02. CX. Fejezet

Rayne része ismételten +18 :D

– Nero –

           

            - Dorian! – szólítottam meg őt, amikor lesiettem utána, miután egy enyhe szívrohamot kaptam. Megperdült a tengelye körül és felém fordult. Éppen valami édességet majszolt. Megint.

- Mondjad, Hercegnő – vigyorodott el – Mit szeretnél?

- Ez – mutatattam fel azt a RoseGold nyakláncot, amit nem rég a dekoltázsomba dobott – Mit jelentsen? Ugye nem akarod te is azt csinálni… Mint Sasuke…? – kérdeztem óvatosan. Persze, nagyon tetszett ez a darab, hiszen a lánc és a rózsamedál rózsaszín aranyból volt, a medálban pedig egy valódi gyöngy volt, ami úgy csillogott, mint a csillagok az égen. Gyönyörű volt és emellett veszett drágának nézett ki – Ráadásul, ha lopott, akkor semmi képpen nem szeretném… - tettem hozzá.

- Neeem, nem, nem, nem, neem! – sietett oda hozzám és megfogta a karomat, fél kézzel, mert a másik kezében a csoki volt, amit evett – Nyugodj meg, Hercegnő! Nem loptam! Ezt kivételesen nem! De emlékszel, amikor láttad Ixtapán annak a nőnek a nyakában azt a nyakláncot? Tudooood, az is hasonló volt, mint ez – vigyorgott folyamatosan, aztán betömte a szájába a maradék csokit és eldobta a papírt a lakásban, majd kivette a kezemből az ékszert és mögém lépett.

- Igen, emlékszem – haraptam az alsó ajkamba, és mivel tudtam, hogy a nyakamba akarja adni (mert már előre emelte a láncot, így láttam is), a hajamat előre vettem.

- Ezért, csináltattam egyet neked. Ez volt az helyett, amit a kábsziséból akartam. És ez sokkal, de sokkal szebb! 24 karátos Rose Gold-ból készült és biztosíthatlak, hogy jó pár százezerrel drágább, mint ami annak a nőcinek villogott a hosszú nyakában – akasztotta össze a kapcsot, én pedig mosolyogva felé fordultam.

- Dorian, nem kellett volna – karoltam át a nyakát.

- De igen! És mellesleg, én nem nyakörv céljából vettem neked, mint a kábszis – fogta meg a derekam – Hanem pusztán azért, mert gyönyörűen mutatnak neked ékszerként a rózsák – kacsintott egy széles fél vigyorral és egy puszit nyomott az orromra.

- Jól hallottam édes fiam, hogy valami itt jó pár százezerrel drágább?! – jelent meg az apja egy hosszú szivarral és egy érdeklődő arckifejezéssel. Ami egy nagyon sunyi vigyor volt. Egyből elengedtem Dorian nyakát és ő is félig a derekam (fél kézzel fogta).

- Igen, jól, drága édesapám.

- És mi lenne az? – jött közelebb hozzánk.

- Ez a nyaklánc – fogta meg Dorian a nyakamban csüngő darabot – Amit az én hercegnőmnek vettem – vigyorodott el büszkén.

- Hmmm – lépett elém Eli és ő maga is szemügyre vette, ám a kisugárzása rohadtul nem tetszett – Ez Rose Gold, igaz? – kérdezte, le sem véve a szemét róla.

- Igen, az – felelt Dorian és itt már elengedte a derekam, amit eddig finoman csiklandozott az ujjaival.

- Hány karátos?

- Azt hiszem 18… - kamuzott.

- És mi van a rózsa közepén? Gyémánt?

- Olyasmi. Igazgyöngynek nevezik – vakargatta az állát Dorian, és eléggé gyanakvóan méregette az apját. Aggódva felnéztem rá, mire egy „nyugtató” kacsintást és vigyort küldött nekem.

- Akkor gondolom jó sokat ér – egyenesedett ki Eli.

- Igen, többet, mint amit általában beszoktam szerezni neked – biccentett Dorian. Eli szívott egyet a szivarjából, kifújta a füstöt, aztán hirtelen egy hatalmas pofonnal jutalmazta a kisebbik fiát. A szám elé kaptam és egyből szegény Dorian után nyúltam, aki majdnem megperdült a tengelye körül és a kicsattant száját fogdosta. Amikor felnézett az arcába hullt haja mögül láttam, hogy a pupillái összeszűkültek.

- Édes fiam! – kezdte Eli nyájasan, halkan és látszólag nyugodtan – Mi az, hogy te ennek a lánynak, ennek a két lábon járó pinának nagyobb értékű ajándékot VESZEL annál, mint amiket nekem LOPSZ???!!! – ordította el a végét, miközben egy ér kidagadt a homlokán.

- Ne beszélj így róla!!! – védett be Dorian, mert én lesütöttem a szemeimet.

- Eli! – jelent meg Sonia, Eli felesége – Hogy beszélsz erről a rendes lányról??? Tehát akkor én is csak egy két lábon járó punci vagyok neked??!! – tette csípőre a kezeit a nő, eléggé olyan gonosz tekintettel, mint amilyen Doriannak volt most.

– Rayne –

           

            Hitetlenül meredtem rá és mérgemben összegyűrtem a lepedőt, amit észrevétlenül megszorítottam. Aztán hirtelen lendülettel felálltam.

- Azaz átkozott Joshua!!! – léptem a szekrényemhez és egy jó nagyot rávágtam tenyérrel, utána úgy, ahogy voltam, mezítláb bele s rúgtam. Annyira dühös voltam, hogy nem is éreztem fájdalmat, miközben szerintem szilánkosra törtem a lábujjaimat.

- Rayne, kérlek, ne csináld már – motyogott az ágyon ülve és fél szemmel láttam, hogy a Nerotól kapott plüss alpakát magához ölelte és beletemette a plüssállat szőrébe az arcát.

- De csinálom!!! – dobbantottam egyed idegesen a másik lábammal, majd dühösen a hajamba túrtam vagy kétszer – Mit csinált veled? – fordultam felé olyan hévvel, hogy felkapta ő is a fejét.

- Mi? – pislogott ijedten egyet.

- Jól értetted! – léptem oda hozzá és mellé ülve, megragadtam erősen mind a két karját – Mit művelt veled?! – kérdeztem idegesen, szinte vérben forogtak a szemeim. Egyszerűen meg tudok bolondulni attól a gondolattól, hogy esetleg az a rohadék HOZZÁ ÉRT ÚGY.

- ÁÚ – szisszent fel fájdalmas grimasszal, elengedve a plüss állatot (ami így leesett a földre) és megragadta ő is a két karom – Ez fáj Rayne, engedj el!

- Addig nem eresztelek, amíg el nem mondod, hogy mi is azaz „egy-két durva dolog”, amit veled művelt!!! – rángattam meg erőszakosan, és enyhén fölé magasodtam!

- De miért?! – nézett a szemeimbe félve és láttam, hogy bekönnyezik.

- Mert muszáj tudnom!!! Mert meg fogok őrülni, ha nem fogom megtudni, hogy mit művelt veled!!! – egyre erősebben szorítottam, amitől fájdalmasan jajgatott, felnyöszörgött és az arca is eltorzult az erős szorításomtól.

- Rayne, ne! Én nem akarom elmondani!! – könnyezett be és lehullott egy krokodil könnycsepp gördült le az arcán.

- Miért nem??!! Miért??!! – vágtam bele az ágyba és leszorítottam, így teljesen fölé tornyosultam – Talán nem mondhatod el???!! És, ha nem, akkor miért nem??!! Talán valami OLYAN dologról van szó??!! OLYANRÓL??!!! AMI A CSALÁDBAN MARAD???!!! – ordítoztam vele teljesen magamon kívül.

- R-Rayneehh – szipogott és próbált levakarni magáról, de ahogyan ellenkezett, úgy csak még erősebben szorítottam le. Tuti, hogy zúzódást okoztam ezzel neki.

- Nincs Rayne!!! Válaszolj!!! – hajoltam vészesen közel hozzá – Istenemre mondom Mimoza Dior Phanthomive… Bár még nem hívtalak a teljes neveden, most annyira ideges vagyok, hogy muszáj! És… Ha nem válaszolsz, és nem árulod el, hogy mi történt… Úgy szétbaszlak, hogy járni sem fogsz tudni! Születésnapod alkalmából – sziszegtem halkan az arcába, és idegesen vizslattam a szemeit.

- Megértem, hogy… Hogy aggódsz, és muszáj tudnod róla, de hidd el, nem olyan durva dolog… - nyelt egy nagyot bizonytalanul.

- Ne hazudj!!! – kiabáltam le a fejét, amitől ijedten összezárta a szemeit – Ne hazudj nekem, Mimi…

- Én… Én.. Én nem… Én.. – hüppögött és kerülte a tekintetemet, látványosan, miközben könnyezett és lesírta a szempilla spirálját.

- Mit nem?? – kérdeztem először halkan – MIT NEM???!!  Na idefigyelj!! – engedtem el fél kézzel, és durván kisöpörtem az arcára tapadt hajtincseit, amiket annyira leszorítottam az ágyra, hogy kissé kitörtem a nyakát – Kapsz még egy esélyt! Szóval halljam!! – szorítottam meg a haját, így még inkább kitörtem a nyakát – Mit…. Csinált…?!

- Se… semmit… Csak meg… megütött – nyalta meg a kiszáradt száját, de nem nézett a szemembe. Nem válaszoltam semmit, de felpislantott rám, könnyes, nagy szemekkel.

- Jól van, Mimi… Jól van – sóhajtottam suttogva – Akkor ne mondd el! De így már van egy halvány sejtésem, hogy mi történt – és itt durván a hasára fordítottam, amitől egyből elkezdett rúg-kapálni.

- Ne, ne, ne, ne, ne, ne, ne, neee!! Rayne kééérleeeekh!!! Rayn – itt befogtam a száját és előre hajoltam hozzá.

- Ne kiabálj! Adtam neked válasz lehetőséget! És még mindig nem tanultad meg, hogy nekem szót kell fogadnod!! Majd most beléd nevelem!! – sziszegtem idegesen, és egy laza mozdulattal letéptem róla a bugyiját, ráadásul úgy értem hozzá, hogy kikarmoltam a derekát, így egy vörös, sebes, vérző négy csík lett a fehér bőrén. Ezután egyik kezemmel a fejéhez nyúltam és belenyomtam az ágyneműbe. Eközben a másik kezemmel a szabaddá tett férfiasságomat kezdtem felizgatni, azzal, hogy kicsit húzogattam. Aztán mikor már kellő képpen felállt, lefogtam a rángatózó kedvesemet és belevágtam a puncijába a faszomat. Tövig. Belesikoltott a lepedőbe és verte a kezével az ágyamat, miközben én kíméletlenül ki-be járattam magam benne, abban a forró, szűk és szorító lyukában. Eközben durván megtéptem a másik kezemmel a haját, szétcsapdostam a seggét, ami tiszta vörös volt, sőt az egyik ütés nyom már szinte véraláfutásos volt. De én kurvára élveztem. Egyre erősebben, keményebben kúrtam őt, annyira, hogy már szinte belefulladt a sikolyaiba. Annyira keményen csapkodtam magam hozzá, hogy biztos voltam benne, hogy fájni fog a puncija körüli szeméremcsontja, mert nekem is fájt egy kicsit, ahogyan összekoccantak a csontjaink. De nem érdekelt! Sőt, amikor elmentem, egyenesen a hátára vertem ki neki, miközben elengedtem a haját. Kivérezve és remegve, izzadtan rogyott össze és az arcát eltakarva hüppögött.

- Elvárom, hogy mindent úgy tegyél, ahogyan én mondom!! Mert nem véletlenül kérem!! – korholtam meg még a végére, miután kifújtam magam és hátra csaptam a szétjött frufrumat – Gyerünk! – ragadtam meg a remegő (és kezdetlegesen lilulni kezdő karját a szorításomtól) és kirángattam az ágyról (összecsuklott, én tartottam meg a karjánál fogva) – Menj, és zuhanyozz le!!

– Narou –

           

            - Naooo, meddig akarsz még levegőnek nézni? És meddig akarod még kinézni az életemet is a testemből?? Úgy nézel rám, mint egy éhes vámpír, aki egyben kanos is – nyavalyogtam, miután beléptünk mind a ketten az ajtón. Én jöttem utoljára, így a lábammal berúgtam az ajtót. Elég nagyot szólt.

- PINA, KIFIZETED!!! – ordított fater a konyhából.

- HAGYJÁL!! – ordítottam vissza és az öcsémhez léptem, aki komótosan rúgta le magáról a cipőjét – Szóval? – faggattam.

- Szívem szerint örökre!! – csapkodott – Elegem van belőled!! – esett nekem hirtelen és az atlétámat szorongatta, miközben olyan vérfagyasztó szemekkel meredt rám, hogy én magam is meglepődtem rajta – Miattad az egész kurva város lenéz és elítél bennünket!! Még engem is!!!! Pedig én kurvára messze állok tőled!!! De te... Leminősítesz engem is!! – sziszegte idegesen a képembe.

- Apa rontott a hírnevünkön eleve!!! Ez nem az én hibám!!! – védtem be magam.

- Ez nem igaz!!! – kiabált – Nem igaz, mert attól még, hogy fater fater, te neked még nem kellene rá hajaznod!! Nem lett volna muszáj olyannak lenned, mint ő!! Sőt… TE ROSSZABB VAGY!!! Miért nem hagyod már végre az embereket végre BÉKÉN??!! HMM??!! MIÉRT NEM??!!! – rángatta meg rajtam a ruhát, mire löktem rajta egyet, így elengedett.

- Fejezd már be Naoki, mi bajod van??!! Te nem ilyen vagy!!!

- Nem érdekel!!! – lökött rajtam ő is egyet – Miattad már úgy is mindenki ilyennek hisz!!! Beárnyékoltál engem is!!! PEDIG ÉN AZT AKAROM, HOGY ENGEM NE ILYENNEK ISMERJENEK!!!

- Ne hisztizz már te hülye picsa!!! Nekem lenne okom hisztizni!!! – mutattam magamra – Mert a galambom azzal a söpredék Mendezzel van együtt, és rajtam kívül mindenki elnyeri őt!!!

- Téged csak ez érdekel!! – és itt kaptam tőle egy olyan jól irányzott jobb horgost, hogy tettem egy félkörívet és totál oldalra csuklott a fejem.

- Fiúk, mi folyik itt??!! – hallottam anyánk hangját.

- Igen!! Engem csak ez!!! Sőt!! Mivel soha senki nem törődött velem, EZÉRT CSAK SAJÁT MAGAM ÉRDEKEL ENGEM!!! – húztam be neki egy olyat, hogy hátra esett, leverte a dohányzó asztalt és betört az orra.

- NAROU, NE, ELÉG!! – fogott le muter, de őt is félre löktem idegesen, fater kapta el.

- PUNCI, MIT MŰVELSZ??!! – kérdezte vérben forgó szemekkel – MÁR MEGINT SZÉTBASZTÁTOK A NAPPALIMAT TI FASZFEJEK!!!

Idegesen fújtatva és ökölbe szorított kezekkel meredtem az öcsémre, aki a földön ült és a vérző orrát szorongatta.

- Igen… Te csak saját magaddal törődsz… Én vagyok a te örökös lelki szemetesládád… De az – itt a kanapéra támaszkodva, feltápászkodott – Az, hogy velem mi van… Nekem mi bajom van, mi nyomja a lelkem… Az soha nem érdekelt téged. És soha nem is fog! Még azt sem tudod, hogy aszex vagyok… És, hogy egyszer szerettem volna valakivel együtt lenni. Ilyeneket neked soha nem mondhattam el – motyogott.

- Édes kis fiam! – nyáladzott anya, de Nao elutasította a közelgését és felsietett a lépcsőn. Idegesen lesütöttem a szemem és félre néztem. A francba…

A következő pillanatban valami kemény és csípős csattant az arcomon. Odakaptam fájdalmasan és idegesen fordultam a támadás irányába. Fater szorongatta a kezében a nadrágszíját. Pont úgy, mint kiskorunkban.

- Elegem volt az örökös buzulásaitokból! – sziszegte – Azt – mutatott a rumlira – Intézd el! MOST!! Vagy, ha nem… Komolyan elbánok veled – és ezzel ott hagyott. Muterra néztem, aki csak csalódottan és dühösen méregetett, a fejét rázva, aztán az emelt felé ment, az öcsém után.