– Dorian –
Lassan a sajgó
arcomhoz nyúltam, és letöröltem a kicsattant számról a vért. A testem elkezdett
forrósodni a dühtől, a gyomrom görcsbe rándult. Másodperceken belül megjelent
anya is.
- Hogy beszélsz erről a rendes
lányról??? Tehát akkor én is csak egy két lábon járó punci vagyok neked??!! –
tette csípőre a kezét.
- Ne avatkozz ebbe bele! –
intette le apa egyből.
- De beleavatkozok! Mert megint
elmentek neked otthonról!! – kiáltotta mutter majd felém fordult – Dorian! –
sietett oda hozzám, és két kézbe fogva az arcom, maga felé fordította – Had
nézzelek kisfiam… nagyon fáj? – nézett szomorúan a szemembe az ő mézbarna
szemeivel, amiknek szintén össze volt szűkülve a pupillájuk. Nem csoda, ő is
ideges volt. Ezt a tulajdonságom pedig tőle örököltem.
- Semmi baj anya – ráztam meg a
fejem.
- De van baj, Dorian Costa Mendez!
– csattant fel – Vérzik a szád, édes fiam!
De mielőtt bármit szóltam volna,
fater is közbeavatkozott. Megint. Jó szokásához híven.
- Állj félre az útból, Sonia! –
ragadta meg anya vállát, és durván félredobta a közelemből. Láttam, ahogyan
Nero meghökken mellettem, nekem pedig felment a pumpám, az én pupillám is most
már vészesen összeszűkült, a pofon helye is égetett, és éreztem, ahogy belülről
forrok. Megragadva apám gallérját, egyenesen a falnak löktem.
- NE MERJ MÉG EGYSZER KEZET
EMELNI ANYÁRA, ÉS NE MERD A SZÁDRA VENNI A HERCEGNŐMET A JELENLÉTEMBEN! NEM
ÉRDEMLED MEG, HOGY AKÁR EGY KURVA SZÓT EJTS IS RÓLA, DE MÉG AZT SEM HOGY
GONDOLJ RÁ!! HÁLÁT KÉNE ADNOD AZ ISTENNEK, HOGY MEGENGEDEM, HOGY RÁEMELD A
TEKINTETED!! – keltem ki magamból, és apám szemeibe néztem szinte vicsorogva,
amik gonoszul felcsillantak.
- Már kiabálunk is, te kis
söpredék..? Elfelejtetted, milyen nagyot is tud ütni a kezem? Előszedjem a
vasszegélyes nadrágszíjamat? Hiányzott már?! – húzta egy undorító vigyorra a
száját, én pedig elkomorodtam.
- Nem… Nem felejtettem el. De nem
fogom hagyni, hogy még egyszer kezet emelj rám! NEM fogsz még egyszer megverni,
NEM fogom ezt még egyszer elviselni, elegem volt!! Mert most már visszaütök!
- Óóóh igen?! Próbáld csak meg!
Gyerünk! Itt vagyok, üss meg!
Erre elborult az arcom, és
elvigyorodtam.
- Óhajod számomra parancs –
lendítettem az öklömet, de valaki megragadta hátulról.
- Elég, Dorian!
Stefan hangja volt.
- Eressz Stefan – szóltam halkan,
szinte remegve az idegességtől – ERESSZ MÁR! – ordítottam el magam, miközben próbáltam
kicsavarni a kezéből az öklömet, de hátrarántott, és hátulra szorította,
feltolva a lapockámig, mire felordítottam, és térdre estem.
- Nyugodj le Dorian, a kurva
életbe már!!
- Ne bántsd! – jelent meg
mellettünk rögtön Nero – Stefan, ne bántsd őt!!
- Nem bántom, dehogy bántom őt –
válaszolta Stefan zsigerből, és kissé lágyított az arckifejezésén, és a
szorításán is.
- ELÉG LEGYEN, ELI !!! – ez anya
hangja volt, ahogyan védelmezően elénk, a három gyerek elé áll, és a
tekintetével, szinte kiszuggerálja apa lelkét, aki éppen egy gyertyatartóval (?)
indult meg felénk – Elég legyen… ma vendégünk van, nem? Viselkedj rendesen!
Körülbelül fél óra múlva
csendesedtek a kedélyek, és mindenki lenyugodott. Én kiültem az ablakomba, és
az egyik lábamat pihentettem az ablak szegélyen, a másikat meg kilógattam az
ablakon kívülre, közben bentről háttérzajként ment a TV-ben az időjárás
jelentés, én pedig lenyomtam a cigi tartóban az arany marlboromat és utoljára
kifújtam a füstöt.
- Óóóh faszom, vihar lesz? –
jegyeztem meg magamnak, és hunyorogva szuggeráltam az eget – Egy kurva csillag
sincs az égen, Herold – néztem a macira az ágyamon – Ne félj, majd megvédelek –
vigyorodtam el. Egy plüss medvével tárgyalok.
- Dorian… - jött ki fürdőből egy
szál toppban, és picsanadrágban a Hercegnőm, frissen meg mosott vizes hajjal,
illatozva. Nem mellesleg, melltartó nélkül. Ahogy ráemeltem a tekintetem, és a
szemem levándorolt a csöcseire, akaratlanul is egy rókavigyor kúszott a
képemre. – Kivel beszéltél?
- Csak Herolddal beszéltem meg az
időjárást – lendültem be az ablakból, és most már mindkét lábam bent pihent a
házban.
- Hogy érzed magad? – törölte meg
sietve a haját, és lehajolva, jól megnéztem azokat a szép kerek popsikat is.
- Most már tökéletesen, Baba –
haraptam egy perverz vigyorral az alsó ajkamba Magára nézett, és enyhe pír
kúszott az arcára.
- Disznó – jegyezte meg rögtön,
és mellém lépdelve megfogta az arcom, és végigsimított a kicsattant alsó
ajkamon – Fáj?
- Nem – vágtam rá – Egyáltalán
nem – nyaltam meg, majd elvigyorodtam – Miattam csak ne fájjon a kis Hercegnő
csinos feje. Ha sokat aggódsz, korán ráncosodni fogsz, annak meg nem örülnél,
gondolom.
- De… - itt közelebb húztam
magamhoz a derekánál fogva, és a mellei közé fúrtam az arcom, és
beszippantottam az illatát. Ezzel nem lett volna semmi baj, ha a nadrágomban
pihenő farkam nem lenne ennyire érzékeny a Hercegnő jó testére. Alig várom,
hogy végre én is megbaszhassam őt. Akkor végre tudná, hogy milyen valakivel egy
igazán jót szexelni.
- D… Dorian!
- Cccst… - szóltam rá rögtön, és
még közelebb húztam – Így maradhatnánk egy kicsit?
– Mimoza –
- Rayne… -
szóltam ki elhalt, nyekergős hangon, mikor már a zuhany alól is kijöttem, és az
enyhén hullámos hajam törölgettem. Fájt a szemérem csontom, fájt ott belül is,
és a popsim is. És a hajhagymáim is kezdenek szanaszét, menni annyit tépett már
meg. A szemeim is égtek, a torkom is fájt. Kezdtem azon gondolkodni, hogy nem
kéne sikítanom a meneteknél, mert csak berekedek utánuk, az meg tök fölösleges.
- Ajjj – nyögtem fel, és
ásítottam egyet. Hirtelen nagyon fáradt lettem, és az egyetlen vágyam az volt,
hogy aludhassak egy jó nagyot. Mindig ez van, miután csináljuk, (igaz annyiszor
nem csináltuk..) kifáradok. De az a szadista állat nem válaszolt. Felvettem egy
bugyit, és Rayne egyik sötétszürke ingjét, és kisántikáltam onnan. – Rayne….?
Még mindig semmi.
- Rayne! – néztem körül, még az
ágy alá, és a szekrénybe is benéztem, de az égvilágon semmi nem volt. Kimentem
a szobából, és lebaktattam a lépcsőn (minden lépés fájt). Cordelia és Brad már
otthon voltak, biztos nem rég érkezhettek meg, miután elmentem fürdeni, mert ők
a buli után elmentek még valahova.
- Mimi! – örült meg nekem Rayne
anyukája – Hogy érzed magad, kicsim? – sietett oda hozzám, és leguggolva,
kisimított egy hullámos tincset az arcomból – Sírtál? Az idióta fiam csinál
veled megint valamit?! – kapta fel a vizet, de megráztam fejem.
- Nem – kamuztam – Hol van Rayne?
- Elment – jelent meg Brad is,
kikötve a nyakkendőjét – Nem rég. Lesápadtam.
- M… mi? Hova?!
- Azt nem mondta.
- Úristen… - sápadtam el, és vészesen
szemeztem a bejárati ajtó mellett lévő tornacipőmmel.
– Joshua –
Éppen az arcom
jegeltem le a konyhában, háttérben üvöltött a tv, és a fekete samsung galaxy
s4-met szuggeráltam, azt várva, hogy megcsörrenjen. Közben kint dörgött és
villámlott, mint a picsa. Vihar keletkezett, az esőcseppek keményen verni
kezdték az ablakot, én pedig egyre idegesebb lettem. Biztos voltam benne, hogy
Mimi felhív. Hogy mi van velem, jól vagyok-e. Hacsak az a geci nem csinált vele
valamit. Akkor pedig kinyírok valakit.
Mikor azt hittem már végre
elzárhatom... megint megjelent az a hátracsapott hajú, fültágítós, tetkós kis
stricigyerek. Mint holmi isteni sugallat, pont akkor szólalt meg a csengőnk,
mikor erre gondoltam. Feltápászkodtam a székemről, letettem az asztalra a
jeget, felkaptam egy szürke kissé koptatott atlétát, és az ajtóhoz léptem, majd
kinyitottam azt Ám a kishúgom helyett, ami fogadott, az egy Rayne volt. Bőrig
ázva, kócos vizes, homlokba zúduló hajjal. És természetesen pont akkor
villámlott, amikor megláttam, így még parásabb volt a srác.
- Szia, Josh.
- Szia Rayne.
- Hogy érzed magad?
- Most, hogy látlak, egyre
szarabbul. Minek jöttél?
- Mimi miatt. Mit műveltél vele?
- Heh…? – emeltem fel a fél
szemöldököm flegmán és rendkívül kulturáltan. Erre elborult az arca, és a
következő pillanatban egy ököl csattant az arcomba, és az a geci belépett a
házamba.
- MIT MŰVELTÉL VELE?!!! – ragadta
meg a galléromat.
- Miről beszélsz?! – ocsúdtam fel
a fájdalomból hirtelen és az adrenalin másodpercek alatt elöntött.
- MI VOLT AZAZ EGY-KÉT DURVA
DOLOG?!! HOZZÁ ÉRTÉL?! HOZZÁ MERTÉL ÉRNI, ÚGY?!
Először fájdalmasan, és
értetlenül meredtem rá, majd fokozatosan megvilágosodott az elmém és
elvigyorodtam. Már értem.
- A húgomról beszélsz?
- KI MÁSRÓL TE GECISZÁJÚ?!
- Óóóh hát te mondtad, hogy
dugjam meg, nem?
Hatásszünet következett. Szerintem
idő kellett neki hogy eljusson az agyáig az információ.
- MEGDUGTAD?!!! – ezt akkora
hangerővel mondta, hogy szerintem megsüketültem, a szeme fehérje vérben
forgott, a homlokán és a nyakán kidagadt egy ér.
- Nem, még nem – töröltem le, a
szám sarkáról a véremet – Deee… - folytattam – Legyen elég annyi, hogy
szegényke hiába ellenkezett annyit, hiába sírdogált, azért valamimet bele tudtam
dugni – emeltem fel a mutató és a középső ujjamat és gonoszul elvigyorodtam,
mire a feje jól láthatóan elborult. Az íriszei remegni kezdtek, és a torkomhoz
kapott.
- MEGÖLLEK!!!! – ordította a
képembe – NEM ÉLED MEG A HOLNAPOT TE UTOLSÓ SENKIHÁZI!!! MIT MŰVELTÉL VELE?!!
HOGY MERTÉL HOZZÁÉRNI!!??! – emelt fel a nyakamnál fogva, és kihajítva a
konyhába, nekibaszott a pultnak, ami által úgy bevertem a derekamat, hogy
biztosra vettem hogy az végig lila lett. Majd felkapta a pulton lévő kést,
megmarkolta két kézzel, és egy óriási lendülettel fellendítette, de mielőtt
belém vághatta volna, egy ismerős hang törte meg a csendet, és egy vizes kis
valami csimpaszkodott rá a colos karjára.
- ELÉG!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése