02. CIX. Fejezet

Nos, végre ide is tudok hozni részeket. Zsinórban hatot, hogy pótoljam a lemaradást:) Holnap még érkezni fog este felé! Sajnálom, nem is fecsegek és mentegetőzök, inkább jó olvasást!♥
Narou VS Nao is lesz :'( :'(

– Narou –

- Narou elég!!! Húzzunk innen, mielőtt én öllek meg!!!!

- Naoki… - halt el a hangom. Nem, ő nem szokott így viselkedni, ő nem szokott ilyet. A bárban a vendégek elhalkultak, csak a poharak csörgését, egymásnak koccanását, és székek tologatását lehetett hallani, és persze minden szem ránk szegeződött.

- Már megint ezek – szólt egy rekedt hang, valamelyik sarokból, nem nekünk intézte a szavait, valaki mással susmogott ott.

- Ezek? – egy másik kibaszott hang. Kíváncsiskodó, sunyi, minden hájjal megkent női hang lehetett. Olyan fajta, akinek ki szoktam peckelni a száját a faszommal, csak a hangját ne halljam.

- A Silverman fivérek – mondta az előbbi hang, de ezt olyan undorral, amekkorával ki lehet mondani a nevünket – Mind a kettő velejéig romlott utolsó senkiházi. A város söpredéke és mocska ez a két fiú. Egyik rosszabb, mint a másik. Nézz csak rájuk, megint csinálják a balhét. Akasztófára való mindkettő – folytatta, nekem pedig az egeket verte a pumpám. Nem, nem, azért, amit rólam mondott. Hanem mert full hazugság az egész kibebaszott szövegelése! Naoki egyáltalán nem olyan, mint amilyennek leírta! Nem söpredék és nem senkiházi.

- Menjünk – lökött Naoki kissé durván (már ami tőle durva) az ajtó felé, majd félig megfordult, és a földön fetrengő, és gyomrát szorongató Matsukora nézett, aki a galambom nevét motyogta az orra alatt, kapkodta a levegőt az ütésemtől, majd megemelte a tekintetét, és először az öcsémre, majd rám nézett. A tekintete szinte üvöltötte ezt a mondatot „Megöllek”. Amit viszonoztam is.

- Menjetek a báromból – szólt Bob, és kissé velőtrázóan méregetett minket. Hát igen, nem sűrűn vagyunk szívesen látott vendégek. Naokira tekintettem, aki csak a szakállas csávó szemébe nézett töretlenül. - Bocsánat – motyogta az öcsém, és hátat fordítva elindult a bisztró kijárata felé, de megtorpant. - Vissza se gyertek! – hallottuk meg hirtelen az Okami gyerek felbátorodott hangját, ahogy Matsukot segíti fel a padlóról, azaz próbálja mert az említett ellökte a kezét. Naoki még csak meg sem fordult, szimplán kilépdelt a bár ajtaján.

- Naoki… - próbálkoztam, mikor már kiértünk a parkolóba, és ott szobroztunk, mint két kimerevedett bráner, de nem válaszolt eddig. Faszom. Igaz, nem volt épp jó kedvében, gondolom, ezt mondanom se kell. Szerintem konkrétan kurvára de kibaszottul meg tudott volna fojtani egy kanál vízben.

- Most ne szólj hozzám – szólalt végül meg, és két kézzel megdörzsölte az arcát. Csöndbe maradtam, azaz nem teljesen.

- Legalább szállj be… - morogtam oda, és kinyitva a kocsiajtót, beültem a volán mögé. Pár másodperc múlva az öcsikém is bepattant mellém az anyósra, de rám se nézett. Csak kimeredt az ablakon, és a könyökét megtámasztotta az ablak szegélyén. És ez nem a hisztis picsa, fürdős kurva üzemmódja, mikor bevágja a durcit, és balhézik, hisztizik, meg áll a pecke. Ez más, de kibaszottul más. Most komolyan ideges volt, a légkör körülötte fagyos, az a vérbeli flegma, ideges hangulata, és a tekintete, amit muttertől örökölt, ilyenkor mindig olyan mint ő, tudat alatt is. És én ezt ugyanúgy nem szeretem, mint papuska. Csak én szerintem kurvára jobban. - Figyelj… - kezdtem, már sokadszorra- Te is tudod, hogy gyűlölöm Matsukot, és imádom látni, ahogy felbaszódik és erre Neruci szüzessége tökéletes eszköz. Meg amúgy is – ám félbeszakított. Azaz nem konkrétan félbe, de rám nézett, azokkal a vérfagyasztó, macskás, szinte világító üvegkék szemeivel, amikkel kiszuggerálta a lelkem és kinézte belőlem az életem. Nekem pedig elakadt a szavam, félrenéztem, lesütöttem a szemem, és inkább beindítottam az autót.

– Dorian –

- Megjöttünk! – léptünk be a házba, én pedig lazán felakasztottam, a kulcstartó kis baszásra a lakáskulcsot, ledobtam magamról a cipőmet, és már reflexből ledobtam magamról az atlétámat. Még mindig utálom a ruhákat otthon hordani, klausztrofóbiás leszek tőle, kurvára bezártság érzetet ad.

- Remek! – pattant fel a faterka elsőként a kanapéról. Lassan, ráérősen elénk caplatott, és útközben rágyújtott a jó erős, olasz szivarjára.

- Jó estét – köszönt neki mosolyogva a babám, lehúzva a saruját, és felkötve a haját.

- Szép jó estét, picinyem – fújta ki a füstöt vigyorogva apa, és adott a hercegnőm arcára két puszit – Ma is nagyon vonzó vagy, ahogy mindig!

- Ne álljon a farkad faterka – böktem oda felemelve a fél szemöldököm egy gúnyos vigyorral.

- Te csak kussolj Róka Rudi, vagy a szádba nyomom – pöccintette meg a szivarja végét, jelezve, hogy arra gondol. Aztán egyből rákezdett a mondanivalójára – Fiam – nézett a borostyánkő szemeivel az én arany szemeimbe – Tegnap ígértél nekem valamit… mára.

- Tudom, tudom – sóhajtottam egy sumák mosollyal, és hátranyúlva a hátsó zsebemből kihúztam egy átlátszó kiszacskót, amiben egy 22 karátos arany nyaklánc volt, közepén egy igazgyönggyel – Nesze – dobtam a kezébe, mire egyből, szinte kapkodva kivette azt a helyéről, és vizslatni kezdte.

- Mennyit ér?

- 22 milliót

 Elhúzta a száját.

- 23 milliót kértem, nem emlékszel?

- Tudom – vágtam rá – Ezért hoztam még ezt – dobtam oda egy ezüst gyűrűt, opállal kikövezve – 10 milliós.

Na, erre egyből elvigyorodott az a kapzsi pofája.

- Ez az én fiam!

- Eltűnsz a szobádban? – szóltam a bátyám után mikor már faterka is elszivárgott, anya is üdvözölte a hófehér, aranyozott szegélyű hálóköntösében a szerelmemet, és hármasban maradtunk.

- Most lógjak rajtatok? – vigyorgott hátra ránk – Biztos nagyon élveznétek. Majd tartom nektek a gyertyát, letörlöm a homlokotokról az izzadtságot, és majd szurkolok, hogy „Erősebben, keményebben” mi?

Erre lepillantottam a hercegnőre, aki fülig pirult, és már szólt volna vissza, de közbevágtam.

- Inkább mész kiverni a törpillára? – húztam gúnyos vigyorra a szám, és a fogaimmal felbontottam a Kinder Maxi Kingemet. De nem igen vette magára.

- Például – bólintott – Úgyis sok új képet csináltam róla, és jó a képzelőerőm is – mutatta fel az iPhoneját, és el is tűnt az alsó szinten, ugyanis az ő szobája a földszinten van… mert ugye nem bírja a magasságot.

- Komolyan gondolta? – nézett rám elborzadva Neruci, én pedig teli szájjal felkuncogtam, és lenyaltam a szám széléről a karamellt.

- Ki tudja? – vontam meg a vállam, és elindultunk fel az emeletre az én szobám felé. Ugyanis az aranyom, ma itt alszik. Erre a gondolatra akaratlanul is egy perverz vigyor kúszik a képemre, és az alsó ajkamba harapok.

- Mi volt ez az egész lent? – utalt az apámmal való beszélgetésre a hercegnő, mikor beléptünk a szobámba.

- Áhh – legyintettem – Csak beszereztem neki valamit még tegnap előtt a közeli ékszerüzletből – vontam vállat, és kigomboltam a nadrágom, a gatyám szélébe csúsztatott pisztolyom pedig kivettem, és az éjjeli szekrényemre raktam, félretolva a Mackbook Goldomat.

- Loptad?

- A sikerért és a megélhetésért, meg kell dolgozni – ropogtattam ki a nyakam Erre rosszallón rám nézett, majd sóhajtott.

- Dorian… nem tudnál… kevesebbet lopni? – ült le mellém az ágyra.

- A tolvaj, az tolvaj hercegnő. Akár keveset lop, akár sokat – simítottam végig az arcán, még mindig a rókavigyorommal a képemen.

- De – kezdte volna, csakhogy félbeszakítottam:

- Itt mindenki lop, csal, hazudik, csak a saját hasznát lesi, baba – fogtam két kezembe az arcát – Mindenki, a MI világunkban. Az igaz ember megvetett, ostoba fajankó, a tolvajok és uzsorások gúnyolásának céltáblája. A becsület ritka, értéke nincsen, vagy csak borzasztóan, kurvára kevés. Te is tudod, milyenek vagyunk mi. Ismered a Silvermaneket, a Matsukokat, és a Crusadereket, sőt most már a Mendezeket is. Aki bárányként viselkedik hercegnő, azt megeszi a farkas, nem? Emellett nekem állandóan úgy rémlik, hogy a világon sokkal több a tolvaj, mint a nem tolvaj, és hogy nincs olyan becsületes ember, aki legalább életében egyszer ne lopott volna valamit.

- Én nem loptam még semmit! – vágott vissza elszánt arccal. Ezen sunyin felkuncogtam.

- De igen hercegnőm, nagyon is elloptál valamit. Még pedig olyat, amit eddig nem igen sikerült másnak. Ügyes tolvaj vagy te.

- Mégis mit?!

- Azt nem mondom meg – nyaltam meg az alsó ajkam álnokul kivillantva a nyelv pc-met (láttam, ahogy itt a számra szegezte a tekintetét, és az alsó ajkába harapott) majd felálltam az ágyról, és a bal farzsebemből kihúztam a rózsás nyakláncot és óvatosan, szinte észrevétlenül a dekoltázsába ejtettem – Hozok fel valamit inni – vigyorodtam el, és kilibbentem az ajtón.

– Mimoza –

- Stefan? – szaladtak föl a szemöldökeim, mikor Rayne épp fürdött, (már egy órája) én pedig egy szál fekete melltartóba és tangába (nincs ruhám most itt, mert múltkor az összeset hazavittem) ültem az ágyon, csak hogy megcsörrent a telefonom. Stefan hívott hogy minden rendben-e velem – Igen, minden oké.

- Biztos? Nem olyan a hangod.

- Igen, biztos – dörzsöltem meg az eléggé kisírt szemeimet – Csak nagyon fáradt vagyok…

- Akkor feküdj le aludni, pihend ki magad. - Igyekszem majd… csak ugye most nem igen mehetek haza..

- Raynenál vagy?

- Aha… máshova nem igen mehetek. Nero Dorinával ganggel, szóval… ja.

- Pihenj – vágta rá kissé túl parancsolóan. Mintha azt akarná sugallni, hogy inkább feküdjek le most rögtön aludni, mielőtt akármi történik. Fura volt…

- Szóval? – állt elém Rayne, mikor kijött a fürdőből, enyhén vizes, a homlokába hulló tincsekkel, nyakában a törülközővel, egy szál boxerben. Még mindig rettentően csúnya volt az arcán a seb, ráadásul már körülötte is lilulni kezdett. Fizikailag fájt egy ilyet látni az arcán. És fizikailag fájt az a balhé is nemrégről. Utálom, gyűlölöm, amikor Josh és Rayne vitázik. Ráadásul most belefojt Stefan és Nero is…

- Szóval mi? – ültem fel az ágyában, mire odalépdelt hozzám, és leguggolt elém. Elég parancsolón méregetett. (Kissé túl sokáig elidőzve a melleimen.)

- Kétlem, hogy csak úgy elestél volna ide fele jövet, és a bátyád is csak pusztán véletlenből loholt utánad, mint valami nem normális, igaz?

Lesütöttem a szemem, és lehajtottam a fejem, de megragadta az államat, és felemelte, hogy a szemébe nézzek.

- Válaszolj! És ne hazudj nekem – ezt szinte suttogta – Tudod, hogy úgyis rájövök.

- De.. Rayne… Nem akarok most beszélni róla – néztem rá könyörgőn, de nem igazán hatotta meg.

- Válaszolj nekem Mimi! Mit művelt megint azaz undorító vérfertőzött bátyád, mi?!! MI?! –emelte meg a hangját rögtön.

- Ne kiabálj már, akkor nem mondom el! – fogtam be a fülem, és felhúzva a térdeimet, azokba fúrtam az arcom, és bekönnyeztem.

 Nem kiabálok! – tiltakozott egyből, majd finomabban lejjebb tolta a térdeim, és megragadva a két csuklómat, az ő felemás, égkék, és moha zöld szemeivel mélyen az én világoskék szemeimbe nézett – Mondd el.

- J…Jó – böktem ki kissé félve. Nagyon nehezen, akadozva, de kisebb megszakításokkal (pisilnem kellett) elmeséltem neki, burokban azt, hogy be vagyok zárva a szobácskámba, és nem igazán jöhetek ki. Sőt, úgy egyáltalán nem, párszor megütött, és csinált egy-két csúnya és durva dolgot. És, hogy kiugrottam a második emeletről, hogy kiszökhessek hozzá.

- Kb ennyi… - zártam le a mesémet, és óvatosan ráemeltem a tekintetem.