02. LXXXIV. Fejezet

– Rayne –

           

            A másik csávó feleannyira sem volt közreműködő, mint az első, akinél jártunk. Amikor megpillantottam a börtön celláját, már akkor tudtam, hogy ez a pali nem százas, és szerintem, a gyilkosság előtt sem volt valami komplett az ürge.

A cellája konkrétan tele volt mindenféle ijesztő firkákkal, amik többnyire őt és a családját ábrázolták, ahogyan megöli őket, aztán saját magát is. A rajzai olyanok voltak, mintha egy kisgyerek rajzolta volna egy horror filmben. Komolyan, a Silent Hillben azok a rajzok semmik se voltak ehhez képest.

Amíg Narou és Sasuke próbáltak valami értelmeset kiszedni a csávóból, addig mi, Stefannal a rajzait nézegettük, amik a falra voltak felragasztgatva, vagy éppen szétszórva a földön.

- Mi a here…? – suttogta Mendez 1.0, amikor éppen egy tiszta horrorisztikus „munkához” érkeztünk.

- Nem tudom, de ennek szerintem, pszichológiai segítségekre lenne szüksége, meg egy kibaszott gumiszobára – pillantottam egy másodperce a csávóra, aki a sarokban remegett, vakargatta a karját és néha-néha erélyesen rászólt haveromékra, hogy takarodjanak ki és vigyenek minket is magukkal.

- Hé, Rayne! – kaptam a fejem az engem megszólító Mendezhez – Ezt sasold – mutatott az előtte levő rajzra. Mellé léptem és én is szemügyre vettem. Hét alak volt a papírra firkálva. Mind a hét fekete kapucniban volt és az arcuk teljesen feketére volt satírozva. Kivéve a középsőnek, akinek a fél fején valami piros kendőszerű szar volt. De mindegyik kezében volt egy égő fáklya.

- Ezek azok az alakok, akik rád kényszerítették a gyilkosságokat?! – kérdeztem hirtelen, mire Narou és Sasuke is elhalkultak és felénk kapták a fejüket. A fószer csak prüszkölt és remegett.

- I… Igen! – nyekeregte, miközben a szemei ijesztően összevissza pillantgattak a helyiségben.

- Nem tudod véletlenül a nevüket? – kérdeztem tovább.

- Csak az egyiknek tudom, igen – kapargatta a karját – Csak az egyiknek. Bizony… Az egyiknek…

- És melyiknek?! – mordult rá Narou, mire a csávó hátra hőkölt ijedtében és négykézláb a másik sarokba rohant.

- A piros kendősnek. A vezérnek, igen… A piros kendősnek… Neki. Neki… Igen…

- Hogy hívják? – kérdezte Sasuke kicsit finomabban, mint Silverman.

- Evan… Evan, igen, Evan… Jacobo, Evan Jacobo… Igen, igen, ő az! [ejtsd: evön dzsákobó)

Itt összenéztünk.

- Ez egy kibaszott fontos információ volt, most már sokkalta előrébb vagyunk! Meg van a fószer neve, így most már könnyen kézre lehet deríteni őt! – magyaráztam, miközben siettünk lefelé, vissza a kocsihoz és most Stefan kedvére, alul mentünk, hogy ne sírjon a szája.

- De, ha a rendőrség is tudja a pasas nevét, akkor, hogy-hogy nem kerítették még kézre? – értetlenkedett Stefan.

- A rendőrség itt szart sem ér, ezt mindenki tudja! – vágta rá Sasuke.

- Amúgy is! Hála a sötét alvilági ismeretségeinknek, mi sokkal előbb rájuk fogunk akadni, míg a rendőrség zsákutcáról zsákutcára fut! – mondta ezt Narou nagy fölénnyel a hangjában.

- És ott van a törpilla hiperszuper, megaszuper hacker tehesége – tette még hozzá Stefan.

- Így van! – biccentettem.

- Amúgy ennek a csávónak inkább elmegyógyban lenne a helye, nem itt – fintorodott el Sasuke.

- Igen, idők múltán szobatársak lennétek – kuncogott Narou.

- Hallgass, Sasuke – szóltam rá haveromra, mielőtt mondhatott volna bármit (ismerem már elég jól), aztán előkaptam a vokitokit – Itt vagytok? – szóltam bele.

- Igen – szólt bele az én kis szerelmetes tigriském.

- Mindjárt kint vagyunk, mi a helyzet? – érdeklődtem.

- Semmi, járt itt egy járőr és leigazoltatott minket.

- És mi volt?!

- Neruci kimagyarázott bennünket, mondta, hogy a bent levő társainkat várjuk, aztán kérdezte ez a fánkzabáló, hogy minek vagyunk itt és mondta Neruci neki, hogy az akadémiáról jöttünk és az egyik gyakornoknak mutatják be a börtön életet, illetve gyakorolja a rabok kihallgatását – darálta le.

- Az én nőm – ez Sasuke volt, elismerően, persze.

- Helyes – sóhajtottam – Akkor minden oké?

- Igen, bár Johnny már nagyon unatkozik, Naoki ideges a PixWords miatt és Dorian meg hulla beteg lett, így beszunyált.

- Jó, mindjárt mehetünk haza – szakítottam meg a vonalat.

Amikor kiértünk végre (még volt egy utolsó rutin ellenőrzés és nagy kollégabeszélgetés a portán), Nero és Sasuke külön kocsiba ültek, ahogyan Naoki is ment a bátyjával a harmadik autóhoz, én meg beültem Mimi mellé a volán mögé. Stefan bevágódott mihozzánk az öccse miatt.

- Menjünk már el egy étterembe és hozzunk kaját – vetette fel az ötletet a homár csávó.

- Ok – feleltem – Fizeted?

- Persze!

- De én mekit is kérek – ez persze az én kistigrisem volt.

- Nagyon ügyes voltál – hajoltam oda hozzá egy fél vigyorral és adtam neki egy csókot, majd meg is pusziltam az arcát.

- Köszönöm – ért egyből fülig a szája és lecsapta a laptopjának a fedelét.

- Sasuke! Narou! – kaptam elő a vokitokit.

- Mi a fasz van?! – ez Narou visszajelzése volt.

- Mondjad, vérem – ez meg a haveromé.

- Menjünk el egy étterembe kajáért! Meg a mekibe – adtam meg az instrukciókat.

- Vettem!

- Gyere le jó isten…

– Nero –

           

            Otthon persze mindenki ledobálta magáról a nyomasztó rendőrruhákat és ismét magunk lehettünk. Egyébként hála Johnny rengeteg pénzének és a sok éhes szájnak, annyi kaját vettünk, hogy még holnapra is marad bőven…

- Na, akkor – ült le Rayne Mimi mellé a kanapéra este, miután mindenki megfürdött, átöltözött stb. és éppen egyeztettünk – Figyeltek?! – szólt rá Johnnyra és Dorianra, akik éppen a kanapén veszekedtek, mert Dorian a pokrócába bugyolálva mindenképp feküdni akart, és az volt az utolsó hely, Jonathan meg nem akart a földre ülni.

- Igen – vágták rá egyszerre.

- Hagyd már a beteget, nem látod, hogy éppen meg akar halni? – ez Narou gúnyos hangja volt, amint éppen az egyik éttermi kaját ette a nappaliban.

- Fogd be – vetette oda neki Mendez #2 orrhangon és szipogott egyet.

- De cuki. Rudolf a rénszarvas itt van a nappalinkban – ez Sasuke volt, akinek éppen most ültem bele az ölébe, Mimiék mellett. Mimi nagyba ette a sajtburgert és szemezett a Rayne előtti dohányzóasztalon heverő kajával, ami Rayneé volt.

- Na szóval. Annyit már tudunk, hogy az alakok heten vannak és – ám itt közbe szakították szegény Raynet.

- Miért pont heten? – kérdezte Naoki, a földön ülve és éppen a cicájával játszott valami lézerlámpával. A macska ide-oda ugrált, ahogyan a kis piros fényt akarta elkapni. Baromi cukika volt.

- Gondolom, ha bunyóra kerülne a sor, mindegyikőtöknek jusson egy – feleltem sürgetően, hogy hallhassam én is, mit sikerült megtudniuk.

- A francba galambom – csettintet Narou – Én is ezt akartam mondani! Egyre jár az agyunk – mutatott sokat sejtetőt vigyorral a fejére. Sasuke persze féltékenységtől szenvedően megszorította a combomat, így levakartam onnan a kezét.

- Isten mentsen ettől – forgattam meg a szemeimet.

- Mikor adod már fel végre? Olyan szánalmas vagy, hogy a szinonima szótárban is a te képedet illesztették illusztrációnak a „szánalom” szóhoz – szólt be neki lekezelően Mimi.

- A te képedet pedig a sámlihoz tették illusztrációnak – vágott vissza a tag.

- Szerintem, Silverman képét mindenhova! Főleg az életfogytiglanhoz, a sitthez és a barbárhoz – kuncogott Sasuke.

- Meg a nyomorékhoz – öklözött vele össze Mimi. Átálltak spanci módba.

- Matsuko, a te pofádat pedig a drogokhoz és a csődtömeghez – húzta össze a szemeit Narou mérgesen.

- És titeket így összesen pedig az óvodához!! – csattant fel Rayne, egyre türelmetlenebbül – Ügy van, elfelejtettétek? Komolyan én vagyok itt a legidősebb?!

- Nem, mert a bátyám kb. 10 hónappal idősebb nálad – vigyorodott el Dorian, kikukucskálva a pokróca alól (végül elfeküdt a kanapén, Jonathan a karfán csücsült morci fejjel, segge alatt pedig egy fehér kendővel).

- Lefosom! Tehát, holnap elvisszük az infót a fateroknak, miszerint heten vannak, kendő takarja a pofájukat és a piros kendőset, aki nyilván a vezér… Azt Evan Jacobonak hívják.

- Ismerős nekem ez a név – nyújtózkodott ki Dorian és a tarkója alá tette a kezeit, majd a plafon felé meredt.

- Neked? – kérdezte Stefan félig felvont szemöldökkel, miközben elnyomta a csikket a hamus tálban.

- Jha, tudod, faternak volt anno régen, amikor még kis pöcsösök voltunk, valami Jacobo ügyfele. De a csávó börtönből üzengetett neki és apámnak fel kellett fogadnia kódfejtőket, hogy kitalálja, miket írt a levelében, mert a rendőrök ugyebár olvasták az üzeneteit – magyarázta.

- Akkor Eli ismer valami Jacobot? – kérdezte Rayne.

- Jha – biccentett Dorian.

- Öcsém – fogta a fejét Narou – Mi ez a sok logikai ugrás.

- Benned annyi a logika, mint apámban a humorérzék. Vagy is nulla – nézte le Sasuke.

- Neeem iiiiis, szerintem apádnak jó humora van – védtem be szegény Robertet, mert menetközben kritizálva lett szegény.

- Jha, olyan lapos, mint Naoki macskája volt tegnap, amikor véletlenül ráültem – röhögött fel, mire Mimi vállba bokszolta.

- Te állatkínzó!!! – kiabált rá egyből, miközben Sasuke fájdalmasan simogatta a vállát.

- Neee, akkor ezért nyávogott úgy! – kapta ölbe Naoki egyből a macskáját – Csóró Pálesz – ölelgette meg.

Másnap reggel Sasuke, Rayne, Narou, Stefan és Jonathan leléptek a faterjukhoz. Naoki itthon maradt velünk, mert nem akarja hallgatni az apja röhögését az orrcsöve miatt, és inkább Mimivel néztek disney meséket a nappaliban, miközben én jó indulatomból forró csokival tömtem őket. Dorian pedig az emeleten aludt a szobájában, mivel ugye lázas és beteg. Szerencsére most így ő is kussban lesz.

Olyan dél-fél egy körül Mimi és Naoki bemondták az unalmast (lehet a forró csoki és a nyugodt, csend miatt), így egymásnak dőlve elaludtak a kanapén. Én kikapcsoltam a TV-t és betakartam őket egy pokróccal. Aztán éppen már majdnem több, mint egy órája a szobámban dekkoltam és a telefonomon facebookoztam, amikor nagyon kellett pisilnem. Kirohantam, s miután elvégeztem a dolgom, meg kezet is mostam, a folyosón valami furcsát éreztem. Valami fura szagot. A szívem felgyorsult és, ahogyan a lépcső felé pillantottam, a felfele szállingózó, tömény füsttől, majdnem elvitt a szívfasz!

Azonnal lerohantam és tudjátok, mint láttam?! Naoki és Mimi épp ekkor keltek fel, a fél konyha pedig már hatalmas lángokban állt… És nem, nem a sütő gyulladt ki!

- Úristen – kaptam azonnal a számhoz, és mivel hirtelen egy valag füstöt belélegeztem, majdnem megfulladtam, ezáltal köhögni kezdtem, csak úgy, mint Mimi és Naoki.

- Nerooo!! – kiabálta Mimi.

Odasiettem hozzájuk és megfogtam Mimi meg Naoki kezét.

- Gyerünk, húzzunk ki innen!! – húztam az ajtó felé, és szinte feltéptem azt, majd gyorsan magunkra kaptuk a cipőinket és a kabátjainkat az ajtó mellől és kiszaladtunk.

- Hívjuk azonnal Raynet – kapta elő a zsebéből Mimi a telefont, remegő kezekkel.

- Inkább a tűzoltókat kéne!! – tapogatta a zsebét Naoki riadtan – Bassza meg bent maradt a telefonom!!! – kiabált, én meg ekkor sokkot kaptam.

- Tessék, itt az enyém! 1-4-7-0 a kódom! – siettem az ajtó felé.

- Nero, hová mész??!! – ordított utánam.

- Dorian bent maradt!! – kiabáltam vissza, de már szinte bent voltam. A tűz már vészesen terjedt a nappali felé, a füst is fojtogató és veszettül sűrű volt, így a szám elé kaptam a kezemet. Felszaladtam az emeletre.

- Dorian!! – rontottam be a szobájába gondolkodás nélkül, mire csak morcin a fejére húzta a párnáját.

- Ne már, hercegnő – morgott – Most túl fáradt vagyok!

Én meg rá dobáltam a nadrágját és az egyik pulcsiját az ágyára, majd oda lépve hozzá lerántottam róla a takarót.

- Mi ütött beléd? – értetlenkedett félálomban – Hmmm, te kis heves – kuncogott fel sunyi vigyorral.

- Gyorsan öltözz már!! – kiabáltam rá sürgetően – Tűz van, a francba!!

- Mi?!

- Öltözz!!! – ordítottam hisztérikusan, mire végre összekapta magát és annak ellenére, hogy baromi szarul volt, gyorsan felkapta a ruháit. És mivel ő sose veszi le lent a cipőjét, ezért szerencséjére a bakancsa fent rohadt a szobájában.

Bevártam őt, aztán, amikor kiléptünk az ajtaján, láttuk, hogy már az emeleten van a tűz! Kibaszott gyorsan terjedt és egyre csak jött felénk. Köhögtem, de nem csak én, hanem ő is. Lefagytam. Most mi a faszom lesz??!!

- Most hova??!! – kérdeztem elkerekedett szemekkel. Egész testemben remegtem. Iszonyúan félek a tűztől.

- Fel, a ti szobátokból fel tudunk menni a tetőteraszra, gyerünk!! – ragadta meg a kezem és elkezdett maga után húzni. Nos, mellékesen, a Sasuval való közös szobámból nyílik egy olyan erkély, ahonnan lépcső vezet fel a tetőteraszra és a lépcső alatt /mögött illetve a mi szobánk mögött van a kazánház, ahová a lépcsőnél lehet bemenni. Na, mindegy, most nem ez a lényeg.

Berohantunk az említett hálóba, ott az erkély ajtóhoz léptünk, amit szintén kivágtunk és megindultunk fel a fa lépcsőn.

- Nero! Ugornunk kell – mutatott le Dorian a vastag hóval borított domboldalra.

- Hülye vagy??!! És, ha bele esünk a tengerbe??!! Ha rosszul érkezünk, meg is hallhatunk!!!

- Nem, nem fogunk, nem lesz semmi baj, csak bízz bennem oké??!!

- Nem!!! – kiabáltam idegesen.

- Nero, itt a kazánház, ha elér ide a tűz, berobban és nekünk kibaszottul annyi lesz!! Inkább ússzuk meg egy kurva végtagi töréssel, mint a halál, nem??!!

- De… félek – néztem a szemébe könnyezve.

- Tudom – harapott idegesen az alsó ajkába. Aztán hirtelen fának az égését hallottuk meg. A tűz elért ide ki.

- Dorian – kezdtem el hátrálni. Ám ekkor magához rántott és tudjátok mit csinált? Leugrott!!! Velem!!! LEUGROTT VELEM A KIBASZOTT TETŐTERASZRÓL!!! És pont abban a pillanatban felrobbant a kazánház.

– Stefan –

           

            Éppen az ősöknél ültünk, és vártuk, hogy most mi legyen. De ezek sehogy sem tudtak dűlőre jutni, mert elkezdtek civakodni, mint a gyerekek. Vagy is inkább Scott és az apám. Tiszta Narou VS. Dorian volt az egész. Személy szerint, én jókat röhögtem, de a többiek már kevésbé. Rayne konkrétan már földhöz akarta baszni magát, amikor Narou beállt drukkernek és bíztatta a faterját, hogy „Na, mi lesz?! Verj oda neki egyet, üssed meg! Ne csak a szád járjon papus! Mutasd meg, milyen kemény vagy!”

Természetesen nem volt boksz, mert Brad le tudta nagy nehezen csillapítani a kedélyeket. Én nagy unalmamban már a harmadik rágót tömtem a számba. Hirtelen megcsörrent Rayne telefonja.

- Mondjad Mimi – sóhajtott bele, aztán az ideges arckifejezése hirtelen még idegesebb lett – MI??!!! ….. És ho-hol vagytok most???!!!...... Jó, jó, azonnal megyünk!!! – csapta le, aztán felugrott – Tűz van a nyaralóban! – jelentette ki.

- Mi? – sokkolódott le Robert, Rayne pedig az ajtóhoz viharzott.

- Várj, lassíts már egy kicsit, fiam, mi van? – sietett utána az apja.

- NEM LASSÍTOK, BASZOD, KIBASZOTTUL FELGYÚJTOTTÁK A NYARALÓT!!! – ordibált Rayne és már ki is rohant a kocsijához. Nem volt kérdés, mi is egyből felugrottunk és mentünk. Még a faterok és muterok is jöttek.

Amikor a nyaralóhoz értünk, a füst csak úgy szállt mindenfele, és már konkrétan az egész ház akkora lángokban állt, hogy azt hittem becsurgatok menten.

- NERO!!! – ordibálta Sasuke hirtelen és hátra felé rohant. Ahogy felnéztem, az öcsémet pillantottam meg, meg Nerot, a tetőteraszon, a tűz meg lassan elér hozzájuk. Majdnem félrenyeltem a rágómat is, így menten kiköptem.

- DORIAN!! – ordítottam kétségbeesetten, mintha érne valamit.

- HASRA, MATSUKO!! – ugrott Narou hirtelen Sasukéra és elhasaltatta magukat a hóban, mire persze mindenki automatikusan követte a példájukat és mind elhasaltunk. A kazánház a következő pillanatban kurvára felrobbant, így a biztonság kedvéért a karommal védtem a fejemet. Akkora hangja volt, hogy szerintem, a szomszédos országban is hallani lehetett. Mikor felnéztem, a lángok csak úgy csapkodtak az ég felé, és totálba lekapta a háznak a tetejét, meg úgy az egész oldalát a robbanás.

- NEEEEM!!!! – rohant hátra Sasuke egyből – NEROOO!!

- SASUKE!! – rohant utána az apja.

- Dorian… - suttogtam magam előtt elhaló hangon, miután feltápászkodtam a hóból.

- HOL VAN MIMI???!!! – hallottam meg Rayne ordítását, amikor indultam volna az öcsémért.

- Berohant, a macskámért!!! Pont akkor, amikor jöttetek – hüppögött Naoki, mert ő komolyan elbőgte magát!

- MI VAN??!!! NEEEM!!! – indult volna meg Rayne a házba, de az apja rávetette magát, hogy ne menjen be. A tűzoltók is éppen ekkor érkeztek meg. Egy pillanatra hezitáltam, végül gondolkodás nélkül berohantam az égő lakásba, hiába ordítottak rám, hogy ne.

- MIMI!!! – ordítottam, miután köhögtem egy párat. Összehúzott szemekkel és a szám elé tartott kezekkel járkáltam az égő nappaliban, kikerülve minden vad lángot.

- MIMI, HALLASZ ENGEM??!! – próbálkoztam, de semmi válasz nem érkezett. Nem volt ott bent más, csak kibaszott nagy forróság, füst, korom és az égő tárgyak hangja.
Ahogy reménytelien járkáltam fel, s alá, majdnem beestem egy lyukba. Lenéztem és láttam, hogy be volt szakadva a parketta (biztos annyira beégett). Előkaptam az iPhoneom és a vaku fényét felhasználva, levilágítottam, hogy lássak. És ott volt. Ott feküdt Mimi eszméletlenül, csupa kormosan, kiégett ruhával, égő parketta darabok között és Naoki kurva macskája is ott volt vele. Egyből eltettem a telóm, majd leugrottam és a karomba kaptam őt.  Ez volt a földalatti pince, ami eddig védve volt a tűztől, de most, hogy mindjárt rászakad a maradék, égő parketta darab is, már nem sokáig tűzmentes. A pince ajtóhoz rohantam, ami a hátsó udvarra vezetett és a vállammal kilöktem az ajtót, majd kitettem a hóra Mimit, megfogtam a macskát, azt kihajítottam és magamat is kiemeltem. Aztán ismét a karomba kaptam szegény szerelmemet és előre rohantam vele.

- REMÉLEM, MENTŐT IS HÍVTATOK!!! – ordibáltam, ahogyan előre értem.