02. LXXI. Fejezet

Megnyitott a saját, különálló blogom is, ami Narouról (és a családjáról) szól:) Nézzetek be oda is, ha tetszik, iratkozzatok felé, vagy hagyjatok magatok után nyomot:)♥♥ A Prológus hamarosan érkezik!

– Mimoza –

Ennyire hosszú, és unalmas iskolai napom se volt még. Nerucival átültünk egymás mellé, és egész álló nap csak amőbáztunk. Egyikünknek se volt idege a tanórára figyelni, és tudtam, hogy ezért Josh meg fog ölni, de nem tehetek róla! Már mindenhol url kódokat és parancsokat látok, nem tudok figyelni! Nekem a suli most olyan, mint valami elbaszott wellness hétvége. Mert akkor nem kell feltörnöm semmit. Csak a tojást. Ja, véletlenül elhoztam a suliba egy tojást. Meg egy répát is, amit megpucoltam töri és földrajz órán. Szóval, ja, így telt a napunk. Amikor nem amőbáztam, akkor répát pucoltam. Nem megy ez nekem. Mármint az amőba. Kb. mindig Neruci nyert, és nem értem hogyan! Ki tud ennyi helyre figyelni egyszerre?! Hát én biztos nem. Nekem a figyelmem csak egy központú! Ezért van az, hogy néha videojátékozás közben elfelejtek pislogni és elkezd fájni a fejem. Ja… Lena és Leon még mindig kurva édesek voltak, odaültek hozzánk hátra szünetben, és beszélgettünk, és érdeklődtek, hogy hogy vagyunk, mert, hogy kissé fáradtnak nézünk ki. Ha ők ezt tudnák… Ja és Lena elmesélte azt is hogy megtörtént AZ közöttük! Mármint értitek… AZ. Dugtak, na. És hogy Leonnal sokkal másabb volt, mint a többi sráccal. Hogy mennyire figyelmes volt, kedves és gyengéd. (Na hát én ezt nem tudom elképzelni, még nem tapasztaltam) És, hogy ő most vesztette el igazán a szüzességét. Mert azzal feküdt le, akit szeret. De persze a teljes aktust nem kommentálta le, Lena nagyon szerény lány lett. Aranyos! Természetesen az osztály ribancai is bedobták magukat, Claire, meg Tiffany annyira hiányolták Doriant és Stefant, hogy az már szinte erőltetett volt. Főleg Clairé. Elméletileg ő már kezdett beleszeretni Dorianba és alakult is köztük valami. Pfff. Ja. Távolság cicám. Hát mi már velük lakunk több mint egy hete. Ha ők is velük laknának, nem így gondolkodnának. Kibírhatatlan mind a kettő. Stefan a rágójával, Dorian meg a rókaképével. Brrr… Ráadásul a szőke kurva nagyban panaszkodott hogy december óta hiányzik két arany fülbevalója és lánca. És sehol sem találja őket. Erre Neroval összenéztünk, és párbeszéd nélküli csevelyt folytattunk le, hogy elmondjuk-e nekik, hogy valószínűleg Doriannál kell keresnie, vagy nem. Végül nem szóltunk semmit csak magunkban röhögtünk rajta. Legszebb öröm a káröröm. Ráadásul tesi is volt ma. A nagy betűs Tesi.

Mi, Neroval fel voltunk mentve, szóval csak a padon csücsültünk Ronalddal, aki az asztmája miatt nem tesizett, szóval csak kívülről bizonyosodhattunk meg sokadszorra, hogy a mi tesi óráink inkább hasonlítanak az éhezők viadalára vagy valami túlélős horrora, Walking Deadre vagy nem tudom, mint egy gimnáziumi tesi órára. Apropó Nero. Ma egész nap olyan… fura volt. Nem is fura, hanem inkább mélabús. Nem szeretem mikor a Nerucim mélabús. Főleg ha nem tudom, mi van vele. Mert nem tudtam meg mi a baja. Igazából megállás nélkül én fecsegtem, ő csak csöndben hallgatott, és mikor megkérdeztem mi a baj, ő azt mondta, hogy csak rosszul aludt, és hogy csak szereti hallgatni, ahogy megállás nélkül beszélek, mert most ő nem tudna. Hát mikor én rosszul alszok, akkor nyafogok, hogy fáradt vagyok és bealszok, de rajta nem láttam fáradtságot, csak frusztrált és feszült volt. Úgyhogy egy idő után nem zargattam, és a kívánsága szerint csacsogtam tovább a megpucolt répámról, hogy azt hova lehetne rakni, hogy levigyem-e a konyhára vagy ne. Végül nem vittem le. Megettem. 3 óra fele szabadultunk az iskolából, de Lena megkért minket, hogy kísérjük el ajándékot venni Leon szülinapjára, ami nem sokára lesz, mi pedig jó fejek voltunk és elkísértük. De nekem nap végére már kopogott a szemem, és mivel valamelyik szünetben elhívtak a művészeti klubba (Violet volt) hogy segítsek felvinni egy-két dobozt, ezért még csupa szén meg festékfoltos is lettem. Ha haza érek, lefürdök.

– Narou –

Hogy a mi napunk, hogy telt?? Szarul. Ritka unalmasan. Áááh gyere le jó isten, majdnem eret vágtam, basszátok meg. A díszbuzi továbbra is a teáját iszogatta, meg random nézegette az értékes dolgokat a lakásban (amikből hiányzott pár darab. Pl. az arany lánc az óráról…. Dorian…), sőt volt hogy felment a lakrészébe pihenni, lefürdött, üzleti ügyeket intézett a laptopján (ki gondolta volna, hogy tud ilyet is. Bár vállalatot vezet de akkor is) telefonált stb. Szóval ő elvolt magának. Mi, Dórival, Matsuko gecivel és a colossal átnyálaztuk továbbra is a régi aktákat, amit a törpe kurvának sikerült feltörnie, de igazából nem is tudtam koncentrálni ma semmire. Még a kurva függöny is érdekesebb volt, mint a kurva papírmunka. De ezt a többiek is így gondolták szerintem. Dél felé már Dorina sem volt épp rózsás kedvében…értitek. Rózsás kedvében. Mert a mellkasán rózsás tetkó van, értitek, nem? Na jó, tényleg kezdek fáradni. Az agyamra ment ez az egész. A reggeli kis mini pletyka és kibeszélő fórumunkat napközben nem hoztuk szóba, csak Crusi volt a szokottnál is morcibb, és lenézőbb. Már ha ez lehetséges. Mármint a lenézés része. Kis koronás geci. Ráadásul az én egyetlen drága áruló öcsikém Stefannal TV-zget, ahelyett hogy engem szórakoztatna. Pff… Hová fajult ez a világ. Egy Silverman egy Mendezzel csacsog a kanapén a fociról. Na, na, na! Ilyet nem játszunk. Ezt szóvá is tettem.

- Naoki!

- Heh? – nyilvánult meg kulturáltan, ahogy általában szokta.

- Ne a Mendezzel nézzed azt a baszást, hanem végezd a dolgod!

- A dolgom? – emelte meg a fél szemöldökét a kis csöves (ez még mindig kurva jó).

- Azaz foglalj el engem, hogy ne aludjak el, te kis buzeráns! Erre csak sóhajtva szemet forgatott, és felállt a Mendez 1.0 mellől.

- Megyek már, pina, hagyjál már élni – morogta oda nekem, mire élesen ránéztem. Ne pinázzon itt nekem vagy seggbe rúgom. Az elején még elfoglalt az, hogy Nao letelepedve mellém mindenbe bele kérdezgetett, amit meg kellett magyaráznom neki, vagy a csövét piszkálgatta, ezért lebasztam a kezét onnan, de mikor már az fasszopó kis buzi is bealudt nekem ott az asztalon, akkor már komolyan meg akartam halni. Nem tudom, meddig bírom én még ezt ki. Ráadásul itt ül mellettem az a gecis Matsuko is, aki kurvára meg van elégedve magával tegnap óta, hogy halna ki. Áh nem hiszem el már ezt az embert. Gyere le jó isten az égből, és nézd meg, mi folyik itt. Aztán szólítsd Matsukot magadhoz, hogy „Gyermekem”. Plusz, ha a könnyfakasztó, fogcsikorgató unalom, és Matsuko nem is lett volna elég, még szenvedtünk az éhhaláltól is. Mert hogy SEMMI kaja nem volt itthon. Úgy tényleg IGAZÁN semmi. Ja. De. Ropi. Amit az első öt percben el is pusztítottunk. Ugyan már, hét hímnemű egyed összezárva egy zacskó ropival? Az első percet nem bírta ki szerencsétlen…

- Éhen döglök! – vetette hátra a fejét a széken lejjebb csúszva Dorian – A hercegnőmet akarom, hogy csináljon nekem valami finomat! Mikor jön már haza?!

- A barbie? Három fele – ez a szenvedő Stefan volt.

- Ajjjjj! Hercengőőőőhh – fejelte le az asztalt Dóri. Remélem betört.

- Nincs a hűtőbe valami, amit megehetnénk? – nézett fel a papírok mögül Matsuko, és kinyújtózkodott – Kilukad a belem geci – és ahogy ezt kimondta megkordult a gyomra. Halnál éhen…

- Nem, mert Crusi kurvája kisemmizte a hűtőnket!! – dobtam el magamtól mérgesen a papírokat, mire az öcsém felriadt, és a nagy lendülettől leborult a székről. Kiröhögtem. De utána megragadva a karját visszaráncigáltam a székre. Kis bénagyerek.

- Jól tette – ez Crusi volt, de látszott rajta hogy neki is elég rendesen kopog a szeme. Hát azt a 196 centit etetni is kell.

- Én ezt már nem bírom – drámázott Jonathan – Mindjárt éhen veszek! Már kezdek foltokat látni! – dőlt hátra a kanapén.

- Azok a foltok tényleg ott vannak. Leöntöttem a kanapét tegnap forró csokival – ásított mellettem az öcsém, mire a díszbuzi viszolyogva, mint akit puskából lőttek ki, arrébb ugrott, és kétségbeesetten törölgette az öltönyét.

- FÚJJ!!!

Erre Stefan (akire rámászott) csak lelökte magáról.

- Ne simulj már hozzám, amigo, buzi vagy?!

- Nem vagyok – nyavalygott, és feltápászkodva a földről cuppogva kisimította a ráncokat a textilen – Te vagy a buzi – igazított meg a nyakkendőjét. Gyere le jó isten…

- Hééé, amigooo – emelte fel a fejét Dorian – Mi mind amigo de la buena mesa! – karattyolta.

- Mi van?! – fintorodtam el.

- Spanyolul van, azt jelenti, hogy mi mind a jó ételek barátai vagyunk – darálta le Stefani.

- Óóó, hogy nekem mennyire muchas honvágyam van – sóhajtotta Dorina.

- Akkor húzzál haza, legalább addig is messze leszel – morogtam oda – Olasz köcsög…

- Non! Félig olász, félig spányol – magyarázta Dóri incselkedve.

- Leszarom!!!

A nap vége felé már tűkön ülve vártuk „haza” az iskolában lévőket. Főleg a drága kajaadónkat, aki nem más volt, mint a galambom. Négy körül kivágódott a bejárati ajtó, amire mindannyian felkaptuk a fejünket. Késtek. Ja, mikor éhen halunk, pont akkor!!

- Éhes vagyok, köcsögök! – robogott be a törpe kurva, mire mindannyian flegma „Komolyan?” és „Na ne mondd” fejjel meredtünk rá – Mi van?? – nézett körbe értetlenül. Miután kellőképp kifröcsögtük magunkat, hogy miatta éheztünk egész nap meg minden, ő csak vállat vonva lereagálta egy „Így jártatok” mondattal, és felment fürdeni mondván majd vacsorára lejön. Fúúúh. Vigye el őt is az úr isten. Neruci közben szorgosan eltűnt a konyhában, és neki állt pizzát sütni nekünk! Matsuko kiment az erkélyre telefonálni, a colos az alsó szinten ment el fürdeni, mielőtt valaki elmegy előtte, Stefan szintén eltűnt az emeleten, az öcsém bealudt a kanapén, mi meg Doriannal ott maradtunk az ebédlő asztalnál, és nem bírta ki az a rókafejű köcsög, hogy ne szóljon hozzám.

- Szóval, ha a drága kis kedvenc barinőd, Matsuko nem lenne, szerinted a hercegnőmnek kinél lenne nagyobb esélye? – kezdte sunyi, sokat sejtő vigyorral a képén, na már itt elegem volt az egész kibaszott beszélgetésből – Nálad, aki egy vámpír vagy egy ősember, és nincsenek érzelmei csak az öccse iránt és a tetejébe meg is erőszakoltad amilyen egy vadember vagy... Vagy nálam, mert én hiába akartam megölni őt, parancsból, akkor is jobban szeretem mindenki másnál! Én szerelmes vagyok belé! És azért lássuk be Silvia ... Nero egy olyan lány, akinek szerelemre van szüksége nem barbár kefélésre, amit te nyújtanál neki. És te a tetejébe megunnád őt egy hónap után, mert nem szereted.... Ellentétben velem. És engem az se érdekel, hogy Matsuko szanaszét kurta már… Magasról teszek rá, nekem ő így is kell. Úgy megdugnám te. Milliószor elmenne alattam! Még csak eszembe se jutna, ha belevághatnám farkam!

- Fogd már be!!! – rivalltam rá. Istenem miért versz ezzel is itt mellettem?!

- Na? Szóval? Ne kerülgesd a válaszadást, Silvikém! Kinek lenne esélye, ha Matsuko nem lenne?? – próbálkozott a felhúzásommal továbbra is lustán el fekve az asztalon.

- Csakhogy Matsuko kurvára van, szóval beszoptátok – jött elő az erkélyről az említett egy gúnyos, gonoszkás vigyorral, félmeztelenül az öngyújtóját dobálgatva – Igazán feladhatnátok már. Kurvára nincs esélyetek a nőmnél. Egyikőtöknek sem.

- Azt majd meglátjuk, Matsuko – kúszott egy elég ijesztő, sötét rókavigyor Dorian képére, és szinte üvöltött róla hogy tervek sokasága van most a kis buksijában. Haljon ki ez is!