– Mimoza –
Rettenetesen
szédültem. A macskát szerencsésen megtaláltam amúgy, az egyik kanapé alatt
kuksolt szegénykém. De onnantól, hogy felkapom, és elkezdek rohanni a kijárat
felé szitkozódva, képvágás, és semmire sem emlékszem. Csak arra, hogy a szó szoros
értelmében eltűnt a lábam alól a talaj, és rengeteg füst volt. Rengeteg. Mikor
legközelebb kinyitottam a szemem, már kint voltam a csípős hidegben. A hideg
szél csak úgy marta az arcom, nem esett túl jól. Rettentően émelyegtem, alig
kaptam levegőt, a tüdőm kb. úgy reagált mindenre, mintha minimum 18 éve
zsinórban láncdohányos lennék.
- REMÉLEM, MENTŐT IS HÍVTATOK!! –
hallottam meg egy ismerős hangot. Ja, merthogy valaki cipelt az ölében.
Bágyadtan feljebb tornáztam a szemeimet, hogy lássam, ki rohan velem a
karjában. Először egy barna hajat láttam, ezért azt hittem Rayne az, de az illata
más volt. Ez egy idegen illat volt, szóval halványlila gőzöm se volt arról ki
ez. Egészen addig, amíg ki nem tisztult előttem a kép. Stefan volt az. Hát nem
ő rá számítottam. Lassan odaérkeztünk a többiekhez, ő pedig még mindig az ölébe
velem, leguggolt a hóba, és kisöpörte a hajamat az arcomból én pedig eléggé
megviselten meredtem föl rá.
- Mimi!! Mimi minden rendben?! –
emelte meg a hangját nyugtalanul.
- Hm… - nyöszörögtem fel.
- Mimi!! Hallod, amit mondok?!
Igen. Hallottam.
- Mit ordítasz?! – nyekeregtem
fel morcosan, köhécselve, mire mintha a megkönnyebbülés futott volna át az
arcán.
- Meddig akarsz még fogni?
Eressz! – vájtam ki magam a karjai közül, és belehuppantam a hóba. Ááááh a fejem
geci. Kurvára fáj.
- Hogy érzed magad?! – kérdezte
Stefan egy merő aggodalommal a hangjában, mire értetlen grimaszt vágva felé néztem.
Na ennek is mi baja van.
- ….Heh?
- Jól vagy?! – kiáltott rám, mire
kissé hátrahőköltem, értetlenebb fejjel, mint eddig. Na még egyszer… ennek most
mi baja van?!
- Rám gyulladt egy villa… Egyszerűen
fantasztikusan vagyok! – túrtam a kócos hajzuhatagomba, feltápászkodva a
földről – Hol van Rayne?? És Nero?! – néztem körbe frusztráltan.
- MIMI!!!! – ragadták meg
hirtelen a vállam hevesen, majdnem összeroppantva azt, mire rögtön odakaptam a
fejem. Az elkövető nem más volt, mint Rayne – TE NEM NORMÁLIS!! TE
HÜLYEGYEREK!!! TE SEGGFEJ!!! MÉGIS MIT KÉPZELTÉL?!! BEROHANNI EGY ÉGŐ HÁZBA?!
NEKED ELMENT AZ A MARADÉK ESZED IS?! – meredt eszelősen a szemeimbe Raynus, és
mintha enyhén könnyes lett volna.
- KUSSOLJ MÁR! – rivalltam rá –
Széthasad a fejem… - morogtam az orrom alatt.
- A francba Mimi!! – rántott
magához körém fonva a karjait, és erősen ölelt. Túl erősen. Majdnem
megfulladtam. – Annyira gecire de kurvára aggódtam!!! ILYET TÖBBET SOHASE
CSINÁLJ!!
- Itt vagyok! Élek, nem haltam
meg! – nyekeregtem szenvedve, és megpaskoltam a hátát, majd elhajoltam tőle, és
felmutatva a hüvelykujjam rávigyorogtam – Minden rendben!
- De ezt se neked köszönheti –
bökte oda Stefan, gonosz ábrázattal az arcán – Hanem nekem. Ha nem megyek be
érte, akkor Mimi szanaszét ég, Őfelsége. Akkor mit csináltál volna?? Egy
pillanatra Raynera néztem, aki félrepillantott idegesen, és szinte remegett az
idegtől.
- Kussolj Mendez, vagy szájba csaplak
– szóltam neki oda csípősen.
- Na?? Mit csináltál volna, ha ÉN
nem hozom ki őt?? – folytatta tovább. Ha lehet ennél még jobban remegett, és
ökölbe szorította a kezét, kissé megszorítva engem, (mert közbe megfogta a
kezemet) de nem érdekelt különösebben.
- Kuss! – csattantam fel Stefanra
nézve – Ha tovább hergeled, belefojtalak a hóba, Mendez!! – figyelmeztettem. Ez
az ember… Inkább hagyott volna bent égni a házban, minthogy az ölében hozzon
ki, hát istenem! Majd ezután visszafordultam a coloshoz – Te meg mit hagyod,
hogy felidegesítsen?! Csak én mehetek az agyadra, ne hagyd, hogy más is
megtegye! – néztem a szemeibe. Ám ekkor szirénákat hallottunk közeledni.
Mentőt, és a tűzoltót egyaránt, valószínűleg Narou és Naoki hívták ki őket.
Akik közül az utóbbi már a rémült cicáját szorongatta. A mentők leparkoltak és
máris munkához láttak. Például kivizsgáltak gyorsba mindenkit, majd mindenkire
terítettek pokrócot, akik a házból menekültek ki, hogy meg ne fázzunk kint a
mínusz akárhány fokba.
- Minden oké?! – szegezte a
kérdést az öccsének kissé ingerülten Narou, mikor már a mentősök Naokira is
terítettek egy pokrócot ugyanis csóri csak egy szál pólóban volt – Te mindig
rosszkor vagy rossz helyen!!
- Tudom…
- Faszom Naoki. Elmegyek egy
órára, max. kettőre, és te bazdmeg felgyulladsz! – szidta tovább a bátyja.
- A RUHÁIM!! – sápítozott
Jonathan – A SELYEMKÖNTÖSÖN!! A MÉREGDRÁGA SELYEM NYAKKENDŐM!! – járkált fel s
alá, majd mikor a mentős rá akart teríteni egy pokrócot undorodva ellökte az
magától – Fúj!! Nehogy hozzám érintse! Tele van bacikkal, ki tudjam ilyen
AIDS-es ért hozzá előttem!! – fintorgott majd folytatta – AZ ÖLTÖNYEIM!! A
KÉZKRÉMEIM!! A KENDŐIM!!
Hála az istennek velük minden
oké. VISZONT NERO KURVÁRA NEM TUDOM HOL A PICSÁBA VAN! Berohant Dorianért, de
kijönni nem láttam!!
– Dorian –
Leugrottam a
hercegnőmmel. Igen. Nem, nem vagyok kamikaze vagy öngyilkos merénylő, de ti mit
csináltatok volna?! Így is alig úsztuk meg a robbanást. Óriásit szólt, és a
szele megégette a hátamat, ahogyan védtem a hercegnőmet a ház darabkái elől,
majd zuhanni kezdtünk. Szorosan magamhoz szorítottam őt, próbáltam a
jelenlétemmel nyugtatni és imádkoztam az úristennek, hogy geci csak bele ne
essünk a tengerbe, mert akkor végünk van, szétfagyunk, és ezt ő is nagyon jól
tudta, hiszen nem buta az én egyetlenem. Faszom már… Minden kicseszett erőmmel
azon voltam, hogy sugalljam felé, hogy minden rendben lesz, mert én itt vagyok.
Kétségbeesetten a pulcsimba kapaszkodott, átölelve a derekam félelmében, hiszen
csórikám annyira megijedt, hogy sikítani is elfelejtett, úgy kapaszkodott
belém, mintha az élete múlna rajta. Talán, mert az is múlt tulajdonképpen. A
szél csak úgy süvített el a fülünk mellett, de szerencsére, mielőtt tovább
zuhantunk volna, már az elején megragadtam fél kézzel az egyik fa kiálló
gyökerét, így nem estünk bele a tengerbe, de Nero kicsúszott a karjaim közül.
Szinte lassított felvételben láttam, ahogy elengedi a derekam, és közelít a
tenger felé. A szívem a torkomba ugrott és rögtön, szinte ösztönből megragadtam
a kezét, olyan erősen hogy szerintem szegénynek véraláfutásos lesz. Biztos nem
fogom engedni, hogy leessen… kurvára nem fogom engedni!! Ott csüngtünk azon az
egy baszott gyökéren, és éreztem, hogy azaz egy karom nem bírja sokáig, az
izmaim megfeszültek, és éreztem, ahogy egyre inkább engedem el.
- Dorian… - nézett fel rám a
rémülettől kitágult, könnyes gyönyörű szemeivel. Fel kell őt juttatnom. Muszáj.
Gyerünk… gondolkozz… gondolkozz, Dorian!! Most legyen eszed! Nincs olyan
messze. Olyan másfél méterre. Dolgoztak elég rendesen azok a fogaskerekek, már
fizikailag belesajdult a fejem, ráadásul a láztól nem igen láttam tisztán, a
testem túlhevült, rettenetesen szédültem, a végtagjaim sajogtak, a mellkasom
szúrt. De ahogy lenéztem a mindenemre, beugrott valami, tulajdonképpen a
megoldás. Egy pillanatig vonakodtam csak, de ahogy eszembe jutott Nero, egyből
másképp láttam. Őt kell elsősorban feljuttatnom, és még magam se hittem el hogy
ilyet gondolok.
- Minden oké hercegnőm… - szűrtem
ki a fogaim között – Hiszen itt vagyok még, nem? Csak kurvára bízz bennem,
érted? És nehogy elmerd engedni a kezem!! – markoltam meg még erősebben.
- Nem fogom! – szorította vissza
riadtan.
- Bíznod kell bennem!
Erre nem válaszolt semmit.
- Bízol bennem?! – sürgettem
kissé megemelve a hangom, mire összeszorította a szemét.
- Igen!
Erre elégedetten elmosolyodtam.
- Helyes. Jó kislány vagy te
bogaram. Ha felérsz, menj vissza a többiekhez, értetted?
- Mi..? – kerekedtek el a szemei
rémülten – Dorian!!... És veled mi… - ám ekkor minden erőmet összeszedtem, a
fogaimat összeszorítottam, az izmaimat megfeszítettem és azt a karomat, amiben
Nero kecsecskéjét tartottam, meglendítettem, és a szerelmemet egész egyszerűen
felhajítottam a tetejére. Egy nagyot nyekken szegénykém, és valószínűleg többoldalú
szívrohamot kapott de egy óriási szikla gurult le a szívemről.
Megkönnyebbültem. Most már minden kurvára oké.
- Dorian!! – nézett le rám – Add
a kezed!! – nyújtotta le nekem a karját, mire sunyin elmosolyodtam.
- Hercegnőm… Nem lehet. Akkor
mindketten leesünk, a hótól csúszik a hegyoldal.
Éreztem, ahogy a kapaszkodó kezem
fokozatosan engedi el az ágat.
- DORIAN!! ADD IDE A KEZED!! –
üvöltött hisztérikusan és még lejjebb nyúlt.
- Elkényeztetsz – kuncogtam fel,
és ott volt az a pont ahol a kezem nem bírta már. Ám ekkor elkapták azt.
- AZT MONDTAM, ADD IDE A KEZED!!
– hallottam meg Neruci hangját, mire rögtön felkaptam rá a fejem, és kitágult
íriszekkel láttam, ahogy félig lecsúszva tart engem két kézzel, közben a lábát
beakasztotta egy kiálló gyökérbe. Nem… Így le fog esni!!
- NERO!! ENGEDD EL!! – kiabáltam
rá egyszerre rémülten és dühösen.
- NEM!! – ordított vissza, mire
hátrahőköltem, de nem igazán tántorodtam el.
- ENGEDD EL!! ÍGY LE FOGSZ ESNI!!
– kezdtem el kihúzni, mire utánakapott.
- NE MERD ELENGEDNI! EZ PARANCS!
- csattant fel, és éreztem, ahogy a könnycseppje az arcomra hull – A picsába… -
szűrte ki a fogai között, mire elmosolyodtam.
- Mondom, hogy elkényeztetsz –
kuncogtam fel ismét – De a hercegnőm óhaja számomra parancs – szorítottam meg a
kezeit, mire ő egyre jobban neki feszült és elkezdett engem felhúzni. Egyre
feljebb, és feljebb. Volt erő benne, az biztos, vagy lehet az adrenalin tette.
- A kurva életbe!! – nyögte,
mikor egyszer majdnem visszaestem, de nem engedte el a kezem, csak húzott egyre
feljebb, míg végül el tudtam érni a tetejének a szélét, és nagy nehezen
feltornáztam magam a szilárd talajra. Ott lihegtünk mind a ketten, Nero is meg
én is.
- Megvagy… - zihált rám nézve.
- Megleptél szépségem – dőltem
hátra kissé, a két kezemen támaszkodva, miközben felszisszentem (fájt a hátam
eléggé) és vigyorogva méregettem őt – Jó nagy erő van ebben a bomba testedben.
- Fogd be! – túrt az izzadt
hajába.
- Meg akarlak csókolni –
vallottam be őszintén, kisebb hallgatás után, mire felém kapta a fejét és
mélyen a szemeimbe nézett, de ekkor két hangot hallottunk meg magunk mögött.
- NERO!!
Matsuko volt az. És az apja.
- Sasuke… - kerekedett el a
szerelmem szeme.
- NERO!! A KURVA ÉLETBE!! –
guggolt le hozzá egyből, és magához rántotta – Leugorni Rudolffal az
erkélyről?? Normális vagy te?! Nincs semmi bajod?!! – hajolt el tőle, jól
végignézte, felületi sérüléseket keresve rajta – Mit csinálok, ha neked bajod
esett volna?! – szidta egy kicsit meg, majd hevesen megcsókolta, mire idegesen
félrenéztem. Ez gecire nem igazság.
- Ezért kinyírok mindenkit,
akinek köze volt ehhez… - szűrte ki a fogai között Matsuko, és akkor nem igen
tűnt épelméjű embernek – Ha téged bántanak, az már személyes ügy… - szorongatta
magához a hercegnőmet, aki olyan furcsán nézett rám, a karjai közül. Olyan…
másképpen, mint eddig bármikor. Volt valami érzelem a szemeiben, ami
megdobbantotta a szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése