02. XIII. Fejezet

Egy kicsi kitérő a rész előtt:3 Elindítottunk egy közvélemény kutatást!!! Kérlek titeket, szavazzatok, kíváncsiak vagyunk rá:)
Valamint... Csináltam még egy videót (YT link: xxxxx), azt hiszem, kezdek belejönni! Ez jobban tetszik, mint az előző:O:P Na jó, többet nem zargatlak titeket ezzel, jó olvasást Bonbonok!:)♥

– Mimoza –

Sok ember… Mikor a szarra gondol… Akkor a WC-ben lévő kis barna maci jut eszébe, aki vidáman integet ki a WC csészéből. De, ahogy ránéznek a Mendez fivérekre, azután mindig ők fognak a szarról eszükbe jutni. MERT EZ A KÉT EMBER FÚH. Silverman #1 és #2 hozzájuk képes két kedves apáca, aki bibliát árul a pályaudvaron! Na jó, azt azért nem. DE MAJDNEM. Legalábbis most.

- Kutyapózba is csináltátok már a colossal? Befért neked a farka? Nem, igaz? A lyukad valami bitang szűk lehet. Párszor ki-be húzogatnám, és már elmennék. Mikor csináltátok utoljára?– böködte meg a hátam az alacsonyabbik matekon, én pedig idegesen kattingattam a tollam, és dobogtattam a lábammal (végre leér a lábam ujja!!). Annyira elmondhatatlanul idegesített. Ha nem óra lenne, már a fejéhez vágtam volna valamit… vagy valakit, vagy kiharaptam volna az ádámcsutkáját, vagy nem tudom…

- Anyáddal csináltam múlt héten, de fájt a feje, úgyhogy lelépett – szűrtem ki a fogaim között epésen.

- De flegma valaki – piszkálgatta a hajam továbbra is, az ujjai köré csavargatta, néha húzogatta, én pedig komolyan azon gondolkodtam, hogy háromfelé fejelem ezt a gyereket.

- Kettéhugyozlak, mint hülyegyerek a hóembert, hát hagyjál már békén baszkodjalak szájba!! – fordultam hátra ingerülten.

- Mimoza, ne hátrafelé forduljon, hanem figyeljen az órára! – rivallt rám egyből a tanár kidagadó erekkel a homlokán. Megfeszültem, a hátam kimerevedett, és egész egyszerűen összeroppantottam a kezemben lévő tollat. Áuh.

- Elnézést tancsi néni – fordultam előre, és Raynera néztem, aki olyan elborult ábrázattal méregette őket, hogy már kezdtem attól is feszült lenni. Én már 97% stressz vagyok, és 3% ember! Komolyan már…

Szünetben persze egyből levágtam magam mellé, és mivel mindketten fáradtak voltunk, és kivoltunk az élettől, ezért én a vállára dőltem, ő SMS-ezett még Sasuval is, aki éppen Neron rágta magát, és Dorianon, mert, hogy meséltem neki, hogy mennyire rá van kattanva a barátnőmre az a gedva. Én meg ettem, és olyasféle kérdésekkel zaklattam szegény Raynusom, hogy „Frédi és Béni a mesében karácsonyoztak, pedig Krisztus előtt éltek. Ez most mi?” vagy „Ha a bor folyékony. Akkor hogy lehet száraz?” vagy „Hogyan írjuk a nullát római számokkal?” vagy „Mikor az első fényképezőgépet lefényképezték, akkor azt mivel fényképezték le??” vagy „Ha fürdés után tiszták vagyunk, akkor miért kel kimosni a törülközőt?” vagy „Egy végtelen szobájú hotelben, lehet teltház?” és további 20-30 ilyen kaliberű kérdés. Ha lehet ettől még jobban lefáradt, mint alapból.. De természetesen választ nem kaptam egyikre sem. Csak annyit hogy „Inkább egyél”. Szóval inkább ettem. Megkínáltam Raynet is, de azt mondta, nem kér. Aztán szóvá tette, hogy megint kezd kanos lenni, de én meg mondtam neki, hogy én meg éhes kezdek lenni, pedig be se fejeztem a szendvicsem. Szóval ja, itt ezt a témát lezártnak tekintettük mára. Közben amúgy non stop, all day, all night Neroval beszéltem. Elmesélte, hogy megérkeztek a szállodába, meg lemennek mindjárt a partra, meg egy szobát kapott a bátyjával és az már kupit csinált. És, hogy mennek város túrára, mert most épp nincs akkora kánikula. Kaptam hangfelvételt is a görög zenéről, ami az utcán ment. Örülök, hogy jól érzi magát, de a ménkűbe már, hiányzik rendesen. De nem csak nekem… Doriannak is. És hogy ezt honnan tudom? Épp a büfébe álltam kivételesen egyedül, mikor megbökték a vállam. A pacsuli szag előbb odaért, mint az ember, szóval tudtam ki az emberünk.

- Hol van a barátnőd? – kezdte pimaszul mosolyogva. Idegesít.

- Anyámba.

- Komolyan. Ennyire megijedt tőlem, hogy ma már nem mert iskolába jönni? Irgum-burgum – húzta sunyi vigyorra a száját, sőt az alsó ajkát is megnyalta, amitől kivillant az undorító nyelv pc-je. Akaratlanul is arrébb léptem egy lépést tőle.

- Max az erős parfüm szagodtól meg a sunyi fejedtől ijedhetett meg, de attól kurvára – haraptam bele a meleg szendvicsembe.

- Szemtelen a kislány – szólalt meg a testvére – Szeretem a kihívásokat.

- Hát figyelj, ha kihívásra vágysz, kihívlak az udvarra egy jó istenes pofonért, ha ezen múlik – vontam vállat, és kikerültem őket, de mielőtt a törpe geci megragadhatta volna a csuklóm, ahogy azt szokták, arrébb ugrottam, és felmentem az osztályterembe.

– Narou –

- Az élet nehéz – szólalt meg az öcsém kapcsolgatva a TV-t.

- Ez most mi volt? – fordultam felé összehúzott szemöldökkel.

- A film címe. Most megy egy ilyen című film – emelte meg a fél szemöldökét.

- Miket ki nem adnak mostanában…

- Amúgy kivel SMS-ezel? – nézett rám nagyokat pislogva.

- Crusival.

Erre felszaladt a szemöldöke.

- Már SMS-ezgettek is? Ujjjujuj. Ebből szex lesz. Szex szagot érzek – emelgette a szemöldökét, de hozzávágtam egy puha párnát.

- Halj meg öcsi! – nevettem fel, de ezt, ahogy kimondtam elakadt a hangom, ő nem vette komolyan, de én igen – Ne haragudj – komolyodtam el. Mostanában kezdek paranoid lenni. Akárhányszor rosszat kívánok az öcsémnek, meg akarom ölni magam.

- Nyugi Narou – legyintett mosolyogva.

- Nem, nem nyugi. Kurvára nem nyugi. Ne haragudj – túrtam a hajamba – Nem szabadna ilyeneket mondanom – ráztam meg a fejem. Faszom kezdek begolyózni. Mi van, ha bevonzom? És Naoki állapota megint rosszabbodik, és megint gépre kell kötni és, és, és…

- Narou – szólalt, meg és aggódva fürkészett – Minden oké. Mi bajod van?

Mélyet sóhajtottam.

- Semmi, csak… semmi – ráztam meg a fejem inkább. Nem gondolok erre, és akkor nem vonzom be. Ennyi. Ám mielőtt válaszolhatott volna, beballagott hozzánk… Ő. Az a görény. Az Alexander doki.

- Jó napot. Tegnap kihagytam a vizitet, ne haragudjanak – rakta le a kis dossziéját Naoki éjjeliszekrényére – Hogy érzed magad Naoki?

- Egész jól…

- Hogy halad a tíz dolog?

- Hát… Nagyjából kész, bátyó segített összeírni…

- Igazán? – fordult felém enyhén meglepődve.

- Ja – vettem elő a noteszt, és felálltam az ágyról.

- Meg is mutatod nekem, Naoki? – guggolt le az ágya mellé, és megpaskolta a gipszes kezét.

- Nesze – basztam le elé a noteszt, ott kinyitva, mire kissé megfeszült. Amúgy az így nézett ki.

1. Meg fogni a kilincset.

2. Meg fogni valamit egy boltban.

3. Étteremben enni.

4. Meg fogni a kapaszkodót közlekedési eszközön.

5. Engedni, hogy valaki hozzáérjen a tulajdonomhoz.

6. Meg fogni idegenek tulajdonát.

7. Kezet fogni valakivel.

8. Inni valaki után.

9. Beengedni egy idegent a szobámba

10. -

- A tízest kihagytad… - vakargatta meg az állát, de Naoki csak félrenézett – Nem tudod még mi a tízes?

Nem válaszolt.

- Mindegy. Hagyom, hogy egyenlőre üresen hagyd. Mostantól gyakoroltatni fogom veled, az összes listán felsorolt tevékenységet, az egyestől kezdve, le felé haladva.

- HOGY MI? – kapott majdnem szívinfarktust az öcsém, és hulla sápadt lett, és ha jól láttam, ökölbe szorította a gipszes kezét.

- Még nem hallottál az expozíciós terápiáról? Ez a kezelés neve. Mire elérünk a tízeshez, valószínűleg meg fogsz gyógyulni.

- Azt hiszi, bemehet az öcsém szobájába?! – háborodtam fel én is. Ez azért mégiscsak más! Oké, az expozifaszos terápiájára, de faszom! Naoki mindjárt elájul!

- Muszáj lesz… - nézett a rám semmitmondó arccal, majd alig láthatóan elmosolyodott – Tudni akarom a tízest. Mi az, amit Naoki nem tenne meg, soha egy idegennel? – állt fel szépen lassan – Itt hagyok neked pár cukorkát, ezeket lefertőtlenítettem alkohollal, nem lesz tőle semmi bajod. Látod? – emelte fel kesztyűs kezével őket – Nem érek hozzájuk – rakta le a dossziéra azt a pár szem cukorkát, majd távozott.

- Nem akarom! – nyelt egyet és ijedten a szemembe nézett – Narou, kurvára nem akarom! Gecire nem!

- Nyugi, nem kell megcsinálnod – ültem le az ágyra, és a cukorkákat, egész egyszerűen a kukába hajítottam.

- De az orvos..

- Lefosom az orvost. Ez a terápia emberkínzás lenne.

Erre csak szótlanul bólintott egyet, mire nyugtatásképp, az ölébe raktam a MacBookom, hogy foglalja le magát, valamivel.

- Narou! – örült meg hirtelen.

- Mondjad – néztem fel az egyik zsarus magazinból, amit olvastam épp (bűnesetek vannak benne meg ilyenek).

- Nero rakott ki képeket! Tengerpartról!

- Amik még megmaradtak nyárról, mikor lent voltunk?

- Mi? Nem. Mostaniakat.

Erre értetlenül felvontam a szemöldököm, és finoman arrébb lökve az öcsémet, feltehénkedtem mellé az ágyra, ő pedig az ölembe rakta a laptopot.

- Látod? – bökött a képernyőre. És ott állt a Galambom, egy szál bikiniben, kezében koktéllal, egy erkélyen, mögötte a tengerpart, és helyszínnek Görögország volt beállítva. Csodaszép volt amúgy. Mint mindig.

- Mi a lófaszt keres Görögben? Tegnap még itthon volt!!

Erre az öcsém csak vállat vont és a képre nézett.

- Nem tudom, de tök szép, nem? – fordult mosolyogva felém, én pedig csak félrenézve bólintottam egyet. Az volt.