02. LXXX. Fejezet

– Nero –

           

            Mimivel egyszerre összenéztünk, aztán felnéztünk az előttünk ácsorgó fiúkra.

- Mit keresne egy vénember egy kaszinóban? – kérdezte Mimi értetlenül, hiszen a srácok ugyebár említették, hogy a fazon 1978-ban már újságíró volt. Lehetett olyan harminc-negyven éves, így mostanra már tuti, hogy egy idős bácsika.

- Passz, az öreg szereti az ilyeneket – vonta meg Sasu a vállát – Nem csoda, hogy állítólag fiatalabb korában Las Vegasban élt.

- Kit érdekel?! Kaszinóba megyünk! Imádom a kaszinót! Főleg, hogy ott a pénz a tét és mivel mindig én nyerek, most is én fogok!! – Jonathan nagyon-nagyon izgatottnak tűnt.

- Nem játszani megyünk oda – mordult rá Rayne.

- Mert szerinted egy kaszinókedvelő nem fog minket kihívni egy jó kis játékra – nézte le Raynet Johnny, mire az előbb tökre felkapta a vizet és inkább sértetten elfordult tőle.

- Ez mind szép és jó, de mikor lesz pontosan a találkozó? – kérdezte Narou, közbe vágva.

- Te nem jössz – közölte vele Rayne.

- MI?! – hőkölt hátra Narou és felszisszenve megtapogatta a felszakadt arcsebét.

- Először is. Szét van verve a pofád, ami eléggé feltűnő és nem szeretném, ha bárki is belénk kötne emiatt! Másodszor pedig, gondolom, nem akarod itthon hagyni az öcsédet…

- Miért, én se megyek? – kérdezte Naoki ártatlanul, nagyokat pislogva. Látszólag, meglepődött, hogy helyette döntöttek.

- Nem! – közölte Rayne, unottan, faarccal.

- Hát jó – törődött bele a fiatalabbik Silverman – Úgy se volt kedvem. Nem szeretek ezzel a csővel a képemen mutatkozni, amíg meg nem szokom – bökött az arcára, amin a cső volt.

- Mi van??!! – háborgott a bátyja – Crusi! Elfelejtetted, hogy mi egy csapat vagyunk??!!

- Nem felejtettem el! De zökkenő mentes tárgyalást akarunk, úgy, hogy te – bökött Naroura Rayne – Te – itt Naokira mutatott – És Dorian, itthon maradtok!

- MI VAN??!! HOGY ITTHON LEGYEK MENDEZZEL??!! NEM!!! – ordibált Narou, de persze ettől megszédült.

- Hiába ordítasz, akkor is itt maradtok! – tartott ki Rayne a döntése mellett – Szerintem, a többieknek sincs ellenvetése.

- Mi ellen? – jelent meg Stefan, karba tett kezekkel.

- Hogy Narou, Naoki és az öcséd itthon maradjanak – fordult felé Rayne.

- Jha. Persze! A kinézetüket látva, egyetértek. Amúgy se kéne, hogy ránk szálljanak, mert Dorian lelopja az emberekről az ékszereiket – legyintett az idősebb Mendez.

- Egyetértek – biccentettem.

- Akkor ezt megbeszéltük – biccentett Sasuke is.

- Igen – mosolygott Mimi, miközben lógatta a lábát a kanapéról.

- Jó, de mire visszajöttök és lángol a ház, akkor ne rójátok fel ellenem! – célzott Narou sértődötten erre, hogy nem áll jót azért, ha Doriannal hajba kapnak megint.

- Kit érdekelsz – nézte le Sasuke.

- Vigyázz Matsuko, különben még egy fogadat kiverem – vigyorodott el gúnyosan Narou.

- Ha-ha, de vicces – ciccegett Sasu, összevont szemekkel.

- Menj, és inkább feküdj le – szólt Rayne, szikrákat szóró tekintettel Naroura.

- Fú, gyere le jó isten – indult meg az említett a lépcsők felé nagy bosszúsan.

- Megyek, szemmel tartom. Ahogy ismerem, most tuti törni-zúzni fog – kapta fel a macskáját Naoki és a bátyja után sietett.

- Szóval, mikor lesz a találkozó? – kérdeztem.

- Este. Nyolckor – ült le Rayne a barátnője mellé és az ölébe ültette.

- Hm. Sasuke, addig bemegyünk Chanihoz? Megígértem neki, hogy ma találkozok vele – fordultam a barátom felé.

- Rendben, bébi! De előbb adjátok meg Minivel a méreteiteket – fordult Mimi felé is.

- Milyen méreteinket? – nézett fel Mimi a barátjára.

- Ruhaméreteket, hogy apáink holnapra szerezhessenek nektek is rendőrruhákat – mondta Rayne, megsimogatva a barátnője haját.

- Mi?! – kapott a fejéhez Mimi izgatottan – Mi is zsaruk leszünk?!

- Bizony! Kapunk majd három rendőrautót is!

- Úristen, ez kurva menő! Akarok egy képet róluk rendőrruciba, hogy megszerkeszthessem és feltehessem a tumblr oldalamra! – ujjongott Mimi, miközben Rayne ölében ugrált, akinek ettől perverz vigyor kúszott az arcára és megragadta Mimi derekát.

- Persze, persze, csak nyugodj le oké? Különben másképpen kell majd az ölemben ugrálnod – kacsintott rá, mire szegény barátnőm elpirult.

– Rayne –

           

            - Biztos, hogy jó ötlet itthon hagyni Narout és Doriant Naoki felügyelete alatt? – kérdezte Mimi, miközben beültem a volán mögé. Jonathan ült az anyósomon, Mimoza meg hátul. Sasuke, Nero és Stefan pedig együtt mennek.

- Teszek rájuk! Legalább így tuti, hogy nem lesz balhé… - indítottam be a kocsi motorját, hogy na akkor indulunk a megbeszélt helyre, a megbeszélt időpontra, a csávóhoz.

- Majd kiderül – sóhajtott Mimi – Nem hiszem el, hogy valaki lenyúlta a dugi csokimat meg a dugi nasimat a spejzból! Megőrülök – szenvedett, mert, mikor még otthon voltunk éppen nassolni akart, de nem volt meg semmi és kisebb patáliát csapott a kis tigrisem. Azaz, megfogta a vágódeszkát, a falhoz vágta, összetört pár pohár és a spejz ajtó is kissé beszakadt.

- Majd, ha itt végeztünk, akkor beugrunk az éjjel-nappali szupermarketbe és veszünk ezt-azt. Rendben? – tekertem fel maximumra a fűtést, mert egyrészt gecire hideg volt a kocsiban, másrészt meg a mellettem ülő homár köcsög már kezdett szenvedni, hogy ő mennyire fázik.

- Gabonapelyhet is?!

- Azt is – biztosítottam a szerelmemet, aztán időközben megszólalt a rádió is. A Nickelback – Trying not to love you száma után bemondták, hogy a hírek és időjárás jelentés következik, így egyből feljebb tekertem a hangerőt és, miközben az utat figyeltem, figyelmesen kagylóztam a füleimmel is.

- Újabb gyújtogatást történt, szintén az Elit negyedben. Az egyik képviselő urat és családját, szinte teljesen felgyújtották. Egyetlen egy túlélő maradt, az pedig képviselő úr és nejének első közös, három hónapos csecsemőjük. A belvárost nem érintik a gyújtogatások, csak a külső negyedeket, abból is leginkább az Elit, az Új és a Gazdag negyedben történtek a tragédiák. Az elmúlt időszakban ez már közel a huszadik. Eddig minden érintettnek köze volt, az 1978-ban történő sorozatgyújtogatáshoz. Csupán két hét alatt, húsz házat gyújtottak fel, ebből tizenhatot szinte teljesen, és ez az ámokfutás, mindössze tizennégy család életét vette el, a maradék hat családból pedig kettő súlyosan megsérült. A rendőrség mindenütt keresi az elvetemült gyilkosokat, de ugyanúgy, mint harminchét évvel ezelőtt, ismét zsákutcába futottak. Az akkori elkövetők még jelenleg is rács mögött ülnek, így egyes pletykák szerint, az ő utódaik lehetnek a tettesek. A rendőrség már a nyomukban van, ám az eddigi kihallgatott gyanúsítottak egyike sincs már azon a listán, akikről feltételezik, hogy ők lehetnek a tettesek – magyarázta a nő a rádióban.

- Te jó ég, ennek sosem lesz vége? – sóhajtott Mimoza egy mélyet.

- Hát, attól tartok nem, hogyha nem húzunk bele – motyogta Jonathan – Ez azért, eléggé kemény dolog. Nem semmi!

- Az a nem semmi, hogy kurvára mi vagyunk a rossz fiúk, mi vagyunk a maffiák, minket keres az egész ország a titokzatos eltűnések végett, de még is nekünk kell megmentenünk az ország fővárosát, Angkorvatot mindenféle szennytől! – prüszköltem a kormányt markolászva.

- Hát, mivel a rendőrség erre felé nagyon gyatra, nem csodálom – motyogta Johnny.

- Leszarom, ne legyen gyatra! Nem én vagyok itt a nyomozótiszt! Még is annak kell lennem! Istenem – masszíroztam meg fél kézzel a halántékomat.

- Kuss már, nem hallom a rádiót! – mordult fel a kis tigrisem, így megállva a nagykereszteződésnél (piros volt a lámpa), ismét kagylózni kezdtem.

- Most már nem csak az emberek, de az állatok sincsenek biztonságban! Az utóbbi két brutális gyilkosság után, a járőrök ma délután, a Gazdag negyed egyik részében egy brutálisan meggyilkolt kóbor kutya tetemére bukkantak rá. Az állat nyakát és koponyáját felvágták és a hasán is több szúrt seb volt. A betonra pedig vérrel felírták, hogy „Reszkessen Angkorvat minden lakója!” A rendőrök és közterületesek folyamatosan autókkal járőröznek az utcákon. A polgármester végső kétségbeesésében arra kéri a lakosokat, hogy állataikat ne eresszék szabadon, és, ha lehet, sötétedés után senki ne menjen utcára, aki nem tudja megvédeni magát. Ennek fejében a polgármester erősen fontolgatja, hogy újtörvényként kijárási tilalmat hoz, ami annyit takar, hogy akit az adott idő után a járőrök kint találnak az utcán, bevihetik vagy akár le is, lőhetik.

- Te jó isten – hökkent meg Johnny.

- ÁLLATKÍNZÓK!!! NA MAJD ÉN IS FELNYITOM A TI KOPONYÁTOKAT TI SZARFEJŰEK!!! CSAK KERÜLJETEK A KEZEIM KÖZÉ, TI NYOMORULTAK!!! – tombolt Mimoza, s annyira felbosszantották a hírek, hogy alig tudtam lenyugtatni. Végül nyugton maradt és végig hallgatta még az időjárás jelentést, aztán másodperceken belül megérkeztünk a kaszinóhoz. Sasukéékkel együtt parkoltunk le az épület parkolójában. Természetesen, a Guilt negyedben vagyunk jelenleg, így nem lepett meg, hogy a polgármester kérésének ellenére, ebben a kaszinóban – mint mindig –, most is zajlott az élet. Rengetegen voltak, ezt onnan tudom, hogy a parkolóban alig találtam helyet.

- Hallottátok a híreket? – kérdeztem Sasut.

- Persze – sóhajtott gondterhelten – Sürgősen végig kell vetnünk ennek, különben komolyan gáz lesz a várossal… Idefele jövet láttam, ahogyan költöztető autókra pakolnak fel… Nem csodálom, hogy mindenki menekülni akar.

- Bemegyünk? Mert nagyon hideg van – vacogott Nero, belekarolva a csávójába.

- Mimi, maradj mellettem – vontam közel magamhoz a kis tigrisemet és megfogtam a kis puha, ügyes kezét. Egyébként mindannyian kicsíptük magunkat. Sasuke, Stefan és én zakót, csőnadrágot és bakancsot húztunk, amitől igazi gazdag, maffia utódokként festettünk. Mimozán egy fekete, masni mintás harisnya volt, enyhén magas sarkú bakancs, aminek szőrös volt a bokarésze és egy piros, combig érő, hosszú ujjú, laza dekoltázsos, kötött, de még is elegáns ruha. Mondanom sem kell, hogy eszméletlenül jól illett hófehér bőréhez és alvadt vérvörös hajzuhatagához. Neron pedig valami bőr cicanadrág volt, bokáig érő lapos (!) talpú bakanccsal és egy nagy, félvállas, szürke kötött, de szintén elegáns pulcsival. Jonathan pedig a szokásos, ezüstösen csillogó, makulátlan, fehér selyemöltönyében villogott, aminek arany mandzsettái és ezüst gombjai voltak. A cipője is fehér volt, frissen lakozott, no meg azaz undorító, lila selyem nyakkendő sem maradhatott el.

- Na és, hogy fogjuk itt megtalálni azt az öreget? – kérdezte Stefan, rágyújtva és körbe nézett a helyen. Rengeteg játékgép volt, de tényleg, rengetek. Biliárdasztalok, pókerozók és minden egyéb. Bárpult meg minden faszom. „Tuc-tuc” zene a háttérben… Röhögő, hangoskodó, függő emberek… Ha ittas volnék, imádnám ezt a helyet, de mivel most józan vagyok, és fontos ügyben vagyunk itt, ezért kevésbé vagyok oda mind ezért

- Passzolok, de nézzétek mennyi sötét alak – nézett körbe a homár és látszólag nagyon bepörgött.

- Mi is a neve a csávónak? – kérdezte Sasuke.

- Mihail Vlagyimir – morogtam – És állítólag imád pókerezni, szóval szerintem az egyiknél ott lesz ő és ránk fog várni – indultam meg a pókeresek felé, magam után húzva Mimit. Jól gondoltam. Az egyik asztalnál egy idősödő, szivarozó, arany fuxos csávó ült. Nem tűnt túl lerobbantnak, sőt, ha jól láttam, bejött neki az élet.

- Maga Mihail Vlagyimir? – kérdeztem sürgetően az ürge elé állva. Felnézett rám, végigmérte a társaságunkat, aztán ráérősen kifújta a füstöt.

- Igen. És ti biztosan az a csapat vagytok, akikkel találkoznom kell – itt a karórájára nézett – Épp most.

- Megeshet – biccentettem – Volna pár kérdésünk.

Elvigyorodott.

- Rendben. De csak, ha közben játszunk. Játék közben én is kérdezek és ti is kérdeztek. Ha én nyerek, mindent elmondok. De, ha ti. Akkor semmit se kaptok… - kuncogott.

Összenéztünk.

- Rendben – sóhajtottam végül és leültünk az asztalhoz, közben rendeltünk pár piát, innit és egy kis rágni valót is. Sasuke persze egyből rágyújtott, én viszont még ehhez is feszült voltam. Majd az első felestől lenyugszom… Nyugi, nem iszom le magam!