02. XXXV. Fejezet

– Dorian –

Elvigyorodva méregettem azt a kettőt. Főleg Narou geci feszült pofáját... Meg a hercegnő jó seggét. Biztos nem láttatok még ennél szórakoztatóbb dolgot, én legalábbis jól elszórakozok rajta, mint a picsa. 

- Na, na mi van, Silvia? – kuncogtam fel – Meddig óhajtozol még alfahímet játszani, mikor a vak is látja, hogy én vagyok az? – tártam  szét a kezem szórakozottan – Menj, inkább pesztráld a kis buzidat, mint egy kibaszott tyúkanyó, máshoz úgysem értesz!

- Habira! Ha a szupermarketes esetnél nem jöttek volna a fateromék, biztos kilyuggattam volna a fejedet!! – nézett a szemembe idegesen, de úgy, mint aki mindjárt felrobban! Geci azt látni kellett volna! Sírok a nevetéstől.

- És láttad, hogy megijedten volna?! – nevettem fel – Kétlem. Nem félek tőled Silverman!

- Majd fogsz!! – emelte meg a hangját.

- Mit kiabálsz, Silvikém?! Félsz? – kuncogtam folyamatosan.

- Tőled? KI FÉLNE TŐLED?!

- Nem tom', te kiabálsz – vontam vállat, miközben a szokásos „róka vigyorom” kúszott a képemre, és közelebb lépkedtem.

- Ki akarlak nyírni – szorította erősen a kis hercegnő karját, mire az feljajjgatott.

- Narou! Eressz már!! – rángatózott, és próbált szabadulni.... több-kevesebb sikerrel. Legszívesebben felnevettem volna. De tudjátok... én nem vagyok geci. 

- Nem akarok beleszólni, de mindjárt eltöröd a kis karját! – mutattam Neruci karjára vigyorogva.

- NEKED SEMMI KÖZÖD AHHOZ, HOGY ELTÖRÖM-E, VAGY NEM!

- Nyugika van!

- Kuss! 

- Ejnye, ezt a kiabálást rossz nézni, amigo! – rázta a fejét ciccegve Stefan.

- Te is inkább kussolj! Rád se kíváncsi senki! – mordult rá a fivéremre, aki csak gúnyosan felkuncogott.
- Irgum-burgum Silverman! Olyan morci vagy ma mindenkivel! Megjött vagy mi?  Add ide inkább a kis hercegnőt, majd én vigyázok rá! – kaptam el a kis tündérke másik karját és jó erőset rántva rajta, kitéptem Narou szorításából.

- Nem vagyok hercegnő! Eressz már el te is! – próbált itt is rángatózni de csak kiröhögtem.

- Ejnye-bejnye hercegnőm, maradj nyugton, amikor két lovag veszekszik érted – nyaltam végig az alsó ajkam, ezzel kivillantva a nyelv pc-met – Azaz... – javítottam magam – Egy lovag... – itt Silviara néztem, aki majdnem vérszemet kapott ott – És egy patkány! – kacsintottam. Itt a galléromhoz kapott és bemosott nekem egyet. Oldalra csuklott a fejem, a hajam az arcomba hullott, de nem engedtem el a hercegnőt. Kuncogni kezdtem.

- Te már megint mit nevetsz?!

- Imádom látni, ahogy te mindjárt agyvérzést kapsz, míg én tök nyugodtan elszórakozok rajtad! – rötyögtem tovább magamba. Rettentően vicces volt, jajj! – De hagyni attól még nem fogom magam – vigyorodtam el, aztán kisöpörtem a homlokomból a hajam – Fogd! – dobtam Stefan felé a hercegnőt, mire ő azt elkapta, és erősen szorította hátulról, én pedig Narou felé fordultam.
- Na mit csinálsz az öcséd és a felséges úr nélkül, amigo? – ropogtattam meg az ujjaim kuncorászva – Gyerünk Silvia, mutasd meg, mit tudsz!

És már ugrott is nekem. Próbált legyűrni a földre de bemostam neki egyet. Azaz kettőt. Na jó, hármat. Végül kigáncsoltam, de hála a pillanatnyi figyelmetlenségemnek (Nerot láttam alulról) felém emelkedett, és a derekamra ülve püfölni kezdte az arcom. Ettől csak még jobban nevettem.

- Neee! NEEEE! – kacagtam – Behugyozok Narou, elég! – röhögtem megállás nélkül, mire a torkomhoz kapott, és szorítani kezdte. Fulladoztam, de az arcomról egész egyszerűen nem tudott lehervadni a vigyor.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve lehunytam a szemem, azt tettetve, hogy káputt, és mikor egy pillanatra gyengült a szorítása megragadtam a csuklóját és magam alá gyűrtem.
Ám mikor lendítettem az öklöm egy ismerős hangot hallottam. 

- Szóval ez folyik itt minden nap? Hát ez... elszomorító. A Mendezek továbbra is nyomorékok, ejnye.

A hang felé kaptuk a fejünket mind a négyen.  Matsuko állt ott, arcáról nem sütött a szégyen.
Na látjátok! Egy el nem ismert költő vagyok!

Amúgy ja, szóval ott állt, és elnyomta a cigit a suli falába, a kis menci.

- Két kérdésem van – fújta ki a maradék füstöt – Az első, Stefan, te mit ölelgeted hátulról a nőmet?! Engedd el, de kurva gyorsan! – pillantott a testvérem felé eszelősen – A második, Silverman, te tényleg ennyire gyenge kis fos vagy, hogy egy MENDEZ legyűr? Kész szégyen. Szedd már össze magad, fiam – lépett oda hozzánk, és egész egyszerűen csak úgy kecsesen, nőiesen, no meg nem utolsó sorban rettentő elegánsan... fejberúgott. Mondom mi a fasz. Lehuppantam az amigóról, de a fejemet fogva kacagtam tovább (pedig betört).

- Egyből erőszakhoz kell folyamodni, Matsuko? A hercegnőt is vered? – biccentettem kuncogva Nero felé.

- Kussolj – komorodott el. Oláláá! Érzékeny pontra tapintottam?

- Én is megverhetem? – vigyorodott el Stefan, és játékosan seggre pacsizott egyet Nerucival.
Ekkor Matsuko egész egyszerűen félrelökött engem az útból, és a testvérem torkához kapott, falhoz baszva őt, olyan erővel hogy elengedte Nerucit és berepedt a fal. De Stefan ezen egész egyszerűen csak röhögött, mint én. Ja. Én is röhögtem ezen.
- Ujujujujjj! Fojtogattok mind ketten? Mi ez a mánia nálatok? - kuncogtam

- FOGD BE A POFÁD KIS KÖCSÖG! Had verje szét a képét!

Ja. Ez Narou volt. Ajj már. Olyan csúnyán beszélnek velem. Rosszul esik a lelkemnek.

– Narou –

- Jól szétverték volna a fejedet Silverman, ha nem jövök. Megint – gúnyolódott Matsuko, mikor a Mendez fasszopók már elmentek. Legnagyobb sajnálatomra nem verte el őket. De én sem tudtam őket. Faszom! Annyira de annnnnyira szèt akarom őket verni!!
- Kussolj már be Matsuko – morogtam az orrom alatt, mikor már leporoltam magam. Csak gúnyosan felröhögött, és ment is oda Nerohoz. A kurva anyját.
- Minden ok?

- Ja... Ja, azt hiszem – sóhajtott egyet Neruci, és viszonylag rendbe szedte magát.

- Máskor harapd le pár ujjukat, ha hozzád érnek.

- Nem kell – szólaltam meg – Majd én szétverem a fejüket, úgyis, ha meglátom őket legközelebb.

- Hát azt megnézem, Silverman! – emelte meg a fél szemöldökét, de olyan lekicsinylő volt, hogy legszívesebben kinyírtam volna abban a másodpercben, ahogy ezt a fejet benyomta.

- Nekem egy olyan ne ugasson, aki még a nőjét se tudja megvédeni! – kontráztam.

- Nem értem miről pofázol. Szerinted most mit csináltam? A te két szép szemedért lógtam be a sulitokba?

- De én vagyok vele minden egyes nap, minimum 6-7 órát megállás nélkül... – húztam az agyát, úgy ahogy szoktam mindig. Csak mereven nézett rám. Ezt egy értetlen arccal reagáltam le. Nem így kéne viselkednie. Be kéne nekem mosnia egyet. És felbasznia magát, amin én később geci jót röhögnék!

- Mi mást csinálunk délutánonként megállás nélkül – vigyorodott el, majd kézen fogta Nerot, aki a táskáját kaparta össze épp a földről.

- De Sasuke, a kabim még a terembe ma…

- Majd odaadom a dzsekim.

Ők lefordultak a lépcsőkanyarban, én pedig ott álltam a folyosó közepén, mint egy kimerevedett fasz. Idegesen csikorgatni kezdtem a fogaim. Utálom Matsukot! GYÜLÖLÖM. Kis pöcsös korunk óta a halálát kívánom! Attól a perctől, mikor az öcsémmel együtt kb. 5-6 évesen találkoztunk a maradék két maffia gyerekkel, az utálatom egy fikarcnyit sem gyengült, csak erősödött!!

Trappolva baktattam le a lépcsősorokon, körülöttem fellökve minden élőt, és minden folyosó növényt. Kiérve az udvarra egyenesen a kocsihoz viharoztam, ami mellett már Naoki cigarettázott, de elég feszült volt az aurája.

- Mi az?! – szóltam rá nem túl kedvesen. Faszom, meglátom, és csak még idegesebb leszek. Tudjátok miért?! MERT BŰNTUDATOM VAN. Vagy akárhogy hívják ezt az izét. Ideges vagyok magamra, de rá is, amiért kihozza ezt belőlem! De bocsánatot meg nem akarok kérni. Egyszer már megtettem, le is térdeltem, de nekem az nem megy olyan könnyen!

- Semmi – fordította el a tekintetét és behuppant az anyósra eltaposva a cigijét.
Csak értetlen grimaszt vágtam, és már pattantam volna be a volán mögé, de mikor már majdnem az ülést érintette a fenekem, kiszúrtam egy ballonkabátos alakot. Ott állt a járda másik végén, majd mikor kiszúrt, letolta a napszemüvegét, elnyomta a fába a cigarettáját és intett nekem egyet. ALEXANDER VOLT AZ.

A szívem a torkomba ugrott, és rögtön beestem a kocsiba, becsaptam az ajtót, és beindítottam azt. A motor csak úgy brummogott a hirtelen gesztusomtól, de jelenleg nem érdekelt a hisztije.
Az öcsém, az ablaknak dőlve bealudt, összehúzva magát, én pedig a gázra tapostam, és egy nagy kerékcsikorgás, és szívroham keretében elhajtottam onnan.

– Mimoza –

Nem, nem hazudtam arról, hogy beteg vagyok. Igen, volt hőemelkedésem, meg taknyos vagyok, mint a bűn, de igaz nem voltam annyira pocsékul, hogy azzal ne tudjak iskolába menni, mert nem kecsegtetett jóval.  Valahogy nagyon nincs kedvem a tanoda lelakkozott padjait koptatni, mikor a kedves kis párom a lelket is kiszuggerálja belőlem a tegnapi ominózus incidens miatt. Ja, szal' ez nem túl hívogató.

Épp a csészémben szürcsöltem a csipkebogyó teámat, a kötött bordó, vintage pulcsimban elbújva, kiizzadva a betegség minden kínját az olvasó nagypapa szemüvegemmel, és a rendezetlen, vadóc kóchalmazzal a kobakomon, a kedvenc könyveim barátságos, kissé megsárgult mégis kitüntető társaságában, miközben a fülesemből lágyan szóltak a lehető legnyugodtabb, „legchillesebb” zenék.

Épp a Maroon 5 – Maps dalára olvastam egy P.G Wodehouse könyvet, mikor valami susmorgás verte fel a csendet. Értetlenül, gyanúsan méregettem a kis rozoga ajtómat a szemüvegem mögül, de mivel a hang hamar elhalkult, majd végül meg is szűnt, nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet. Percekkel később a bátyám hömpölygött be a szobába.

- Hogy érzed magad? – ült le az ágyamra és megsimogatta az arcom.

- Hát asszem' jól – vontam meg a vállam.

- Ennek őszintén örülök... Nem bírom, ha fáj neked valami – simított végig hüvelykujjával az alsó ajkamon.

- Azt én se bírom – mondtam teli szájjal (ja mert közbe ettem) Majd jött egy SMS-em Raynétól:

11:00

Feladó: Colosom♥

Mondj köszönetet a bátyádnak azért ami következni fog.