02. LXXXVII. Fejezet

Figyelem! A következő 2(-3) részben, Alexander szemszöge csak erős idegzetűeknek való. Akik nem bírják az igazi beteges, pedofil buzikat, azoknak nem igazán ajánlom elolvasni!!!:DDD

– Mimoza –

Nerucival a meki után természetesen rögtön Rayneékhoz mentünk. Tök kedvesen üdvözölték őt Raynus szülei, és engem is. Még meg is kínáltak ebéddel meg minden, de mi mondtuk, hogy nem-nem, mert csak beugrunk pár aktáért, ugyanis ezt Rayne elfelejtette ideadni mielőtt elment. Kurva száját.

- Most jársz először Rayne szobájába mi? – mosolyogtam hátra Nerucira, aki szintén egy mosollyal bólintott, miközben haladtunk fel a lépcsőn.

- Igen.

- Izgulsz?

- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét.

- Lehet, hogy korbácsokat rejteget a szobájában – viccelődtem. Legalábbis ő azt hiszi, hogy viccelődtem.

- Kétlem – rázta meg a fejét. Hát igen…

- Remélem, nem hagyott kupit az a szerencsétlen – morogtam az orrom alatt, és felérve, benyitottam a lépcsővel szemben lévő szobába, és rögtön összeszorítottam a szemem. Reméltem, hogy nincs az alsógatyája a földön vagy ilyenek. Vagy a nagy pakolás közepette nem hagyott elő OLYAN dolgot. Mármint tudjátok, a dolgai. Meg a Mimi dobozát se hagyta elől, mert nem rég a napokban megmutatta, aztán bevallotta, hogy sokszor vesz elő belőle dolgokat és nézegeti őket, magányos estéin. Nincs ezzel semmi bajom (bár a Mimi dobozon meglepődtem, azt hittem viccelt) csak azért Nero ne lássa már, hogy konkrét gyűjteménye van a dolgaimból. OTT VAN BENNE AZ ELSZAKÍTOTT BUGYIM. NE MÁR. Igaz, azért Rayne elég rendszerető és precíz, de azért nála is előfordul a kupi. Néha. Nagyon néha. De akkor rettenetes kupi van itt. Egyszer zokni volt a TV-jén. EGY KIBASZOTT ZOKNI. És kurvára nem zavarta. Egészen addig, amíg nem takarta előle a tévét.

- Érzem köztetek a szerelmet – nevetett fel – Amúgy kinyithatod, csillog-villog minden.

Először az egyik szememet nyitottam ki, majd a másikat is, és megkönnyebbülve konstatáltam magammal, hogy minden ok, és rendben hagyta itt a szobáját. Egy kósza porszemet sem találtam.

- Huh.. Hál’ Istennek – könnyebbültem meg.

- Ha látnád Sasu szobáját indulás előtt.. Meg úgy általában mindig – húzta el a száját – Na, az övé nem így néz ki. Fogadjunk, rakhatok megint nála rendet, mert ő nem csinál magától, imád kupiba lenni.

- Ezért jó, ha valakinek egy Király a férje – raktam csípőre a kezem büszke vigyorral.

Mikor mindent összeszedtünk, és én elloptam Raynetól egy pólót, mert nincs mibe már aludnom, mert az összes mosásba van, akkor elindultunk lefelé.

- Nem értem miért nem informatikai suliba jelentkeztél a hipeszuper hacker tehetségeddel – utalt Nero rosszallón arra, hogy én a Joshua által kiválasztott egyetemi ösztöndíjra jelentkeztem, amiért meg van őrülve, és amiért volt azaz ominózus verési incidens még tavaly. Na mindegy fel is vettek. A bátyám konkrétan annyira megörült ennek, hogy majdnem lesmárolt. Épp időben megállítottam, mert azért mégis csak. Tök értetlenül álltam a dolog előtt. Ja, szóval kurvára örült.

- Ne nevezd tehetségnek – sóhajtottam – Zseni vagyok – vallottam be egy kósza vigyorral – De ez nem azért van, mert tehetséges vagyok. Nem! Sok-sok év kemény munkája, nem a tehetség érdeme. Nem is értem, miért hívjátok annak – ráztam meg a fejem. Leérve elköszöntünk Cordeliatól és Bradtől is, majd kiléptünk az utcára.

- Jut eszembe, te mikor kaptál Dóritól utoljára rózsát? – kérdeztem kissé csípős hangsúllyal. Igen, tudok a nyalási incidensről, és meg akarom ölni Doriant. Meglátom és BIZTOS, HOGY KINYÍROM.

- Kb. két napja – masszírozta meg az orrnyergét – És minden kis mellékelt üzenetéhez akaratlanul is odaképzelem a sunyi vigyorát, hogy úgy mondja. Főleg a „Hercegnő”-nél.

- Nem értem, miért nem változtatsz postázási címet – morogtam az orrom alatt – MEGÖLÖM DORIANT! – dobbantottam idegesen a lábammal az utcán mire felnevetett, de az ajkához tartotta a mutató ujját.

- Ccssst! Utcán vagyunk Mimi, megnéznek! – de vigyorgott ő is.

- Lefosom! Azért van a szemük – raktam karba a kezem – Faszom az a seggfej is tök rég írt üzenetet utoljára – ezt inkább magamnak mondtam, és kissé aggódva pillantottam a nadrágzsebemre, amiben a telefon volt.

– Naoki –

Nem sok mindenre emlékszem. Csak arra, hogy leguggoltam Narouhoz, odaszorítottam a sebéhez én is a kezemet. Kérdezgettem tőle, hogy jól van-e, de ő csak megállás nélkül morogta oda nekem idegesen és nem túl barátságosan, hogy igen, ő remekül van, mert ez csak egy karcolás meg blablabla. Közben lerítt róla, hogy ordítani tudna a fájdalomtól, de mindegy. Aztán valami olyasmit mondtam neki, hogy „Lyukas a kezed te szerencsétlen!” és erre valami kuncogást hallottunk magunk mögül. Alexander volt az. Értetlenül, és riadtan egymásra néztünk a testvéremmel. Hiszen hogyan kerülhet ő ide? Persze hogy befostunk. A bátyám még sohasem fél annyira embertől, mint Alexandertől. Aztán Narou kiabált valamit. Vagyis sok mindent, de Alexander rettentő nyugodt, és ijesztő hangnemben válaszolt. Aztán az a geci odajött hozzánk, lendítette a pisztolyos kezét, és innentől sötétség. Ahogy ezt így, összeszorított szemekkel átgondoltam, az volt a leglogikusabb, hogy leütötte Narout, aztán engem. És mindkettőnket elhozott? Nem tudom… Éreztem, ahogy az ölembe ülnek.

- Naoki? – nem ismertem fel a hangot. De nem Naroué volt. Hol van Narou?? – Naoki éhes vagy? Hosszú napod lesz, jó lenne, ha ennél valamit. Kérsz valamit? Úgy hallottam szereted a marhát – éreztem a hangon, hogy elmosolyodik, és egy hideg kanalat éreztem az ajkaimnál – Nem eszel? – koccintotta neki a fogaimnak, és próbálta átpréselni rajtuk – Naoki, enned kell, nem vagy éhes? – koccintotta nekik még egyszer, és szinte kifeszítette vele a számat – Nem? Hát jó – hallottam, ahogy leteszi a tálat a földre – Pedig éhgyomorra nagy károkat okozhat ez az egész, főleg amilyen gyenge kis szervezeted van Naoki. De jó, te akartad – hallottam, ahogy kotorászik – Meg is van – kuncogott fel Ekkor egy tűszúrást éreztem a nyakamban. Rettenetesen intenzív tűszúrást. Fájdalmasan felnyögtem, és résnyire nyitottam a szemem. Homályos volt még a látásom és rettenetesen szédültem. Egy mosolygós szájat, majd két pár fáradt szürke szemet pillantottam meg.

- Jól van, ügyes fiú vagy… - simogatta az arcom – Most már vége, már beszúrtam… Most ismertem föl a hangját. ALEXANDER!! MÉGIS MI A FASZRÓL BESZÉL EZ AZ ELFAJZOTT FASSZOPÓ?!! MIT SZÚRT BE?!! Ám a kérdésemre pillanatokon belül választ kaptam. A vénáimba hirtelen az összes vér felforrósodott. A szó szoros értelmében égtem belülről. Rettenetes érzés volt. Éreztem azt is, ahogy az összes vérem az ágyékomba vándorol, az agyam lüktetni, majd egyre inkább elködösödni kezd. Az ágyékomba olyan mértékű vér áramlott, hogy már sajogni kezdett a farkam, és éreztem, ahogy az erekcióm szétfeszíti a bokszeremet. A szívverésem felgyorsult, a bőröm felforrósodott. Tüzeltem konkrétan.

– Alexander –

Végre… Végre… Végre!! Annyi kurva hónap után végre!! Látnotok kellett volna! Ez volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. Hátravetette a fejét, a mellkasa szabályosan 100 km/h gyorsasággal emelkedett fel, s le. A szemei csillogtak, az arca kivörösödve, az izmai megfeszülnek. A bátyja pedig már a lekötöző asztalon fekszik a szíjak alatt, még mindig eszméletlenül.

- Gyönyörű vagy, Naoki… - suttogtam, és közelebb lépkedtem a kötélhez, ami a kezén volt, ugyanis le volt kötözve egy székhez. Az én kis zigzugomba hoztam őt, nem túl messze onnan, ahol rájuk akadtam. Na jó, azért van pár kilométer.. jó pár kilométer. Egy elég jól berendezett házról beszélünk, még tavaly nyertem valami tombolán egy utazási irodától. De nekünk nem is a ház a fontos, hanem a pince. Nem, nem egy pókhálós pince, tiszta, szépen berendezett. Van itt egy ágy.. Egy lekötöző asztal (Narounak ugyebár, hisz ő ellenkezik mindig). A falon képek tömkelege a kis Narouról és Naokiról, pár adat róluk kitűzve…A mániákusuk lettem. Egy íróasztal… és egy szék a szoba közepén, amihez eddig Naoki ki volt kötve. Ha jobban megnézzük elég otthonos. Már mindenre felkészültem. Már hónapokra előre terveztem mindent. Hogy honnan tudtam, hogy ott lesznek? Egyszerű. Hallottam, hogy Eli fiai abba a városba mennek nyomozni, így magától értetődő volt, hogy ők is itt lesznek, hiszen mostanában együtt nyomozgatnak az én drágáimmal. Így tudtam Naoki újdonsült csövéről is, ami az orra alatt van végigvezetve. Imádom. Így csak még törékenyebbnek és érzékenyebbnek látszik. Beindulok rá.

- Gyere Naoki, már nem kell sokáig szenvedned, mindjárt kielégítelek, csak várj a sorodra – kaptam fel az ölembe, (még erre is felnyögött, OLYAN ÉDES) és az ágy felé araszoltam fele, majd leültem rá, és a falnak támasztottam a hátam, őt pedig a két lábam közé vettem, és a térdeit feltoltam az arcához, hogy kellőképp odaférjek.

- Vajon melyik a legérzékenyebb pontod, Naoki? – suttogtam a fülébe.

- Ne.. Nem merd! Te rohadék! – hüppögött fel, mire az alsó ajkamba haraptam. Még sír is… istenem.

- Talán… Itt..? – nyúltam le neki ODA, igen oda, és finoman végighúztam ott az ujjaimat, mire édesen felnyögdösött, és jobban szorította a kezével, a térdein a nadrágot, és potyogni kezdtek a könnyei. De nem tudott ellenkezni, az szinte lehetetlen, hogy afrodiziákummal a vérében képes lenne a rendes mozgásra. Hiszen minden mozdulattól egyre inkább felizgul. Még attól is, hogy a nadrágja a péniszén van. Ahh istenem… Bárcsak Narou ébren lenne már. De szerencsére, nemsokára ő is közünk lesz, remélhetőleg. Az a fiú... Vad, heves, kemény és kegyetlen… Mindent megtennék azért, hogy belém vágja a farkát. Hogy belemarkoljon a hajamba, és hátrarántsa, hogy kikarmolja a hátam, hogy jól megrakjon. Hogy a számba vehessem azt a jó farkát, és kényeztessem, ő pedig közbe a hajamat tépné, és az arcomra menne el. Ha ellenkezik, majd kikötözöm. De én azt a farkat szopni akarom. És ezt kívülről is látni akarom. Felvenném kamerára, ahogy lassan a négykézláb álló öccse mögé lép, és az élvezettől elvakítva seggbe dugja őt! És én ezt végig nézném minden egyes nap! Annyira akarom.

- Alig várom, hogy a bátyád felébredjen… Vele is szívesen elszórakoznék – kuncogtam fel.

- Hagyj minket békén te elfajzott, undorító rohadék, geci, eressz el! Vagy nagyon megbánod te szemétláda!! – szipogott kétségbeesetten. De aranyos.

- Ne beszélj velem csúnyán, Naoki… - fúrtam az orrom a koromfekete hajába, és beszippantottam az illatát, majd a lent lévő kezemmel feltűrtem a pólója alját, és végigsimítottam a mellkasát, és eldőlve vele az ágyon szorosan magamhoz öleltem őt, és végigsimítottam a testét, ő pedig minden érintésemre felnyöszörgött, főleg mikor a két lába közé értem. Annyira édes… annyira gyönyörű. Nem tudom, hogy bírja ki Narou úgy mellette, hogy nem dugja seggbe minden szabad órájában. Én azt tenném. És Naoki hogy bírja ki, hogy nem kényezteti reggelinél az asztal alatt a bátyja farkát, majd ül bele az emeleten. Hogy bírják ki…

- Ne menj még el a nadrágodba, Nao’… Még meg kell várnunk a bátyádat… - suttogtam a fülébe – Addig nem engedhetem, hogy elmenj… - simítottam neki végig ismét az ágyéka közt, mire hátravetette a fejét, és már fél kézzel kikarmolta a nyakát, még a vére is kiserkent. Bár ez várható volt, szegénykém mindjárt meggyullad.

- Baszni szeretnél, Naoki? Nyugodj meg, mindjárt baszni fogsz…