2015. május 23., szombat

VII. Fejezet

Rayne

            Ne kérdezzétek, hogy miért védtem meg Nerot azok után, hogy leribancoztam magamban és kialakítottam róla egy egyértelműen nem tetsző véleményt. Na jó, mivel ilyen kíváncsiak vagytok, ezért tudok szolgálni két indokkal.
Az első és egy mellékes indok:
Nem akartam, hogy az óra leálljon, amiért ez a nyomorék Silverman #1 csinálja a cirkuszt.
A második és egyben főbb indokom pedig:
Szerettem volna imponálni Miminek azzal, hogy megvédem a kis drága barátnőjét. Persze, a tesi tanár egy szaktanári intővel illett mindkettőnket – Narounak zaklatásért, nekem meg verekedésért… Pedig csak egy ártatlan kis tockos volt... Na mindegy!
Gondolom az is megfordult már a fejetekben, hogy mit kerestem pont jókor ott, Mimi hegedű „oktatásán”. Hát ez egyszerű. NÉHA – de tényleg csak néha – szoktam az ajtó előtt ácsorogni és hallgatni, ahogyan Mimi játszik azon a vernyákoló hangszeren. Hogy miért? Nem tudom, egyszerűen csak szeretem hallgatni. Most ugyan nem tettem volna ezt meg, mert lett volna dolgom ugyebár Sasukeékkal, csakhogy történetesen meghallottam valamit fél füllel, ami miatt cselekednem kellett. És, hogy mi is volt az?
Épp a szekrényemnél pakolásztam órák után, indulásra készen voltam, felkaptam a táskámat, s elhaladva az egyik szertár előtt hallottam, amint Silverman #1 és #2 éppen tárgyalnak. Ezért észrevétlenül kihallgattam őket. A párbeszéd pedig így hangzott:
Narou: - Az a köcsög kis csitri te… Épp a dirinél van, bemárt engem. Tuti kicsapnak.
Naoki: - Mondtam, hogy ne piszkáld, de te… hajthatatlan vagy! Vess magadra.
Narou: - Hát nem, nem fogok magamra vetni! Ugyanis elintézem apámmal, hogy ebben az iskolában mától egy hajunk szála se görbülhessen!
Naoki: - Ezt, hogy érted?
Narou: - Majd meglátod kicsi öcsém… Elintézem ezt is. Kapnak egy kis leckét a tanárok, úgy, ahogyan a kis törpe kurva is.
Naoki: - Mi van?
Narou: - Ááá, semmi! Most épp szerintem, jól mulat az új hegedű tanárával..
Naoki: - Avass már be normálisan…
Narou: - Felbaszta az agyam ő is meg a Crusader gyerek, ezért tegnap este kerestem egy csáveszt, akinek felkeltette az érdeklődését Mimoza és apámmal elintéztem, hogy ő lehessen az új hegedű tanár itt és, hogy egy kicsit „leckéztesse meg” a kis kurvát.
Szóval, sejthetitek milyen arcot vághattam. Nem tudtam, hogy most oda menjek hozzájuk, és jól szájba veregessem őket, vagy menjek egyből Mimihez. Természetesen az utóbbit választottam. Amikor benyitottam a terembe és megláttam, ahogyan az a pedofil, nyomorult, undorító alak az én kedvesemet molesztálja, szinte elborult az agyam. Határozott léptekkel indultam meg felé, aztán megragadva a pali zakóját lerántottam róla, de akkora erővel, amekkorával még én sem számoltam. Majdhogy nem keresztül hajítottam a termen az embert. Hiába vágta oda magát a földhöz erősen, én itt még nem kíméltem.
- Hogy mertél hozzáérni, mi?! – rúgtam bele egy erőset, amitől arrébb vonaglott a földön – Nem hallom!!! – rúgtam belé még egyet – HOGY MERTÉL HOZZÁ ÉRNI?!
Válasz helyett felugrott a földről és nekem jött. Perceken belül bunyóba keveredtem ezzel a senkiházival, de mivel elvesztettem a fejem, nem hagytam magam legyűrni. A pad, amire rálökött, az felborult és kaptam tőle egy jobb horgost, de hiába az ütésének ereje, ellöktem magamtól, feltápászkodtam és végül én küldtem őt a földre. Feléje térdeltem és addig veregettem ököllel az arcát, amíg a vére nem áztatta az öklömet. Csak úgy fröccsen a vért a padlóra, ahogyan egy utolsót belevertem. Ezek után megragadtam a torkát:
- Ha még egyszer meglátlak a közelében… Megöllek! – szűrtem ki a fogaim között. A vörösről már lilára változó arcán, a síró, könnyes szemein és a fuldokló hörgésén kívül más választ nem kaptam. Végül elengedtem és lemásztam róla. Köhögve a torkához kapott és zakójának ujjába törölgette a vérét.
- Ha bárkinek is szólni mer. Nem fog jól járni! Ez a kettőnk ügye – figyelmeztettem, ha netalántán a rendőrséghez fordulna. Mimi odarohant hozzám.
- Menjünk már! – ragadta meg a kezem és kihúzott a teremből. Végig fogta a kezem és egészen addig húzott maga után, amíg ki nem értünk a suli elé.
- Miért kellett ezt tenned?! – törte meg végül a csendet – Hiába kiabáltam, meg se hallottad!!
Valóban nem hallottam, hogy ordít a háttérben… Csak arra tudtam gondolni, hogy ezt a mocsadékot meg kell öljem, amiért hozzá mert érni az én kicsi Mimozámhoz...
- Mert hozzád ért… Azért kellett ezt tennem – feleltem az előző kérdésére és ezek után az öklömet tanulmányoztam.
- De most vess egy pillantást magadra… Attól a jobb horgostól eléggé lila lett az arccsontod – nézett fel rám szomorúan.
- Nem számít – legyintettem – Amúgy se látom – céloztam arra, hogy az arcomat speciel kívülről nem látom, tükör pedig itt nincs.
- De igen, számít! – erősködött – Gyere át hozzám, rendbe teszlek egy kicsit – ajánlotta fel hirtelen én meg meglepődve meredtem rá.
- Komolyan?
- Uhumm, a bátyám úgy is csak este jön – mondta.
- Jól van, csak – néztem körbe.
- Mi az??
- Úgy volt, hogy itt lesznek a haveromék… De hát nincsenek – konstatáltam.
- Akkor menjünk…
- Jó – indultunk meg a kocsim felé, ám ekkor bezúgott a parkolóba Sasuke kocsija.
- Várj meg itt – szóltam oda Miminek és odasiettem a fehér Audihoz.
- Na mi van, vérem? Szállj be! – nyitódott ki az ajtó az anyós felől és Kaito dugta ki a fejét, s mikor meglátott eléggé elképedt – Húúúú… Veled meg mi a jó isten történt?!
- Nem lényeg – legyintettem – Ma nem megyek veletek – hajoltam be a kocsiba, hogy láthassam a volán mögött ülő Sasukét. Ő is tökre nagyot nézett. Ennyire szarul festek vagy mi?! Nem kaphattam ki ennyire attól a szaralaktól…
- Hát megértelek tesó – mondta Kaito – Te, amúgy nem is mondtad, hogy Neruci ilyen bomba nő lett!
- Láttátok? – kérdeztem.
- Jha, bevédte Matsuko csaját.
- Mert??
- Meg akarta verni – röhögött fel.
- Szép – ingattam meg a fejem – Na, de most megyek. Majd ütközünk.
- Jól van. Vigyázz azért magadra – szólt oda Sasuke. Intettem egyet, Kaito becsapta az ajtót, és kerék csikorgatva elhúzták a csíkot. Visszaballagtam az autómhoz és Mimivel együtt beszálltunk, majd elnavigált a házához.
- A cipődet légyszi vedd le – jött az első utasítás, ahogy beléptünk az öreg házba. Még sosem jártam itt. Levettem a kabátomat, amit ő háziasszonyosan fel is akasztott az előszobában lévő fogasra.
- Menj fel az emeletre, addig hozom az elsősegély dobozomat – mutatott a lépcső felé Mimi, ő pedig elsietett. Lassan, de biztosan megindultam az emelet felé. A lépcsőfokok csak úgy nyekeregtek a súlyom alatt, de végül felértem. Jobbra fordulva, szinte rögtön tudtam melyik lesz Mimi szobája, egyből odamentem. Otthonos volt. Volt egy kényelmes ágy, TV, videó játékok sokasága és egy konzol hevert a földön pár ruhadarabbal. Az író asztalán egy földgömb díszelgett meg mindenféle atlaszok, tankönyvek, füzetek. Az ágya mellett volt egy éjjeli szekrény, kicsi lámpával, s a kicsi bútordarabon egy könyv hevert, a borítójára meg egy olvasó szemüveg pihent. Aztán az ágy fölött volt Mimoza szentélye, egy könyvekkel teli polcsor.
- Látom, körbe néztél – törte meg egy hang a nézelődésemet. Megfordultam a tengelyem körül és elmosolyodva bólintottam.
- Otthonos egy szobád van – vetettem még egy pillantást úgy mindenre.
- Hát. Ez jutott nekem – pakolta le a piros vaskos dobozt az ágyra, aztán megkért, hogy üljek le. Elém állt, így kb. egy magasságban lehettünk.
- Ne moccanj – utasított – És csukd be a szemed! – engedelmeskedtem, aztán szépen lekezelte a sérüléseimet.
- Most már nézhetsz – mondta, én meg ahogy kinyitottam a szemeimet, egyből az ő mosolygós arcát láttam meg.
- Köszönöm.
- Ez semmi azok után, hogy megmentettél – pakolta bele a dobozba a holmikat, aztán leült mellém – Eléggé beparáztam ettől az alaktól. És olyan furcsát mondott…
- Miért, mit mondott?! – ráncoltam össze a homlokom.
- Valami olyasmit, hogy örül, hogy elvállalta ezt a melót és, hogy nem a hegedűoktatásra céloz…
Szinte fejbe vágott a felismerés.
- Ez nem fog leállni. Ki kell róla deríteni mindent, hogy ki ő, ki küldte és miért…
- Ezt, hogy érted? – vágott riadt arcot.
- Ne törődj ezzel. Bízd csak rám!
- De Rayne, ez komoly…
- Ne félj, majd én megvédelek – öleltem magamhoz, s egy kis idő után eltoltam és a szemébe néztem – Mindentől megvédelek, ha kell!
Épp be akartam végre vetni magam, hogy megcsókoljam, de hirtelen sietős léptek ütötték meg a fülem, aztán egy alak jelent meg az ajtóban.
- Mim… - kezdte, de amint meglátta a helyzetet, felment az agyvize.
- Helló, Josh – köszöntöttem Mimi bátyját, hátrafordulva (háttal ültem pont az ajtónak).
- Mi folyik itt?! – kérdezte ingerülten.

Nero

            Miután ezek elhúzták a csíkot, a lány felé fordultam, aki remegett. Arcát is már könnyek zápora öntötte el.
- Minden rendben, Tiffany? – kérdeztem, de a nevében először bizonytalan voltam, hiszen csak két napja ismerem, mint osztálytárs. Válaszul megrázta a fejét és sírni kezdett. Nem tudtam hirtelen, hogyan reagáljak, mit mondjak. Végül hirtelen ismerős nevetés ütötte meg a fülem. Narou és az öccse épp most szállingóztak ki az épületből, eddig bent voltak a dirinél, mert szóltam, hogy zaklatnak.
- Nerucikaaa, árulkodunk, árulkodunk?! – kiabált le nekem Narou.
- Gyere – fordultam a lányhoz ügyet sem vetve arra a baromra – Menjünk át hozzánk, ott egy kicsit megnyugszol és elmondod mi történt – fogtam meg a karját és a buszmegálló felé húztam. Bólintott és miután felszedte a darabokra tört telefonját a földről, jött velem.
- Hééé, lányok, ne vigyünk el titeket?! – kiabált még az a halálmadár, de természetesen figyelmen kívül hagytuk. Szerencsénkre a busz pont jött, így alig 20 perc elteltével már nálunk is voltunk.
- Nocsak, hoztál segítőt magadnak?! – lepődött meg Chani azon, hogy ketten léptünk be az ajtón.
- Nem, te nyomi. Lányos vészhelyzet van – konstatáltam a helyzetet.
- Óóó… Akkor magatokra hagylak, vissza kell ugranom a boltba – kapta fel a kocsi kulcsát (jha igen, elfelejtettem említeni, hogy van neki jogsija is és kocsija is).
- Rendben – mondtam és már el is ment – Ülj le nyugodtan – mondtam a lánynak, aki végül helyet foglalt a kanapén. Én gyorsan csináltam egy forró csokit és mellé telepedtem.
- Na? Elmondod mi történt? – kérdeztem – Miért akart megütni az a seggfej?
- Ő a pasim – kezdte remegő hangon a kezében gőzölgő bögrét figyelve – Vagyis, most már az exem…
- Hát megértem, hogy egy ilyen után ejted őt.
- Nem, nem ezért… - rázta meg a fejét – Hanem, mert szörnyű dolgot csináltam.
- Miért, mit tettél? – húztam össze a szemöldököm. Egy darabig azt hittem nem mondja el, de végül magától neki futott:
- Meg… Megcsaltam – tört ki rajta a keserves zokogás – És az a legszörnyűbb az egészben, hogy nem bánom! Csak féltem a haragjától… - szipogott – Mindig is forrófejű volt. Ezt utáltam benne. És csak azt sajnálom, hogy ilyen csúfos véget ért. De nem tudtam elhagyni, nem tudtam megmondani neki, hogy vége. Ő volt nekem az első, de ez nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem lett volna mindig ilyen kemény… Ráadásul bűnösnek sem érzem magam, hiszen állandóan csak a haverjaival lógott, szívott, rám meg alig tudott időt szakítani. Ha együtt is voltunk, akkor is folyton csak szét kellett tegyem a lábaimat neki, alig mentünk el valahova kettesbe… Dean pedig olyan rendes és kedves. Jó, néha eléggé tajparaszt az is, de teljesen össze nem hasonlíthatóak Sasukéval…
- Értem – emésztettem a hallottakat – Hát figyelj, a megcsalás az nem szép dolog, de azok alapján, amiket elmondtál, valahogy megértem, hogy ezt tetted.
- Ráadásul a telefonomat is összetörte, anyáék ki fognak nyírni, a félhavi kerestük ráment erre a szarra – temette fél kezébe az arcát.
- A telefon miatt ne aggódj, ha ideadod, akkor pár napon belül megcsináltatom a bátyámmal, kifizeti neked, iSamuraiban dolgozik. Megoldjuk, erre ne legyen gondod… Azt az idóta csávódat… exedet – javítottam ki magam – Meg kerüld el!
- Megtennétek, tényleg? – kérdezte meglepődve.
- Mármint a telefonosat? Persze – simítottam meg a vállát kedvesen.
- Nero, köszönöm – ölelt át – Eszméletlenül rendes vagy… - hajolt el és törölgette meg az arcát.
- Semmiség. Figyelj, ha gondolod, rá csörgök Chanira és most azonnal elvisszük neki a telcsidet, oké? – ajánlottam fel.
- Rendben – bólintott. Így is tettem. Szerencsére Chani írtóra jó fej volt (csupán cserébe tortát kell süssek neki) és azt mondta megvár minket a plázában, csak siessünk, mert unatkozik egyedül. Szóval Tiffanyval karöltve, elindultunk és nem telt el fél óra, de már a boltban ácsorogtunk.
- Hát ez totál csere lesz – forgatta a kezei között Chani a készüléket – Üljetek be valahova, majd dobok egy sms-t, ha kész!
- Rendben – bólintottam és gondoltam, addig mekizünk egyet és körbejárjuk a boltokat. Aha, csak gondoltam.



2 megjegyzés:

  1. Na hello megint!^^ Eskuszom, beleszeretek Rayne-be.:D Jo resz lett, kivancsi vagyok mi tett keresztbe Neroeknak.:)
    Gyorsan kovit pls ^^
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:* Hát igen, várd ki a végét, míg megtudod Rayne milyen igazából:D Köszönjük a kommented:)

      Még lehet, ma este felrakom az új részt:)
      xoxo; N&M♥

      Törlés