– Naoki –
- Most mi a
faszomat nézel így rám??!! – kiabált le hirtelen a bátyám, miután mindenki
elment, én pedig lesújtón rámeredtem, a kanapén ülve és halványan ráztam a
fejem, hogy ilyen nincs – Jhaaa igeeen, tudom mááár! Most jön az a rész, amikor
jól lebaszol és megint meg kell verjelek, mert hisztis kurva leszel!!
- Nem, Narou – masszíroztam meg
az orrnyergemet – Csak azt akarom kérdezni, hogy mire volt ez jó? Oké, hogy
nekem elmondtad és nekem kitomboltad magad, de neki miért kellett?? Tudtad,
hogy ez lesz a vége! És ne mondd azt, hogy nem gondolkoztál meg, hogy csak úgy
kicsúszott! Mert ezt direkt csináltad! Már megint… - forgattam meg a szemeimet.
Mindig miatta kell szégyenkezzek mindenki előtt, hogy ekkora egy világi fasz!
- Igen, direkt csináltam, és??!! Faszom
Naoki, ez nem járja!! Már kurva sok idő eltelt és a galambom még mindig kurvára
farok állító!! Főleg azzal kis szexi piercinggel a köldökében! És rettentően
idegesített, hogy Matsuko szanaszét baszta!!! Ráadásul az a róka geci is
hozzáért… - csapkodott dühösen – ÉN MEG NEM!!!
- Tesó… Te csak erre gondolsz! De
Nero érzéseire nem… - ráztam meg a fejem – Oké, hogy utálod az olaszt, és
gyűlölöd Matsukot, de, ha már Nero valamilyen szinten fontos neked, akárcsak
egy incurkapincurkát is – mutattam a lehető legkisebb méretet a hüvelyk és a
mutató ujjammal – Legalább rá gondolhatnál néha… Ő szereti Matsukot…
- Leszarom!!! Ne szeresse!!! –
tette dühösen karba a kezét, neki dőlve a falnak.
- Ez nem így megy, hogy, ha te
ezt mondod, akkor az úgy is legyen – néztem rá mérgesen.
- Kit érdekel…? Úgy is újra össze
fognak jönni – legyintett, miközben rágyújtott, majd ellökte magát a faltól és
inkább lehuppant a kanapéra.
- Ü-Üm.. – ráztam meg a fejem –
Nem hiszem… Ez már Matsukonak is túl sok volt. Csoda, hogy a te faszságaidat
elbírta viselni, de utódodét, Dorianét már nem. Na mindegy – sóhajtottam
felállva – Megnézünk egy filmet? – kérdeztem a DVD polcsorhoz lépve.
- Naoki, mi ütött beléd? – nézett
rám furán – Nem tombolsz, nem kiabálsz, nem csapkodsz, nem beszélsz csúnyán,
nem sértődsz meg, és nem viharzol fel…
- Nem akarok, Narou… Már
belefáradtam! Te javíthatatlan vagy… -
ráztam meg a fejem tehetetlenül – Mondhatok, vagy tehetek bármit is, sosem
javulsz már meg. De azért csalódott vagyok, és szégyellem a pofámat, miattad!
- Már hozzászokhattál volna,
lassan húsz éve, hogy így megy – fordult el és komoran előre meredve
beleszívott a cigijébe.
- Azért nem éppen húsz éve –
töltötte be keserű íz a számat, hiszen gyerekkorában nem volt ilyen. El lett
rontva. De részben igaza van… Ő ilyen és ilyen is fog maradni… Csak egy kicsit
enyhítettem rajta, mert legalább már nem zaklatja úgy Nerot, mint régen… De
csóri lány… Most kibaszottul megsajnáltam. A szemünk láttára történt mind ez. Bezzeg
Mimi és Rayne… Na, őket aztán senki és semmi nem tudja szétszedni… Rayne egy
nagyon mázlista csávó…
– Rayne –
Hát
igen, az egész nyárkezdésben az volt az egyetlenegy pozitívum (azon kívül, hogy
Jonathan végre visszavonult a felhőkarcolójába és onnan tartja velünk a
kapcsolatot), hogy Mimoza tetkója annyira egyedi és jó lett, hogy nem, hogy
eltűrőm, hanem egyenesen imádom rajta! Akárhányszor megmutatja nekem, mindig
feláll rá a faszom és azonnal le akarom teperni. Egyszer sikerült is és olyan
menetet lefolytattunk, hogy ti azt nem hiszitek el! Ezért nagyvonalakban
leírom…
Éppen TV-ztünk nálam, amikor
fater meg muter elmentek megünnepelni a házassági évfordulójukat (utónászútra
mentek három napra, Hawaii-ra). Mimin csak egy laza has póló volt, picsa
nacival és kényelmesen, feltett lábakkal nézte a TV-t. Én félszemmel persze az
ő tökéletes, hófehér, gyönyörű testét néztem, amit szerintem idén nyáron sem
fog megfogni a nap. Szóval, az egyik kezem éppen vándorútra indult az északi
havas hegységbe (Mimi combja) és finomat elkezdtem neki cirógatni, miközben
haladtam a barlang (az édes puncika) felé. Ám ott megragadta a csuklómat és azt
mondta, hogy „Bírjál a hormonjaiddal, Rayne!”. Én pedig rászóltam, hogy már
olyan rég kaptam meg, úgyhogy most kénytelen lesz belemenni. Persze,
hadakozott, hogy ő nem, de én leszartam, mert a faszom már jó ideje nem volt
lecsapolva, így a heréimben is már olyan sok volt a megtermelődött cucc, hogy
rendesen fájt! Ürítenem kellett, meg persze rettenetesen kívántam már azt a
forró, (még mindig elég szűk) és nedves punciját. Ezáltal felkaptam őt és
felvittem a szobámba, ott levágtam az ágyra és hevesen lesmároltam, erőszakosan
megfogdostam mindenhol (nem csoda, hogy okoztam neki pár zöld meg lila foltot a
bőrén). Aztán jött az izgalmas játék! Mivel kurva régen nem élhettem már ki a
szadista énemet, ezért pont kapóra jött anyámék házassági évfordulója, mert
most csak édes kettesben voltunk együtt a lakásban. Nagyon sok mindent
csináltam. Kikötöztem kezét-lábát, volt, hogy a háta mögé kötöztem a kezeit,
volt, hogy a nyakához kötöztem… A szemét is bekötöttem, a száját is… Az
ostorral orgazmust csináltam neki (a csiklójára csaptam rá). Aztán fogtam a
bicskámat és miközben Mimi keze-lába ki volt kötözve, a fejére rá volt dobva
egy vörös kendő, közben én kinyaltam és az egyik belső combjába elég mélyen
belevéstem egy „R” betűt, a másikba pedig egy „C” betűt. Közel az ágyéka
hajlatához, hogy soha senki ne lássa! Így a pólók, amiket állandóan hord
alváshoz, azok is bőven eltakarják. De a monogramom olyan szexin villogott ott,
hogy miután kész voltam, leszartam, hogy vérzik a sebe és, hogy fáj neki,
összevissza keféltem az egész csajt. A nap végére totál szét kúrtuk az ágyat és
olyan kimerült volt, hogy másnap délig konkrétan fel sem ébredt. Ez volt lassan
két és fél hete… Azóta még mindig kissé varratosan ott van a két betű, de eddig
még senki sem látta.
Azonban, Mimi, Joshua és én
közöttem eléggé ment most a konfliktus. Pontosabban MimiÉn VS Joshua viták
voltak. És, hogy miért? Elmondom. Nekem, az volt a tervem, hogy mivel Mimoza
idén nyáron (hamarosan, már csak kb. két hét) és betölti a tizennyolcat, akkor
hozzám költözik véglegesen és a bátyjához fog járni futólag és nem hozzám.
Együtt élnénk, mint Marci hevesen, vagy felkarolom apám pénzének egy részét és
elköltözünk. Mindenünk meglenne, és örökké együtt lennénk. De nem. Nem. Mert az
a fasszopó szinte magához láncolta a húgát és beíratta egy kibaszott, rákos,
elit geci egyetemre, hogy ameddig le nem vizsgázik ott, és nem kap egy
normális, hiper-megaszuper jó állást, addig még mindig együtt lakjanak.
Megértem Mimi érzéseit, hogy neki csak a bátyja van meg minden és, hogy nem
akarja őt egyedül hagyni, de faszom! Megmondtam neki, hogy akkor megy a
bátyjához, amikor akar, és akárhányszor akar, csak lakjon velem! A kurva
egyetem se érdekelne, ha velem lakna! De nem… Ő nem. Aztán kitaláltuk tegnap az
én kis szerelmemmel, hogy ma délután szépen átmegyünk ahhoz a nyomorékhoz és
megmondjuk neki, hogy ne fosson, mert szívesen adok neki annyi pénzt, amennyit
csak akar, csak engedje már el Mimit, és had lakjon nálam…
- Szerintem, úgy se fog belemenni
– morogtam, miközben kézen fogva mentünk Mimivel az ajtó felé.
- Szerintem sem, de egy próbát
megér, nem? – nézett fel rám a száját húzva.
- Majd meglátjuk – hajoltam le és
az álla alá nyúlva, feljebb toltam az arcát, míg ő fél kézzel belekapaszkodott
a nyakamba és lábujjhegyre állt, amíg én megcsókoltam.
- Na, menjünk – sóhajtottam,
mikor elhajoltam tőle és sikerült magam leállítani, hogy ne rakjam meg itt és
most a lábtörlőn.
- Oki – mosolygott aranyosan és
előre menve, kinyitotta az ajtót, aztán beléptünk. A bátyja persze nem örült,
hogy ott vagyok és, amikor Mimi közölte vele, hogy „beszélnünk kell”, már akkor
felforrt az agyvize.
- Nyugodj meg Josh, ha ettől már
kiakadsz, akkor félek, végig se tudjuk mondani, amit akarunk, mert rögtön
elvisz a szívfasz – néztem le egy gúnyos mosollyal.
- Nincs olyan szerencséd, nem
hagyom Mimozát egyedül! – sziszegett bosszúsan és nagyon nem volt ínyére, hogy
még mindig a húgával vagyok, és jobban szeretem, mint valaha. Ráadásul az is
felettébb bosszanthatja, hogy jól szétkefélem, és ezt onnan tudom, hogy már
attól is vérszemet kap, ha letapizom előtte. Mint most. Rácsaptam Mimi seggére,
és még bele is markoltam, mire az én kis egyetlenem lesütött szemekkel és
elvörösödve, elfojtottan felnyögött, Joshua pedig megfeszült és ökölbe
szorított kezekkel elfordult. Hát, ilyen az élet. Nem mindenki azt kapja, amit
szeretne. Kivéve engem. Nekem mindenem megvan. Pénz és egy kibaszott gyönyörű
lány, aki örökre az enyém marad! Egyedül, ami nem hiányzik az életemből azaz,
hogy a rohadt gyilkosok meg gyújtogatók újból felbukkanjanak. De nem is ez a
lényeg.
Édes hármasban leültünk a kis
konyhájukban, a kis ebédlőasztalkájuk körül. Én persze Mimi mellé ültem, Josh
meg velünk szembe és a nagy lábdobogtatása mellett hevesen rá is gyújtott.
- Szóval? Miről lenne szó? –
kérdezte.
- Arról, hogy Mimi hozzám
szeretne költözni, amint betölti a tizennyolcat – jelentettem ki én, megelőzve
a kis tigrisemet, aki már amúgy nyitotta a száját.
- Valóban Mimi akarja, vagy
inkább te? – húzta össze mérgesen Josh a szemeit, némi hallgatás után. Kellett
egy kis idő, mire a híg agya felfogja a hallottakat.
- Mind a ketten ugyanannyira
szeretnénk! És személy szerint feleslegesnek tartom azt a kurva egyetemet!
Felesleges energia és idő pazarlás lenne neki, hiszen az egész eddigi életét
annak szentelte, hogy neked, csak is a te kényed kedvedért tanuljon! Szerintem,
eleget tanult már neked, hagyd, hogy ő döntse el, mit akar! Ha tovább is akarna
tanulni, akkor miért ne mehetne olyan egyetemre, ami jobban érdekli, mint ez az
elit szar? – simogattam meg a kis szerelmem karját, miközben magamhoz öleltem,
de ő csak egy kellemetlen mosollyal felpillantott rám, aztán idegesen az alsó
ajkát harapdálva meredt a bátyjára, várva annak reakcióját.
- Mimi nem csak nekem tanul,
hanem magának is! Az ő jövője is függ ettől! Mert nem vehetjük készpénznek,
hogy most egy pár évig itt körbeugrálod, meg-megbaszogatod szerencsétlent,
aztán jön egy jobb pina és otthagyod őt, mert már ráuntál és az a másik sokkal jobb
lesz…
- Ne kérdőjelezd meg a
szerelmemet, iránta! – sötétült el a tekintetem.
- Pffff – hangzott fel
lekezelően, aztán jól kiröhögött, amitől ökölbe szorítottam a kezemet – A
szerelmedet? Jó vicc Rayne, de te nem az a fajta vagy, aki ilyen „szerelmes” –
törölgette meg a szemeit, mintha sírt volna a nevetéstől. Chh. Rohadék.
- Ne térjünk el a tárgytól –
hagytam figyelmen kívül – A lényeg, hogy szerintem elég! Ha attól fosol, hogy
meg fogsz dögleni a sok adósságban és pénz nélkül, akkor közlöm, hogy nem kell!
Mimi velem marad, én pedig kisegítelek téged anyagilag! – ajánlottam fel
nagylelkűen, mert az a pár fillér nem vág földhöz, ami esetleg neki kellhet.
- SOHA!! – csapott rá az asztalra
és olyan hévvel állt fel, hogy felborult a széke, ami így kurva nagyot
csattant. Mimoza, aki eddig meg sem tudott szólalni, csak a fejét kapkodta,
most összerezzent mellettem és behúzta a nyakát – Soha nem fogadok el senkitől
pénzt!!
- Bezzeg a saját húgodat még az
utcára is kitennéd, csak, hogy pénzt hozzon neked a házhoz!! – álltam fel én is
kiabálva.
- Nem igaz!! Csak azt szeretném,
hogy segítsen nekem!! És azt is, hogy jó munkája legyen, hogy meg tudjon
élni!!!
- Mellettem mindene meglesz, nem
lesz szüksége munkára!!!
- Nem, nem lesz, mert el fogod őt
hagyni!! Vagy épp, le fognak csukni!! De ellenben veled, én a bátyja vagyok, és
soha nem fogom magára hagyni!! Egész életemben neki éltem és mindig neki fogok,
mert nekem csak ő van!!!
- Talán ez itt a probléma!! Mit
hittél??!! Hogy őt fogod feleségül venni, vagy mi??!! Na ne nevettess –
röhögtem fel hitetlenül.
- Nem, nem ezt hittem!! De abban
igen, hogy számíthatok rá, ahogyan ő is rám!! De te belerondítottál a képbe, az
egész életünkbe!!!
- Csak neked rossz, hogy én a
képben vagyok, mert Miminek csodálatos, hiszen boldog – vigyorodtam el lekicsinylően.
- ELÉG!!! – ordított fel Mimi,
mikor Joshua vágott volna vissza. Mind a ketten felé kaptuk a fejünket.
Bekönnyezett, dühös szempárral méregetett bennünket – Ti itt bikaviadaloztok,
kakaskodtok, és azon versenyeztek, hogy melyikkőtök tud nekem többet és jobbat
nyújtani! De egyikőtök sem kérdez meg engem!! HOGY NEKEM MI A JÓ!!! TUDJÁTOK,
KIRE LENNE NEKEM JELEN PILLANATBAN SZÜKSÉGEM??!! NERORA!!! MERT Ő MINDIG
MEGKÉRDEZI TŐLEM, DE TI SOHA!!! BASZÓDJATOK MEG!!! – és ezzel felrohant a
szobájába és egy kurva nagyot csattant az ajtaja.
– Nero –
Nem
tudom, mit kéne nekem mesélnem. Úgy igazán… semmit. Persze, két és fél hét
alatt sok minden történik az emberrel… De a jelenlegi állapotomban még mindig
csak azt tudom mondani, hogy semmi se történt velem. Na jó. Azért megpróbálom
magam összeszedni…
Sasuke egyszerűen kioffolt az
életéből. Letiltott facebookról, letiltotta a számomat is, így szinte minden
kommunikációt megszakított velem. Kétszer megkíséreltem, hogy elmegyek hozzá,
de egyszerűen látni sem akart, sőt az apjával zavartatta el magát velem.
Annyira szomorú voltam, hogy szegény bátyám komolyan törte magát, hogy jobb
kedvre derítsen engem. Bár most nem zárkóztam be a szobámba, hanem próbáltam
erős emberként viselni a fájdalmat, a megaláztatást és ezt az egészet… De nem
ment. Narou is állandóan zaklatott, de leszartam és hárítottam. Mimi mindennap
felhívott, beszéltünk facen is és próbált jobb kedvre deríteni, csakugyan úgy,
ahogyan Stacy is a maga módján. Olyan lányosan. Végül Mimi tanácsára elmentem
beiratkozni a helyi Richmond Művészeti
Egyetemre. A beiratkozás napján megismertem három lányt, akik az én
osztályomba fognak járni. Névszerint Samantha Rydell (ő barna hajú, barna
szemű), Frederica Martin (ő rövid, nagyon rövid fekete hajú, kicsit molett és
világos barna szemű) és Hope Winter (ő hófehér sápadt bőrű, világoskék szemű és
göndör vaj szőke hajú). Nagyon kedves lányok, elég jól összebarátkoztunk.
A másik személy, aki állandóan a
bocsánatomat kérte írásban, levélben, személyesen és virágok meg bonbonok által
az… Az Dorian volt. De annyira mérges voltam rá, amiért miatta volt ez az
egész, hogy minden egyes tőle jött holmit összetéptem, elszakítottam,
megtapostam és egyenesen a kukába dobtam. Voltak pillanatok, amikor a fájdalmam
alább hagyott és mosolyogtam is és kezdtem beletörődni, hogy vége… De amikor
nagyon elmélyültem a bánatomban, minden düh és kín felerősödött és olyankor
végezni tudtam volna magammal, csakhogy ne érezzem ezt az egészet…
- Hugi! – szólított meg a bátyám,
amikor éppen a nappaliban ültem a kanapén és fogdostam a pár perce érkezett (a
futár már kínosan mosolyog meg nevet, amikor ajtót nyitok), vajszínű „Bocsáss
meg” plüss mackót. Éppen a sorsán vacilláltam, hogy feldaraboljam-e, odaadjam-e
a szomszéd kislánynak, aki nemrég költözött ide a családjával és voltak nálunk
vacsorázni, vagy csak simán kidobjam-e. De annyira puha volt és olyan sima volt
a szőre, és olyan, de olyan aranyos plüss macika volt, hogy nem volt szívem őt
bántani, így inkább csak szomorúan és könnyezve öleltem magamhoz.
- Hm? – kaptam fel a fejem és
megtöröltem a szemeimet, mielőtt elsírom magam megint. Chani és Stacy egymás
kezét fogva, sejtelmes mosollyal ültek le velem szembe – Mi az? – eresztettem
meg egy félmosolyt – Csak nem összeházasodtok?
Itt egymásra néztek.
- Nem, azt majd később… Valami
más hírt szeretnénk mondani neked. Reméljük, ez majd kicsit felvidít azok után,
ami történt veled – kezdte a bátyám. Várakozás teljesen és irtó kíváncsian
néztem rájuk, mire végre kibökte – Hugi… Beszarsz, de… GYEREKEM LESZ!! – ugrott
fel a kanapéról és a fejét fogva láttam, hogy mindjárt elsírja magát az
örömtől.
- Micsodaaa? – sokkolódtam le, és
a tekintetem meg a fejem összevissza kapkodtam Stacy és Chani között, miközben
én is felálltam.
- Stacy teherbe esett és
gyerekünk lesz!! – ismételte el egy kicsit kevesebb izgatottsággal – Hallod!!
Fosok, mint állat, de ez kurva jóó!! Apa leszek!!
- Istenem, ez nagyon nagy hír!! –
borultam egyből a nyakába és örömkönnyek szöktek a szemeimbe. Ez túlságosan is
jó hír!! Stacyt is szanaszét ölelgettem és már most alig vártam, hogy meglegyen
a pici baba!! Azaz… Az egész csak estig tartott… Ugyanis olyan este hét körül
Chani és Stacy készülődtek egy romantikus, ünneplős vacsorára (invitáltak engem
is, de nemet mondtam), amikor Stacyt felhívta az anyja. Chani fent fürdött, én
pedig le akartam menni a konyhába, de a lépcső alján egy igen érdekeset
hallottam, így megálltam és hallgatózni kezdtem.
- Igen anya, jól hallottad… - morogta
– Terhes vagyok! És nem akarom ezt a gyereket! Még túl korai… Lehet, elmegyek a
kórházba és elvetetem, és majd azt mondom Chaniéknak, hogy balesetem volt……
Tudsz jobbat, anya?!..... Sajnos, ő nagyon örül neki….. Neeem, én nem akarom!!......
Anya még fiatal vagyok…... Tudom, hogy nem tehet róla, de akkor is…!! Nekem nem
kell…. Jóóóóhh…. Jó….. Szia anya, szia…. – rakta le (inkább csapta le) a
telefont.
A szám is tátva maradt és gyorsan
visszaspuriztam a szobámba. Mi a….? Ez nagyon gonosz volt, azt hittem örül
neki! Legalább is, amikor elmondták nekem, akkor tökre úgy tűnt, hogy örül
neki! Valahogy, el kéne mondjam Chaninak, de nem akarom elrontani az örömét… A
bátyám egyenesen depressziós lenne ettől. Te jó isten… Végül úgy döntöttem,
hogy még nem mondom el a bátyámnak. De csak még. Ha esetleg Stacy még is
elveteti a babát, akkor ezer százalék, hogy beköpöm! De addig is… valahogyan rá
kéne vegyem, hogy ne tegye! Ám, amikor éppen a gondolataimba voltam elmélyedve
(miután a bátyámék elmentek), hallottam, hogy valaki veszettül nyomogatni kezdi
a csengőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése