02. XXXVIII. Fejezet

– Nero –

            Beültünk mindannyian Rayne kocsijába (én meg Mimi hátra) és először Sasu háza felé mentünk. Az egész út először csendben telt. Sasuke az utat figyelte, én mögött ülve malmoztam és Mimi is kifelé lesekedett és látszólag le volt lombozódva. Végül Rayne törte meg a csendet és megkérdezte, hogy mi volt ma a suliban. Történt-e valami, amiről tudnia kéne. Összenéztem Mimivel.

- Biztos, hogy érdekel? – kérdezte meg óvatosan.

- Igen! – vágta rá nyomatékosan, mire újra összenéztem barátnémmal – Mendezek balhéztak?

- Uhum, rögtön az első óra után.

- Nero, kiderítetted, honnan tudja az a fasz a számodat? – kérdezte Sasuke hirtelen.

- Igen. Leonból és Lenaból akarta kiszedni. Röviden, Leon komoly zúzódásokkal és agyrázkódással kórházban fekszik…

- Mindent értek – sziszegte idegesen.

- És ma mi volt? – kérdezte újra Rayne.

- Hát, Nero felképelte Doriant, aztán újra meg akarta tenni, de az a szemét lefogta. Én menni akartam segíteni, de akkor elkapott Stefan. Nagyon meghúzta a hajam, fájt… Utána Naoki leütötte Stefant, és bunyózni kezdtek… - kezdte el mesélni Mimi.

- Aztán persze Dorian beszólogatott Narounak, és azok is bunyózni kezdtek. És valamivel nagyon felidegesítette, mert súgott valamit Dorian Narou fülébe… A fél iskola látta. Na és utána a Mendezek haza mentek, mert Dorian egész feje vérben úszott… - fejeztem be. Rayne Sasura nézett, akinek nem láttam az arcát, mert mereven meredt ki az ablakon.

- És a Silvermanek? – kérdezte Rayne egy pillanatra hátra nézve ránk.

- Naoki beszólt Narounak… Hogy ne érjen hozzá, mert undorító – motyogta Mimi, miközben a kabija ujjának az alját baszogatta.

- Na. Rájön az öccse is, hogy Silverman #1 egy fasz… - ez Sasuke volt.

- Ne legyél már ilyen gonosz – szóltam rá – Ő nem szokott ilyen lenni. Mármint Naoki… Ráadásul azt is mondta, hogy nem vette be a gyógyszerét, meg, hogy nap, mint nap elvisel valamit Narou helyett.

- Tény, ami tény – állította meg Rayne az autót Sasuék háza előtt – Velük sincs valami rendben. Naoki eddig is egy kis alvajáró fasz volt, de most emellett olyan, mint egy ezer éves feltámadt zombi! Narou meg… Narounak meg a szokottnál is látványosabb baja van!

- Igen, a keringő próbákon is olyan, mint egy nyomorult… Ráadásul miatta, ma ki kellett hagynunk azt is, ami miatt holnap biztosan lecsesznek minket… - mérgelődtem a mellékes problémáimon.

- Sasuke – fordult Rayne Sasu felé, aki megállt, miközben szállt volna ki – Beszélnünk kell velük!

- Hagyj engem ezzel, Rayne – szállt ki Sasuke a kocsiból – Nincs az a pénz, hogy bármelyiknek is a pszichiátere legyek! Engem felejtsenek el! – csapta be a kocsiajtót, mire én is szedelőzködni kezdtem.

- Köszi, hogy eldobtatok! Majd holnap találkozunk – fordultam Mimi felé, közben kinyitottam a kocsiajtót – Sziasztok – köszöntem el végül és becsuktam az ajtót. Aztán gyorsan Sasu után siettem, aki bevárt a járdán. Rayneék elhajtottak, mi pedig bementünk a lakásba.

- Sziasztok! – köszöntött minket Robert, kirobogva a nappaliból.

- Cső – intézte el Sasuke ennyivel.

- Szia, Robert – öleltem meg „apósomat” kedvesen és mosolyogva. Jól esett, hogy tovább ölelt egy kicsit és megsimogatta a hátamat. Bárcsak apa is itt lenne velem és így tenne… Nekem Robert a pótapukám.

- Mizu? Kértek kaját? – kérdezte.

- Igen! – vettem le a kabimat, aztán bementünk így csoportostul a konyhába, ahol a bejárónő már elkezdett tálalni nekünk. Robert rágyújtott és Sasuke is kivette a füle mögül a bekészített cigarettáját és követte az apja példáját. Én meg ott ültem közöttük az asztalnál és szívtam be a dohány füstöt, amitől néha az én szűz tüdőmnek, muszáj volt elzárulnia tőlük és köhögni kezdtem. De nem zavartatták magukat, mert engem se zavar addig, amíg nem közvetlenül az arcomba fújják. Na azt gyűlölöm.

- Mi volt ma az iskolában, Nero? – kérdezte Robert, mert eléggé csendben ültünk.

- Semmi, hosszú volt és uncsi. És a Mendezek persze balhéztak, megint volt egy verekedés. Mint majdnem mindennap – motyogtam magam elé meredve, felidézve a jeleneteket.

- Az a két kis nyomorult – ingatta a fejét Rob – Igazán abbahagyhatnák ezt. Próbáltunk beszélni Elijjal, hogy miért jöttek vissza, de csak nevet és nem mond semmi értelmeset.

- Akár csak a fia – motyogtam egy ösztönös fintorral az arcomon. Aztán elém került az ebéd és szépen neki láttam az evésnek.

Ebéd után felmentem Sasu után a szobájába (ő nem evett, így ő távozott is az asztaltól elég hamar).

- Mit csinálsz? – léptem be. Éppen az ágyán vetette magát hanyatt.

- Semmit – nyújtózkodott. Elvigyorodtam, és fölé másztam, majd ráfeküdtem. A kezeimet az övére kulcsoltam.

- Mit morcizol, mi a baj? – dörzsöltem az orromat az övének.

- Semmi, csak olyan fos hangulatom van ma – szabadította ki a kezeit a kézfogásomból és erősen a fenekemre markolt, amitől egy kisebb nyögés szakadt ki belőlem.

- Annyira jó segged van! – mondta az említettet markolgatva.

- Ne már – nevettem el magam elpirulva és elfordultam, hogy ne lássa az arcomat. Aztán eszembe jutott valami. A bosszú, a tegnapiért. Most én fogom őt felhúzni, és utána abbahagyom. Ismét fölé hajoltam és finoman megcsókoltam. Aztán megint. És megint. És utána már a nyelvemmel megnyaltam az ajkait, bejutásért. Mikor ez meg volt, az ágyékomat az övének nyomtam. A farmerja alatt lapuló férfiassága már éledezni kezdett és ez tetszett nekem. A számba nyögött és megemelve a csípőjét, megpaskolta a seggem. Aztán elhajoltam tőle és az arcát puszilgatva, lehaladtam a nyakáig, ahol elkezdtem kicsit kiszívni neki. Valami hörgés szakadt ki belőle és ismét megemelte a csípőjét, így én is hozzá préseltem az én ágyékomat. Elhajoltam a nyakától és egy sunyi mosollyal leszálltam róla. Felkaptam a távirányítót a párnáról.

- Nézzünk TV-t, most mennek a helyszínelős sorozatok! – kerestem a bekapcsoló gombot azon a szaron, ám ekkor megragadta a csuklómat és kissé durván magához rántott.

- Velem ilyet nem fogsz játszani – fogta meg mosolyogva az arcomat, de a hangja olyan kiéhezettnek tűnt.

- Pedig egész jól elkezdtem – motyogtam morcin.

- Túl jól! Kimegyek, megmosom – bökött a farka felé – És mire visszajövök, te pucér legyél – simított végig hüvelykujjával az alsó ajkamon, aztán felállt az ágyról és kiment a fürdőbe. Nevetve megráztam a fejem, majd gondoltam, eleget teszek a kérésének.

Lemásztam az ágyról, és ahogy vettem volna le a nadrágomat, a telefonom ki esett a zsebemből. Koppant egyet a földön (mini szívroham) és beesett az ágy alá.

- Ajj, a kurva életbe, remélem betört – sziszegtem, mert pont a sarkára esett, ahol nagyobb a betörés lehetősége. Lehajoltam és macskanyújtózásos pózba helyezkedve a földön, belestem az ágy alá. Ott volt a kis huncut, meg valami doboz is. Kivettem a telefonomat és a kicsi vékonyabb, fekete dobozt is. Először realizáltam, hogy az iPhoneomnak semmi baja, aztán térdelő pózba szenvedtem magam az ágy mellett és kinyitottam a dobozt. Egy fásli volt benne először, aztán ahogyan azt kivettem, szembesültem A TŰVEL. Meg a mellette levő kis üvegcsével, amiben por volt. Ismét benéztem az ágy alá és találtam egy kanalat, aminek már jócskán meg volt égetve az alja. Ezt nem hiszem el…

- Mit csinálsz?! – robogott ki Sasu a fürdőből, én pedig felálltam a földről.

- Ez mi?! – mutattam felé a szarjait. Annyira dühös és csalódott voltam, hogy már könnyek szöktek a szemeimbe.

– Rayne –

            - Rayne… Veszel nekem kaját? – kérdezte Mimi óvatosan a hátsó ülésről.

- Minek? – kérdeztem vissza kissé lekezelően.

- Mert.. Mert éhes vagyok! – motyogott.

- Beszéltél a bátyáddal? – kérdeztem az utat figyelve.

- Igen, beszéltem…

- És mit mondott? – néztem rá egy pillanatra a visszapillantóból.

- Hát… - nézett rám ő is, aztán én visszafordultam az ú felé – Sokat szócsatáztam vele, de úgy ment bele csak ebbe az egészbe, hogy nem aludhatunk egy ágyban.

- Hmmm – gondolkoztam el – Jól van – és itt egy másik sávba hajtottam és a közeledő McDonald’s McDrive-jába hajtottam be – Mit kérsz?

- Akkor most, hogy lesz? Tényleg a földön fogsz aludni? – kérdezte Mimi felnézve rám, amikor beléptünk a lakásba.

- Nem, nem fogok! Mert ezt senki sem várhatja el tőlem! – csuktam be magunk mögött az ajtót és elkezdtem levenni a kabátomat.

- Akkor majd én alszok ott helyetted! – jelentette ki.

- Dehogy is! – eresztettem meg egy mosolyt és megsimogattam a kis buksiját. Megvártam, míg ő is leveszi azt a nagy szart magáról és bevonultunk az előszobába anyámékhoz, akik éppen a konyhából nézték a nappaliban zajongó TV-t. (A konyhánkból rálátni a nappalira.)

- Szervusztok, gyerekek! – köszöntött fater nagy mosollyal minket.

- Apa. Nem sokára húsz leszek, nem vagyok már gyerek – forgattam meg a szemeimet.

- Nekünk mindig is a gyerekünk maradsz – mosolygott rám anya, felnézve a telefonjából.

- Lehet, de nem szeretném, ha negyvenévesen is még mindig csak gyerek lennék a szemetekben…

- Ne legyél már ilyen harapós – ingatta a fejét fater.

- Nem vagyok harapós – néztem rá kissé lekicsinylően.

- Nem vagytok éhesek? – kérdezte anya.

- Nem – rázta meg a fejét Mimi – Kaptam Raynetól mekit – vigyorodott el szélesen.

- Értem. Igaz, hogy mentek franciába, Mimi? – kérdezősködött anya.

- Igen, igaz – bólogatott hevesen Mimoza – És Rayne is jön.

- Igen, tudjuk, ma már bejelentette. Azért kicsit rossz, hogy nem velünk tölti a szülinapját – nézett rám anyukám eléggé rosszallóan, miközben úgy beszéltek rólam, mintha ott se lennék.

- Dehogy rossz! – hangoztam fel hirtelen – Faszomnak se kell egy olyan szar buli, mint, ami tavaly volt! Mindenki jelen volt, csak azok nem, akiket ismerek! Egy-két ember kivételével! Ráadásul tavaly is meg az előtt is és az előtt is bebizonyosodott, hogy NEM ismertek engem! Tudhatnátok, hogy a tiramisu és a fekete erdő torta a kedvencem, erre fel mindig citromos, túrós, csokis, puncsos vagy ezek kombinációja volt! Mellesleg rühellem a sztriptíz táncosokat, legszívesebben megölném őket, a kis magamutogató ringyókat és riktig egy sztriptíz bárban kell, hogy legyen a „partim”… - fintorodtam el és olyan lekezelően, lenézően, lekicsinylően meredtem rájuk és hadartam el ezt az egészet, amennyire csak lehetett – Ezek a bulik nem is rólam szóltak, hanem rólatok! Erről ennyit! – és itt felviharoztam a szobámba, majd arccal előre, beledőltem az ágyamba és a párnába fúrtam a fizimiskámat.

- Rayne – jött el utánam Mimi, szinte egyből.

- Mi van? – morogtam bele a párnába.

- Oké, hogy igazad van, hogy a szüleid nem sokat tudnak rólad, de ez egy kicsit kemény volt. A hangodból és az arckifejezésedből csak úgy sütött a megvetés és a degradálás.

- Akkor j ó, mert pont így akartam – egyenesedtem fel ülő pózban – Megérdemli. Ha lenne négy vagy öt gyerekük, azt mondom oké, hogy nem tudják mi a jó nekem. De így, hogy csak én vagyok nekik, ez így baromira nem fair – ingattam meg a fejem – És még így is van képük jó pofizni velem.

- Nem jó pofiznak, csak próbálnak valahogy kedvesek lenni. Biztos bűntudatuk van – húzta el Mimi a száját, miközben az ágyam végénél ácsorgott.

- Lefosom! Mert lehet is bűntudatuk! Inkább csukd be az ajtót és gyere ide! – vigyorodtam el sunyin. Mimi engedelmeskedett és elment, becsukta az ajtómat, aztán visszajött, felmászott az ágyra, én pedig megragadtam a csuklóját és magamhoz rántottam. Egy riadt nyöszörgés szakadt fel a torkából és nagy, kikerekedett szemekkel meredt fel rám.

- Olyan rosszul esik nekem… Amit anyáék csinálnak – öleltem őt magamhoz és a hajzuhatagába fúrtam az arcomat – Ráadásul külföldön leszek veled majdnem három hétig… Szeretnék tőled valami vigasztalást, vagy egy kis szeretetjelet kapni! – szippantottam be a hajának édes illatát magamba.

- Mire gondolsz? – nyekergett a karjaim közt.

- Hát… jól esne, ha bevetnéd a kis szácskádat – vigyorodtam bele a hajtincseibe és ahogyan ezt kinyomta, a farkamba egy nagy adag vér áramlott, így kellőképpen keményen feldudorodott és Mimoza is érezhette.

– Narou –

            Mikor hazaértem, a családom kényelmesen tömte a fejét az asztalnál. Még Naoki is, aki sokkal, de sokkal normálisabban festett, mint bent az iskolában. Gondolom, bevette a gyógyszerét. Mindenki egy emberként fordult felém, amikor beléptem, mert a bevonulásom elég nagy robajjal történt.

- Veled, mi van pinácska? Megint jól összevertek, ahogy látom! – röhögött ki fater. Jha, mert lett egy kisebb monoklim már megen. De ki a gecit érdekel?! Már megszoktam… Csak mérgesen, összehúzott szemöldökökkel pásztáztam őket, főleg az öcsém bűntudatos fejét. Nao már nyitotta volna a száját, de leemeltem róla a tekintetemet.

- Hogy-hogy ilyen korán? – nézett fel anya a nagy analóg órára, a hűtő felett – Úgy tudom, egészhéten keringőpróba van.

Papuska ebbe a mondatba beleröhögött.

- Leszarom – közöltem hűvösen.

- Jól van, te tudod. Eszel? – kérdezte mutti.

- Nem! – vetettem oda, majd a hűtőhöz lépve, kikaptam a lehűtött kólámat és leszarva azt, hogy Naoki épp engem szólít, felviharoztam a szobámba. Behajítottam a táskámat és eldöntöttem, hogy most megyek a nekem kialakított edzőtermembe gyúrni! Mert az feszültség levezetés és már elég régen nem csináltam. Kezdek elkanászosodni, hiszen egy Mendez legyűr. Engem senki sem gyűrhet le!

Szóval, felkaptam a kólámat meg a kedvenc CD-met és a gyúrós termembe ügettem. Bebasztam a CD-t a magnóba és jó hangosra felvettem a hangerőt, hogy én majd most hardcoreban nyomom, nem úgy, mint a páva buzik. 50-50 kilót tettem fel a kedvenc vasamra és a vállamra kapva őket, beálltam a tükör elé és először guggolási gyakorlatokat csináltam. A háttérben közben bömbölt a Sexting meg mindenféle vadulós zene.

Éppen fekve nyomtam a dolgot, amikor hirtelen kikapcsolódott a zene. Két tippem volt, ki lehetett. Vagy a papus, hogy kussoljak el, vagy Naoki. Hát az utóbbi volt. De leszartam, nem hagytam abba az emelgetést. Már úgy izzadtam, mint egy tehén.

- Narou, ne haragudj, nem úgy gondoltam – jött oda az öcsikém és próbált velem szóba elegyedni, de leszartam. Kurvára megbántott, ráadásul titkolózik előttem. Ez a két dolog csak egy a sok közül, amit gyűlölök, ha ő csinál meg…

- Narou!

Még mindig nem válaszoltam.

- Figyelj már, kérlek!!