– Nero –
Dorian
bevitt a kórházba a bátyámék és Mimi után (Stefan a Mimihez érkező mentőautóval
ment be, ezért tudtunk mi kocsival menni). Bent először Chanit kerestem meg,
aki látszólag sokkal megkönnyebbült volt, de éppen egy orvossal beszélgetett.
Elmondta, hogy a babának szerencsére semmi baja sem lett, és Stacy is megúszta
egy zúzódással, de, hogy a közeljövőben nagyon vigyázzunk rá. Főként persze a
baba miatt. Ezután Mimihez mentem, akinél Rayne természetesen már bent volt,
mert felhívtam őt. Megköszönte, hogy szóltam neki, de feltűnően idegesen
szuggerálta Stefant, akihez Dorian odament és együtt elköszönve tőlünk (Stefan
és Dorian is jobbulást kívánt Miminek, utána Chaninak is üzentek rajtam
keresztül), hazamentek.
- Mi a baj, Mimi? – kérdeztem, mert
eléggé savanyú képet vágott.
- Az, hogy Stefan vére folyik
bennem – motyogott mellettem az ágy szélén ülve és lógatta a lábát.
- Mi? Hogy érted?
- Úgy, hogy azaz olasz buzerátor
vért adott neki, mert Mimi AB+ vércsoportú és ez nagyon ritka… Ennek a forróvérű
seggfejnek pedig pont ilyen a vércsoportja – ecsetelte Rayne idegesen.
- De igazán nem értelek, Rayne!
Ennek örülnünk kéne, hiszen megmentette Mimi életét! – értetlenkedtem a
viselkedésén.
- Persze tudom, csak egyszerűen
felbosszant, hogy körülötte lebzsel – sziszegett – És mi a faszt akart Dorian
nálad?! – rontott nekem.
- Rayne, elég! Ha ők nem jöttek
volna, akkor kitudja, hogy mit tett volna a bátyám – sütötte le Mimi a szemét –
Tényleg! – kapta fel a fejét és felém fordult – Nem tudod, mi van vele?!
- Semmi baj sincs, nyugodj meg –
mosolyodtam el – Bevitték az őrsre, de nem tartják bent, mert Dorian beszélt a
rendőrökkel, hogy nem volt beszámítható… Ezért lehet, kivizsgálásokra fogják
vinni… - simogattam meg a hátát együtt érzőn.
- Hát ezt nem hiszem el – kezdett
el Rayne csapkodni – Szóval az a róka elintézte, hogy Josht ne csukják le?!
- De Rayne… Gondolj már Mimire… -
motyogtam – Tudod, hogy belerokkanna, ha Joshua börtönbe kerülne! – öleltem
magamhoz szegény barátnőmet, akit szörnyen elszomorított most ez az egész…
- Nero – halt el Rayne hangja és
a szeme olyan ijesztően elsötétültek, hogy rendesen beszartam tőle – Az a
rohadék a saját húga életére tört!!! – emeltem meg a hangját.
- Nyugodj már meg! – szóltam rá –
Ez egy kórház és ezzel nem segítesz!!
Megmasszírozta az arcát, aztán
Mimi elé guggolt és megfogta a combjait.
- Sajnálom kincsem, ne haragudj!
Soha többé nem hagyom, hogy bántson – suttogta oda neki, aztán megcsókolta.
Másnap Chani és Stacy együtt
elmentek Stacy szüleihez, így egyedül voltam otthon. Mimit még aznap este
(11-kor) hazaengedték és természetesen Raynenál töltötte az éjszakát. Még
beszéltünk telefonon és elmondta, hogy Rayne szinte mindent megad most neki,
hogy kényelmesen érezze magát, és jól legyen, de nagyon aggódik a bátyja miatt.
Egyenlőre nem tudunk semmit Joshuáról, de a rendőrség biztosan keresni fogja
Mimozát. Megeskettem, hogy mindenképpen hívjon fel, hogy, ha történt valami.
Pont délben megcsörrent a telefonom és anélkül, hogy megnéztem ki az, csak úgy
felkaptam.
- Mimi?! – szóltam bele.
- Nem – na itt lesütöttem a
szemem és körbenyaltam a szám, ami kiszáradt – Nem a törpe ku… izééé… Nem
Mimoza vagyok.
- Mit akarsz, Narou?! – kérdeztem
türelmetlenül és barátságtalanul.
- Ne legyél már velem ilyen
ellenséges!! – rontott nekem, aztán valami susmust hallottam a háttérben, és
egyből visszavett magából – Csak izé… Bo… Bocsánatot ak.. aka… Na! – szólt rá
saját magára – Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom! – bökte ki hadarva.
- Miért is? – kérdeztem a
homlokomat ráncolva – Te nem az a fajta ember vagy, aki bocsánatot kér! Ha
azért akarsz bocsánatot kérni, mert erőszakkal elvetted a szüzességem, akkor
azzal már kicsit elkéstél!
- Nem, nem az miatt – szinte
éreztem, hogy most tuti, hogy megforgatta a szemeit – Hanem amiatt, hogy már
megint nem tudtam befogni a pofámat – motyogott úgy, mint aki tiltakozik az
ellen, hogy ezt mondja nekem.
- Mi a baj Narou? Olyan nehezen
jönnek a szavak a szádra! Ha valójában nem is őszintén kérsz tőlem bocsánatot,
akkor hagyjuk ezt az egészet!
- Nem, Nero ne értsd félre csak…
Tudod, hogy milyen vagyok, ha Matsukoról van szó. Viszont így, hogy te is a
képben vagy és jól szétmentetek miattam, ezért bocsánatot akarok kérni tőled.
Mert már nem először teszem ezt… Kérlek, ne haragudj! – itt lesütöttem a szemem.
Nem tudom, hogy ilyen jó színész, vagy komolyan gondolja, de most úgy hangzott,
mint, aki őszinte.
- Narou… - kezdtem kellemetlenül
a kis asztalt piszkálva, ami az előszoba falára szerelt vezetékes telefon alatt
volt – Ez most nem pontosan a te hibád… Hanem Doriané és az enyém… Hiszen, most
nem te tettél semmit, hanem ő. És én nem mondtam el Sasunak. Te csak nem bírtál
csendben maradni. De ez nem miattad van – sóhajtottam és megremegett a hangom.
Könnyek szöktek a szemeimbe az emlékek miatt. Raynetól nem is akartam
megkérdezni, hogy mit tud Sasuról…
- Értem – morogta.
- Most mennem kell. De azért…
Kösz, hogy bocsánatot kértél – motyogtam kelletlenül és mielőtt bármit is
mondhatott volna, letettem. Sóhajtva a kis asztalra tettem az iPhonenom, aztán
a kanapén heverő Heroldhoz léptem. Leültem a TV elé (éppen az egyik sorozatom
ment) és a plüss macit piszkálgattam. Aztán a gyűrűs ujjamra vándorolt a
tekintetem, amin a már jól ismert rózsás gyűrű volt. Akaratlanul is bevillant,
hogy nem rég még Sasuke eljegyzési gyűrűje volt ott. Hirtelen potyogni kezdtek
a könnyeim, amiket egyszerűen nem tudtam visszatartani. A magányos
sírdogálásomban a csengő zökkentett ki.
- Remélem, nem Narou az –
morogtam az orrom alatt Heroldnak, aztán letettem őt és az ajtóhoz siettem,
miközben az arcomról törölgettem a könnyeimet. Mikor ajtót nyitottam, Dorian
volt, természetesen.
- Óóóó, ne már hercegnőm! Már
megint ilyen állapotban látlak – ciccegett fejet rázva, aztán úgy, mintha
engedélyt adtam rá, bejött – Pont emiatt terveztem valamit!
- Mit terveztél már megint? –
kérdeztem karba véve a kezem, és gyanúsan méregettem, miközben igyekeztem
abbahagyni a bőgést.
- Nem sokat! – tárta szét egy
sunyi mosollyal a karját, azután elém sétált – Szerintem, jót tenne neked egy
kis kiruccanás! – simított végig az orromon a mutató ujjával.
- Nem értelek!
- Nerooo.. – fogta meg a két
kezem és a balkezemen az egyik ujjával megpiszkálta a tőle kapott gyűrűt – Gyere
el velem és Stefannal Ixtapába! – jelentette ki – Igaz, ott lesz a bátyám is,
de azt akarom, hogy velem gyere! Ne maradj itthon egyedül!
- Dorian – ráztam meg a fejem és
elléptem tőle – Most nem tudom, hogy sírjak, dühöngjek, vagy nevessek!
- Most miért?! Felőlem, Herold is
jöhet – mutatott a kanapén fekvő macira.
- Nem érdekel!!
- Hercegnő… Ha én elmegyek,
márpedig elfogok, akkor te itt maradsz egyedül! És a nyomorék Silvia biztos
idejönne! Azt akarod, hogy megint megerőszakoljon?! Mert most nincs melletted a
kábszis, vagy is… Matsuko – javította ki magát – Hogy megvédjen!
- Nem fogsz engem ilyen cseles
megnyilvánulásokkal rávenni! Nem akarok veled menni! Nekem itt van Mimi… Nem
leszek egyedül!
- Éééés… Ha Mimi is jönne? –
kérdezte egy sunyi vigyorral, mire kicsit haboztam.
- Ügyes próbálkozás, de Mimi nem
menne el veletek, sőt még Rayne sem! Ne nézz hülyének – forgattam meg a
szemeimet.
– Rayne –
-
Ez annyira izgalmas!!! – csillogott Mimi szeme az örömtől és az izgatottságtól
– Hihetetlen, hogy Mexikó egyik legszebb városában nyaralunk, és mire
hazaérünk, pont rá két nappal a szülinapom lesz!! – pattogott a kezében egy
vattacukorral, amit itt árultak a reptéren. Hogy mit keresünk itt? Éppen
Ixtapába megyünk Neroval és a Mendezekkel. És, hogy miért? Dorian az elmúlt három
napban zaklatott, hogy menjünk együtt, mert ők mennek nyaralni és, hogy menjünk
velük, mert túl sok volt a feszkó, plusz sajnos bedőltem az idióta szövegének,
amit idézek: „Ugye nem akarod, hogy Mimi bátyja ismét bántsa Mimit, mert
mostanság nem beszámítható.” Szóval, jha. Igen. Nem akarom, hogy Josh
felkeressen bennünket. Főleg Mimit. Bent tartották egy éjszakára, és valóban
kivizsgálásokra küldték őt. Mimi lelkét kurvára megviselte az, hogy ez történik
a tesójával és vele, ezért is mentem még bele. Hogy távollegyünk egy kicsit az
otthoni szaroktól és kikapcsolódjon.
- Örülsz? – kérdeztem tőle,
miközben várakoztunk, hogy felszállhassunk a magángépre (!). Mert, hogy
Mendezéknek ilyenjük is van.
- Igen, nagyon! – nézett fel rám,
miközben a kezemet szorongatta – Főleg, hogy Neruci is itt van – bökött a
lányra, akit éppen Dorian boldogított. A kezében amúgy állandóan azt az
elbaszott medvét szorongatta.
- Akkor jó! Remélem, ez megfelel
elő szülinapi ajándéknak – guggoltam le hozzá – Hiszen majdnem egy hónapot elviselek
a Mendzekkel és fürdök veled a tengerben, amitől kikészül a bőröm – ecseteltem,
hogy amúgy ez egy egyfajta áldozat.
- Tökéletes Raynus, köszönöm –
vigyorodott el, mire magamhoz rántottam a derekánál fogva és lesmároltam. Mikor
elhajoltam tőle, láttam, hogy Stefan barátságtalanul vizslatott, majd elkapta a
tekintetét. Lenéztem. Mit akar ez a nyomorék? Soha nem érhet fel hozzám! Soha
nem lesz olyan tökéletes, mint én! Mimoza pedig soha nem fogja őt szeretni,
csak is engem! Nem értem, mit epekedik.
- Ajjj már – morogta hirtelen
Mimoza és a már kb. két éve tőlem kapott Samsung S5-ös telefonját nézegette
komor arccal.
- Mi az? – kérdeztem, mikor
felálltam és rágyújtottam.
- Az a hülye Jonathan már megint
írogat nekem. Nézd – tartotta fel felém a telefont, de nem igazán láttam
semmit, mert pont odasütött a nap.
- Miért
nem tiltod le a számát végre? Tudod, hogy nem szeretem, ha ír neked! – szívtam
bele a cigimbe.
- Ááá nem,
mert lehet, hogy egyszer még fontos lesz és – kezdte, de közbe szakítottam,
ellentmondást nem tűrően.
- Tiltsd…
le!
- De
Rayne…
- Mimi!
Azt mondtam, hogy tiltsd le!! – ismételtem meg keményebben és erélyesebben.
- Oki –
pislogott értetlenül és végre megtette. Egy kicsit jobban éreztem magam, mert
legalább ez a homár köcsög nem fogja a telefonján zaklatni.
- És miket
írt neked? – kérdeztem.
- Hát…
Folyton azt, hogy nagyon tetszem neki, meg, hogy legyek vele és legyek a
hackere! Istentelen mennyiségű pénzt, ruhákat ajánlott! Sőt azt is mondta, hogy
vesz nekem egy mekit cserébe…
- Remélem,
ez többet nem fordul telő – dobtam le a földre a csikket és eltapostam.
- Hé
őfelsége és mini lányka! – szólt oda nekünk Dorian – Gyertek, mehetünk! –
intett nekünk a kezével, így mi követtük.
- És, és,
és milyen helyre megyünk? – kérdezte Mimi, miközben én megfogtam a kezét és
mentünk.
-
Állítólag Elinak van egy szállodája Ixtapán és annak a legjobb szobáit kapjuk.
Mi persze külön szobába leszünk tőlük – szögeztem le.
- És lesz
medence?
-
Természetesen lesz, de minek, ha ott a tenger?
- De én
medencét is akarok! És lesz vacsora???
- Szobaszervizt
is kaphatsz – biztosítottam, aztán egy pillanatra megállítottam és leguggoltam
hozzá – Mindent megadok neked, ha azt teszed, amit mondok! És nem mást!
Világos?! – kérdeztem mélyen és parancsolón a szemébe nézve.
- Uhumm, oki –
bólintott nagyokat pislogva.
- Helyes –
vigyorodtam el, aztán megcsókoltam és felállva megmarkoltam a fenekét.
– Narou –
Miután
Neroval beszéltem telefonon, rá a negyedik nap Naoki tanácsai és kiképzései
felbátorítottak (kedvességből jelest kaptam a tanóráin), így eldöntöttem, hogy
meglátogatom az én egyetlen és magányos galambomat. Egyenesen a kocsimba ülve,
elhajtottam Neroék házához és pillanatokon belül az ajtóba szökkentem.
Megigazítottam a hajam és az atlétám, majd csöngettem.
- Te mit keresel itt?! – kérdezte
Chani nem túl barátságosan, amikor ajtót nyitott. Ráadásul meglepődtem, mert
monoklija volt. Csak nem Matsukoval bunyózott össze?
- Nerohoz jöttem – mondtam az
egyértelműt.
- Nero nincs itthon – közölte.
- Mi? – értetlenkedtem – Akkor
még is hol van?! Matsukoval??!! – fintorodtam el, mert egyből bedühödtem, már
csak a gondolattól is.
- Nem – rázta meg a fejét – Nero
jelenleg még csak az országban sincs – mondta, mire elkerekedtek a szemeim és
tátva maradt a szám.
- Hol van…? – kérdeztem elhalkult
hanggal.
- Szerinted, elmondom neked? –
nézett le – Nem mondom meg, hol van! De ne aggódj… Egy jó darabig nem fogod
látni!
- Visszament a szüleitekhez? –
kérdeztem ingerülten.
- Nem – rázta meg a fejét – Mimi
és az a nagyon magas, ijesztő arcú srác is vele van! Meg valami Dorian – vont
vállat, mire megállt bennem az ütő.
- Értem – biccentettem – Kösz.
És ezzel ott is hagytam.
Totál felpaprikázva értem haza.
- NAOKI!!! NAOKI EZT NEM HISZEM
EL!!! – rontottam be a lakásba, akár egy örült.
- Pina!! – szólt rám fater, aki
épp a nappaliban ült – Csihadj már! Nyakon basszalak??!!
- Hagyjál már te meg!!! –
vetettem oda neki és felszaladtam az emeletre, és berontottam a szobánkba.
Naoki pont akkor indult volna meg ki, mert épp az ágyból mászott ki.
- Mi az? Mi történt?!
- DORIAN!! AZ A RÓKA GECI!! MEG A
COLOS KÖCSÖG!!! AZAZ ÁRULÓ CRUSADER!!! – tomboltam és megragadtam a kocsi
kulcsom, ami a zsebemben volt és teli erőből a falnak basztam.
- Nyugodj már meg!! – pislogott
nagyokat – Mi történt??!!
- Képzeld….! – kezdtem egy gúnyos
vigyorral – Nero bátyja közölte velem, hogy Neruci nincs az országban!!!
- Mi…? De hát… Akkor hol van…?
- Nem tudom!! Az a barom nem
mondta el – huppantam le az ágyamra és dühösen a földre basztam a párnámat – De
képzeld… Azt viszont elárulta, hogy DORIANNAL VAN!!!! És ráadásul a törpe
kurvád meg a stricije is velük vannak!!! Biztos Stefan is!!! – temettem a
tenyerembe az arcom. Most azonnal tudni akarom, hogy HOL VANNAK!!! DORIAN NEM
LEHET NEROVAL KETTESBEN!!! ÉS MIÉRT??? MIÉRT MENT EL VELE, HA Ő TEHET ARRÓL,
HOGY SZÉTMENTEK AZZAL A BUZERÁNS MATSUKOVAL???!!!
Naokira pillantottam, aki fura
arckifejezést vágott, mint akinek rosszul esik valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése