – tette az ajkaira a mutató ujját bizalmas arckifejezéssel a Nero nevű lány – Ne rontsd el a jelenetem.

- Ner… – szólalt volna meg Kaito, de én lerántva őt a kocsi tetejéről (amúgy is, miért ül ott?!) betuszkoltam a kocsiba és, hogy megmaradjon a férfiúi becsületem, azért egy flegma fejet küldtem felé, de beültem a kocsiba, mint egy jól nevelt kiskutya, és elhajtottam. Nem tudom, meddig mehettünk a semmibe, de a csendet Kaito törte meg.

- Nero… - szólalt meg a haverom mellettem rekedt hangon – Ő volt Nero… Az ÉN Nerom.

Ránézve, olyan arckifejezést véltem felfedezni a fején, amit én produkálhattam pár perccel ezelőtt.